Találkozás, kapcsolat, közösség

Május 29-én a nagyváradi Vár falain belül megelevenedett a magyar ősi kultúra egy szelete. A Partiumi Háló Egyesület által megrendezésre került a ?Jurta" nevet viselő határon átívelő hagyományőrző rendezvény.
A program megnyitójának helyszínét a Posticum épülete biztosította. A rendezvényre Nagyváradon és Debrecenen kívül Nagybányáról, Szatmárnémetiből, Aradról, Nagyszalontáról, Tenkéről, Temesvárról, Szentjobbról, Bélfenyérről és Tóttelekről érkeztek résztvevők.
Az esemény megnyitóját Konrád Katalin tartotta, melyben ismertette a projekt céljait, beszámolt az előző rendezvényekről és kifejezte hagyományaink, értékeink fenntartásának fontosságát.
A megnyitót Osváth Sándor debreceni egyetemi tanár ?Ami a tankönyvekből kimaradt" című lebilincselő eladása követte, majd egy kisebb szünet után kiscsoportokban megbeszélésre kerültek a hagyományaink ápolásának eszközei. Szó esett arról miként tudjuk fenntartani és továbbadni népi szokásainkat, a hétköznapjainkat megélni magyarságunk megtartásával. A délutáni programoknak a nagyváradi Vár adott otthont.
Az ebéd után Szeibert András az íjászat rejtelmeiben adott bepillantást Az íjászatot a legkisebbektől a legrégebben születettekig, minden korosztály kipróbálhatta. Lelkesen járták körül és tanulmányozták a jurtát, melyet a szervezők kora délelőtt állítottak fel a Vár sáncban. Az ősmagyarok lakhelyének bemutatása után sorra került, a Barantáról és az ősi harcművészetekről egy előadás Dr. Tajta Zoltán előadásában, valamint egy egyedülálló bemutató. A debreceni Barantás csoport fantasztikus, nem mindennapi fellépését nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várta a sokaság. A bemutató alatt láthattunk egy harci íjász-bemutatót: álló, mozgó céllal, feldobott korongokkal, csapat kötelékben, ezt követően egy- és kétkezes botforgatási technikákat, egyéni, csapat kötelékben, különböző fegyvernemekkel való látványos páros harcokat, illetve ízelőt a hagyományos magyar övbirkózásból. Ezután egy és kétkezes harci ostortechnikákat csodálhattunk meg, egyéni, páros és csapatkötelékekben, majd csatajelenetet és egy moldvai körtánccal, énekkel zárták a vendégelőadók a napot.
A rendezvény páratlan élményt nyújtott a résztvevőknek, akik gazdagodva tudással, látvánnyal és hagyományaink ápolásának vágyával tértek haza.

Dulau Daya

Április 23-át írtunk a naptárban. Nekünk ifiknek ez fontos dátum volt, hiszen vártuk már nagyon-nagyon az újabb találkozást egymással.
Ennek módja és rendje szerint összesereglett a Kárpát-medence fiatalságának egy csekély, de annál erősebb magja. Azon kaptuk magunkat kedves útitársaimmal, hogy már a Partium szívében vagyunk, és ugyan a GPS becsapott minket, a Gondviselés mégis ott volt köztünk.

Bővebben...

Nagy lelkesedéssel és izgalommal érkeztünk Déva városába, ami Háló találkozónak és nagyböjti lelkigyakorlatnak adott otthont. Ki péntek este (március 12.) Csernakeresztúrra, ki szombaton reggel Dévára érkezett, a találkozás örömére és lelki töltekezésre vágyva.

Bővebben...

A nagybányai Krisztus Király templom hittantermében, február 23-án az esti szentmise után megszerveztük a XI. nagybányai Háló klubot, ahol több mint 25-en vettünk részt.

Bővebben...

Február 13-án Nagyszalontán tartottuk a partiumi farsangi Hagyományőrző programot, mely nagy sikert aratott a résztvevők körében. Nagybányáról, Aradról, Nagyváradról, Tenkéről, Károlyból, Gyuláról és Szalontáról nagyon sok bogozó és nem csak bogozó vett részt a rendezvényen. Személy szerint nagyon örültem a program sikerének és a pozitív visszajelzéseknek.

Bővebben...

Még mindig az ünnepség hatása alatt vagyok és úgy érzem, hogy meg kell osszam veletek! Szombaton Nagyszalontán olyan fergeteges, színvonalas,jó hangulatú volt a farsangi ünnepség hogy nagyon sokáig fog kísérni a szürke hétköznapokon!

Bővebben...

A nagybányai farsangi bál tervezése számunkra főpróba lett és ráhangolódás a szalontai farsangi bálra. A nagybányai farsangunk nagyon családiasra sikeredett, kb. ötven személy jött el, remekül éreztük magunkat. Már akkor elkezdtük összeírni a jelentkezőket a következő partiumi bálra.

Bővebben...

Első alkalommal szerveztünk Hálós farsangi bált február 6-án. Szép számban voltunk jelen a nagybányai Teleki Magyar Házban. Szép környezetben, ősi-kúrián, az ún. városi házában a vad grófnak, Teleki Sándornak a termeiben rendezhettük meg. Szeretnénk hagyományt teremteni itt Nagybányán, és ezután minden évben megrendezni a hálósok farsangi bálját.

Bővebben...


Nagy öröm számomra, hogy ?rövid" szünet után, január 23-án a nagybányai Szentháromság templomban sikerült újra összejönnünk a Háló Klub keretén belül és megkezdenünk az új hálós évet 2010-ben.

Bővebben...

Nagyon nagy öröm számomra, hogy egy ilyen sikeres programot sikerült megszervezni Háló lobogó alatt szombaton Szatmáron. Úgy érzem nagyon jól sikerült a projekt első hagyományőrző rendezvénye.

Bővebben...

13. oldal / 15

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.19. 10:00-16:00 A TEA szemlélet a képzésszervezésben

Részletek >>

Regisztráció >>

Talentum Alapítvány >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.09.30. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között, és az esti programok alatt látogatható, október 10-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók