Találkozás, kapcsolat, közösség

Az erdélyi Háló Egyesület 20 éves múlttal rendelkező civil szervezet. Ebben az időszakban nagyon sok lépést tettünk azért, hogy a Kárpát-medencében élő keresztény közösségeket összekapcsoljuk erdélyi kisközösségekkel, erdélyi emberekkel. Hiszünk abban, hogy a kisközösség az egyház személyes arca és abban is, hogy az élő emberi kapcsolatok tudják a Kárpát-medencei magyarságot érdemben összekötni. Az elmúlt egy év nagyon megtépázta tevékenységünket, hisz számunkra a személyes találkozás mindennél fontosabb. Alkalmazkodnunk kellett az előírásokhoz, de az online lehetőségeket kihasználva, próbáltuk tartani a kapcsolatot önkénteseinkkel, szimpatizánsainkkal és továbbra is végeztük, végezzük munkánkat, szolgálatunkat. Kérünk, hogyha fontos számodra az a tevékenység, amit végzünk, támogass adód 3,5%-al. Felajánlott támogatásodat előre is köszönjük.
Az erdélyi Háló Egyesület vezetősége

Az erdélyi Háló a facebookon >>

2001-től működik hivatalos bírósági bejegyzéssel az erdélyi Háló Egyesület, melynek jelenlegi vezetője Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános és főmunkatársa Csobot Györgydeák Szabolcs, aki az irodavezetői feladatokat is ellátja.

2008 novemberében beköltözhettünk az új iroda helyiségbe és közösségi terembe, melyet a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ vezetősége biztosított számunkra. Ez a 80 négyzetméteres helyiség magába foglal egy kis irodát, fürdőszobát, raktárt és egy 56 négyzetméteres közösségi termet. Eredeti rendeltetése szerint raktárhelyiség volt, amelyet az erdélyi bogozók támogatásával és önkéntes munkájával sikerült otthonossá és széppé varázsolni.

Különféle hálós csoportjaink az erdélyi Háló iroda segítségével működnek a következő helységekben: Zernyest, Brassó, Sepsiszentgyörgy és környéke, Csíkbánkfalva, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és környéke, Székelyudvarhely és Szováta.

Az erdélyi Háló egyik jellegzetessége, hogy egyesületünk nem csak a közösségek hálózata, hanem sokan magát az erdélyi Hálót tekintik saját közösségüknek. Meghívásainkban nem csak közösségi tagok, hanem elmélyülésre, személyes hitre és kapcsolatokra, korszerű nyelven és kifejezási formákban megfogalmazott hitélményre és közösségre vágynak.

Programjaink családos jellegűek, minden korosztály szerepel bennük. Külön foglalkozunk a gyerek és a tini korosztályal, akik számára táborokat is szervezünk. A gyerektábor fő szervezői Vízi Veronika, Csikai Ildikó, valamint az ő személyes munkatársaik. Veronka és Ildikó fáradhatatlan és rendkivül jó megszólító erővel, kb. 100 gyermeket mozgat egy ilyen táborban. Az erdélyi Háló iroda nagyon hálás az ő önzetlen szolgálatukért. A tinitábort az erdélyi Háló iroda, valamint a Hargita megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóság munkatársa, Koronka Sándor szervezi és vezeti le.

Az iroda munkatársai köszönetet szeretnének mondani mindazoknak a bogozóknak, akik a Háló célkitűzéseit magukénak érzik és önzetlen szeretettel, szakértelemmel bogozzák a Hálót, előkészítik programjaikat és új embereket hívnak meg.

Az erdélyi Háló csíksomlyói irodája mellett, egy másik fontos bázisa a csíkzsögödi plébánia, mely egyben közösségi központ is és egyesületünk itt szervezi a zsögödi munkatársak segítségével az erdélyi regionális találkozóját.

Bejegyzése óta az erdélyi Háló Egyesület négy Kárpát-medencei Háló-tábort szervezett (Homoródfürdő 1999, Marosfő 2005 és 2010, Csíksomlyó 2017).

Kiadványaink:

Sebestyén Ottó:Imaiskola

Lélekmozaik Háló antológia

Sebestyén Ottó:Evangéliumi morzsák

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

A korábbi Tarsolyok megtekinthetők itt >>

A 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

 

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Programjaink a hollesz.hu-n

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2023.12.02.-03.-04.-05. A VihARTársulat előadása

Az előadások időpontja:
December 2. szombat 19:00
December 3. vasárnap 20:00
December 4. hétfő 19:00
December 5. kedd 19:00
A színdarabra a jegy.hu oldalán lehet jegyet vásárolni: https://www.jegy.hu/program/aranyalma-153432

facebook esemény és részletek >> 

 

2023.12.04. 08:30 és 11.06. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőnként és szerdánként
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2023.12.05. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Ősi jelképek
 Előadó: Harsay Mária
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
részletek facebook >>

 

2023.12.05. 18:30-20:00 Női tánckör keddenként

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2023.12.06. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2023.12.06. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel
 A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik
Támogató az NKA Csoóri Sándor Programja
Adományokat szívesen elfogadunk

facebook esemény >>

Dúdoló után Szépszerével táncház

Részletek fb >>

 

2023.12.07.17:00 Régi korok zenéje

 facebook esemény >>

 

2023.12.07. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

Következő alkalmak: febr 1., ápr. 4. jún. 6.

 

2023.12.08.18:00 A Budapesti Székely Kör rendezvénye

 

2023.12.09. 18:00 Karácsonyi dalest - Concierto de Navidad

 magyar és spanyol nyelven
Közreműködnek az AWMUSIC Zeneiskola tanítványai. Tanárok: Kovács Ana Mária és Wilfredo Solorzano
Belépő: 2000Ft
Concierto de Navidad con los alumnos de los profesores Ana y Wilfredo los invitamo
Entrada:2000 Ft

fb esemény >>

 

2023.12.11.16:00 Elfejetett diadalok - filmpremier


facebook esemény és részletek >>

Autentika Művészeti Műhely Elfelejtett diadalok c. történelmi animációs filmsorozatának premierje

A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadunk

 

2023.12.11. 19:30 CSETAMÁSA - Cseh Tamás est


Csépai Eszter (a mása) - ének
Csetverikov Iván (Cseta) - gitár

Belépő: 2200 Ft

 facebook esemény és részletek >>

 

2023.12.12. 19:00-21:30 142.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Borbély Mihály - klarinét
Joe Fritz - klarinét
Cserta Balazs - klarinét
Sólyomi Pál - klarinét
Szili Róbert - gitár
Radics József - bőgő
Jeszenszky György - dob

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Eddigi klubestjeink >>

15 éves a Háló Jazz Klub írás a jazz.hu-n >>

 

2023.12.13. 19:30 Luca napi ruhabörze


facebook esemény >>

 

2023.12.17. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar barokk zenei hangversenye

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2023.12.14. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével,

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva dec.22-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók