„Akik őrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozódott munkára vannak kötelezve.” Márton Áron püspök gondolata volt mottója az idén Csíksomlyóra összehívott erdélyi Háló találkozónak.
Immár ötödik éve, hogy szeptember első szombatján a csókai plébánia ad otthont a Háló találkozónak. Mintegy százharminc résztvevője volt a „Ne félj a rád váró szenvedéstől” (Jel 2,10) mottóval szervezett összejövetelnek szeptember 5-én.
Az idei évben nyolcadik alkalommal került megrendezésre augusztus 11 és 16 között a környéken már hagyományosnak számító Háló gyermektábor, melyen 5-8 osztályos gyermekek vettek részt. A tavalyi évhez igazítva a tábor az idén is hat napig tartott, mely alatt a résztvevők gazdag programok során ismerkedhettek egymással és az Evangéliummal.
Még mindíg örömmel olvassuk a Háló táborról érkező beszámolókat.
Augusztus 23-án közel kilencvenen gyűltünk össze a csíkszeredai Fokoláré és a Háló szervezésében a kotormányi „Szeret lakban” rendezett találkozón. Mottónk: "Szeretetben élni, szeretetet gyakorolni".
Mégiscsak volt néhány bogozó is a táborban! Ugye Ti is örömmel olvassátok beszámolóikat?
Felemelkedtünk az Úr hegyére
És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. (Mikeás4, 1)
A Háló nyári táborában augusztus 2. és 9. között a Sátoraljaújhely feletti Sátor hegyen több mint háromszázan jöttek össze a mesterséges határokkal szétválasztott Kárpát-medencei magyarok.
Az idei tábor meghívója „Emelkedjünk felül!” jelmondattal szorgalmazta a napi hajszából történő kikapcsolódást. Szélesre tárni a horizontot, látni és mélyet lélegezni! Hinni és aztán, amíg tart a szusz, tenni! – hirdették a szervezők.
A tenkeiek lelkes csapata sok szeretettel fogadta az immár harmadik tenkei találkozóra érkező vendégeket. Még az idő is nekünk kedvezett, ugyanis a reggeli esőt derűs napsütés követte, és végigkísérte a találkozót az elejétől a végéig.
Szabadkán 2009. május 16-án, 15 órai kezdettel első ízben került „komolyabban” megszervezésre Háló találkozó. A kb. 50 résztvevő közül, még ha csak egy vagy két személy jelenlétével is, de Esztergomtól kezdve egészen a dél-bánáti Székelykevéig több település is képviselve volt ezen a rendezvényen.