Találkozás, kapcsolat, közösség

Még mindig az ünnepség hatása alatt vagyok és úgy érzem, hogy meg kell osszam veletek! Szombaton Nagyszalontán olyan fergeteges, színvonalas,jó hangulatú volt a farsangi ünnepség hogy nagyon sokáig fog kísérni a szürke hétköznapokon!

Már eleve jól indult a nap, mert hogy a nagybányai hálósok jóvoltából, nagyon kényelmesen utaztunk, felvettek a mikrobuszukra és vittek-hoztak! Amúgy elég körülményes lett volna az utazás. Köszönjük is szépen mindnyájuknak. Aztán a szalontaiak kedves fogadtatása és Kati köszöntése után csak jöttek a kedves és kellemes műsorok. Hogy megismerhettük a kedves, közvetlen romániai magyar nagykövetné-asszonyt( vajon jól írtam?) Bajtai Erzsébetet, a nagyszalontai fiatal, de annál szimpatikusabb polgármestert,a budapesti művésznőt a pompás ruhájában és gyönyörű hangjával, bájával, ez mind nagyon-nagyon szép élmény volt. Habár az elején kevesebben voltunk, egyszer csak azt vettük észre, hogy a terem megtelt ifjakkal és gyerekekkel. Olyan jó volt látni a Szent Ferenc Alapítvány neveltjeit, a Csillagocska együttes ifjait. Na de aztán ezek az ifjak olyan - szó szerint - olyan fergeteges programot adtak elő hogy csak azt tudom mondani testvérek: az hogy a magyar nemzet nem hal ki, van utánpótlás az százas! A magyar virtus bennük van, higgyétek el! És láttam ott szülőket, akik könnyes szemmel, de annál büszkébben nézték fiakat, lányaikat! Nincs is nagyobb öröm egy szülőnek mint mikor látja, hogy amit maga után hagy, az érték: több mint a világ összes vagyona. Gratulálunk! És a kevésbé fiatalok is kitettek magukért! Fenyák Ági olyan Piroska volt hogy sok fiatal megirigyelte volna! A házigazdák hozták a formájukat: jelmez, humor csak úgy ömlött a rögtönzött farsangi lakodalmon: esküszöm a melltartóm gombjára ,a menyasszonyom tangájára... Csak egy kis szemléltető... Tudnék sorolni és nem lenne elég a sok jelző se, de tényleg nagyon jó volt, szerintem minden résztvevő nevében köszönjük eszt a szép ünnepet!

Hompoth Mária

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.18. 18:00 Varga Bernadett előadása

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók