Találkozás, kapcsolat, közösség

Várható hálós programok 2023-ben (a lista folyamatosan frissül)

A Háló Közösségi és Kulturális Központ programjait lásd a jobboldali oszlopban.

 

Hálós online ima csütörtök esténként

A tavalyi Háló-tábor utóéletéhez tartozik az is, hogy az erdélyi hálós régiós beszélgetésen eldöntöttük, hogy minden csütörtökön este 9 órától egy negyed órát ajándékozunk az időnkből és e 15 percben a Háló mozgalomért imádkozunk. (magyarországi, Közép-európai idő szerint 20 óra)
Bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, e bejegyzésben található zoom linkre kattintva.
Néhány infó erről:
- az imát mindig egy felkért személy vezeti és ez meglepetés lesz az imához csatlakozók számára
- ima idején csak az imát vezető személy mikrofonja lesz bekapcsolva, többiek mikrofonja némítva marad (egyszerre úgysem tudna mindenki beszélni, a technikai feltételek nem engedik meg!)
- az ima ideje 15 perc lesz, ehhez próbál minden esetben az imavezető igazodni
- résztvevők száma korlátozott (100 bejelentkező), nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy a felső korlátot gyakran kimerítjük.
- amennyiben, más imaszándékért is szeretnétek imádkozni, kérjük, hogy hozzászólásban írjátok le e bejegyzés alá.
Áldott napokat kívánok mindenkinek, találkozzunk a virtuális térben csütörtök esténként minél többen!

Számítógépről itt csatlakozhatsz: >>

Meeting ID: 859 4941 6237
Passcode: 752747

Okostelefonnal itt csatlakozhatsz: >>

2023. június 10.  Első padéi Háló-találkozó

Facebook esemény >>

2023. június 16-18.  Kárpát-medencei fiatal felnőttek találkozója Szentjobb

Facebook esemény >>

2023. aug. 13. – aug. 19.  XXII. Kárpát-medencei Háló tábor, ÁGOTA Falva

Helyszín: Tass, Alsószenttamás dűlő, 6098

Facebook esemény >>

A tábor meghívója >>

A romániaiak számára a  jelentkezési határidő 2023. május 25.

2023.09.08-10. Erdélyi Háló-találkozó Kommandó

2023.10.13-15. Zarándoklat az Úz-völgyébe Úzvölgy

2023.11.24-26. Erdélyi hálós lelkigyakorlat Csíkszentdomonkos

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023. március

 

 

Támogatóink:

 

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Programjaink a hollesz.hu-n

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2023.06.03. 19:00 QPICA táncház

facebook esemény >>

 

2023.06.05. 08:30 és 06.07. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőnként és szerdánként
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2023.06.06. 18:30-20:00 Női tánckör keddenként

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal

Részletek fb >>

 

2023.06.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub az Aszalós teremben

 

2023.06.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel
 A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik
Támogató az NKA Csoóri Sándor Programja
Adományokat szívesen elfogadunk

facebook esemény >>

 

2023.06.07. 19:00 Osonó Színházműhely

 Ismét az S4-ben!
Osonó Színházműhely (Sepsiszentgyörgy)

Nem vagyok, csak mások látnak - (színházi) kísérlet József Attilával

Facebook esemény >>

Előadja: Mucha Oszkár
Rendező: Fazakas Misi
A belépés ingyenes, adományokat örömmel elfogadunk

A helyek korlátozott száma miatt a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2023.06.07. 18:00 Magyar táncház Csiduval

Zenélnek: Császár Attila és barátai

Belépődíj: 2000Ft

facebook >>

 

2023.06.09. 19:00 Könyvbemutató

A zentai Zetna kiadó estje

Bemutatásra kerül P.Nagy István székelykevei származású író Ágrólszakadtak c. verses kötete

A kötetet Verebes György grafikái illusztrálják

Közreműködik Beszédes István, a kiadó alapítója, vezetője

 

 

2023.06.10. 19:00-23:00 Zurgó táncház

Részletek a facebookon >>

Video és képek az áprilisi táncházról >>

 

2023.06.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba
Helyfoglalás érkezési sorrendben

Deseő Csaba írása a december 13-i estünkről a jazz.hu-n >>

Irk Réka írása a február 14-i estünkről a jazz.hu-n >>

facebook esemény és részletek >>
Eddigi klubestjeink >>

 

2023.06.17.17:00 Az AWMUSIC zeneiskola növendékeinek nyári koncertje

Az AWMUSIC zeneiskola növendékeinek nyári koncertje, sok latin zenével
Közreműködnek a tanárok: Kovács Anna Mária és Wilfredo J. Solorzano
Belépő: 2500 Ft

 

2023.06.18. 17:00 Nádmesék XXVIII. - Franciaország és az oboa

Részletek fb >>

 

Kiállitásaink

Látogatás a felkelő nap országában

Bozóky Dezső császári és királyi sorhajóorvos japáni fotográfiái

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

Kolta Galéria fb >>

Írás a kiállításról a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum honlapján >>

Írás Bozóky Dezsőről >>

Riport a kiállításról a Magyar Katolikus Rádió kulturális műsorában >>

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók