Találkozás, kapcsolat, közösség

2022. augusztus 7-13-ig a Nagyvárad közelében lévő Nagykágyán szervezték meg partiumi hálós barátaink a sorrendben 21. Kárpát-medencei családos Háló tábort. A táborba a Háló Mozgalom minden régiójából érkeztek résztvevők: Partiumból, Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról, Felvidékről, és az anyaországból. Délvidékről közös utazást szerveztünk a Háló Egyesület 37 Hálós önkéntese részére. Egy kisebb autóbusszal és egy mikrobusszal utaztunk. Az útiköltséget térítéséhez támogatást kaptunk a Nemzeti Együttműködési Alaptól így jutányos áron utazhattunk.

A táborozók korosztály szerint felnőtt, ifi, tini, és gyerek altáborra oszlottak. A rendezvény mottója a „Ne félj, mert megváltottalak” Bibliai idézet volt. Témájában pedig Jézus életútjának egyes állomásait jártuk körül, saját életünk történéseire vonatkoztatva. A kötelező napi szentmisék és kiscsoportos beszélgetések mellett kora reggel és délután szabadidős programok közül válogathattunk, mint például: sportolás, kézműveskedés, filmvetítés, rövid tematikus előadások, stb. Csütörtökön Nagyváradra kirándultunk ahol megnéztük a bazilikát és a gyönyörűen felújított püspöki palota múzeumát, délután pedig a nagyváradi várba látogattunk. Esténként változatos programokon vehettünk részt. Volt gasztroest táncházzal egybekötve, tárogató koncert borkóstolással, Jézus életútjának szerepjátékban történő feldolgozása, szabadtéri szentségimádás és püspöki szentmise, megzenésített versek előadása gitárkísérettel. A tábor utolsó estéjén, pénteken a zárószentmise után pedig fergeteges záróbuli következett.

A rendezvényen szeretetteljes családias hangulat uralkodott. A kiscsoportos beszélgetéseken elhangzó tanúságtételeinkkel egymást megerősítettük, az előadások pedig elmélyítették hitünket.

Sok új barátot szereztünk, a régiekkel pedig ismét jó volt találkozni. Új élményekkel gazdagodva térhettünk haza, ahol még sokáig táplálkozunk ezekből.

Aki az idén lemaradt a Háló táborról ne csüggedjen, mert a rendezvény minden évben megszervezésre kerül, és a részvételi lehetőséget a Hírvivőben, a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján, valamint a Háló Egyesület Honlapján és Facebook-oldalán egyaránt hirdetni fogjuk. Reményeim szerint még többen leszünk, mint az idén, mert együtt lenni valóban nagyon jó.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

 

A pénteki kánikula után 2022. július 16-án, szombaton borongós, esős időre ébredtünk, de ez sem tántorított el minket, Hálósokat és útnak indultunk a betervezett Aracsi gyalogos és bringás zarándoklatra.

A törökbecsei Szent Klára plébániatemplomban gyülekeztünk, mintegy ötvenen, Délvidék 11 helységéből. A regisztráció után Ft. Mellár József és Ft. Halmai János, majd pedig a szervezők nevében Micsik Béla köszöntötte az egybegyűlteket. Méltatta bátorságunkat és elköteleződésünket a Háló mellett, hogy nem riadtunk vissza az időjárás viszontagságától sem. A módosított napi program ismertetése után a plébániatemplomban végigjártuk a Magyar keresztutat. Megemlékeztünk Krisztus szenvedésének és keresztre feszítésének stációinál magyar szentjeink, boldogjaink, vértanúink és hazánk szenvedéstörténetéről. A zarándokok nagy része ezután, mivel a dűlőutak eláztak, kisbuszokkal, vagy bringával ellátogatott az Aracsi Pusztatemplomhoz. A szent falaknál, elmélkedve, fohászkodva kértük égi Atyánkat, hogy hallgassa meg személyes kéréseinket és közös imádságunkat megmaradásunkért, közösségeinkért, különösképpen a Hálóért, családjainkért és hazánkért.

A Hálósok másik csapata gyalogosan látogatott ki a törökbecsei katolikus temetőben lévő a Délvidéken egyetlen fennmaradt Hungária szoborhoz, ahol az 1848-as áldozatokra emlékezve a békéért imádkoztak.

A program a plébániatemplomban folytatódott. Ft. dr. Horváth László, bácsföldvári, Ft. Vreckó Ferenc zentai plébánosok és Ft. Halmai János, törökbecsei káplán mutattak be szentmisét. László atya a szentbeszédében megemlékezett a Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepéről, valamint az evangéliumban olvasott Máriáról és Mártáról szóló példabeszédre. Óvva intett minket, hogy a „sötétség világában” kövessük Krisztus tanításának fényét, hogy életünk során, mi is mint Mária a jobbik részt- a boldog örök életre vezető igaz utat válasszuk. A lelki töltekezés után közös agapé következett. Hazafelé indulva már az újabb Hálós találkozást terveztük.

A program megvalósítását a BGA Zrt. és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>


Külhoni magyar ismerőseink, barátaink felhívására  buzdít a Háló mozgalom:

Összetartozunk, számon tartalak, felhívlak!


102 éve történt! Nem felejtünk, de mit tehetünk?

A szétszakítás, a trianoni békediktátum évfordulóján, ezekben a napokban vegyük számba és szólítsuk meg anyanyelvünkön a határaink túloldalán, különösen a szórványban élő néhány barátunkat, ismerősünket!

Mindenképpen élő szóval tegyük: telefonáljunk, vagy használjuk az internetes lehetőségeket, közösségi felületeket.
A határtalan szeretet hangján fonjuk be a Kárpát-medencét, megerősítve kapcsolatainkat és nemzettársainkat.

Így, személyesen fejezzük ki egymásnak összetartozásunkat!

"...míg magyar szóra magyar szó felel!"

Kezdeményezésünkhöz a közösségi oldalunkon is csatlakozhat: https://fb.me/e/4uZC9z6k7

Hívjon meg és hívjon fel másokat!

Nagy örömmel vesszünk minden megosztást, meghívást, a sajtóban való híradást,
valamint civil szervezetek csatlakozását, együttműködését (ezek nevét közzétesszük)

Várjuk a visszajelzéseket, élményeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. drótposta címen, vagy a fenti esemény megjegyzés rovatában.

A katolikus Háló mozgalom 33 éve épít határokon átívelő, magyar-magyar közösségi kapcsolatokat a Kárpát-medencében, ökumenikus szellemiségben. https://halo.hu

Kezdeményezésünkben együttműködő partnerünk a Charta XXI. Egyesület, amely több éve szorgalmazza, hogy különösen a békediktátum aláírásának évfordulóján nyújtsunk kezet azon nemzettársaiknak, akiktől államhatár választ el. Fél éve indult a Fogadj szívedbe egy települést mozgalom amelyhez már több mint ezren csatlakoztak, és reményeink szerint erősíti a határokon átívelő ismereteket és kapcsolatokat.

20210604 plakat

Csatlakozó szervezetek:

 

 

110604 oszetartozunk ada

2011.06.04. A délvidéki Háló sátora Adán, az "Örvendj népem" keresztény fesztiválon


Médiamegjelenések:



Előző évi felhívásaink és médiamegjelenéseink itt megtekinthetők: 2021, 2020, 2019, 2018 

 

 

Révész Róbert fotója

Május 21-én, egy verőfényes, kora nyári napon került sor Zentán, a Kis Szent Teréz plébánián a délvidéki Háló egyik legjelentősebb eseményére. Ezüstjubileumot jöttünk össze megünnepelni, ugyanis 25 évvel ezelőtt Zentán szervezték meg az első Háló-találkozót. A délvidéki Háló története 1997-ben éppen innen, Zentáról indult el.

A regisztráció után Schön György, a Háló vezetőségének tagja gitárjátékával hangolta rá az egybegyűlteket e jeles eseményre. Ez után szentségimádás következett, amelyet ft. Zsúnyi Tibor meghívott vendégelőadó, szenttamási plébános vezetett. A 25 évvel ezelőtti nem éppen zökkenőmentes indulásra Csúzdi István, a délvidéki Háló alapító tagja emlékezett vissza. A Háló kezdeti fogadtatása vidékünkön megosztó volt, ám miután a püspökök is áldásukat adták rá, sikerült a kis közösségekkel felvenni a kapcsolatot és ,,beterelni” őket a Hálóba. Megtörténtek az első találkozások, amelyek sok ember lelki templomát építették fel, megerősítettek és összekötöttek bennünket.

Krisztus érted lett emberré. Érted? – volt a címe ft. Zsúnyi Tibor atya nagyszerű előadásának, amely az emmauszi tanítványokról szóló tanítás köré szerveződött. A virágvasárnap dicsősége után a nagypéntek reménytelensége kerítette hatalmába az apostolokat. Bizony, az életben nem csak felfelé ívelés van, nagyon sokszor visszaesés, csalódás, padlófogás is. A Jóisten kegyelméből ezeket a helyzeteket is meg kell tanulnunk kezelni, sőt, ezekből kilábalni. Sajnos, mi emberek nem mindig tudunk szót érteni egymással, sokszor elbeszélünk egymás mellett. Türelmetlenek vagyunk, és csak magunkat helyezzük előtérbe, a komfortzónánkat nem szívesen hagyjuk el. Egy kicsit visszafogottabban kellene élni, szerényebbnek és alázatosabbnak lenni, és mások felé is lépéseket tenni, még ha lemondással, áldozattal is jár.

Ezen előadás talaján születtek meg azok az irányadó kérdések, amelyeket az előadás után a kiscsoportokban jól átbeszélhettünk. Csak néhány ezek közül: Mire lehet jó a csalódás? Az én szívemben mit vált ki a Jézussal való találkozás?

A kiscsoportos beszélgetést ebéd követte, majd ünnepi kulturális műsor a templomban. A Pöndöly asszonykórus szerelmes és hazafias énekekkel mutatkozott be, Rekovics Réka és kishúga, Kincső Gyöngyvér szavalatokkal kápráztatta el a közönséget. 15 órától szentmisén vehettünk részt a Kis Szent Teréz emléktemplomban, majd az ünneplés kötetlenebb része következett. A Kis Szent Teréz dicsőítő csoport gitárkísérettel, karizmatikus dalokkal lépett színre, majd Schön György délvidéki (nagybecskereki) születésű, ám évtizedek óta Magyarországon élő Háló-tag verses-zenés előadását élvezhettük. Ő fogalmazta meg azt, miszerint a Háló nem csak összejövetel, együtt imádkozás, magyarságtudat-erősítés és kereszténységünk gyakorlása. Mindezek persze együtt, de ettől több: a Háló a minőségi együttlét. Bogdán József, Reményik Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor és még egy sor költőnk verseinek megzenésített változatát halhattuk tőle.

Összejövetelünk végén Halmai Tibor, a délvidéki Háló vezetője a Háló jövőjéről, az előttünk álló találkozási lehetőségekről beszélt, egyúttal lezárva és összegezve a mögöttünk álló 25 évet is. A 25 év alatt összesen 204 hálós rendezvény lett megtartva, amelyen 12-13000 ember fordult meg.

A pontot az i-re az ünnepi torta tette fel, melyen a Háló logóját és a 25. évet láthattuk és fogyaszthattuk el jóízűen.

A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Bálint Tünde

Bálint Tünde írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Fehér Márta írása a Hét Nap Onlinen >>

Képek a találkozóról fb  >>

 

Sajnos az őszi szünidőben a járványügyi korlátozások miatt el kellett halasszuk ezért április 25-29. között került megrendezésre a Partiumi Háló Egyesület szervezésében az első tavaszi napközis gyermektábor. Mivel ez az I.-IV. osztályos gyermekek két hetes vakációjának idejére esett, a szülők nagy örömmel fogadták a programot. Kiderült, hogy nagy igény van a tavaszi szünidős minőségi foglalkozások iránt is. Ezt bizonyítja, hogy már kevéssel a meghirdetés után beteltek a helyek. A közel 60 gyermek hat kor szerint kialakított kiscsoportba rendeződve ismerkedett egymással, majd együtt játszottak és alkottak a napi téma mentén.
A programok egy kerettörténet köré fonódtak, aminek újratervezés volt a címe. A gyerekek megismerkedtek olyan bibliai történetekkel, amelyekben „újra kellett tervezni” az eredetileg elképzelt célok és célkitűzéseket. Így a gyerekek ezeken a történetén keresztül ismerkedtek a Szentírással, mint Isten vezetésének eszközével, láthatták és tapasztalták meg mit is jelent és hogyan is működik egy közösség, mit jelenet felelősnek lenni másokért. Interaktívan, játékos keretek között dolgoztuk fel témákat a gyerekekkel.
Egy gyerektábor nem is lehetne igazi, ha csak tanulásról szólna, éppen ezért most is változatos tevékenységekkel töltötték ki a programot így a tanulás is főképp csapatjátékokon, kézműves foglalkozásokon, szerepjátékokon, énekeken és rajzoláson keresztül valósult meg.
A tapasztalt igényre és pozitív visszajelzésre való tekintettel mindenképpen szeretnénk folytatni a nagy sikernek örvendő napközi tábort az iskolai szünidőkben.
A program az ELTE Oktatási Igazgatóság támogatásával jött létre.

Konrád Csongor

Meghívó

Kedves Barátaink, Ismerőseink!

Jövőre 33 éves a Háló mozgalom, így a 2022-es évet szeretnénk emlékezetessé tenni mindazok számára, akiknek fontos a közösségünk élete és annak céljai.
A felkészülés része az a budapesti Háló találkozó, ami 2021. december 3-án pénteken kerül megrendezésre a Háló S4-ben (1052 Budapest, Semmelweis utca 4.).
Nemeshegyi Péter SJ atya mindig támogatta mozgalmunkat, sok belföldi és Kárpát-medencei Háló rendezvényen vett részt, számtalanszor biztosított minket szeretetéről, és a hálósok is nagyon szerették őt. A délután folyamán Nemeshegyi Péter SJ atya emlékére, teremavatásra kerül majd sor.
A közös ünneplésre, ezúton szeretnénk meghívni Benneteket.
A Háló találkozó és teremavatás tervezett programja:
16.30-tól érkezés
17.00 Köszöntés és ima
17.10 Rövid ismerkedés
17.30 Sajgó Szabolcs SJ – „Hogyan segítsük a közöny legyőzését” című előadása
18.00 Szünet
18.15 Kiscsoportos beszélgetések az előadás kapcsán
19.15 Szünet
19.30 Nemeshegyi Péter SJ terem avatása és felszentelése
          Megemlékezések a Jezsuita Rend és a Háló képviselői részéről
20.00 Záró ima és néhány hír a Háló tervezett programjairól
20.30 Állófogadás, majd kötetlen együttlét

A részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztráláshoz, kérünk töltsd ki az alábbi űrlapot, november 28-a éjfélig. Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy maximálisan 80 fő tud részt venni az eseményen.

https://forms.gle/WCC5qv9aUnmHXUxk9

A Háló Találkozó kapcsán adományokat szívesen elfogadunk, melynek ajánlott összege 2000 forint.

Tájékoztatjuk, hogy a találkozót az akkor érvényes járványügyi előírások betartásával rendezzük meg.

Várunk Benneteket szeretettel!
Ünnepeljünk együtt.


Barátsággal,
a Háló csapata

fb esemény >>

 

Egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez

A Délvidéken immár 25 éve működő Háló közösségfejlesztő és kapcsolatépítő mozgalom 2021. szeptember 24-25. tartotta meg a Délvidéki régiós és ifjúsági Háló-találkozóját, Muzslyán az Emmausz kollégiumban. A találkozóra 60 résztvevő érkezett Bánát és Bácska 15 helységéből. A regisztráció és üdvözlő szavak után szentmisével indítottunk, amelyet Ft. Halmai János törökbecsei káplán mutatott be, Ft. Vreckó Ferenc zentai plébános közreműködésével. Ezután a Szűz Mária szent neve plébániatemplomban egy felejthetetlen, lélekemelő zenei áhítaton vettünk részt, amelyen a nagybecskereki zeneiskola tanárai közreműködtek, Rontó Márta zongora, Ana Aleksić Šajrer szólóének és Süveg Tibor hegedűtanár.
A szombat reggeli hálaadó szentmise után Halmai Tibor a délvidéki Háló vezetője vetítéssel egybekötött rövid áttekintője következett a 2021-es év Háló rendezvényeiről. Beszélt a tavaszi kibővített vezetőségi találkozóról és a Kárpát-medencei lelki gyakorlatról, amelyek a virtuális térben zajlottak, majd beszámolt az első idei személyes találkozóról Zentán, az aracsi gyalogos zarándoklatról a Békés-dánfoki Családos Háló-táborról és a Szabadkán megrendezett Kárpát-medencei Ifi Háló-találkozóról.
Délelőtt meghívott vendégelőadónk dr. Szöllősi Tibor, temerini plébános előadására került sor, aki a találkozó mottójára: Gyertek hozzám mindnyájan… címmel tartotta meg mély gondolatindító bevezetőjét. Előadásából megtudhattuk, hogy a krisztusi ígéret, hogy felüdít és megszabadít terheinktől, vágyaink beteljesítésére vonatkozik, de minden vágyunkra. Három fajta vágy létezik, a személyes hétköznapi vágyak (anyagi, egészségügyi…), a közösségi és a központi vágyaink. Ezekre az utóbbiakra vonatkozik Krisztus ígérete. Ezeket csak Isten tudja beteljesíteni. Központi vágyaink közé tartoznak, hogy szeretve legyünk feltétel nélkül, hogy elfogadva legyünk olyannak, amilyenek vagyunk, hogy fontosak, értékesek legyünk és hogy szükség legyen ránk. Isten mindezt megadja nekünk. Minden egyes Háló találkozó célja, mondta Tibor atya, hogy egy-egy lépéssel közelebb kerüljünk Istenhez, ezért előadása befejezéseként rövid szentségimádáson vettünk részt.
A kiscsoportos beszélgetéseken személyes Istenélményeinkkel gazdagítottuk egymást. A délutáni, választható programok közül a többség a kézműveskedést választotta Dorogi Erzsébet vezetésével. A fiatalabbak íjászkodtak, mások sétáltak, beszélgettek a késő nyárnak beillő gyönyörű időben. A kulturális program Kovács Jolánka muzslyai írónő új mesés könyvének bemutatásával kezdődött. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a munkásságáról szóló beszélgetést és az ízelítőül felolvasott Rímes meséit.
Vacsora után a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szakosztályai mutatkoztak be, a vegyeskar, a citerások és a nemrég alakult Cickafark asszonykórus. Lelkes fellépésük méltó lezárása volt a két napos jubiláris Háló-találkozónak.
A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi - Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.

Halmai Ágnes

Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Riport a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában (a riport 18:24:20-kor kezdődik) >>

 

4. oldal / 72

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Nemzeti Kulturális Alap

Belváros-Lipótváros Önkormányzata
Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program
Renovabis

Pártfogó Pengő

Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.02.26. 08:30 és 02.28. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.02.27. 17:15 Lehet-e? fórum

"Elmegyek elmenni": pro és kontra az eutanáziáról - Dönthet-e az ember a saját haláláról, ha gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, sok szenvedésben és fájdalomban van része? 

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:
Görföl Tibor – katolikus teológus, vallásfilozófus, egyetemi docens, a hittudományok doktora,
 Kodácsy Tamás – református lelkész és programozó, matematikus, a hittudományok doktora,
Orosz Gábor Viktor – evangélikus teológus, egyetemi tanár, a hittudományok doktora
Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.02.28. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.02.28. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.02.28. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.03.05. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Remete Szent Pál legendájának "zodiákus meseként" való elemzése

Előadó: Waszlavik László
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.03.09.14:00-18:00 Mesterkurzus

fb >>

 

2024.03.10. 17:00 Az Albinoni kamarazenekar nagyböjti koncertje

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2024.03.11.18:00 Hit és hitek előadás

Nacsinák Gergely András előadása

Részletek >>

Írásai a Vigiliában

 

2024.03.12. 19:00-21:30 146.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók