Találkozás, kapcsolat, közösség

Klubba járok habár már ősz hajszálaim is vannak. Szeretek a Háló klubokba elmenni, mert ezek nem olyanok, mint amilyenekbe a fiatalok járnak. Azért szeretek ide menni, mert lelki épülésemre szolgál. Mindig van egy téma, egy előadó, meg beszélgetés a témához kapcsolódva. November 18-án, több mint 20 résztvevővel, a nagybányai Szentháromság plébánia Boldog Scheffler János közösségi házában gyűltünk össze. Bemutatkozó körrel kezdtük együttlétünket és jó volt hallani, hogy olyanok is voltak köztünk akik most jöttek el először.
Az előadó Ft.Román János, nagybányai esperes volt, a téma pedig: közösség a Szentlélekben, Szentlélek a közösségben. Az előadást Túrmezei Erzsébet versével kezdte és fejezte be. Az első részben Közösség a Szentlélekben, Isten népéről beszélt az előadó, aki nem más, mint az egyház, azoknak a közössége, akik Isten szeme fényei, akiket Isten szeret. Az Ószövetségben meghívottak közösségéről beszél, Isten népéhez tartoznak azok, kiket Isten kiválasztott, s szövegséggel magához kötött, lefoglalt, a görög fordításban pedig megjelenik az ecclesia szó, a meghívottak közösségét jelöli. Krisztus újszövetségi népére ugyanezt a kifejezést használják a szent írok: ecclesia, mely Krisztus oldalából kiomló vér által született. Szent Pál apostol levelében mondja  "ti a Szentlélek templomai vagytok". A Szentlélek a harmadik Isteni személy, az arc nélküli Isten. Krisztus egyháza pedig azoknak a közössége, akik nem tudnak élni a Szentlélek nélkül, a legnagyobb kincsünk. A második részben, Szentlélek a közösségben, a Szentlélek eljöveteléről beszélt idézve az evangéliumi részt, amikor szélzúgás támadt és tűzes nyelvek alakjában szállott az apostolokra. A Szentlélek jelenti a szelet, amely tisztít, életet hoz, frissességet, ablakot kell nyítnunk neki. Ugyanakkor jelenti, a tűzet, ami melegít, világosságot ad, bölcsesség, lelkek megkülönböztetése, lángoló szeretet. A Szentlélek kommunikációra tanít minket, találékony, a régiből újat hoz elő, öröm, aktív hűség. Az egyház a befogadók közössége. Az ezt követő beszélgetésben a közösségekről volt szó. Az összejövetel utolsó részében az elmúlt esztendő értékelésére került sor, majd Uglár Sándor, a nagybányai kerület bogozója bemutatta a következő év terveit. Jubileumra készülünk 2014-ben, mert ez lesz a Háló Nagybányai Kerületének 10. évfordulója.

Siklódi Olga (Nagybánya Szent Jószef templom)

A 2013. október 26-i Háló találkozó Szatmárnémetiben néhány meglepetéssel szolgált. A találkozó új színhelyen, a Lükő Béla utca 15. szám alatt a Szent Pál Központban került megrendezésre és nem volt egész napos, hanem már délután két órakor befejeződött.




A szép épületben ismét kedves fogadtatásban részesültek az érkező vendégek. Katalin Nagyváradról, Angéla és leánya Nagybányáról, Márti, Éci (Évi), Krisztina Szatmárnémetiből, Süveg Gyuri bácsi és még sorolhatnám.
A közösségi teremben a vetítővásznon a 130. zsoltár kezdő sorait vetítették ki mely az Úrban való gyermeki bizalomról szólt. Jobbra mellette Ferenc pápa képe volt kitéve azzal a kérdéssel, hogy Feltámadt-e bennetek a vágy, hogy Jézus tanítványaivá váljatok?


A program 10 órakor kezdődött Kujbus Márti megnyitójával, melyben a találkozások során létrejövő emberi kapcsolatokról beszélt. Mint mondotta, a újabban a Háló a személyes kapcsolatok hálózatává alakult. A szervezést az vezérelte, hogy a Háló szoros kapcsolatban van az Egyházzal és viszont. Ezután Somogyi Marika és Éci számolt be a Hálóval szorosan együtt működő lelki és karitász csoportokról és azok tevékenységéről.



Ezután egy nagy kört alakítva, egymás kezét megfogva a szeretetről énekeltünk, majd az előadás következett.
Néhány gondolat az elhangzott előadásról. Miklós Claudiu SJ (Societas Jesu) jezsuita szerzetes atya előadásával folytatódott a program "Együtt érezni az egyházzal" címmel. Bevezetőjében az atya meghatározta, hogy az Egyház maga Jézus Krisztus és az egyház küldetése Jézus üzenetének hirdetése. Miért szükséges, hogy együtt érezzünk az egyházzal? Többek között azért is, mert ma is az Egyházat sok kihívás éri.


A legfőbb kihívás a globalizáció, mely a valós világot akarja a virtuális világgal összekapcsolni. A hamis istenképek, a merevség, a vakság, az ignoránsok, akik nem kíváncsiak Isten üzenetére, a gyermekkori torz istenkép továbbélése felnőttkorban; mind-mind kihívások az Egyház számára, melyekkel szemben nekünk Hálósoknak is fel kell venni a harcot.
Mit üzen nekünk hívőknek Ferenc pápa? Gyógyítani a sebeket, felmelegíteni a hívők szívét, közel lenni az emberekhez, a nem hívőkhöz is. Csak az irgalmasság képes meggyógyítani a világot, a fiatalok ne az ablakból nézzék a világot, őszinte, személyes kapcsolataik legyenek. Fontos a megromlott házasságok rendbetétele; több párbeszéddel, meghallgatással, megbocsájtással. A további gondolatai is Miklós Claudiu atyának mind-mind az Egyház építéséről szóltak, az Egyház tagjainak példamutató életén keresztül.
Egy megrendítő filmmel zárult az előadás melyben az apa (a hídőr) saját gyermeke feláldozásával egy vonat sok-sok utasának, gyermekeknek, felnőtteknek életét mentette meg. Nem tudjuk, hogy hívő volt-e az apa de tette hasonlatos volt ehhez a bibliai idézethez: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta" (János 3:16) Bizony nagyon nehéz volt feldolgoznunk az önfeláldozó szeretet tragédiáját.
Ezután a kiscsoportos beszélgetések következtek. A kiscsoportok összetétele sajátos volt, én egy csak fiúkból álló csoportba kerültem, melynek vezetője Merkler Attila volt. A csoport tagja volt Miklós Claudiu atya is. A rendkívül érdekes és jól sikerült beszélgetés témái voltak:
1. Ki nekem az Egyház?
2. Van-e torz dolog az Egyházban?
3. Hol találom magam a legjobban az Egyházban?
A kiscsoportos beszélgetések után Kujbus Márti mondta el gondolatait a találkozóról. Zárószavai: találkozás egyben gazdagodás is. Ezután a kiscsoportos beszámolók következtek. Végül a találkozó Konrád Kati hozzászólásával zárult. Már a meghívó is megragadta őt, mely a lelkéhez szólt. Érdemes volt eljönnie Nagyváradról fiával Csongorral erre a jól sikerült találkozóra.
A találkozás közös falatozással (agapéval) zárult, ahol a felvágottakhoz a nemzet kenyerét fogyasztottuk el.
Osztom Konrád Kati véleményét a találkozóról, mely szerintem is jól sikerült, gördülékeny volt. A találkozó időtartamát tekintve a szervezőknek figyelembe kellett azt is venni, hogy aznap a városban több más vallási és kulturális rendezvény zajlott, melyek közül főként a délutániakra a találkozó egyes résztvevői is hivatalosak voltak. A párhuzamos programok ellenére több mint 60 lelkes résztvevője volt a találkozónak.
Köszönöm mindazoknak a segítségét, akik lehetővé tették a feleségemmel a pénteki érkezésünket Szatmárnémetibe, hogy a találkozón elejétől végéig jelen lehettünk és utána a város nevezetességei közül a vonat indulásáig néhányat megtekinthettünk (Koncertterem, Székesegyház stb.).

Gyöngyössy Lajos (Budapest)







A Háló találkozóra már előző nap délután megérkeztem vonattal Budapestről. Így most részese, segítője lehettem a mindig izgalmas előkészületeknek. A találkozónak a felújított és kibővített Kalazanci Szent József Iskola Központ adott helyet. 7 kiscsoportnak, ill. 3 munkacsoportnak készítettünk elő osztálytermeket. Végül mintegy 70-80 résztvevője volt a találkozónak.

Reggel 9 órakor kezdődött a regisztráció, majd ez után a közeli Kalazanci Szent József templomba vonultak át a résztvevők a 10 órakor kezdődött szentmisére és az utána következő előadásra. A Szentmise előtt Pakulár Judit köszöntötte a jelenlévőket.

Bevezetőjében az első találkozóra emlékezett vissza, melyen püspöki részvétel is volt. Elmondta, hogy a Háló hátterét a bogozók adják. Az ő munkájuk, lelkesedésük teszi lehetővé egy ilyen nagyszabású találkozó létrejöttét. Bemutatta a találkozó résztvevőit: szinte az egész Partium képviseltette magát, ami - a rossz közlekedési viszonyokat tekintetbe véve - nagyon örömteli volt.
Ezután Konrád Katalin mondta el köszöntő szavaiban, hogy szívesen jött Nagyváradról Nagykárolyba. A ?Hit évében? Nagyváradon konferenciát szerveztek ?Hitferencia? címmel, melyben a témája: ?A hit a családban? volt. Köztünk élő szentek közül, öt Hálós házaspárt is megszólítottak.

A szentmisét megelőzően egy programon kívüli de örömteli esemény is volt a templomban ? egy kisfiú, Balázs megkeresztelése. Éljen sokáig hitben, egészségben a kis Balázs!

A szentmise homíliájában is a hit volt a fő téma. A Háló találkozó a kassai vértanúk emléknapjára esett, az ő erős hitüket, tanúságtételüket gondolhattuk át.

A katolikus hit behálózza a világot, melyben hitünk megnyilvánulása a tanúságtevés, Krisztus hiteles tanúiként. Egy-egy Háló találkozó pedig újabb kötelékeket szőhet egymás erősítésére. Ezután a Budapestről érkezett nemzeti szalaggal átkötött kenyérnek, az összetartozás szimbólumának megáldása következett, majd a Szentatya kérésére a békéért imádkoztak a hívők.

Gyöngyössy Lajos


Szeptember 14-én zajlott le a felsőbányai kápolnában, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe. Ez az ünnep búcsúnak is adott otthont. Az időjárás nem kedvezett a zarándokoknak. Zord, hideg paplanokkal takart be minket a délelőtt, lelkünkben viszont "égett a mécses". Legbelsőnk Isten szavaira áhított. Megkaptuk a mennyei táplálékot Ft. Rácz Gábriel István atya (szinérváraljai plébános), egyszerű, de nagy igazságokat tartalmazó beszéde által. Kell-e ennél több egy kereszténynek Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepnapján? Megértettük, Krisztusért hordoznunk kell keresztünket, amely könnyű Jézus keresztjéhez képest, bár mi olyan nehéznek tartjuk. Isten nem ad nekünk nagyobb keresztet, mint amilyet hordozni tudunk.
Az orgonánál a klub főszervezője, Laurán Angéla lopta bensőnkbe a zene és a szöveg együttes mondanivalóját. A kápolna külső falaira a keresztút stációit festette meg a kortárs művész, a szentmise ennek a keresztútnak a végigjárásával zárult. A szentmise után a hálósok (és mások) az elmúlt öt év Háló-táborait felelevenítő képekre voltak kíváncsiak, ez alkalommal szervezték az első Háló klubot Felsőbányán. A számítógép segítségével történt ez a nosztalgia-előadás a főszervező, Laurán Angéla bogozó által. A kellemes emlékek felvillanyozták az egykori résztvevők szívét. Néhány szót szóljunk ezekről a "vakációkról".
2009-ben Sátoraljaújhelyen zajlott le az esemény, ahol az előadások a lelki felemelkedésről szóltak, míg ügyes kézművesek azt mutatták be, miként kell bánni az anyaggal. A népszerű tv-egyéniség, Süveges Gergő is ott volt Sátoraljaújhelyen, és szó esett a magyar kálváriáról is.
2010-ben Debrecen adott otthont a rendezvénynek. A rendezvény mottóját Kőrösi Csoma Sándortól kölcsönözték: "Tiszteld a múltat és add tovább", ugyanakkor felemelő érzés volt a Szentkorona, a jogar és az országalma megtekintése. A nagyszalontaiak szalmából font koronával virtuskodtak, míg a nagyváradiak egy lakodalmat adtak elő.
A 2011-es Háló tábort Marosfőn szervezték. Az egyik fő attrakció egy Ludas Matyi feldolgozás volt, amelyet tánccal, de szöveg nélkül adtak elő. Az X-faktor mintájára H-faktor (H mint-háló) várta azokat, akik tehetségüket akarták csillogtatni. Többek között a mi kerületünkből is nagy sikerrel: Sárga Angéla (Felsőbányáról), Balla Rita, Gorga Mária, Fenyák Ágota, Kert Richárd és Stanek Mária (Nagybányáról).
A 2012-es bajai Háló-tábor szlogenje a magány leküzdését vette célba; "Együtt könnyebb, mint egyedül", így hangzott a csatakiáltás. Baján is Krisztust, mint szellemi mecénást akarták követni, vízen próbáltak járni, persze kevés sikerrel.
2013-ban, Baján hattyúk köszöntötték a reggelt. Az idén is nagyon sok programmal kedveskedtek a szervezők. Volt gyöngyfűzés, gyerekszentmise, búzaszentelés, vason sült pogácsa, amiből áldoztak is, az irgalmas szamaritánus történetét pedig a gyermekek dolgoztak egy kis előadás erejéig. A táborban ház is épült.
Számomra a Háló öröm, de kötelezettség is, mert itt egy olyan közösséget találok, amelyben otthon vagyok. Köszönet és elismerés a szervezőknek!

Varga Gábor (Nagybánya)

A Sziget Tv tudósítása

Daly Attila cikke a Magyar Kurír oldalakon
 

A IX. Nagybányai Háló találkozónak a Szent József plébánia adott helyet. Az első 7 vendég Máramarosszigetről már 9 óra előtt megérkezett. Miután a recepciónál megkapták a kitüzőt és az emléklapot, vendégül láttuk őket kávéra, üditőre és süteményre. Közben érkeztek a többiek is, Nagybánya plébániáiról, az óvárosi református gyülekezetből, Nagyszalontáról, Nagyváradról, Nagykárolyból, Pusztadarócról, Szatmárnémetiből, Avasújvárosból, Felsőbányáról. Remélem nem hagytam ki senkit a felsorolásból. Nagyon sok ismerős arcot láttam, és ha akadt olyan akit még nem ismertem, odamentem, bemutatkoztunk és igy már ismerősként beszélgethettünk.

10 óra tájban megkezdtük a programot. Uglár Sándor, a nagybányai bogozó köszöntötte az egybegyülteket, majd a Váradról érkezett Ft.Gyenge Bélának adta át a szót, aki a Hálóról beszélt. A Háló egy közösség, a találkozások helye. Elmesélte hogyan került kapcsolatba a Hálóval, 1996-ban, a homorodfürdői találkozon és lett hálós.

Ft.Simon Attila, pusztadaróci plébános ?A hit kapuja? cimmel tartott előadást. A hit tanuságtétel, ugyanakkor döntés is arról, hogy az Úrral élek. Tekintetünket Jézusra irányitja aki maga a hit szerzője és beteljesitője. A hit a szeretetről tesz tanuságot, mert jót tenni jó. Egy példát mondott el ezzel kapcsolatban.

Két ifjú missziónárus megy el téríteni az embereket. Egy idő után a két missziós testvér visszatér a kolostorba és elmondjákaz előljárójuknak mit végeztek. A végén megállapítják, hogy ők mindent megtettek, de mégsem tudták megtéríteni az embereket. Az elöljáró ennyit mondott nekik ?ha a 8 boldogság illatát árasztották volna magukból munkájuk eredményes lett volna? 8 boldogság illata - én hogy állok ezzel?

Az előadást a kiscsoportos beszélgetések követték. Bár most több időnk volt a beszélgetésre mint általában, mégis kevésnek bizonyult. Az ebédet jóizűen költöttük el.

A délutáni programban először Kert Evelin és Varga Szilárd énekelte nekünk azt a dalt, amit Anyák napján adtak elő. Őket követte a Teleki Magyar Ház kórusa, Fülöp karnagy úr vezetésével, akik egyházi kórusműveket adtak elő, ismert és kortárs szerzők műveiből. Ők eddig csak kórustalálkozókon szerepeltek.

Ezt követően két csoportra oszlottunk. Az egyik csoportban két közösség lett bemutatva. A sérült gyerekekkel foglakozó A Hit és Fény közösséget Kujbus Márta mutatta be, a Keresztény Élet Közösségét pedig Vincze Gabriella. A másik csoport a Quilingezéssel ismerkedet, Bálint Katalin irányításával. Ebben a csoportban újra gyerekek lehettünk és játszhattunk.

A találkozó a du. 5-kor kezdödő szentmisével ért véget. A mise végén az Ároni áldással búcsúztunk.

Siklódi Olga (Szent József plébánia)



Mint mindig, alig vártam már a nagybányai találkozót, és, mint mindig, most sem csalódtam. Már az állomáson a szatmári csoporttal találkoztam, és együtt kerestük meg a Szent József plébániát, ahol a nagybányaiak jóleső szeretetükkel fogadtak. Most is élmény volt számomra látni a régi arcokat és az újakat is (főleg a fiatalok csoportjára gondolok, akik Nagybányán kiveszik részüket a programok megvalósításában). "Elindultam valaminek a keresésére, és íme, VALAKI lettél számomra, Istenem." (Paul Claudel) volt a találkozó mottója. Ft. Simon Attila atya (A hit kapuja) és Ft.Gyenge Béla atya gondolatébresztő előadásai önvizsgálatra indítottak mindannyiunkat, amit a kiscsoportban megosztottunk egymással. A délutáni program is hitünket és összetartozásunkat erősítette: az ifjak énekeltek, szavaltak magas színvonalon, a Teleki Magyar Ház kórusa (Fülöp Gábor vezetésével) gyönyörű keresztény énekeket adott elő, majd különböző közösségek mutatkoztak be. (Csodálattal és tisztelettel nézek fel a nagybányai magyarokra, mert maroknyian vannak, de összetartanak és így próbálnak megmaradni.) De sajnos, ennek a gyönyörű napnak is vége lett. Elkövetkezett a szentmise, ami hitemben és közösségi érzésben erősít, majd az Ároni áldás és a búcsúzás. Most várhatom újra a következő találkozót! Köszönöm a gondviselő, jó Atyának, hogy erőt adott a nagybányaiaknak, és nekünk alkalmat a találkozásra.

Tunas Ilona


Június 15-én, szombaton tartották idén Aradon az évi Háló találkozót, a tizenharmadikat a sorban. Öt éve már volt szerencsém részt venni egyen, és most örömmel láthattam viszont néhány régi ismerőst, köztük a rendezvény főhősét, Brückner Ákos Előd atyát, ciszterci szerzetest, a budapesti, XI. kerületi Szent Imre templom, Szentimreváros szeretett korábbi plébánosát, aki ma - korát meghazudtoló fizikai és szellemi frissesség birtokában - Székesfehérváron működik; nagy szeretettel köszöntötték közelgő 80. születésnapja alkalmából. Ő ugyancsak másodszor vett részt előadóként aradi Háló találkozón. Családja is a városból származik, egy régen látott rokonát is felfedezhette a résztvevők között.

A helyszín is ismerős volt, az Arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról elnevezett Minorita templom rendházának előadóterme. Nyolcvankilencen gyűltek össze az eseményre: Budapestről hárman voltunk, rajtunk kívül az anyaországból Makóról és Szegedről (Algyőről) jöttek még, továbbá, a vendéglátó aradiakon kívül a tágabb értelemben vett Erdélyből: Nagyváradról, Nagyszalontáról, Resicabányáról, Temesvárról, Nagy- és Kisiratosról és Gyorokról. Mint mindig, ezúttal is voltak mozgássérült résztvevők. A vendégeket, akárcsak 5 éve, most is a főszervező, a fáradhatatlan Serendán Gréti köszöntötte. A Minorita templomot Róbert atya képviselte.

A bevezető szentmisét és a két előadást is Ákos atya tartotta, gondolatait a Hit éve áldásai és A hit továbbadása címszavak köré szőtte. Azzal kezdte, hogy "rengeteg életjelet" lát köztünk, s hogy a magyarság sok kincset kapott az Istentől, amelyeket fel is kell használnunk, különösen a hit évében. Ferenc pápa felhívását ismételve arra szólított fel, hogy tárjuk ki az ajtókat, védekező egyházból váljunk dinamikusabb egyházzá, és legyünk bátrak. Mindenki legyen egy üvegablak, amelyen átfénylik Isten dicsősége, Isten fényét élő ikonokként sugározzuk tovább - tette szemléletesebbé felhívását. Nem elég valamit igaznak tartani, hanem eszerint is kell élni - figyelmeztetett. A cselekvő hit örömteli dolog, mert együttműködhetünk Jézussal. A hit éve arra való, hogy cselekedjünk. Istennel együtt kell működnünk, vele mindent meg kell beszélnünk, ebben nagy örömöt tapasztalhatunk meg - mondta.
A kiscsoportos beszélgetésen is ezt a témát jártuk körül. Hogyan lehet megosztani a hitet másokkal, mit jelent az, hogy hiszek, miért fontos ez nekem, miben jelenik ez meg, hogyan lehet ezt látni? Csoportom több résztvevője súlyos betegségekről, családi tragédiákról számolt be, de a hitben mindegyiknek volt valamilyen pozitív megoldása. Fáradt vagyok testben, de friss lélekben - mondta az egyik asszony, akinek a férje agyvérzést szenvedett, de akinek éppen ennek nyomán mélyült el a hite, és élt meg ezáltal nagy boldogságot.

A délutáni előadásban Ákos atya arra helyezte a hangsúlyt, hogy a hit évének rendkívül fontos velejárója a hit továbbadása, de nem mindegy, hogy ez hogyan történik. Erős hangnemváltásra van szükség, hogy átélt tapasztalatainkat hitelesen továbbadhassuk. Magunkat is el kell tudnunk fogadni ajándékként. A sarkalatos erények - okosság, emberi méltóság, igazságosság, kölcsönösség az adásban és elfogadásban, mértéktartás és bátorság - segítenek bennünket.

A két előadás között, ebéd után Ódry Mária képzőművész, restaurátor vetített képes előadást tartott Pataky Sándor aradi születésű festő (1880-1969) művészetéről, akinek januárban a városban emlékkiállítást rendeztek. Akvarelljei és festményei revelációs erővel hatottak ránk. Ahogyan az előadó fogalmazott, Pataky "a szépség harcosa" volt, ahogyan József Attila "a szépség koldusa". Az emlékkiállítás különlegessége, amelyet az előadó "igazi örömkiállításnak" nevezett, hogy anyagát - mintegy félszáz képet - Arad környékéről, magántulajdonban lévő képekből gyűjtötték össze.
Elutazás előtt még megnéztük és a budapesti hálósok nevében megkoszorúztuk az 1849-es aradi vértanúk csodálatos, Zala György által készített emlékművét, a Szabadság-emlékművet, majd búcsút vettünk ettől a különös atmoszférájú, történelemmel telített várostól, ahová reményeink szerint még vissza fogunk térni.

Kovács Péter (Budapest)


Szép áprilisi délutánon, 17-én Háló klubra gyülekeztek a nagybányai Szent József templomban, hogy a jó Isten hálójáról halljanak, ami fenn- és megtart. A találkozót imával kezdték a szentatya szándékára, majd Ft. Istvánfi Szilárd nagybányai káplán tartott előadást ?A jó Isten hálója ? ami összeköt és ami megtart? címmel.



Az előadás alapját a csodálatos halfogás adta: Péter és társai egy sikertelen éjszakai halászat után Jézus szavára ismét kivetik a hálót, nagyon sok halat fognak, a hálók szinte szakadoznak. Ezek után mondja Jézus Péternek: ?Emberek halásza leszel?.

A halászat nem könnyű mesterség, időigényes, sok türelmet és lemondást kíván. Ezt a mesterséget ismeri Péter. Emberhalásznak lenni mit jelent? Péter nem kérdez, Jézus szavára elindul ezen a nem könnyű úton. Mit jelent nekünk a halászat s a háló? Kötődést, köteléket, Isten s az emberek felé... Ez a háló képes meg- és fenntartani. Fennmaradni a hálón csak hűséggel és az imában való kitartással lehet, ám sem a hűség, sem a kitartás nem könnyű. Jézus nem kényszerít minket semmire. Van olyan nagylelkű, nagyvonalú, hogy meghagyja a döntés lehetőségét. Ez a személyes szabadság. Az egyéntől függ, milyen döntést hoz, elköteleződik-e teljesen Isten mellett ? ha nem, a hálóban gyenge láncszem, ami bármikor elszakadhat.

A délután második részében Vincze Gabriella a Keresztény Élet Közösségről (KÉK) beszélt, ami Szent Ignác lelkiségén alapul, életfelfogást, életformát jelent. Nem új lelkiség, 450 éves, alapját a Mária Kongregáció jelenti. A KÉK-hez tartozóknak Jézus az életük központja, Mária a példaképük, s az egyház szeretetében és szolgálatában élnek.

Siklódi Olga

8. oldal / 15

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.06.03. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar jótékonysági koncertje a Délvidéki Háló javára

Facebook esemény >>

A Délvidéki Háló Fb oldala >>

 

2025.06.06. 19:00 Könyvbemutató


Péter László al-dunai, székelykevei grafikus, író könyveinek bemutatója

Dr. Hagymás István orvospszichiáter, fotóművész, író (Zenta - Lendva) beszélget az alkotóval.

A bemutatásra kerülő kötetek:

1. Vándor fecske hazatalál? Kalandozások Madéfalvától Bukovináig, Bukovinától az Al-Dunáig
2. TAKT Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (1976 - 2008). Képzőművészeti monográfia
3. Keresztapám nadrágja Al-dunai székely felemás és apró történetek
4. Tollrajzok Barangolás délvidéki képzőművészekkel
5. Tollrajzkönyv Barangolás a képzőművészetben
6. Hërnyóvétëk

Facebook esemény >>

 

2025.06.07. 15:00 Költészet és valóság

 

Összefonódás - kiállítás

A horvátországi Charlotta Lavanda alkotótábor Összefonódás című kiállítása június 13-ig látogatható a nyilvános programjaink előtt és után (más időponthoz telefonos egyeztetés: +36 20 351 5375)

A kiállítás kurátora: Faltis Roberta

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók