Találkozás, kapcsolat, közösség


"A károlyiak lelkes csapata egy szép napot varázsolt nekünk." - Somodi Nándi

"Ez volt az egyik legszebb hálós találkozóm." - Gyöngyössy Lajos





A találkozó elején a házigazdák részéről Pakulár Judith, valamint a Budapestről érkezett Gyöngyössy Lajos köszöntötte a találkozó mintegy 60-65 részvevőjét. (A Fatimai Szűz Mária plébánián összejöttünk sok helyről: Szatmárból, Nagybányáról, Teremből, Avasújvárról, Csanálosról, Szaniszlóról, Temesvárról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Mohácsról, Bólyból, Budapestről és természetesen Nagykárolyból is.)

Ezután következett a szentmise, amit a találkozónk előadója, Szilágyi János mutatott be. Mivel az előadásáról lecsúsztam, szinte teljes egészében, annyit tudok mondani, hogy az Új Evangelizáció ? Misszió volt a témája, amiről beszélt (legalábbis erről beszélgettünk a kiscsoportunkban). Jól elbeszélgettünk, kinek milyen missziós feladatai vannak az életben, a családban. Elég kevés időnk jutott a beszélgetésre, igyekeznünk kellett, hogy megtekinthessük a szépen felújított Károlyi kastélyt. 4 évvel ezelőtt már jártam ott, szintén egy Háló találkozó alkalmával, és hihetetlen szépen felújították. Ezúttal is tartottak nekünk egy kis idegenvezetést, majd körbejártuk az idegenvezetővel a kastélyt. Kulturális étvágyunk csillapítását követte a nagyon finom ebéd.

Az ebédet követően már várt minket egy autóbusz, ami elvitt minket a kaplonyi ferencesekhez. Megtekintettük a szép templomot, valamint az alatta húzódó kriptát, mely a Károlyi család temetkezési helyéül szolgált hosszú ideig. Itt nem töltöttünk el nagyon sok időt, mert visszavittek minket a plébániára. Itt még beszélgetések voltak azok között, akik nem siettek haza. Így kerülhetett sor tartalmas beszélgetésekre a váradiak és a házigazdák között is.

Ez nap is rendkívül gyorsan elment, biztos azért is éreztem így, mert késve érkeztem meg. Hatalmas köszönet jár a találkozó szervezőinek, nagyon ügyesek voltak, mindenhol kitűnően megállták a helyüket. Emlékszem, mikor Balassagyarmaton laktam, szerveztük a második találkozót és keveselltük a létszámot a végén. Nos itt sem voltunk sokan, de nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség, az pedig megvolt, s nem is akármilyen. A károlyiak lelkes csapata egy nagyon szép napot varázsolt nekünk. Isten áldja meg őket!

Somodi Nándi



Somodi Nándi és a szatmári újság beszámolója után kiegészítésként néhány történés, gondolat a nagykárolyi Háló találkozóhoz. Nándihoz hasonlóan kalandos úton érkeztem Nagykárolyba. 31-én pénteken induláskor a Bp.-i Keleti pu.-on tudtam meg, hogy bombariadó, pontosabban (Törökszentmiklós térségében) bomba hatástalanítás miatt nagy késések vannak. Mátészalkáig jutottam el, a nagykárolyi csatlakozás már nem várt meg, több vonat, busz nem volt tovább. Utolsó szalmaszál a (nyilvános)telefon volt, melyen felhívtam Nagykárolyban Hompoth Marikát aki du. 5 után szerencsére még a munkahelyén volt. Azonnal felajánlotta, hogy értem jön. Mivel neki nincs autója, egy román ismerősét kérte meg, aki rögtön rendelkezésre állt és alig egy óra múltán ott voltak értem a mátészalkai vasútállomáson. Ez volt az egyik legszebb hálós találkozóm. Még egyszer köszönet Marikának és a román barátnőjének.

Másnap a találkozó első eseménye a Fatimai Szűz Mária-templomban bemutatott szentmise volt. Homíliában Szilágyi János atyától a misszióról, az Istentől kapott küldetésre, az evangélium hirdetésére kaptunk biztatást. A szentmise után Pakulár Judit köszöntő szavai és a résztvevők bemutatása után rendezők kérésére a Háló bemutatása jutott rám. A Háló felépítésének ismertetése után jelenlévők figyelmét többek között a Háló szimbólumaira hívtam fel elsősorban, megemlítve a hálóból még hiányzó bogokat (területeket). Végül Lányi Béla verbita misszionárius szavaival biztatni kívántam azokat a Hálós jelenlévőket, akik most egyedül, vagy csak kevesen képviselték lakóhelyükről a Hálót. A kiscsoportban a misszió a családban témát tudtuk a rendelkezésre álló idő alatt megbeszélni. Kiderült, hogy szinte minden családban van ilyen feladat és talán ez nehezebb, mint az ismeretlenek esetében. A felújított korabeli bútorokkal berendezett Károlyi-kastélyban nagyon szép kiállítást láthattunk. Egyik érdekes információ a kastély egykori légfűtése volt, melyet a földrengések tettek tönkre. Javítása, helyreállítása sajnos nem lehetséges. Az ebédet követően meglátogattuk a Károlyi grófok temetkezési helyét Kaplonyban, ahol a sok érdekes látnivaló és információból többek között megtudtuk, hogy a Károlyi családnak 3 ága van: a nagykárolyi, a fóti és a budapesti. Ez utóbbihoz tartozott az a bizonyos Károlyi Mihály is.

Gyöngyössy Lajos

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók