Találkozás, kapcsolat, közösség




Kicsit félve a hosszú úttól és naptól, de kíváncsian ültem autóba szombat hajnalban, amikor is két autóval indultunk Nagyváradról a második temesvári Háló találkozóra. Kíváncsi voltam, mert várandós kismamaként egyre aktuálisabb lesz a mindennapjaimban a találkozó témájának a megélése: keresztény nevelés a családban és az iskolában. Épp ezért most elvárásokkal érkeztem a találkozóra, amelyek teljesültek is a hazaindulásig. Minél több gondolattal és tapasztalattal akartam gazdagodni, hogy legyen miből merítsek a későbbiekben, hogy majd minél jobban, hatékonyabban, és (talán) minél kevesebb bonyodalommal nevelhessem, nevelhessük már kicsi koruktól keresztény hitbe a gyermekeinket.

Sok olyan megosztást hallhattam a kiscsoportban is, és mindennap látok olyan helyzeteket, amikor a szülők, nagyszülők próbálkoztak, és próbálkoznak, de valamiért mégsem sikerül átadniuk mindazt, amit ők kaptak, és én szeretném, ha a kicsi(k) hamar és maradandóan megéreznék, átélnék Jézus szeretetét és közelségét, és Mellette, Vele maradnának majd a későbbiekben is.

Számomra Ft. Kocsik Zoltán atya előadása is nagyon bíztató volt, és végül a pozitív élmények is, amelyeket beszélgetőtársaim megosztottak a kiscsoportos beszélgetés során. Nagyon jó élmény volt az is, hogy bár a legfiatalabb voltam a kiscsoportban, a csoportvezető (Ft. Szilvágyi Zsolt) hangsúlyt fektetett, hogy a másik ifi barátommal együtt mi is megosszuk gondolatainkat a témával kapcsolatban, holott nekünk még nem volt túl sok esélyünk tapasztalatot szerezni e téren. Mégis a már régebb óta fiatal csoporttársaink nagyon nyitottak voltak a mi irányunkba is, pedig eleinte egy kicsit tartottunk tőlük, és szóba került, hogy mi hol látjuk a problémát, és hogyan próbálnánk azt megoldani.

Sajnálatos módon nem tudtunk a váradiakkal a találkozó végéig maradni, de én ezért is nagyon hálás vagyok! Hiányzott már, hogy Háló találkozón vegyek részt, hogy egy napért ilyen sokat utazzunk és hazaérkezzünk! Köszönöm a szervezőknek is a színvonalas programot, és hogy bemutatták nekünk a gyönyörű Erzsébetvárosi Jézus Szíve Római Katolikus Plébániatemplomot is!

Konrád Evelyn


Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók