Találkozás, kapcsolat, közösség

Székfoglaló

Annyi széket rakunk ki a teremben elszórva, ahányan vagyunk. Az első széket üresen hagyjuk, a többi székre leül valaki. A kimaradt ember hátulról indul. A cél, hogy a többiek ne hagyják leülni őt azáltal, hogy mindig az éppen üres székre ül valaki. Nagyon jó kooperációs és közösségformáló játék.

 

Zoknidobálás

Kétfelé osztjuk a résztvevőket, és a két csapatot egymással szemben felállítjuk. Kettőjük közt kihúzunk és felkötünk egy madzagot. Mindenkinél kell lennie egy csomóba kötött zokninak. A játék célja, hogy az összes zoknit az ellenfél térfelére juttassák át a madzag fölött. Lehet egyszerre többet is átdobni.

 

Gabalyodás

A csoporttagok körbeállnak, becsukják a szemüket, majd előre nyújtott karokkal elindulnak
egymás felé. Mindenki megfog két kezet, amikor már mindenki talált kezet magának (esetleg a nyitott szemű játékvezető segítségével), akkor kinyitják a szemüket és kibogozzák a csoportot a kezek elengedése nélkül.

 

Labdajáték több labdával

Egészen egyszerűen dobjuk egymásnak a labdát, lehetőleg átlós irányban. Arra kell ügyelni, hogy a labda ne essen le, és lehetőleg ritmusosan menjen az adogatás. Mikor már kialakult egy a csoport készségeinek megfelelő ütem, akkor elindítjuk a második labdát, majd a harmadikat. Ki lehet próbálni, hogy három, vagy négy labdát is jól bírnak-e adogatni a résztvevők egymásnak.

 

Veszélyes útszakasz

A csoport tagjai elképzelik, hogy először síkos, majd keskeny, utána hepehupás talajon kell haladniuk. Egymás után teszik meg az utat, először lassan, majd gyorsabban.

 

Hol a medve?

A csoporttagok sorban egymás mellett állnak és keressük a medvét a cselekvések imitálásával, átmegyünk a mocsáron (cupp-cupp), a tavon (úszunk-úszunk) és hegyen (kapaszkodunk), találunk egy barlangot (bekukkantunk), bemegyünk, de félünk a medvétől, úgyhogy irány visszafelé ugyanezen az úton.

 

Adj hozzá egy mozdulatot

Az első játékos mutat egy egyszerű mozdulatot. A második játékos elismétli, majd hozzátesz még egyet. A harmadik az első kettő ismétlése után a sajátját és így tovább. A játékvezetőé legyen az első mozdulat, és ő legyen az utolsó, aki mindenki mozdulatának a megismétlésével zárja le a játékot.

 

Sótörés

Elég közismert gyakorlat, amikor a csoporttagok háttal állva egymás karját kulcsolják át, és váltogatva emelik meg egymást. Ügyelni kell az erőviszonyokra és a testsúlyra, ne legyen nagy aránytalanság.

 

Álljon fel, aki…

Eggyel kevesebb szék, mint amennyi a csoport létszáma, egymásnak háttal, egy körbe van állítva. Egy kivételével mindenki ül. Aki áll, kigondol egy tulajdonságot, ami jellemző rá, majd azt mondja: „Álljon fel, aki…” Akire szintén jellemző ez a tulajdonság, feláll, és egy másik helyre kell leülnie. Akinek nem maradt szék, az mondja a következő tulajdonságot.

 

Tabló

Szabad mozgásból adott jelre mozgásstop, majd a megállás után kötött, általában rövid időn belül kell egész csoportos tablót, vagyis állóképet létrehozni. A csoport gyakorlottságától, életkorától függően adjunk feladatot. Kezdőknek célszerű jól ismert témákat, helyszíneket, helyzeteket megadni (például vasútállomás, mozi előcsarnoka, áruház, könyvtár). Megjegyzés: Ebben a játékban sincs mód arra, hogy a játszók szöveges utasításokat adjanak egymásnak. Kezdeményezni, vagy a társak kezdeményezéséhez igazodni ez a két lehetőség áll rendelkezésre.

 

„Járj úgy, mint...!“

Járj úgy, mint egy fáradt, idős ember!
Mintha hideg télben, jégen kelnél át,
Mintha lopakodó macska lennél, stb.

 

Indián törzsfőnök

Egyvalaki kimegy. A többiek kiválasztanak egy vezetőt. A vezető feladata mozdulatokat vagy mozdulatsorokat mutatni, melyeket a többiek valamennyien utánoznak. A vezető megfelelő időközönként változtat a mozdulatsoron. A többiek ezt mindig követik. A kiküldött személy visszatér, és a csoportot figyelve megpróbálja kitalálni, ki lehet a vezető.

 

Bemelegítés körben állva

Kisterpeszben állnak körben a csoporttagok, karok lazán a test mellett leengedve. Lendítsük a karokat együtt előre-hátra, fokozva a lendületet egyre magasabbra, a törzs mellett tartva a karokat. Ugyanebben a testhelyzetben malomkörzés, majd óriáskörzés. Ebben a helyzetben előrehajlás, a karokat lazán leengedjük jobbra és balra. Fontos, hogy mindhárom fázisban átéljük a lendületes nagymozgások örömét, feszültségoldó hatását.

 

Pizza

Körbe állunk, Mindenki jobbra fordul, és a játékvezető instrukcióinak megfelelően, „pizzát készít”. Az alapanyag a társunk! Először kinyújtjuk a tésztát: megdögönyözzük a hátát. Elsimítjuk, meglapogatjuk a ,,pizzatésztánkat”, szalámit teszünk rá (öklünkkel óvatosan megveregetjük), majd jöhet a reszelt sajt és a fűszerek (gyengéden csipkedés)!

 

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2018.01.22. 18:00 Szántai

24 óra mítikus magyar történelem Nimródtól napjainkig 
Szántai Lajos műveltségkutató előadás-sorozatának záróköve
 
MÁRIA ORSZÁGA A SZENT KORONA OLTALMÁBAN A KÁRPÁT-HAZA EGYSÉGÉNEK ÉS MEGMARADÁSÁNAK KÉT PILLÉRE

Helyfoglalás ITT!

 

2018.01.24. 17:30 Dúdoló

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel szerdánként.

Jelentkezés ITT!

Ezer Ft részvételi hozzájárulást adomány formájában szívesen elfogadunk.

Mindenkit várunk, aki szeret énekelni!

 

2018.01.27. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar barokk estje

Az Albinoni Kamarazenekar tagjai a barokk korába kalauzolnak el bennünket.
A műsor után kötetlen beszélgetésre várjuk Önöket, amit Zsigmond Balassa karmester vezet.

A nagy érdeklődés miatt előzetes jelentkezést kérünk.

 

2018.01.28. 17:00-19:00 Társastánc tanítás

Jelentkezés ITT!

 

2018.02.06. 18:00 Kolta Galéria

Thuróczy Bálint fotóművész kiállítása febr. 6.-ig hétköznap 14 és 18  óra között tekinthető meg.

Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

Facebook esemény >>

Képek a kiállításmegnyítóról

 

2018.02.13. 19:00 Háló Jazz Klub

Az esemény helyszíne: Loyola Café, 1085 Budapest, Horánszky utca 20.

A Háló Jazz Klub 88. koncertje

Jó hangulat igényes környezetben
Zene, beszélgetés, színvonalas kiszolgálás
Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba
Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén

h20 terkep kicsi

 

2018.02.14. 18:30 Részigazság Klub

A Háló és a 72 Tanítvány mozgalom közös rendezvénye

A korábbi estek megtekinthetők a 72 Tanítvány Mozgalom youtube csatornáján >>