Találkozás, kapcsolat, közösség


Nagyváradon évek óta működött egy ifjúsági csoport, mely főleg Szentjánosbogár táborok szervezésével foglalkozott. Ebben az ifi csoportban nőtt fel több generáció ? akiket megfogott az a bizonyos, meghatározhatatlan érzés ? és aktív hálósok maradtak mind a mai napig. >>


2012. januárjától egy szervezett ifi csoportot hoztunk létre, ami 2013. január 1.-ig 49 programmal büszkélkedhet. Számunkra ez nagyon nagy büszkeség, mivel a tini ifik (14-18 év közöttiek) fél év után már önállóan vállalták programok levezetést. Minden héten szerdán találkoztunk és találkozunk a partiumi Háló irodában, ahol szerveztünk: játékdélutánokat, szülinapozásokat, vetélkedőket, énektanulást, tánctanulást, babalátogatást, olvasó délutánt, filmnézést, gitárestet, hangolót, felütést, képnézős délutánt, biosz órát, adventi koszorúkészítést, csoportvezető képzést, programszervezés képzést... A vakációk idején pedig hasznos közös időtöltést szervezünk, mint pl. korcsolyázás, kirándulások (voltunk együtt már Kolozsváron is), strandnap... A találkozókat minden alkalommal más-más ifi tartja, a témákat előre megbeszéljük és a felkészülésben segítünk egymásnak. Végigmentünk a Felütés lépésein is, minden "felütés" alkalmat más hálós tartott. Nagyon összeszokott csapat alakult ki, fantasztikus látni, ahogy egyre mélyebbé és értékesebbé vállnak a kapcsolatok.

Január 9.-én, szerdán került sor a második regionális ifi találkozó szervezésére. 11-től programszervezést tanultak a tini ifik, majd csoportokban az elméletre alapozva nekiláttunk kidolgozni a találkozót. 18 fiatal vett részt a munkában, mindenki vállalt egy kicsi feladatot. Természetesen első alkalommal csak tervek születtek, csoportokban dolgoztak ki ütemtervet, költségvetést, feladatköröket, célkitűzéseket, stb... Rövid, tömör egységeket dolgoztak ki, hiszen nem állt rendelkezésükre egy egész nap, de a rendezvény váza megszületett. Szerintem nagyon jó ötletek és munkák születtek, sőt. A felelősökkel, akik a program alatt nagyobb feladatokat,illetve a többiek koordinálását vállalták külön találkozunk és tovább boncolgatjuk a találkozó részleteit.

Ezen a héten a szokványos szerda alkalmon az éves programjaink, találkozóink terveit fogjuk sorrendbe rakni, és felelősöket választunk a megvalósításukhoz. :)

Február 9.-én találkozunk újra nagy közösben amikor megtervezzük a végleges programot és a feladatokat leellenőrizzük.

Ügyes szervező csapatunk Mihályfalváról, Tasnádról, Szilágysomlyóról, Élesdről és Váradról gyűlt össze. Ami már számtalanszor összefogta ezeket a távolságokat most is érződik, s az tulajdonképpen nem is a munka, hanem a munka bőrébe bújt összetartozási vágy, egymás szeretete: Minden alkalommal nő a vágy arra, hogy fiataljaink újra egymás szemébe tekinthessenek, együtt nevethessenek, néha összesúghassanak de főleg a közösség szelleme hajtja őket. Talán éppen akkor, amikor a felnőttek már elfelejtik ezt, emlékeztetnek minket is minderre. Ezért is fontosak számunkra ifijeink, példát mutatnak nekünk, emlékeztetnek arra, hogyan kell (sokszor életmentő) kapcsolatainkat frissen, gyümölcsözően megőrizni.

Ennek a frissességnek, az áldott mosolyoknak, a munka bőrebe bújt összetartozási vágynak a gyümölcsét, A Partiumi Regionális Ifjúsági Találkozó beszámolóját majd a program után küldjük nektek.

Sok sikert mindenkinek az idei évi programokhoz! Sok-sok egészséget és boldogságot hozzon az Új Év mindannyiunknak!

Dul?u Dianna és Simon Melinda

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók