Találkozás, kapcsolat, közösség

Tizennégy helységből több mint nyolcvan személy vett részt szeptember 30-án, Tordán a Délvidéki Háló-találkozón. Tíz évvel ezelőtt volt az első, ez pedig a negyedik Háló-találkozó Tordán. A Háló a katolikus egyházhoz kötődő civil kezdeményezés, amely a kapcsolatok fontosságát hirdeti. A vezérmottója: találkozás, kapcsolat, közösség, ezért különböző találkozásokat szervez, ahol a résztvevők megosszák egymással gondolataikat, és tanúságot tehetnek életükről, ezzel segítik egymás lelki, szellemi és hitbeli növekedését. A különféle, általában kulturális programokban, a résztvevők közelebb kerülnek egymáshoz és lelki feltöltődéssel közelebb kerülnek Istenhez. A tordai találkozó fő mottója a Példabeszédekből való: „Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz”, lerövidítve Bízzál az Úrban. E témát egy világi és egy egyházi személy próbálta a résztvevők számára érthetővé, valóságszerűvé tenni. A vendégeket Korom Zsuzsanna, a tordai találkozó fő szervezője nyitotta meg, majd Mezei Zsuzsanna, mint a tordai egyházközség tanácsának tagja és a Tordaiak Klubjának az elnöke röviden bemutatta Tordát, valamit Halmai Tibor, a Délvidéki régió vezetője beszédében kihangsúlyozta a Háló-találkozók jelentőségét, szerepét a közösség építésében.
Az első előadó Dr. Burány Lehel a Zentai Kórház általános sebész szakorvosa, háromgyermekes apa, az orvos szemszögéből próbálta megközelíteni az Istenbe vetett bizalom kérdését. Az orvos gyakran találkozik olyan betegekkel, akiken a mai orvostudomány nem tud segíteni. Ilyen helyzetben az orvosra nehéz feladat hárul, segítenie kell a betegen az utolsó pillanatig. Az egyetemi évek alatt erre a feladatra is felkészítik a jövendőbeli orvosokat. A tankönyvek és az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint: Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya. Az orvos segít a testi jólét elérésében, a társadalomnak a feladata a szociális jólét biztosítása. A lelki jólétet az egyház, a vallás tanításai segíthetik. Ekkor kerül előtérbe az Istenbe vetett bizalom kérdése. Nehéz egy halálos betegséggel küzdő embernek eljutnia addig, hogy elfogadja betegséget. Az ilyen emberek öt fázison mennek keresztül. Az első a tagadás és az izoláció. Nem tudja elfogadni a betegségét. Ezt követi a harag, amikor felmerül benne a kérdés, miért éppen őt sújtja az élet egy ilyen betegséggel, haragban van a világgal, ha vallásos, az Istennel. Az alkudozás a következő fázis, amikor felmerül, hogy biztos nem jól állapították meg a betegséget, másik orvoshoz fordul, újabb kivizsgálásokhoz folyamodik a beteg. Amikor bebizonyosodott, hogy valóban olyan betegségben szenved, ami nem gyógyítható, akkor jön a depresszió. Sokan megrekednek ebben a fázisban, de ha sikerül kijutniuk, akkor következik be az elfogadás. Sokkal könnyebben megy azoknak, akik bíznak az Úrban és rá hagyatkoznak, hogy minden meghatározott céllal történik vele az életben. A betegeket látogató papok sokat segíthetnek az elkerülhetetlen elfogadásában, a lelki megnyugvás elérésében.
Ft. Masa Tamás tordai plébános a Katolikus lexikon definíciójával kezdte meg az előadását, miszerint „a bizalom a remény alapja, hit a másik fél jóindulatában. Akiben bízunk, arról szilárdan hisszük, hogy kész és tud is rajtunk segíteni, föltárt gyengeségünkkel nem fog visszaélni.” Bár az Istenben való bizalom kezdetben könnyűnek tűnhet, előfordulhat, hogy a nehéz életszakaszok próbára tesznek minket. A próba általában abból indul ki, hogy bízom-e Istenben az adott helyzetben, vagy sem. Három módja van annak, ahogy Istenben bízva megváltozik az életed, folytatta Masa atya: 1. A bizalom az Istentől való függést is tanítja – bár szabad választásunk van, nem azért lettünk teremtve, hogy függetlenek legyünk Istentől, mert ő sohasem hagy magunkra, nem kell a problémáinkat egyedül megoldanunk. 2. A bizalom biztonságérzetet nyújt – utadon teljesen nyugodtan járhatsz, tudva, hogy Ő törődik veled. 3. A bizalom segít, hogy békés kapcsolatot teremtsünk Vele – mennyivel könnyebb lesz annak az élete, ha átadja az Istennek azokat a dolgokat, amelyek a szívére nehezednek, és bízunk benne, rá hagyatkozunk, hogy megoldja őket. Az Istenben való bizalom tanulható. Nem bízhatunk valakiben, akit nem ismerünk, tehát meg kell ismernünk Őt, tanításait, igéjét. Minél jobban megtapasztaljuk irgalmát, hűségét, annál jobban bízunk benne. Magunkban, másokban nem bízhatunk annyira, mert mindannyian esendőek, korlátozottak vagyunk, sokszor rossz döntéseket hozunk, Istennél ez nem történik meg.
Az előadások után mind a két előadó kiragadott néhány gondolat, amelyeket a kiscsoportos beszélgetések alapját képezték.
A hat kiscsoportban mindenki elmondhatta véleményét, személyes tapasztalatát a témáról. Kötetlenül, felszabadultan beszélgettek egymással a résztvevők. Voltak olyanok, akik először vettek részt Háló találkozón, és megtapasztalhatták, milyen felemelő érzés olyan közösség tagjának lenni, akik hasonlóan gondolkodnak és éreznek.
A délelőtti programot egy kiadós ebéddel zárták a résztvevők. Ezután kívánság szerint néhányan ellátogattak a falu tajházába, amit tavaly nyitott meg a Tordaiak Klubja.
Délután a templomban volt a művelődési műsor, amelyen a fiatalok mutatkoztak be. Rác Kornélia, Földes Lívia: Isten tenyerén ébredtem című versét szavalta, majd a tordai Kincsünk leánykórus moholi dalokkal mutatkozott be. Ezután Tereza és Fodor Marianna kalotaszegi dalokat adtak elő. Kovács Andrea egy Vass Albert idézettel zárta az összeállítást.
Csíkos Alexander, Detári Apollóni elektromos orgona kíséretével, trombitán az Áve Máriával fokozta a hangulatot. A trombitából kicsalt hangok ámulatba ejtették a hallgatóságot. A Detári család tagjai gitáros és taizé-i énekekkel zárták a műsort. A hallgatóság kitörő tapssal jutalmazta a fellépőket.
Az egész napos Háló-találkozó szentmisével zárult, amelyet a helybeli plébános Ft. Masa Tamás és Ft. Halmai János nagybecskereki káplán szolgáltatták. A templom újra hangolt orgonáján Détári Apollónia biztosította a zenei szolgálatot.
A résztvevők nagy megelégedéssel nyugtázták, hogy a tordaiak kitűnő házigazdák voltak, és ők hasznosan és kellemesen töltötték el ezt a napsugaras őszi szombatot.
A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Mezei Zusza

Mezei Zsuzsa írása és fotók a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >> 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

A korábbi Tarsolyok megtekinthetők itt >>

A 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

 

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Programjaink a hollesz.hu-n

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2023.12.02.-03.-04.-05. A VihARTársulat előadása

Az előadások időpontja:
December 2. szombat 19:00
December 3. vasárnap 20:00
December 4. hétfő 19:00
December 5. kedd 19:00
A színdarabra a jegy.hu oldalán lehet jegyet vásárolni: https://www.jegy.hu/program/aranyalma-153432

facebook esemény és részletek >> 

 

2023.12.04. 08:30 és 11.06. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőnként és szerdánként
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2023.12.05. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Ősi jelképek
 Előadó: Harsay Mária
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
részletek facebook >>

 

2023.12.05. 18:30-20:00 Női tánckör keddenként

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2023.12.06. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2023.12.06. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel
 A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik
Támogató az NKA Csoóri Sándor Programja
Adományokat szívesen elfogadunk

facebook esemény >>

Dúdoló után Szépszerével táncház

Részletek fb >>

 

2023.12.07.17:00 Régi korok zenéje

 facebook esemény >>

 

2023.12.07. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

Következő alkalmak: febr 1., ápr. 4. jún. 6.

 

2023.12.08.18:00 A Budapesti Székely Kör rendezvénye

 

2023.12.09. 18:00 Karácsonyi dalest - Concierto de Navidad

 magyar és spanyol nyelven
Közreműködnek az AWMUSIC Zeneiskola tanítványai. Tanárok: Kovács Ana Mária és Wilfredo Solorzano
Belépő: 2000Ft
Concierto de Navidad con los alumnos de los profesores Ana y Wilfredo los invitamo
Entrada:2000 Ft

fb esemény >>

 

2023.12.11.16:00 Elfejetett diadalok - filmpremier


facebook esemény és részletek >>

Autentika Művészeti Műhely Elfelejtett diadalok c. történelmi animációs filmsorozatának premierje

A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadunk

 

2023.12.11. 19:30 CSETAMÁSA - Cseh Tamás est


Csépai Eszter (a mása) - ének
Csetverikov Iván (Cseta) - gitár

Belépő: 2200 Ft

 facebook esemény és részletek >>

 

2023.12.12. 19:00-21:30 142.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Borbély Mihály - klarinét
Joe Fritz - klarinét
Cserta Balazs - klarinét
Sólyomi Pál - klarinét
Szili Róbert - gitár
Radics József - bőgő
Jeszenszky György - dob

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Eddigi klubestjeink >>

15 éves a Háló Jazz Klub írás a jazz.hu-n >>

 

2023.12.13. 19:30 Luca napi ruhabörze


facebook esemény >>

 

2023.12.17. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar barokk zenei hangversenye

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2023.12.14. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével,

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva dec.22-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók