Találkozás, kapcsolat, közösség


A kárpátaljai HÁLÓ egyesület honlapcíme:

http://halo-karpatalja.ucoz.hu/

Hálós események Kárpátalján >>


A Háló kárpátaljai kapcsolata 1993-ban egy levéllel kezdődött: írója Orosz Istvánné Rita ötgyerekes pedagógus volt. Férje görög katolikus lelkész, aki 1990 óta, Magyarországról odaköltözve Kárpátalján teljesít szolgálatot. Eleinte úgy gondolták, érkezésük az égető paphiányon enyhít majd. Ám hamar ráébredtek, hogy a kárpátaljai lelkész munkája nem korlátozódhat kizárólag a hagyományos értelemben vett pasztorációra, kulturális és szociális munkát is kell végezni. Terveikhez kérték a Háló segítségét. A levélre válaszul a Háló képviseletében a  budapesti Szürkebarát közösség buszra szállt és használt ruhák helyett 20 éves  kisközösségi tapasztalatát osztotta meg kárpátaljai testvéreivel. Innen származik a Háló első kárpátaljai baráti kapcsolata, innen ered a Háló ismeretsége és (el)ismertsége a helyi görög és római katolikus közösségekkel-közösségekben..

Aktív Hálós mag elsősorban a Nagyszőlősi és Ungvári Járásban, valamint  Beregszász környékén alakult ki, de a kéthavi rendszerességgel tartott bogozói összejövetelekre Felsőtisza-vidékről is érkeznek. Minden évben szerveznek Kárpátaljai Háló Találkozót, 1999-ben Nagyszőlősön, 2004-ben Karácsfalván, 2009-ben pedig Balazséren a Kárpát-medencei nagytalálkozót is.

Rendkívüli eredményeket ér el Kárpátalján a Háló Gazdasági Tagozat. Tüzes Pál koordinálása mellett már külön bejegyzett alapítvánnyal is büszkélkedhetnek. Hasonlóan gyümölcsözőek  a Bárdos István ?bábáskodása? mellett kiépült Pedagógus Munkacsoport programjai, amelyek egy része szakmai, de lelkigyakorlatokat is szerveznek.

Bogozó barátaink segítettek abban, hogy a két tiszai árvíz kapcsán segélyt juttasson a Háló a károsultaknak, hogy élő kapcsolat alakulhasson ki különböző területeken működő közösségek között (pl. Beregszász és Kecskemét). Segítenek, hogy a kárpátaljaiak eljuthassanak más régiók rendezvényeire is, hogy a kárpátaljai magyarok megmaradni akarását a legkülönbözőbb formákban támogathassa egyesületünk.

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Nov. 14-16: Délvidéki Háló-találkozó

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.11.17. 8:30 és 11.19. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.17. 16:30 Mindszentyről szabadon

Előzetes regisztrációt kérünk ITT! Önkéntes adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk.

fb esemény >>

 

2025.11.18. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.11.18. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Szinyei Merse Pál csillagégövi jelképrendszere: Majális
Előadó:  Waszlawik László

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.18. 19:00 Keddek a lelkednek - Gáspár Csaba - A mesterséges intelligencia hullámain

 Regisztráció és jegyvásárlás ITT! 

PálFeri.hu >>

 

2025.11.19. 17:30 Józsa Attila Tisztítótűz c. regényének bemutatója

részletek fb >>

 

2025.11.19. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán


Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

 

2025.11.20. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.11.20.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

2025.11.20. 18:00 Szent Erzsébet kultusza Wartburgtól Marburgig - Horváth Zoltán György vetített képes előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.11.21. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.11.24. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 9/10.

Sorozatszerkesztő: Dr. Kormos Ildikó
A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

Elveszett erdők (2021 72 perc, rendező Fehér Zoltán) Az erdő gazdag, rejtélyes élőhely, ahol minden faj – állat, növény vagy gomba – összeköttetésben van. Ma utak és lakóövezetek szabdalják, a fakitermelés nyomán teljes erdők tűnnek el. Ijesztő, hogy erdeinknek csak 2 százaléka öregebb 120 évesnél. Jöjjön hát egy érdekes időutazás, ahol a régmúltra és a hegyi erdők megmaradt életközösségeire csodálkozhat rá a néző, de szembesülhet a 21. századi a Kárpát-medencében rájuk leselkedő fenyegető veszélyekkel is. 

Ingyenes

Következő alkalom: dec. 1.

 

2025.11.24. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata

Csörgei Anna

Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.11.25. 19:00 Jazz a Hálóban - Horváth Balázs Quartet

 Facebook részletek >>

 

2025.11.28. 18:00 Lengyel-magyar Kárpát-koszorú - zenés, táncos est


Lengyel népzenei koncert: Pawel Iwan és a Kapela Ozimkowicza Jarosławból (Konrad Ozimek - hegedű, Paweł Iwan - cimbalom, ének, Anna Iwan - cselló, ének, Michał Biel - dob)

Beszélgetés a közép-európai együttműködés perspektívairól

Lengyel táncok tanítása

Moldvai csángó körtáncok: Szépszerével együttes (Gyulai Farkas - hegedű, Sámsondi Kiss Gergely - koboz)

Paweł Iwan tavalyi S4-beli fellépéséről a Tarsoly 2024. augusztusi számának 5.oldalán olvashatunk
Meghívó a Folkrádió honlapján
Szervező: Szépszerével.hu 
Támogató:  Wacław Felczak Alapítvány
Önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk
Bővebben Fb >>

 

2025.11.30. 17:00 Nádmesék XL. - kamarakoncert

A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.12.01. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 10/10.

 

Kiállítások

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók