Találkozás, kapcsolat, közösség

Fotók >>

Százharminc ember az erőforrások nyomában (Balázs Katalin írása a Gyergyói Hírlap 2018. március 5-i számában)

Érintésből táplálkozni

Nem elegáns, hanem saját választ kellett keresni olyan kérdésekre, mint: honnan van az erőm? Az elmúlt napokban mikor tapasztaltam, hogy van erőm? Mi játszott közre? Hogyan tudom tetten érni? Tamás Barna jezsuita szerzetes volt a buzdító a Gyergyó-kerületi Háló-találkozón, melyre a környékbeli településekről, sőt még Brassóból is érkeztek vendégek. Katolikus Közösségek Hálózata kifejezés sokaknak lehet idegen, a Háló kifejezés viszont már ismerős, tudott, hogy határokon átívelő, táboraik, rendezvényeik százakat, ezreket vonzanak. A Gyergyó-kerületi hálósok szervezték meg az elmúlt hétvégén évi rendszeres találkozójukat a Fogarasy Mihály szakközépiskola dísztermében, hogy az egész napos együttlétért este a Szent Miklós templomban adjanak hálát. A kiscsoportos beszélgetések és megosztások sorát idén is köszöntők és gondolatébresztő előadás előzte meg.

Bővebben...

Kedves hálós Barátaink!

Lassan egy éve, hogy szeretett barátunk, Fazakas István eltávozott földi életünk valóságából. Hiánya pótolhatatlan, élet-jelenléte példaértékű számunkra. István emlékét őrizzük és évfordulós szentmisére hívunk titeket. Az erdélyi Háló iroda költöztetése miatt, nem tudunk együtt ünnepelni a Dr. Fazakas István Közösségi teremben. Ezen oknál fogva, az első évfordulós szentmise helyszíne a KALOT Egyesület előadó terme lesz, időpontja 2018. március 8, 18:00 óra. Szeretettel várunk erre az alkalomra és kérünk, hogy részvételi szándékodat jelezd március 7. éjfélig.

Tisztelettel és baráti üdvözlettel: Ottó és Szabi

 

Közel 50 gyermek és ifi segítő öltözött be és mókázott együtt a farsangi mulatságon. Sokan már jelmezbe öltözve érkeztek, mások helyben készíthettek maguknak álarcot. Énekes-játékos fogadtatás várta a vidám gyerkőcöket, majd mindenki bemutatta a jelmezét, és kezdődhetett a csapatos vetélkedő. Labdás-páros táncon át, múmiakészítésen keresztül, sportosabb feladványok után a fánkevés sem maradhatott ki. Végül pedig minden jelmezes gyerkőc jutalomban részesült. Jövőre is mindenkit visszavárunk!

További képek >>

Évek óta hagyomány, hogy a Háló vezetősége kibővített vezetőségi találkozót tart február elején. Egy éve ilyenkor új jelmondatot (hármas jelszót) - ”Találkozás, kapcsolat, közösség” - választottunk. Az elmúlt év egyik fontos eseménye volt számunkra, hogy a vezetőség tavaly novemberben Nagyváradon elfogadta a csaknem egy évig csiszolódó küldetésnyilatkozatunk végleges változatát.

Bővebben...

Képek a találkozóról >>

Felvidék, Délvidék, Partium és Kis-Magyarország ifi hálósainak egy kis csapatával töltöttünk együtt egy hasznos és szuper hétvégét Máriapócson, a Könnyező Pócsi Szűzanya oltalma alatt. Jövőtervezés, közös ötletelés, kiscsoport-vezetési gyorstalpaló – Dulau Dianna (Daya) jóvoltából, egy kis játék és termálfürdőzés is belefért a péntek estétől vasárnap délutánig tartó találkozóba. Szombaton a kegyhely történetét is megismerhettük, Orosz István atya személyesen vezetett minket körbe. Nagy örömünket leltük a találkozásban, jó volt Máriapócson, ezen a különleges helyen kicsit "otthon" lenni.


A Háló Közösségi Műhelyének három tagja, Lotti, András és Robi utazott Csíksomlyóra, a Jakab Antal Tanulmányi Házba, hogy csíki, gyergyói és sepsiszentgyörgyi közösségvezetőknek tartson továbbképzést. A meghívásnak megfelelően jobbára gyakorlott csoportvezetők jöttek a képzésre. Sokukat ismertük a hálós múltjuk és jelenük alapján, és voltak olyanok is, akiknek ez volt az első hálós kapcsolódásuk. Kereteket, szempontokat, aktivitásokat, kérdéseket vittünk. A résztvevők végigdolgozták velünk január utolsó hétvégéjét péntek estétől vasárnap délig, és a fontos tanulságokat, hazavinni valókat ők mondták ki végül.

Bővebben...

A 72 Tanítvány Mozgalom Részigazság Klubja 4. estjét tartotta az S4-ben "Lombik? Bébi?" címmel. Roska Péter morálteológust és Dervacsics-Boros Ágnes Creighton-oktatót Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője kérdezte. A Magyar Kurir fényképes beszámolója az eseményről >>

A beszélgetéssel kapcsolatban a tudomány mai állását figyelemmel kísérő állásfoglalásokról, megközelítésekről a National Catholic Bioethics Center honlapján tájékozódhatunk.

A korábbi estek visszanézhetők a 72 Tanítvány Mozgalom youtube csatornáján >>

6. oldal / 64

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Tata FB kép kiv.jpg

A XVIII. Háló-tábor meghívója

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2019.06.18. 19:30-22:00 Kertész Nótakör

Dél-alföldi muzsika a Tekerős Barátokkal

Egy hét múlva

 

2019.06.25. 19:00 Háló Jazz Klub

Az esemény helyszíne: Bp. Semmelweis u. 4.

Évadzáró Háló Jazz Klub

fellép Bakó Krisztina és a Juhász Attila Trió

Bakó Krisztina -
ének
Juhász Attila
- zongora
Molnár Péter
- bőgő
Cseh Balázs
- dob

Regisztráció >>

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba
Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén

Az eddigi jazzkoncertjeink listája >>

Médiamegjelenések a 100. klubestról:

A MagyarJazz.hu tudósítása >>

A Magyar Nemzet írása >>

Siklós Péter fotóművész fotói >>

Mernyó Ferenc fotói >>

Yves-André Gomez fotói >>

A CityTV helyszíni riportja >>

A 10 éves Háló Jazz Klubról a Magyar Kat. Rádió Akvarell c. műsorában >>

 

2019.06.26. 18:00 T72 Részigazság klub

Éppen egy ilyen pápára volt szükségünk?!

Beszélgetés Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal kihívásokról, megújulásról és Ferenc pápáról

A beszélgetést Süveges Gergő vezeti

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, itt jelentkezzen: >>

Facebook esemény >>

A Háló és a 72 Tanítvány mozgalom közös rendezvénye

A korábbi klubestek videói visszanézhetők >>

 

2019.06.28. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar koncertje

A nagy érdeklődés miatt előzetes jelentkezést kérünk

Belépő: legalább 500 Ft/fő adomány, amelyet a Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 fenntartására fordítunk

 

2019.07.04. 19:30 Határon túli fiatalok találkozóhelye (HTFT)

A Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
általában a hónap első csütörtökén

A Kossuth Rádióban január 1-én a HTFT egyik szervezőjével elhangzott riport >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók