találkozóról, a fiatalok neveléséről és az egy napos unokájáról
nyilatkozott az Erdélyi Mária Rádiónak Konrád Katalin,
a Háló vezetőségének a tagja, partiumi régióvezető.

A Reggeli Újság tudósítása
Somogyi Anikó és Dulău Dianna írásai a találkozóról
Sokszor gondolkodásmódbeli változtatásra van szükség a két személy közötti kommunikáció megvalósulásáért - írás a
Szatmári Egyházmegye honlapján és a szatmar.ro hírportálon

"Valamennyien tékozló fiúk vagyunk azzal a különbséggel, hogy egyesek az atyai háztól eltávolodó, míg mások már a visszavezető úton járnak."
(Pilinszky János)
Miklósi Roland és Gyöngyössy Lajos beszámolói
Ezzel a mottóval indult útnak szeptember 27-én, szombaton a X. Háló találkozó Nagykárolyban. Az eseménynek a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum adott otthont, ahol a szervezők már a regisztráció alkalmával süteménnyel, teával és apró ajándékokkal várták a vendégeket. Ezt követően szentmisére került sor a Kalazanci Szent József Templomban, majd a nagykárolyi Háló egyesület jelenlegi vezetője, Miklósi Roland köszöntötte a vendégeket. Köszönetet mondott Pakulár Juditnak odaadó munkájáért, amivel az elmúlt tíz évben dolgozott a Háló sikerért, majd minden bogozónak, illetve minden segítő kéznek, akik támogatták a találkozók létrejöttét. Ezután visszatekintés következett az elmúlt tíz év jelentős mozzanataira, vidám pillanataira, átélt eseményeire, amiket képek is illusztráltak.
Konrád Katalin, a partiumi Háló vezetőjének köszöntő szavai után Ft. Illyés Csaba főesperes előadását hallgathatták meg a kedves jelenlévők Pozitív életképek címmel. Az előadás során olyan emberek életébe nyerhettünk betekintést, mint Szent Pál, Loyolai Szent Ignác vagy Eugenio Zolli. Mi indíthat el változást, megtérést egy ember életében? Mit tudunk mi tenni, hogy hitet közvetítsünk az emberek felé? Mit jelent a mai ifjúság számára a hit? Ezekkel a kérdésekkel zárta az atya előadását, melyek kiscsoportos beszélgetések során kerültek megbeszélésre.
A közös ebédet követően szavalatokat hallhattunk az őszről, majd dr. Gindele Róbet történész, régész előadására került sor Kereszténység a Kárpát-medencében címmel. Az előadás a Kárpát-medencében élő keresztények történetéről számolt be a kezdetektől, Krisztustól egészen a magyar állam kereszténnyé válásáig. Rávilágított a történelem sokarcúságára, és képekkel bizonyította a témához kapcsolódó régészeti leletek gazdagságát, illetve fontosságát.
Ezután a vendégek munkacsoportokban dolgoztak, ahol kipróbálhatták a bútorfestés rejtelmeit, szókincsfejlesztő játékokon vehettek részt, illetve közös imádságban merülhettek el. A találkozó záró mozzanatára az udvaron került sor, ahol a szervezők a Háló színeit jelző fehér és kék léggömbök eregetésével köszönték meg a Szűzanyának az elmúlt tíz évet.
A szervezők továbbra is szeretettel várnak mindenkit a nagykárolyi Háló programjaira, ha szeretnének pozitív, jóérzésű emberekkel együtt lenni, hitről és hovatartozásról beszélgetni, hagyományokról megemlékezni, vagy egyszerűen együtt imádkozni.
A találkozó témája a pozitív életképek voltak.
A találkozót a már megszokott helyszíneken a Kalazanci Szent József Római Katolikus Liceumban és a Kalazanci Szent József Templomban tartották.
A regisztráción a névkártya mellé egy kék színű szalagot is kaptunk, melyen a X. Háló találkozó jubileuma szerepelt. A találkozón Nagyváradról, Debrecenből, Nagyszalontáról, Nagybányáról, Budapestről és természetesen Nagykárolyból voltak résztvevők.
A regisztráció után a közeli Kalazanci Szent József Templomban szentmisén vettek részt a találkozó résztvevői. A szentmisét és utána az előadást ugyancsak a templomban Ft. Illés Csaba főesperes tartotta. A szentmise végén a magyar nemzeti szalaggal átkötött nemzet kenyerét az alábbi szavakkal áldotta meg:
Testének erőt, lelkének üdvösséget adjon, aki ebből a kenyérből eszik.
Az Ároni áldás eléneklése után a találkozó főszervezője Miklósi Roland vetített képekkel az elmúlt 10 év főbb nagykárolyi hálós eseményeit mutatta be. Záró szavaiban hangsúlyozta, hogy Istenért, a magyarságért és értünk teszik, amit tettek és tesznek.
Majd meglepetésként a frissen született nagykárolyi hálós himnuszt énekelte a hálós énekkar gitár kísérettel, melyből két részlet:
Tíz éve egy kis csapat
Bogozgatja hálóját
A partiumi Károlyban.
Több buktatón átesett
De mentette az értéket
Ápolva a hagyományt.
Refr.:
Ó édes Szűzanyám
Imádkozva tekints rám,
Öleld át gyermekedet.
Hirdetjük az imádást
Szeretetet, bocsájtást.
A Bibliára esküszünk,
Mert különben elveszünk.
Ezután a résztvevők bemutatására került sor majd Konrád Katalin a partiumi Háló vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Az együttlét fontosságáról beszélt, mellyel a hitünket, magyarság tudatunkat is erősítjük. Hangsúlyozta, hogy legyünk egymásnak még fontosabbak és találjuk meg az Istennek tetsző szórakoztató közösségi rendezvényeket, elfoglaltságokat. Konrád Katalin befejező szavaiban a csapatnak erőt és kitartást kívánt a további munkákhoz.
Néhány gondolattal hozzászóltam én is a témához, melyben az együttlét és az egymás hitének erősítésének fontosságát hangsúlyoztam, a tavalyi nagykárolyi Háló találkozóból idézve: A hit elvisz a célig! Végül a rendezvény másik helyszínén egy osztályteremben olvasott idézettel zártam gondolataimat: Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.
A továbbiakban a főesperes úr előadásában pozitív életképekként szentek életéről, tanúbizonyságáról beszélt.
Az előadás elméleti részében a megtérésről beszélt. Két fontos gondolatot idézek:
A megtérés nem más, mint a kárhozat felé haladó ember megfordulása Isten felé.
Nem csak az elmének, a szívnek is meg kell térni.
Az előadás gyakorlati részében Szent Pál, Loyolai Szent Ignác valamint Eugenio Zolli római főrabbiról beszélt, aki II. világháború során a pápával való találkozás és együttműködés után Krisztus követő lett.
A rendkívül tartalmas délelőtti program után a finom vendéglői ebéd, majd kiscsoportos foglalkozások következtek a nap témájához kapcsolódóan.
A kiscsoport után kulturális műsor következett, melynek három iskolás: Mester A. Boglárka, Jobbágy Beáta és László István volt a szereplője. A szépen hangsúlyozott, hibátlanul elmondott, nagy sikert aratott, szavalatokban Kányádi Sándor, Arany János és Petőfi Sándor verseket hallhattunk.
Ezután Gindele Róbert történész tartott előadást a Kereszténység a Kárpát-medencében címmel.
Végül a munkacsoportok programja a példaképek jegyében folyt le. Ennek érdekessége, hogy a mintegy 10-12 fős munkacsoportból többségében a szülők voltak a példaképek. Ezzel a hitvallással a csoport a család fontosságát jelképezte, amit a mai világban rendkívül fontos.
Személy szerint ezúton is köszönöm a segítséget és a lehetőséget a főszervezőnek, szervezőknek a találkozón való részvételhez.
További sikeres munkát kívánok a nagykárolyi hálós csapatnak.
Számomra Ft. Kocsik Zoltán atya előadása is nagyon bíztató volt, és végül a pozitív élmények is, amelyeket beszélgetőtársaim megosztottak a kiscsoportos beszélgetés során. Nagyon jó élmény volt az is, hogy bár a legfiatalabb voltam a kiscsoportban, a csoportvezető (Ft. Szilvágyi Zsolt) hangsúlyt fektetett, hogy a másik ifi barátommal együtt mi is megosszuk gondolatainkat a témával kapcsolatban, holott nekünk még nem volt túl sok esélyünk tapasztalatot szerezni e téren. Mégis a már régebb óta fiatal csoporttársaink nagyon nyitottak voltak a mi irányunkba is, pedig eleinte egy kicsit tartottunk tőlük, és szóba került, hogy mi hol látjuk a problémát, és hogyan próbálnánk azt megoldani.
Sajnálatos módon nem tudtunk a váradiakkal a találkozó végéig maradni, de én ezért is nagyon hálás vagyok! Hiányzott már, hogy Háló találkozón vegyek részt, hogy egy napért ilyen sokat utazzunk és hazaérkezzünk! Köszönöm a szervezőknek is a színvonalas programot, és hogy bemutatták nekünk a gyönyörű Erzsébetvárosi Jézus Szíve Római Katolikus Plébániatemplomot is!
Az őskeresztény egyházközségek életét Jézus Krisztus életének példáját követve teljesen átszőtte az elesettek megsegítése. Igy van ez napjainkban is, mondta az előadó, hiszen ma is célként tűzte maga elé a szükséget szenvedő személyek támogatását keresztény szellemben, nemzeti, vallási, faji, nemi vagy politikai megkülönböztetés nélkül, figyelembe véve a katolikus keresztény elveket.
Több példa mutatta meg, hogy az egyházi szegénygondozás önerőből is bámulatra méltó eredményeket tud létrehozni és képes megújulni de ha a különböző csoportok összefognak, hálózatba szerveződve eredményesebben tudják elvégezni ezt a munkát.
Az előadó rámutatott arra, hogy négy tevékenységi területen dolgoznak: 1. szociális programok 2. oktatási programok 3. idős gondozási programok 4. fogyatékkal élő személyek és családtagjaik számára szervezett programok. Az előadás folyamán tudatosult minden résztvevőben, hogy ezek a tevékenységek önkéntes alapon működnek s valóban magukba foglalják az élet minden területét. Segítséget nyújtanak a hatrányos helyzetben élőknek, a természeti csapások károsultjainak, a családon belüli erőszak áldozatainak, ugyanakkor különböző szolgáltatásokat is nyújtanak, mint például a gyermekek iskolán kívüli felkészítése, nappali foglalkoztatása, tanácsadás, tanfolyamok, étkeztetés, házi beteggondozás, klubtevékenységek időseknek.
Az est második felében bemutatkozott a helyi kisközösség, a Rózsafűzér Társulat Horváth Veronika vezető segítségével. Elmondta, hogy bár kevesen vannak, de mégis nagyon sok tevékenységet szerveznek, mint például szegény családok ellátása fával, önkéntes munkát végeznek egy alapítványnál, csomagot készítenek karácsonyra, húsvétra, gyermeknapra. Kellemes hangulatú délután volt, melyet átjárt a jószándékú emberek önkéntes segítő munkáját jellemző hangulat. Alapvető következtetést fogalmaztunk meg, hogy a karitász korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segít a rászorulókon.
2014. április 11-én a Kanonok sor 25. szám alatt a Partiumi Háló Egyesület szervezésében az "Iskola másként" hét keretén belül került sor húsvéti hagyományaink című tevékenységsorozatra.
A foglakozáson főként a Szent László Római Katolikus Gimnázium 0-4. osztályos diákjai vettek részt, mint egy 85 gyermek. Sok nevetés és játék mellett a gyerekek megismerkedtek a hagyományos tojásfestés fortélyaival (hagyma héjjal, természetes motívumokkal díszítették), valamint kifújt tojásokból készítettek tojásfát. A legények locsolóvers tanulással készültek, hogy húsvét másodnapján meglocsolhassák a leányokat. Az ügyes és kreatívabb gyerekek egyedi tojásmintákat is terveztek. Az ügyes kisdiákok díjazásban részesültek. Az idei tanév során még számos gyermekfoglalkozásra várjuk az érdeklődőket, a legközelebbi április 29-én 17 órától anyák napi foglalkozás lesz.
Hagyományőrző gyermekfoglalkozásaink sorát egy nyári tábor fogja megkoronázni 2014. július. 21-26 között, ahova sok szeretettel várjuk 0-9. osztályos diákok jelentkezését.