Találkozás, kapcsolat, közösség

2009-ben, 2010-ben és 2013-ban rendeztünk Konzultációs napokat a kisközösségről.

Célunk az volt, hogy kisközösségi témában szakmai összejöveteleket szervezzünk, ahol egy adott tematika mentén osszuk meg egymással tudásunkat, és tapasztalatainkat a kisközösségekről. A címekre kattintva olvashatók a részletek.

 

KonzNapKisKozTémáink

  1. Félelmeink a társadalom és a kisközösség, az egyházi hierarchia és a kisközösség valamint az egyén és a kisközösség viszonylatában (2009. május 9.)    

    A hétvégén zajlott az a konzultációs nap, melynek célja a kisközösségekkel foglalkozó emberek összeterelése és beszédbe elegyítése volt. A harminc résztvevő elsősorban a Háló közeléből érkezett, de volt a résztvevők között református lelkész, alapítványi vezető, egyházmegyei munkatárs, lelkiségi mozgalom tagja.

    A közösség teológiájáról Székely János püspök tartott előadást, a szociológia oldaláról pedig Tomka Mikós beszélt. Délután Buza Domonkos mentálhigiénés szakember beszélt a félelemről és bizalomról a kisközösségben. Az előadások mellett kiscsoportban is beszélgettünk saját kisközösségeinkről, a jövő lehetséges útjairól és saját félelem-tapasztalatainkról. 
    Engem megerősített ez a nap abban, hogy egyrészt nagy szükség van a kisközösségek helyzetének megismerésére, másrészt új közösségek létrehozásának segítésében.                                                              Koncz András

  2. Közösségindítás  - Második Konzultációs Nap a Kisközösségekről  (Háló Közösségi Központ, 2010. április 17.)                                                                                                                                                                                               
  3. Mélybenéző - Spiritualitás és személyesség a kisközösségben (MKPK Központi Irodaháza, 2013. április 13.)                                                                                                                                                 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók