Kaptam egy felkérést ? mondja Kázmér testvér közösségünk plébánosa ? egy lelkigyakorlatra, Aradra. Eljössz velem? Arad, a Maros, a vértanúk! A bor, Tóth Árpád, Jávor Pál! ? tolulnak a gondolatok. Még sosem jártam ott, bár a 60 km-re lévő Borosjenő volt nagyszüleim lakóhelye. Megyek! Vezessek? ? kérdezem. ? Erre akartalak kérni. Akkor nagyböjt 4. vasárnapjára megyünk, de már péntek reggel indulunk, mert du. 4-kor kezdődik a keresztút.
Az út gyorsan és eseménytelenül telt, bár ismét bebizonyosodott, hogy a GPS nekem csak a napom újratervezésére jó. Gréti és Róbert atya már nagy szeretettel várt ránk. Egy kis beszélgetés, városnézés és ebéd, s máris a keresztútra készültünk a sekrestyében Krisztával, a ministránssal és Gyula bácsival, a kereszt vivőjével. Beálltam a keresztutat végző hívek közé. Milyen hatalmas ez a templom! Szép számmal vagyunk, főként idősebbek, családosok, a legfiatalabb talán a ministráns, a maga 18 évével.
Míg Jézust követve meg-meg állunk a stációk előtt, eszembe jut minden, ami feszít, ami nyugtalanít, ami megoldásra vár. Hasonló érzelmeket tükröznek a körülöttem lévők arcai. Kázmér atya a keresztút állomásainak végigelmélkedését a családi életre gondolva végzi. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet. Ez a családapák állomása, az apák áldozatának megszentelése. Vajon én hogyan csinálom? Hogyan tudom hordozni mások fájdalmát? És a magamét? Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik. Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk. Én is többre vágyom? Miért a fájdalom az a rés, amelyen Jézus az életembe lép? Könyörülj rajtunk Uram!
Másnap reggel a templom szentélyében töltekezünk a zsolozsmával. Szükség van rá, hogy ezt az intenzív napot Isten igéjével betöltsük. 9-kor a plébánia közösségi termében találkozunk a hívekkel. Ekkorra, már a közös munkában, a székek felhordásában megismerkedünk néhányukkal. Hatvanan lehetünk. Kázmér atya örül, hogy itt lehet, mert látta az aradiak és Arad környékiek őszinte és tiszta szívét Gyöngyösön, a Fájdalmas Anya búcsúján. Énekünkkel kétszeresen is imádjuk az Urat, mert jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj és bízz benne! Jó az Úr. ? énekeljük két szólamban. Majd arról beszél, hogy Mária személyiségét, milyen jól tükrözi a Magnificat, ami nem más, mint az ószövetségi idézeteknek a fölizzítása. Mária volt olyan alázatos, hogy nem akarta saját gondolataival megfogalmazni, hogy hogyan örül az Istennek. Annyiszor imádkozta és elmélkedte a zsoltárokat, hogy a szavak szinte maguktól gördültek ki a száján, amik egészen más szentírási élethelyzetekben fogalmazódtak: ?Isten az alázatosakat fölmagasztalja?, ?a gazdagokat pedig elbocsájtja üres kézzel?.
Amikor mi is nehéz és kilátástalan élethelyzetekbe kerülünk, Mária példáját követve jó nekünk is kiragadni egy-egy mondatát a szentírásnak és belekapaszkodni a hétköznapi tevékenységeink közben. Amikor a háziasszony főz, amikor valaki a villamoson utazik, vagy a bankban várakozik, és eszünkbe jut a családunk egy-egy fájdalma. Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj, felszólítjuk magunkat, hogyan cselekedjünk.
Hogyan is készüljünk a húsvétra? Kázmér atya Izajás próféta jövendöléseiből olvasott fel egy szakaszt: ?Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!?
Igazából nem szeretjük a nagy döntéseket ? folytatja, ? és főleg a mai társadalomban, nem csak a cukorbetegség, meg a magas vérnyomás, koleszterin a népbetegségek, hanem a döntésképtelenség. Krisztus követése viszont lehetetlen tettek és döntések nélkül! Válaszd az életet, vagy a halált! Jézus döntést kér! Reggel a háziasszonynak is el kell határoznia, mi legyen az ebéd, hogy annak elkészítéséhez vásároljon a piacon. A számítógépes játékok világa viszont azt akarja elhitetni velünk, hogy mindent vissza lehet fordítani, nem lesz következménye a döntésünknek. Ezt ismerte föl XVI. Benedek is, hogy a meg nem hozott döntésnek is van következménye, és munkabírása már nem a régi, ezért visszavonul és imádságával segíti az Egyházat.
A szabad ember, ha kimegy az aradi pályaudvarra, akkor elcsodálkozhat napokig, hogy milyen sokfelé utazhatna szabadon, de ha nem dönt, ? féltve a szabadságát, ? sehova sem jut el. Isten nem arra adja a szabadságot, hogy ne döntsünk, hanem ha elindultunk, akkor mérlegelve a következményeket, újabb döntést hozzunk, hogy végre elérjük az úti célunkat.
A mai társadalom, azt akarja sulykolni belénk, csak az értékes ember, aki hasznos. Az Isten nem a teljesítményünket nézi, hanem a magunkban hordozott értéket, amit segít kibontakoztatni. Vajon a Jóisten, miért nem hirdet akciót, ahogy ma az árukat reklámozzák. Pl. aki ma hozza el gyerekét elsőáldozási felkészülésre, három plusz Miatyánkot mondanak el érte a templomban. Talán azért, mert mindannyiunknak egyéni utat mutat az Isten, egyszerit és megismételhetetlent. Név szerint alkot meg minket.
Azt szokták mondani, józan ember fölfelé nem megy, ha mehet másképp is. Miért lefelé visz a könnyebb út, ahol bozótok sem akadályoznak? Gondoljuk el, Isten a hegytetőn elénk táruló panorámát akarja nekünk ajándékozni. Így közelebb leszünk hozzá, és nagyobb rálátásunk lesz a világra. Látjuk, ami ott van lent, apró, szinte elveszti jelentőségét. Arra kapunk meghívást, hogy válasszuk az életet, még akkor is, ha a nehezebb úton is haladunk, így tudjuk hova megyünk.
Persze a cél ismerete nem elég, bizalom is kell hozzá. Az Egyház kétezer éves hagyományára bizalommal rá lehet hagyatkozni, nem kell mindig új utakat keresni, csak fel kell fedezni újra a régi ösvényeket. Jézus is a prófétai hagyományra hallgatva kezdte meg a nyilvános működésre való felkészülését a 40 napos böjttel. A böjtölésünk is erről kell, hogy tanúskodjon: vágyunk a megígért hazába, ahol boldogok lehetünk. Böjtölni természetesen, nem csak az ételtől való megtartóztatással lehet, hanem beszélhetünk kevesebbet, ha szeretünk beszélni, vagy bármely tettet tehetünk szeretetből, úgy, hogy észre se vegyék. Nem kell nagy, látványos cselekedet, csak annyit kell tenni, amit el tudunk napról-napra hűségesen végezni.
Ezekkel a gondolatokkal került sor a kiscsoportos beszélgetésekre, ahol mindenki elmondhatta tapasztalatát, hogyan készül a húsvétra. Összegezve a csoportokban arról tettünk tanúságot, hogy nehéz döntést hozni, virrasztani, hűségesnek maradni, de sokszor, akkor tud Jézus személyesen belépni az életünkbe, amikor elbukunk és azt beismerve tovább folytatjuk a böjtöt, ahol abbahagytuk.
A templomban szent csenddel, szentségimádással, elmélkedéssel, fohászkodással telt az idő, majd szentmisével folytatódott. Az ebédet a szegények konyhájában közösen, nagy beszélgetésben költöttük el.
Vasárnap Kázmér atya két misét is mondott. A homília a tékozló fiú atyjáról, a tékozló szeretetű atyáról szólt, aki minden nap kiállt az útra és várta, hogy hazatérjen a fia, aki megkerült. Mi is hazafelé indultunk, miután a radnai kegyhelyet még meglátogattuk.
Harmadnap egy szép levél volt Kázmér atya e-mail-jei között: ?szeretem úgy gondolni, itt a Maros partján, hogy folyó mellé ültetett engem Isten és segít nekem táplálkozni akkor is, ha nem esik az eső. Eleinte gondoskodott róla, ameddig hajtásnak indultam, az utóbbi periódusban kicsit szomjas voltam ? de nem pusztultam el, mindig kaptam annyi vizet, hogy kibírjam, talán csak enyhén "lelombozódtam?. Ezen a hétvégén, úgy éreztem, hogy háromnapos friss, üdítő nyári esőt kaptam, ami megerősít, leporolja a leveleket, új erőt ad....
Míg Jézust követve meg-meg állunk a stációk előtt, eszembe jut minden, ami feszít, ami nyugtalanít, ami megoldásra vár. Hasonló érzelmeket tükröznek a körülöttem lévők arcai. Kázmér atya a keresztút állomásainak végigelmélkedését a családi életre gondolva végzi. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet. Ez a családapák állomása, az apák áldozatának megszentelése. Vajon én hogyan csinálom? Hogyan tudom hordozni mások fájdalmát? És a magamét? Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik. Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk. Én is többre vágyom? Miért a fájdalom az a rés, amelyen Jézus az életembe lép? Könyörülj rajtunk Uram!
Másnap reggel a templom szentélyében töltekezünk a zsolozsmával. Szükség van rá, hogy ezt az intenzív napot Isten igéjével betöltsük. 9-kor a plébánia közösségi termében találkozunk a hívekkel. Ekkorra, már a közös munkában, a székek felhordásában megismerkedünk néhányukkal. Hatvanan lehetünk. Kázmér atya örül, hogy itt lehet, mert látta az aradiak és Arad környékiek őszinte és tiszta szívét Gyöngyösön, a Fájdalmas Anya búcsúján. Énekünkkel kétszeresen is imádjuk az Urat, mert jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj és bízz benne! Jó az Úr. ? énekeljük két szólamban. Majd arról beszél, hogy Mária személyiségét, milyen jól tükrözi a Magnificat, ami nem más, mint az ószövetségi idézeteknek a fölizzítása. Mária volt olyan alázatos, hogy nem akarta saját gondolataival megfogalmazni, hogy hogyan örül az Istennek. Annyiszor imádkozta és elmélkedte a zsoltárokat, hogy a szavak szinte maguktól gördültek ki a száján, amik egészen más szentírási élethelyzetekben fogalmazódtak: ?Isten az alázatosakat fölmagasztalja?, ?a gazdagokat pedig elbocsájtja üres kézzel?.
Amikor mi is nehéz és kilátástalan élethelyzetekbe kerülünk, Mária példáját követve jó nekünk is kiragadni egy-egy mondatát a szentírásnak és belekapaszkodni a hétköznapi tevékenységeink közben. Amikor a háziasszony főz, amikor valaki a villamoson utazik, vagy a bankban várakozik, és eszünkbe jut a családunk egy-egy fájdalma. Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj, felszólítjuk magunkat, hogyan cselekedjünk.
Hogyan is készüljünk a húsvétra? Kázmér atya Izajás próféta jövendöléseiből olvasott fel egy szakaszt: ?Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!?
Igazából nem szeretjük a nagy döntéseket ? folytatja, ? és főleg a mai társadalomban, nem csak a cukorbetegség, meg a magas vérnyomás, koleszterin a népbetegségek, hanem a döntésképtelenség. Krisztus követése viszont lehetetlen tettek és döntések nélkül! Válaszd az életet, vagy a halált! Jézus döntést kér! Reggel a háziasszonynak is el kell határoznia, mi legyen az ebéd, hogy annak elkészítéséhez vásároljon a piacon. A számítógépes játékok világa viszont azt akarja elhitetni velünk, hogy mindent vissza lehet fordítani, nem lesz következménye a döntésünknek. Ezt ismerte föl XVI. Benedek is, hogy a meg nem hozott döntésnek is van következménye, és munkabírása már nem a régi, ezért visszavonul és imádságával segíti az Egyházat.
A szabad ember, ha kimegy az aradi pályaudvarra, akkor elcsodálkozhat napokig, hogy milyen sokfelé utazhatna szabadon, de ha nem dönt, ? féltve a szabadságát, ? sehova sem jut el. Isten nem arra adja a szabadságot, hogy ne döntsünk, hanem ha elindultunk, akkor mérlegelve a következményeket, újabb döntést hozzunk, hogy végre elérjük az úti célunkat.
A mai társadalom, azt akarja sulykolni belénk, csak az értékes ember, aki hasznos. Az Isten nem a teljesítményünket nézi, hanem a magunkban hordozott értéket, amit segít kibontakoztatni. Vajon a Jóisten, miért nem hirdet akciót, ahogy ma az árukat reklámozzák. Pl. aki ma hozza el gyerekét elsőáldozási felkészülésre, három plusz Miatyánkot mondanak el érte a templomban. Talán azért, mert mindannyiunknak egyéni utat mutat az Isten, egyszerit és megismételhetetlent. Név szerint alkot meg minket.
Azt szokták mondani, józan ember fölfelé nem megy, ha mehet másképp is. Miért lefelé visz a könnyebb út, ahol bozótok sem akadályoznak? Gondoljuk el, Isten a hegytetőn elénk táruló panorámát akarja nekünk ajándékozni. Így közelebb leszünk hozzá, és nagyobb rálátásunk lesz a világra. Látjuk, ami ott van lent, apró, szinte elveszti jelentőségét. Arra kapunk meghívást, hogy válasszuk az életet, még akkor is, ha a nehezebb úton is haladunk, így tudjuk hova megyünk.
Persze a cél ismerete nem elég, bizalom is kell hozzá. Az Egyház kétezer éves hagyományára bizalommal rá lehet hagyatkozni, nem kell mindig új utakat keresni, csak fel kell fedezni újra a régi ösvényeket. Jézus is a prófétai hagyományra hallgatva kezdte meg a nyilvános működésre való felkészülését a 40 napos böjttel. A böjtölésünk is erről kell, hogy tanúskodjon: vágyunk a megígért hazába, ahol boldogok lehetünk. Böjtölni természetesen, nem csak az ételtől való megtartóztatással lehet, hanem beszélhetünk kevesebbet, ha szeretünk beszélni, vagy bármely tettet tehetünk szeretetből, úgy, hogy észre se vegyék. Nem kell nagy, látványos cselekedet, csak annyit kell tenni, amit el tudunk napról-napra hűségesen végezni.
Ezekkel a gondolatokkal került sor a kiscsoportos beszélgetésekre, ahol mindenki elmondhatta tapasztalatát, hogyan készül a húsvétra. Összegezve a csoportokban arról tettünk tanúságot, hogy nehéz döntést hozni, virrasztani, hűségesnek maradni, de sokszor, akkor tud Jézus személyesen belépni az életünkbe, amikor elbukunk és azt beismerve tovább folytatjuk a böjtöt, ahol abbahagytuk.
A templomban szent csenddel, szentségimádással, elmélkedéssel, fohászkodással telt az idő, majd szentmisével folytatódott. Az ebédet a szegények konyhájában közösen, nagy beszélgetésben költöttük el.
Vasárnap Kázmér atya két misét is mondott. A homília a tékozló fiú atyjáról, a tékozló szeretetű atyáról szólt, aki minden nap kiállt az útra és várta, hogy hazatérjen a fia, aki megkerült. Mi is hazafelé indultunk, miután a radnai kegyhelyet még meglátogattuk.
Harmadnap egy szép levél volt Kázmér atya e-mail-jei között: ?szeretem úgy gondolni, itt a Maros partján, hogy folyó mellé ültetett engem Isten és segít nekem táplálkozni akkor is, ha nem esik az eső. Eleinte gondoskodott róla, ameddig hajtásnak indultam, az utóbbi periódusban kicsit szomjas voltam ? de nem pusztultam el, mindig kaptam annyi vizet, hogy kibírjam, talán csak enyhén "lelombozódtam?. Ezen a hétvégén, úgy éreztem, hogy háromnapos friss, üdítő nyári esőt kaptam, ami megerősít, leporolja a leveleket, új erőt ad....
Kis Károly
Nagyváradon évek óta működött egy ifjúsági csoport, mely főleg Szentjánosbogár táborok szervezésével foglalkozott. Ebben az ifi csoportban nőtt fel több generáció ? akiket megfogott az a bizonyos, meghatározhatatlan érzés ? és aktív hálósok maradtak mind a mai napig. >>
2013. január 25-én a Teleki Magyar Házban zajlott a nagybányai hálósok hagyományos farsangi batyus bálja, amelyet negyedik alkalommal szerveztünk meg. Közel 60 resztvevő volt jelen különböző közösségek részéről, minden plébániától, sőt más felekezetek is, Nagybányáról és Felsőbányáról egyaránt, kicsiktől kezdve idősekig. - Uglár Sándor írása a nagybanya.ro oldalon. >>
Képek a farsangi batyus bálról >>
Ebben az évben az iskolakezdéssel együtt egy újabb, állandó programot indítottunk el, mégpedig heti jelleggel. Minden kedd délután 0-5. osztályos (6-12 éves) gyerekeknek tartunk foglalkozásokat. Ezeken a délutánokon énekeket tanulunk, játszunk, kézműves foglalkozásokat tartunk stb. Minden héten más korosztályt fogadunk és mindig más-más személyek foglalkoznak a gyerekekkel. Általában egy órán át.
Nagyon sok teleírt csomagolópapír. Ígéretek, fogadkozások, emlékek, könnyek és örömök. Ez az eredménye a nagyváradi bogozói találkozónak.
Közben persze a folyamat hosszabb volt: ölben kényeztetett babák, kérdések és megosztások, érzelmi vehemencia és ötletparádé. Kiderült a beszámolókból, hogy a Hálóra a környezetünknek is szüksége van, hogy sok városban a helyi civil és önkormányzati meg egyházi élet fontos eleme a Háló, hogy van mondanivalónk a ma emberei számára. Kiderült, hogy a beszélgetés, a találkozás is misszió, hiszen ezek olyan dolgok, amiket kezdünk elfelejteni. Az is világos lett, hogy jó dolog együtt dolgoznunk: számíthatunk és figyelhetünk egymásra, és örülhetünk a megnyílásoknak. Szünetben a nyirkos város is párosával látott minket, hiszen a munka mellett találkoznunk is kellett. Marad dolga az irodának bőven: feldolgozni a rengeteg múltbéli programot és jövőre mutató ötletet, és engedni vagy serkenteni a tettvágyat. Szerencsére az öleléseket csak a személyes tárakban kell dokumentálnunk, és talán mégis ezek voltak a legfontosabbak.
Bayer Robi
Szatmárnémetiben az idei kerületi Háló találkozónak a korábbiakkal egyezően a Szent Alajos Konviktus adott helyet. A találkozó pódiumának díszletét szimbólumok alkották: leveles faágak, magyarországi házikenyér, mint a nemzet kenyere nemzeti színű szalaggal átkötve és egy égő nemzeti színű gyertya, mind-mind a nemzeti összefogást, együvé tartozást szimbolizálta.
"A károlyiak lelkes csapata egy szép napot varázsolt nekünk." - Somodi Nándi
"Ez volt az egyik legszebb hálós találkozóm." - Gyöngyössy Lajos
Fél tízre összeverődött a társaság. Elindult a csapat, el a város zajától, a Fokhagymás árnyas fái közé, ahol a patak csobogása zenél a vidámságról és az örökkévalóságról, a madarak pedig talán a szerelemről csicseregnek.
2012. június 23.-án VIII. alkalommal szervezték meg a Nagybányai Háló Találkozót, melynek helyszíne a nagybányai Szentháromság templom volt. Az idei találkozó mottóját Jeremiás könyvéből vették: "Reményt és jövőt adok nektek" (Jer. 29, 11) és a központjába az a kérdés állt, amely szorosan kapcsolódik a mottóhoz és a Szatmári Egyházmegye tematikus évéhez ?Misszió nélkül van-e jövőnk??.
A hagyományokat megőrizve Uglár Sándor a nagybányai Háló mozgalom bogozója köszöntötte a különböző városokból és plébániákról érkező hálósokat és a meghívót előadót, s valamint a templom plébánosát. Ezt követe a Háló rövid bemutatása egy kicsit másképp Konrád Katalin (a Partiumi Háló főbogozója) által, és Ft.Lieb József plébános, házigazda köszöntője és a templom rövid bemutatása. A meghívót előadó Ft.Egeli Ferenc püspöki titkár volt aki "Misszió nélkül van-e jövőnk?"- címmel tartott előadást. Az előadásában olyan dolgokra mutatott rá melyekre nekünk a mai világ keresztényeinek fel kell, hogy figyeljünk. Beszélt arról is, hogy nekünk missziós feladatunk van, mint minden kereszténynek és saját életpéldánkkal kell, hogy missziót végezünk közösségeinkbe. Az előadást követően kiscsoportos beszélgetésen vettünk részt, ahol mindenki elmondatta véleményét, tapasztalatait. Mint minden Háló találkozón most sem maradt el a kulturális program, Odongtoo Bernadette nagybányai orgonaművésznőnek és a Vox Dilecti kórusnak köszönhetően. A koncertet követően Fenyák Ágota, egyik nagybányai bogozó, beszélt arról, hogy számára mit jelent a Háló és hogyan is éli meg életében. Utána Erőss Endre, a Szent Bonaventura FVR minisztere beszélt arról, hogy számára mit jelent a misszió és hogyan éli ezt meg a mindennapokban. Majd Markó Hajnal, a 015 sz. Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat parancsnoka beszélt a cserkészetről és a cserkész értékekről. A záró szentmisét közös éneklés előzte meg Kert Richárd gitáros kíséretével. A hálaadó szentmisét pedig Ft.Egeli Ferenc püspöki titkár paptestvéreivel közösen mutatta be, amelyhez közreműködött a ?Schola Rivulina? ifjúsági kórus, id. Czol Ernő karnagy vezénylésével. A találkozó Msgr.Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök fővédnöksége alatt zajlott. Mindent összevetve ismételten sikert könyvelhet el a Háló nagybányai kerülete a találkozó megszervezéséért, mivel egyrészt lelki felöltődést jelentet, másrészt pedig az előadónak köszönhetően bátorítást kaptunk ahhoz, hogy tegyünk valamit az ellen, hogy a keresztény értékeinket földbe tiporják. De ezek mellett szerintem mindenkinek felejthetetlen élmény volt, mivel érződött a vidám a hangulat, mindenki jól érezte magát. Soraimat pedig egy fohásszal szeretném zárni: "Uram, szükség van a Te szemedre, adj nekem eleven hitet. Szükségem van a te szívedre, adj mindent elbíró szeretetet. Szükségem van a Te leheletedre, add meg nekem a te reményedet, magamnak és egyházamnak." (Card. L.J. Suenens)
A hagyományokat megőrizve Uglár Sándor a nagybányai Háló mozgalom bogozója köszöntötte a különböző városokból és plébániákról érkező hálósokat és a meghívót előadót, s valamint a templom plébánosát. Ezt követe a Háló rövid bemutatása egy kicsit másképp Konrád Katalin (a Partiumi Háló főbogozója) által, és Ft.Lieb József plébános, házigazda köszöntője és a templom rövid bemutatása. A meghívót előadó Ft.Egeli Ferenc püspöki titkár volt aki "Misszió nélkül van-e jövőnk?"- címmel tartott előadást. Az előadásában olyan dolgokra mutatott rá melyekre nekünk a mai világ keresztényeinek fel kell, hogy figyeljünk. Beszélt arról is, hogy nekünk missziós feladatunk van, mint minden kereszténynek és saját életpéldánkkal kell, hogy missziót végezünk közösségeinkbe. Az előadást követően kiscsoportos beszélgetésen vettünk részt, ahol mindenki elmondatta véleményét, tapasztalatait. Mint minden Háló találkozón most sem maradt el a kulturális program, Odongtoo Bernadette nagybányai orgonaművésznőnek és a Vox Dilecti kórusnak köszönhetően. A koncertet követően Fenyák Ágota, egyik nagybányai bogozó, beszélt arról, hogy számára mit jelent a Háló és hogyan is éli meg életében. Utána Erőss Endre, a Szent Bonaventura FVR minisztere beszélt arról, hogy számára mit jelent a misszió és hogyan éli ezt meg a mindennapokban. Majd Markó Hajnal, a 015 sz. Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat parancsnoka beszélt a cserkészetről és a cserkész értékekről. A záró szentmisét közös éneklés előzte meg Kert Richárd gitáros kíséretével. A hálaadó szentmisét pedig Ft.Egeli Ferenc püspöki titkár paptestvéreivel közösen mutatta be, amelyhez közreműködött a ?Schola Rivulina? ifjúsági kórus, id. Czol Ernő karnagy vezénylésével. A találkozó Msgr.Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök fővédnöksége alatt zajlott. Mindent összevetve ismételten sikert könyvelhet el a Háló nagybányai kerülete a találkozó megszervezéséért, mivel egyrészt lelki felöltődést jelentet, másrészt pedig az előadónak köszönhetően bátorítást kaptunk ahhoz, hogy tegyünk valamit az ellen, hogy a keresztény értékeinket földbe tiporják. De ezek mellett szerintem mindenkinek felejthetetlen élmény volt, mivel érződött a vidám a hangulat, mindenki jól érezte magát. Soraimat pedig egy fohásszal szeretném zárni: "Uram, szükség van a Te szemedre, adj nekem eleven hitet. Szükségem van a te szívedre, adj mindent elbíró szeretetet. Szükségem van a Te leheletedre, add meg nekem a te reményedet, magamnak és egyházamnak." (Card. L.J. Suenens)
Daly Attila
a szatmárnémeti Hám János római-katolikus Teológiai Iskolaközpont diákja
Hárman készültünk és érkeztünk Nagykárolyból nagy örömmel és szeretettel! Ezek a hálós szombatok, hétvégék egy nagy nyugalmat, örömet és biztonságot kölcsönöznek. Már rég figyelem, mennyire megváltozik a hangulatom az életszemléletem, mikor tudom, hogy Háló találkozóra indulok. Nem tud felbosszantani, ha késik a busz, vonat, megértőbb, toleránsabb vagyok mindennel, mindenkivel. Tudom, hogy oda érek, jó helyre megyek! Nagybányának amúgy is egy varázslatos hangulata van, a régi (de felújított) templom, a belváros, a Szent István torony..és persze a régen látott kedves ismerősök, barátok. Sokan sokszor írtuk ezt, minden beszámoló alkalmával,milyen jó újra átélni az örömteli találkozást. A szép idő is meg volt, pedig borúsnak indult.
Meg se tudtam lepődni mikor Kati a hálósok segítő készségeiről beszélt, mert ez így van! Jelenleg 2 nagykárolyi személy van Ágiéknál elszállásolva, hogy közelebb legyenek kedves betegükhöz mikor műtik a kórházban. Isten fizesse meg nekik és személyesen én is köszönöm.
Annyi szép gondolat fogalmazódott meg bennem a Ft. Egeli Ferenc előadásán. A missziós tudat végig kísér minden ember életét. Jó lenne és kívánom mindenkinek, hogy felismerje ki-ki a saját életében az ő misszióját. A Háló találkozókon ismerkedve, a kiscsoportos beszélgetések alkalmával ismertem fel, hogy az életben annyi szép, magasztos missziót szánt a Jó Isten Háló társaimnak! Pedig sokszor könnyes szemmel mesélnek ezekről, a missziókról!
A koncert, a közös éneklés a tanúságtételek már csak a lelkünk húrjait pengették, hogy aztán teljes meg éléssel részt vehessünk a közös Szent Misén. Vannak pillanatok az életemben, mikor megfogalmazódik bennem: Uram jó nekem itt lennem!
A nagybányai találkozó alatt végig ez volt bennem és hálásan köszönöm az összes szervezőnek és résztvevőnek.
És ezt fokozni már csak a bajai táborban lehet ahová nagy izgalommal készülők.
a szatmárnémeti Hám János római-katolikus Teológiai Iskolaközpont diákja
Hárman készültünk és érkeztünk Nagykárolyból nagy örömmel és szeretettel! Ezek a hálós szombatok, hétvégék egy nagy nyugalmat, örömet és biztonságot kölcsönöznek. Már rég figyelem, mennyire megváltozik a hangulatom az életszemléletem, mikor tudom, hogy Háló találkozóra indulok. Nem tud felbosszantani, ha késik a busz, vonat, megértőbb, toleránsabb vagyok mindennel, mindenkivel. Tudom, hogy oda érek, jó helyre megyek! Nagybányának amúgy is egy varázslatos hangulata van, a régi (de felújított) templom, a belváros, a Szent István torony..és persze a régen látott kedves ismerősök, barátok. Sokan sokszor írtuk ezt, minden beszámoló alkalmával,milyen jó újra átélni az örömteli találkozást. A szép idő is meg volt, pedig borúsnak indult.
Meg se tudtam lepődni mikor Kati a hálósok segítő készségeiről beszélt, mert ez így van! Jelenleg 2 nagykárolyi személy van Ágiéknál elszállásolva, hogy közelebb legyenek kedves betegükhöz mikor műtik a kórházban. Isten fizesse meg nekik és személyesen én is köszönöm.
Annyi szép gondolat fogalmazódott meg bennem a Ft. Egeli Ferenc előadásán. A missziós tudat végig kísér minden ember életét. Jó lenne és kívánom mindenkinek, hogy felismerje ki-ki a saját életében az ő misszióját. A Háló találkozókon ismerkedve, a kiscsoportos beszélgetések alkalmával ismertem fel, hogy az életben annyi szép, magasztos missziót szánt a Jó Isten Háló társaimnak! Pedig sokszor könnyes szemmel mesélnek ezekről, a missziókról!
A koncert, a közös éneklés a tanúságtételek már csak a lelkünk húrjait pengették, hogy aztán teljes meg éléssel részt vehessünk a közös Szent Misén. Vannak pillanatok az életemben, mikor megfogalmazódik bennem: Uram jó nekem itt lennem!
A nagybányai találkozó alatt végig ez volt bennem és hálásan köszönöm az összes szervezőnek és résztvevőnek.
És ezt fokozni már csak a bajai táborban lehet ahová nagy izgalommal készülők.
Hompoth Mária
Reggel, azaz hajnalban kelt a csipet csapat, 5.30-kor készen állva az indulásra. Az úton Kati néni vezetett, Ágnes támogatta, hisz egész úton beszélgettek, mi pedig a hátsó sorokban aludtunk 
.
4 órát utaztunk Nagybányáig, és 20 percet kavarogtunk, mert a sok egyirányú kis utca és tér utunkba állt, ám sikeresen megérkeztünk 9 óra 20 percre. Miután Ágiék regisztráltak bennünket, finom süteményekkel tömtük meg a hasunkat, és még finomabb bodzaszörppel oltottuk szomjunkat.
10 óra után egy kicsi késéssel a gyönyörűen felújított Szentháromság Templomban kezdetét vette a program. Minden résztvevő csoportosan bemutatkozott, azaz Sándor felkért bennünket, hogy az érkező városok felsorolásánál álljunk fel, így megtudhattuk ki honnan jött. Nemsokkal később megismerhettük a Hálót, Konrád Kati bemutatójával folytatódott a nap, ami picit másabb volt a megszokottnál, hisz nem csak arról mesélt mi is a Háló, hanem történeteket, amikből bárki számára világossá válhatott mennyire összetartóak vagyunk a Kárpát-medence minden pontján. Mind egy célért, Istenért illetve egymásért tevékenykedünk és ha valamelyikünk bajba jut, azonnal segítünk egymáson.
Az előadást a szatmárnémeti egyházmegyei püspöki titkár úr, főtiszteletes Egeli Ferenc tartotta a misszióról, pontosabban arról, hogy van-e jövőnk misszió nélkül. Nagyon érdekes és elgondolkodtató előadást hallhattunk, amit egy rövid szünet után kiscsoportos beszélgetés követett. A témához kapcsolódóan, a kérdésekre (mi is a missziónk, hogyan gazdagíthatjuk a környezetünket az evangelizálás során) a kiscsoportok egy órában válaszolhattak.
Személy szerint nekem a kiscsoportos beszélgetés tetszett a legjobban, mélyen érintettek az elhangzottak, és a kiscsoportban lévő személyek magatartása, toleranciája illetve segítőkészsége. (ifi csoportot vezettem, Aszalós Ágnessel együtt, nem akartuk két csoportra osztani a társaságot, így egy 15 fős kiscsoportot hoztunk létre). Nagyon jó gondolatokat hallhattam a fiataloktól, a 13-17 éveseknek komoly elképzeléseik törtek felszínre. Küzdenek nap, mint nap azzal, hogy ebben a világban, korban helyesen, tisztán éljenek, és a társaikat is erre az útra próbálják terelni, sok kudarccal, mégse adják fel, példamutató magatartásuk van!
Az ebédet egy káprázatos orgonakoncert követte, Odongtoo Bernadette nagybányai orgonaművésznő előadásában, melyet szintén a templomban néhány hozzászólás, bemutató követett. Fenyák Ági mesélt arról neki mit jelent a Háló, majd Erőss Endre mutatta be a Ferences Világi Rend misszióját, és végül de nem utolsó sorban Markó Hajnal mesélt nekünk a 015sz. Gróf Teleki Sándor cserkészcsapatról, annak missziójáról és célkitűzéseiről. A találkozót természetesen misével zártuk, előtte pedig énekeket gyakoroltunk Kert Richárd gitár kíséretével. A záró szentmise alatt fenséges énekkar énekelt, magasztos hangulatunk támadt a pazar hangoktól.
Nagyon kellemes hangulatban, bár rendkívül fáradtan értünk haza. Csak gratulálni tudok a váradi résztvevők nevében a szervezőknek, remélem jövőre ismét átélhetjük a találkozó pozitív élményeit.
.4 órát utaztunk Nagybányáig, és 20 percet kavarogtunk, mert a sok egyirányú kis utca és tér utunkba állt, ám sikeresen megérkeztünk 9 óra 20 percre. Miután Ágiék regisztráltak bennünket, finom süteményekkel tömtük meg a hasunkat, és még finomabb bodzaszörppel oltottuk szomjunkat.
10 óra után egy kicsi késéssel a gyönyörűen felújított Szentháromság Templomban kezdetét vette a program. Minden résztvevő csoportosan bemutatkozott, azaz Sándor felkért bennünket, hogy az érkező városok felsorolásánál álljunk fel, így megtudhattuk ki honnan jött. Nemsokkal később megismerhettük a Hálót, Konrád Kati bemutatójával folytatódott a nap, ami picit másabb volt a megszokottnál, hisz nem csak arról mesélt mi is a Háló, hanem történeteket, amikből bárki számára világossá válhatott mennyire összetartóak vagyunk a Kárpát-medence minden pontján. Mind egy célért, Istenért illetve egymásért tevékenykedünk és ha valamelyikünk bajba jut, azonnal segítünk egymáson.
Az előadást a szatmárnémeti egyházmegyei püspöki titkár úr, főtiszteletes Egeli Ferenc tartotta a misszióról, pontosabban arról, hogy van-e jövőnk misszió nélkül. Nagyon érdekes és elgondolkodtató előadást hallhattunk, amit egy rövid szünet után kiscsoportos beszélgetés követett. A témához kapcsolódóan, a kérdésekre (mi is a missziónk, hogyan gazdagíthatjuk a környezetünket az evangelizálás során) a kiscsoportok egy órában válaszolhattak.
Személy szerint nekem a kiscsoportos beszélgetés tetszett a legjobban, mélyen érintettek az elhangzottak, és a kiscsoportban lévő személyek magatartása, toleranciája illetve segítőkészsége. (ifi csoportot vezettem, Aszalós Ágnessel együtt, nem akartuk két csoportra osztani a társaságot, így egy 15 fős kiscsoportot hoztunk létre). Nagyon jó gondolatokat hallhattam a fiataloktól, a 13-17 éveseknek komoly elképzeléseik törtek felszínre. Küzdenek nap, mint nap azzal, hogy ebben a világban, korban helyesen, tisztán éljenek, és a társaikat is erre az útra próbálják terelni, sok kudarccal, mégse adják fel, példamutató magatartásuk van!
Az ebédet egy káprázatos orgonakoncert követte, Odongtoo Bernadette nagybányai orgonaművésznő előadásában, melyet szintén a templomban néhány hozzászólás, bemutató követett. Fenyák Ági mesélt arról neki mit jelent a Háló, majd Erőss Endre mutatta be a Ferences Világi Rend misszióját, és végül de nem utolsó sorban Markó Hajnal mesélt nekünk a 015sz. Gróf Teleki Sándor cserkészcsapatról, annak missziójáról és célkitűzéseiről. A találkozót természetesen misével zártuk, előtte pedig énekeket gyakoroltunk Kert Richárd gitár kíséretével. A záró szentmise alatt fenséges énekkar énekelt, magasztos hangulatunk támadt a pazar hangoktól.
Nagyon kellemes hangulatban, bár rendkívül fáradtan értünk haza. Csak gratulálni tudok a váradi résztvevők nevében a szervezőknek, remélem jövőre ismét átélhetjük a találkozó pozitív élményeit.
Dulau Daya
Három írás olvasható az alábbiakban erről a találkozóról
Tóth Ioana beszámolója >>
Somodi Nándor beszámolója >>
Nagy Evelyn beszámolója >>
