A téma a Jézus által nekünk tanított imádság. Magunk is rácsodálkoztunk, hogy milyen mélysége van ennek az imának, és mennyi mindenről lehet beszélgetni segítségével. Bizonyára nem is teljes a gondolatfüzér… Ez a téma általunk 2004-2005-ben a Baross Gábor-telepi (budapesti) egyetemista korú fiatalok csoportjában kezdett el élni, és tudunk róla, hogy azóta pl. Nagykikindán is végigbeszélgették...
Mi Atyánk: Mi az ideális apa-képünk? Milyen az apánkkal való kapcsolatunk? Vonzó-e, ha Isten apánkhoz hasonlít? Milyen tulajdonságai vannak az ideális apának? Én milyen apa szeretnék lenni / milyen apát szeretnék a gyermekeimnek? (beszélgetés, esetleg egyéni gyűjtőmunka után)
Mi Atyánk: Feladat: építsünk egy épületet magunknak (fakockából, dominóból, legóból, kártyából, …). Közben szabadon beszélgethetünk arról, ami eszünkbe jut. Amikor mindenki készen van, ki-ki mesélje el édesapjának, hogy mit épített, és miért. Mit mondana az apánk? Mit mondana Isten?
Mi Atyánk: Az apa az, akihez bármikor vissza lehet mennünk (Tékozló fiú, Lk 15, 11-32). Érzem-e, hogy Isten megküzd értem? Nehéz-e visszamennem, ha nagyon messze elkerültem otthonról? Inkább a fiatalabb, vagy inkább az idősebb fiú vagyok? Viselkedhet-e úgy egy apa, ahogyan a példabeszédben az apa viselkedik? (beszélgetés, élmények felelevenítése)
Mi Atyánk: Ha közös atyánk van, akkor testvérek vagyunk. Rajzoljuk le azt a teret, épületet, ahol el tudjuk képzelni életünket együtt, egy közösségben! Milyen formák, terek, funkciók fontosak számunkra egy közösségi épületben? (munka egyesével, megbeszélés együtt, kritizálás nélkül)
Mi Atyánk: Ha közös atyánk van, akkor a család, közösség, egyház aktív tagja magam is vagyok. Mi az, amit én is hozzátehetek a közösséghez? Mi az az érték, amit a közösségem hozzátehet az egyházhoz? (beszélgetés; esetleg egy lerajzolt emberi testen elmutogatva, hogy melyik testrész egy-egy feladatát tudom vállalni én, tudja vállalni a közösségem)
Aki a mennyekben vagy: A megszólított Atya beazonosítása, egyenlővé tétele a transzcendens Istennel. Milyenek kapcsolataim a nem anyagi világgal? Milyen képek segítenek elképzelnem az angyalokat, a sátánt, Istent? (beszélgetés; egy novella, regény-részlet, dal segíthet: pl. Lewis: A varázsló unokaöccse; Wass Albert: ?; Tamási Áron: Rendes feltámadás; Zorán: Közös szavakból: Penitencia)
Aki a mennyekben vagy: Milyennek képzeljük a mennyországot? Miért jó? Mennyire vonzó? Milyen ígéret kapcsolódik hozzá bennünk? Miket mondott róla Jézus? Van-e olyan öröm, amit itt elérhetünk, de ott nem? (beszélgetés bibliai idézetekkel: Lk16,19-31; Mk12,18-26; …)
Szenteltessék meg a Te neved! Észreveszem-e az alkotót a teremtett világban? Mire mondom azt, hogy szép? Tudok-e gyönyörködni abban, amit szépnek tartok? (beszélgetés esetleg diavetítéssel, zenehallgatással, versekkel; szép dolgokkal)
Szenteltessék meg a Te neved! Énáltalam is. Az én életem megszenteli-e Isten nevét? Volt-e már, hogy éreztem ilyet? Láttam-e olyan mozdulatot, cselekedetet másoknál vagy magamban, amit szentnek éreztem? (beszélgetés, tanúságtételek, esetleg meghívott segítővel)
Szenteltessék meg a Te neved! Liturgia: Isten nevének megszentelése. Részvétel egy szentmisén, imaórán. Mely mondatok, mozdulatok szólnak Isten szentségéről a szentmisében? (közös szentmise-látogatás, utána beszélgetés)
Jöjjön el a Te országod! Isten országa: kincs vagy gyöngy (Mt13,44-46). El tudsz-e képzelni valamit, amiért mindenedet eladnád? Van-e olyan érték, amiért mindent oda tudnál adni? (Mit viszel magaddal, ha egyedül mész egy szigetre? Mit adsz el utoljára, ha mindenedet el kell adnod? Szerepjáték értékeinkről, ragaszkodásainkról.)
Jöjjön el a Te országod! Isten országa az elveszett drachma, a századik bárány, a megkerült fiú vagy a lakoma (Lk15). Tudunk-e ünnepelni? Milyenek ünnepeink otthon? Milyen ünnepet szeretnék abban a családban, amiben én leszek a családfő? Milyen a valódi ünnep? Hogy néz ki egy ünnepi lakoma? (beszélgetés, esetleg úgy, hogy a vezető meghívja a csoport-tagokat egy terített asztalhoz, vagy közösen ünnepelnek meg egy születésnapot, stb.)
Jöjjön el a Te országod! Isten országa köztünk van (Lk 17,21): hol látható az én környezetemben ez az ország? Van-e olyan emberi kapcsolatom, amelyben meg tudom ezt élni? Miről ismerhető fel? Van-e társadalmi lehetősége ennek az országnak? Milyen az államformája, rendje? (utópisztikus beszélgetés az emberekről és magunkról)
Jöjjön el a Te országod! Isten országa mustármag vagy kovász (Mt 13, 31-33). Ha magától nő, kellünk-e hozzá? Ha nélkülünk is eljön, kell-e mégis tennünk érte? (egyéni munka és megosztás saját növekedésünkről és annak irányairól)
Legyen meg a Te akaratod! Le tudok-e mondani saját akaratomról? Mennyire vet vissza, ha nem az történik, amit én előre elképzeltem? Át tudom-e adni vágyaimat, elképzeléseimet? (beszélgetés körkérdéssel)
Legyen meg a Te akaratod! Honnan ismerem meg Isten akaratát? (Tanúságtevések, szentírási idézetek és történetek: pl. Gedeon történetének elemzése)
Legyen meg a te akaratod! Isten akarata fájdalmas is lehet. Életem milyen területeit nem tudom Istennek átadni, félelem miatt? Hogyan viselkedem, ha valami nekem fáj? Vannak-e feldolgozatlan testi vagy lelki fájdalmaim? Mit kezdek velük?
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Éhség, nyomor: jó dolgunk van-e a világban? Ha panaszkodunk, akkor a mindennapi kenyér miatt panaszkodunk? (Beszélgetés, esetleg nyomorról, éhségről szóló újságcikkekkel, fényképekkel alátámasztva)
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Észreveszem-e, ha a másik ember mellettem éhes? Tudok-e adni? Hogyan viselkedem a rászorulókkal? Van-e értelme a böjtnek? (Beszélgetés pl. Jairus leányának feltámasztásáról (Mk5,43))
Bocsásd meg vétkeinket! Én magam rászorulok-e arra, hogy a vétkeimet megbocsássa valaki? Tudom, vagy érzem-e, hogy bűnös vagyok? Örömhír a megbocsátás, vagy már túl sokat hallottam ahhoz, hogy értsem? Mit jelent az, hogy Isten megbocsát nekem? (beszélgetés)
Bocsásd meg vétkeinket! Mi az a bűn, amit magamban a legnehezebben viselek el? Mit viselek el nehezen másokban? Melyik az a bűn, amit a legkevésbé tudok megbocsátani? (beszélgetés élményekről)
Ne vígy minket kísértésbe! A világ tele van csábítással, kísértéssel. Tudjuk-e magunkról, hogy milyen csábítással lehet levenni minket a lábunkról, minek engedünk? (beszélgetés aktuális, témába vágó reklám-plakátokkal indítva: melyik mire indít, melyik „jön be” nálam?)
Szabadíts meg a gonosztól! Milyen teremtmény az Ördög? Bennem működik, vagy kívülem? Személyes vagy személytelen? Valóban győztes a világban? Vannak-e jelei győzelmének vagy vereségének? (beszélgetés)
Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség! (éneklés, imádság, dicsőítés)
Összeállította: Bayer Róbert, Budapest, 2007. március 26.
Szeretnénk ötleteket adni az egyházi év időszakaira, hiszen mindegyikben van miről elgondolkodni. Ezt az első darabunkat 2016-ban egy nagyon régóta együtt levő ifjú házas közösség próbálta ki. Szépen megmutatkozhat benne a farsang spiritualitása...
Ezt a kisközösségi alkalmat farsang tájékán érdemes végigcsinálni. Célja a személyes szerepekre történő ránézés, azok közösségi reflexiója, a kisközösség fejlődési lehetőségeinek keresése és a személyes istenkapcsolat erősítése. A legalább egy éve együtt lévő közösségeknek ajánljuk.
1. Beszálló kör
A résztvevők felidéznek egy farsangi élményt. Akár saját gyerekkori élményeikből akár saját gyerekeitől. Néhány mondatban megosztják egymással! (10')
2. Saját jelmez és szerep
A résztvevők kitalálják, hogy milyen jelmezt szeretnének ma viselni. A rendelkezésre álló eszközökkel (papírok, ragasztó, filctollak, valamint ha a házigazda megengedi, akkor a lakásban található egyéb tárgyak) tíz perc felkészüléssel beöltöznek, legalább egy egyszerű szimbólumot megjelenítve. (10')
Hármas-négyes csoportokra oszolnak (ki kivel szeretne beszélgetni), és a következő témákat beszélik végig, minden egyes emberre vonatkozóan. (30')
A mond magáról és a jelmezéről valamit.
B, C (és D) elmondják, hogy miben ismernek rá A-ra ebben a jelmezben.
Szintén elmondják, hogy ők milyen jelmezbe öltöztették volna A-t. Miért?
Végül átgondolják és elmondják, hogy mi az a szerep, ami a kisközösségből jelen pillanatból hiányzik, vagy amit erősíteni szeretnének, és amiben szívesen látnák A-t!
Ezután B, majd C (majd D) következik sorra.
3. Közelítés
A résztvevők megnézik és meghallgatják Katie Melua: I Cried for You című számát. (5')
4. Élet-jelmez és amilyennek látszik
A moderátor meghívja a kisközösség tagjait egy imaginációs helyzetbe. A résztvevők csukott szemmel elhelyezkedek egy pozícióba, amelyet negyed órára kényelmesen tartani tudnak. Majd a moderátor, saját szavaival, saját tempójában, ahol úgy érzi, megállva a következő történetet meséli. (15')
Éppen olyan este előtt állsz, amelyben elrendezted a dolgaid, hogy szabad lehess: gyerekekre és házillatokra mások vigyáznak. Hazaérve egy borítékot találsz az ajtórésbe csúsztatva. Sima fehér, kézírásos, bélyeg nincs rajta. A szobádban az ágy szélére ülve kibontod és ezt olvasod: „Kedves Barátom! Ma este várlak hozzám egy bálba, beszélgetésre. És itt egy lakás címét olvasod. Egy kérésem van: gyere jelmezben. Méghozzá olyanban, amely az eddigi életedet jeleníti meg. Amelyben benne van gyerekkorod, az öntudatra ébredésed, a munkás életed kezdete és a jelened is.” Aláírás: Jenő vagy Jeromos vagy János; mindenesetre J-vel kezdődik. Van is most öt perced, hogy kitaláld, itt az ágy szélén ücsörögve.
A lakás, ahová meghívtak, egy bérházban van. A csengetésre ajtót nyitnak, és belépsz egy szobába, ami nagyobb mint amit elképzelni tudtál egy ilyen házban. Vendégek, elég sokan, de azért kellemes. Halk zene szól, beszélgetés, finom borok és finom ananászlé. Miután beilleszkedtél feltűnik, hogy mintha mindennek a középpontjában egy ember állna. Bár mindig csak egyvalakivel beszélget, mégis mintha mindenki rá figyelne. Szakállas, hosszúhajú, fehér és keleties ruhát hord. Gyakran ránézel, és mintha ő is szemmel tartana téged, bár éppen másokkal beszélget. Nem tudsz tőle elszakadni a gondolataiban. Várod, hogy megszólítson. És el is jön a pillanat.
Odalép hozzád: Barátom! Milyen jelmezben jöttél? Mesélj róla. És te gondolkodás nélkül mesélni kezdesz. Mi van rajtad, miért, a gyerekkorodtól máig, többet is mondasz, mint amit tudsz és értesz. Befejezve pedig ez a kérdés szakad fel belőled: „És te milyennek látod?” Szemedbe néz, és azt mondja: „Barátom! …” De a válaszát csak te hallod. Majd mikor befejezi, még azt mondja: „Barátom! Várlak még majd máskor!” - megölel búcsúzóul és odalép valaki máshoz.
Még beszélgetsz, iszogatsz, majd elindulsz haza. Otthon belépsz az ajtón, ahol nemrég a levél várt. Leülsz az ágy szélére és lehúnyt szemmel végiggondolod, hogy mi is történt ezen az estén. És megpróbálod eszedbe vésni azokat a mondatokat, amiket hallottál.
Majd kinyitod szemed és körbenézel.
Aki szeretne, nagy körben osszon meg néhány gondolatot az elmúlt 15 percből. A moderátor próbálja meg úgy vezetni a beszélgetést, hogy ha van rá nyitottság a résztvevőkben, akkor arról beszéljenek, hogy milyen mondatokat sugdosott a fülükbe a házigazda. De ha nem, akkor legalább a saját jelmezükről mondjanak valamit...
Fontos, hogy mindenki megszólaljon. Legalább annyit, hogy „itt vagyok”. Hogy ne maradjon senki ott a „vendégségben”. (10')
5. Meghívás a lakomára
A résztvevők elolvassák Lk 14, 15-24-t. A részlet elhangozhat minden kommentár nélkül is. (5') Ha van még idő, akkor érdemes lehet róla beszélgetni is. (15') Akár szabadon, akár a következő kérdések mentén:
Mi tart vissza téged attól,hogy a vendégséghez csatlakozz? Te milyen kifogásokat sorolnál?
Persze a másik oldalon is vagy egyszerre: Te a meghívott szegény, béna,vak, avagy sánta vagy? Melyik leírás illik rád?
Vagy te az vagy, akit idekényszerítettek?
Milyen ennek a lakomának az ízlelése?
6. Zárókör
A résztvevők néhány mondatban felidézik, hogy mi vált fontossá számukra, mit szeretnének még kimondani. (10') A moderátor lezárja a beszélgetést.
Budapest, 2016. farsangján
Koncz András
A kisközösség egyik szerepe lehet, hogy átsegíti a tagokat a fájdalmas, vagy éppen örömteli, de nehéz helyzeteken. Egyes városi helyeken is visszajön a komatál szokása a plébániai közösség életében, ha valahol gyerek születik. Egy-egy válás, betegség vagy halál a közösség életét is képes megrázni, átalakítani. Az ezzel kapcsolatos mintákat, gondolatokat gyűjtjük össze itt.
A gyász megünneplése
Rachaellel együtt járunk egy gyülekezeti bibliakörbe, amely lassan tartalmas közösséggé kezd összekovácsolódni. Komolyan megragadjuk az alkalmat, hogy az evangéliumban bemutatott módon kapcsolódjunk egymáshoz – hogy felszabadítsuk a bennünk lévő életet és erőt, s ezáltal serkentsük a másikban élő jóságot.
Ebben a csoportban három ember is van, aki a közelmúltban veszítette el az egyik szülőjét. Mary-nek az édesanyja halt meg, Sandy az apját veszítette el. Mindketten rákban haltak meg. Rachael végignézte, ahogyan édesapja teste szinte a tehetetlenségig lesoványodott, és időnként teljesen elveszítette a tudatát, mielőtt erősen és elevenen feltámadt volna a másik világban, Krisztus jelenlétében.
A csoport mindhármuk számára megszervezett egy-egy estét, melyet egyszerűen csak a gyász idejének neveztünk. A Mary-nek és Sandy-nek szóló esték előkészítésében és vezetésében én is segítettem Al Stirlingnek, aki magára vállalta e kis közösség pásztorolását.
Rachael gyásznapja a múlt héten volt, mintegy hat héttel édesapja halálát követően. Ezen csak férjként vettem részt, s nem volt más feladatom, mint együtt lennem a feleségemmel. Két unoka is eljött, az egyik fiunk és a közelben lakó egyik unokaöcsénk.
A bennem kavargó sokféle érzés között az egyik a remény volt, hogy akkor is ehhez a közösséghez fogok majd tartozni, amikor én veszítem el valamelyik szülőmet. Szeretném, ha gyászomban ezek a barátaim vennének majd körül.
Ám ennél is erősebben élt bennem annak a világos tudata, hogy egy gyógyító közösség részese vagyok, hogy valamiféle erő árad a barátaimból a feleségem felé, és ez az erő felszabadítja benne a jót. Azon az estén néhány keresztyén úgy kapcsolódott egymáshoz, ahogyan az csakis az evangéliumnak köszönhetően lehetséges.
Fél hétkor mintegy hatvan ember gyűlt össze Bill és Sandy hívására erre az estére. Fél óráig csak csipegettünk az apró falatkákból és süteményekből, amelyek ott sorakoztak a konyhai kredencen. Mary meggyes pitét sütött – ez Rachael kedvence.
Jeannie különleges ajándékkal érkezett. A hét elején hallotta, amikor Rachael azokról a süteményes dobozokról beszélt, melyeket édesapja szeretett a keze ügyében tartani, és amelyekből az egyik mindig tele volt sós állatfigurás rágcsálnivalóval, hogy ebből szokta megkínálni tizennégy unokáját és tizenhárom dédunokáját. Amikor Rachael átnézte apja dolgait, a süteményes dobozok nagyon szíven ütötték. Később sajnálta, hogy nem tartott meg egyet közülük emlékbe. A gyászestén egy ilyen süteményes dobozzal ajándékozta meg Jeannie Rachaelt, és megtöltötte ugyanolyan sós állatfigurás rágcsálnivalóval. Igazi gyengéd figyelmesség volt ez Jeannie részéről – az átadás pillanata pedig a kapcsolódás pillanata. Ehhez nem kellett szakmai hozzáértés, csupán érzékenység és kedvesség.
Rachael apja sem volt tökéletes, ahogy egyikünk sem az. Tele ellentmondásokkal. Nagyon fontos erényekről éppúgy tanúbizonyságot tett, mint néhány bosszantó gyengeségről. Feleségem lelkére az apjától kapott áldás és fájdalom egyaránt hatott. Apja sokat nyújtott, de sokat ártott is neki. Rachael úgy jött el a gyászestére, hogy tudatában volt a kapott sebeknek és apja gyengédségének is. Nem akarta az apját sem elítélni, sem bálványozni.
Amikor a süteményes tálak kiürültek, akkor kezdődött az este hivatalos része, nem sokkal hét óra után. Bár ez így nem fogalmazódott meg, a közösség arra szerette volna Rachaelt ösztökélni, hogy öldökölje meg magában az apja iránt táplált testi indulatokat, és élessze fel inkább a lelket – személyiségének azt a részét, ahol Krisztus lakozik. A csoport szerette volna látni, ahogy Rachael neheztelés nélkül dolgozza fel az átélt fájdalmakat, és mindannyian táplálni akarták Isten jóságába vetett hitét, hogy ezáltal képes legyen rátalálni magában mindarra, ami nemes és jó.
Al szólt néhány szót az emlékezés fontosságáról, majd felkérte Rachaelt, hogy mutassa be édesapját a csoportnak; először idézzen fel emlékeket a kislánykorából. Rachael, mielőtt hozzákezdett volna, lejátszott apja magnóján egy dalt, amely az elmúlt hetekben megnyugtatta őt. Hónapokkal korábban hallotta valamelyik keresztyén rádiócsatornán, és egyik barátjának említette is, mennyire tetszik neki ez az ének. Ez a barát megtalálta a dalt, felvette kazettára, és Rachaelnek ajándékozta. Így kezdődik: „Ha most látnál engem…”, majd a folytatás arról szól, hogy ha látnánk elhunyt szeretteinket, amint az arannyal borított utcákon járnak, és boldogabbak, mint előző életükben valaha, akkor gyászunkban örömmel vigasztalódnánk, és reményteli várakozással tekintenénk saját hasonló végünk elébe.
Amikor a dal véget ért, Rachael csak ennyit mondott: „Szeretném, ha ez a dal bevezetésként szolgálna mindahhoz, amit most fogok mondani édesapámról. Igazán nagy örömöt érzek vele kapcsolatban.”
Ezután Al és a többiek ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel: „Melyek a legfájóbb emlékeid?”, „Hogyan változott meg édesapád az évek során?”, „Miért vagy neki a leghálásabb?”, „Melyik az a kép, amelyiket szeretnéd, hogy felidéznénk édesapáddal kapcsolatban, bármikor gondolunk is rá?”. Rachael több, mint egy órán át rajzolta apja portréját. A csoport megtudta, hogy Rachael apai nagyapja ragaszkodott hozzá, hogy mindegyik gyereke vigye be színes bőrű emberek bevásárló-listáit olyan boltokba, ahová nem engedték be őket, illetve, hogy nézzenek végig egy ostorozást. S mindezt lenn délen. Megtudtuk azt is, hogy Rachael apja hosszú sétákat tett munka után, zsebébe sok-sok evangéliumi szórólapot gyömöszölve, és arra kérte Istent, vezesse őt olyan emberek közé, akik szívesen hallgatják Krisztus örömüzenetét. Azt is megtudtuk, hogy rajongott a baseballért, és fizetett Rachaelnek azért, hogy maradjon otthon, amíg ő a fiaival elment a fontosabb meccsekre. Jobban kedvelte ilyen alkalmakkor a hozzáértő férfitársaságot, Rachaelt meg jobban érdekelte volna a meccs körüli felhajtás, mint maga a mérkőzés.
Olyan dolgokat is megtudtunk Rachaeltől, amelyeket nem volt könnyű megosztania másokkal, de az elhangzottakban benne volt apjának minden jósága is, amiből pedig volt éppen elég. Rachael magasztalta Istent azért a sok-sok jóért, amit apja gyengeségein keresztül is kimunkált.
Az este közös imádsággal zárult, és két éneket is elénekeltünk, amelyek különösen sokat jelentettek családunk számára. Ezután a jelenlévők körülvették Rachaelt, átölelték, szerető szavakkal, mosolyukkal árasztották el, s ily módon tökéletesen ki tudták fejezni, mekkora örömüket lelik feleségem személyében. Az imént szíve mélyébe pillanthattak, s a látvány örömmel töltötte el őket.
Miközben még mindig ott ácsorogtunk (senki sem akart még távozni), egy középkorú asszony elmondta, saját lelke is gyógyult, míg Rachaelt hallgatta. Az ő apja néhány évvel korábban halt meg, s igen merev és megközelíthetetlen ember volt, az a fajta, aki sosem engedte, hogy kislánya az ölébe kuporodjon. Az asszony nem tudott túllépni a keserűségen, melyet apja okozott neki a gyengéd szeretet megvonásával.
De azon az estén megérzett valamit, ami mélyebb a haragnál. Észrevette, hogy Isten valami jót is beléplántált édesapján keresztül. Késztetést érzett, hogy elismerje, megbecsülje az apját, és áldja Istent, miközben eszébe jutottak apjával kapcsolatos emlékei. Az asszony így fogalmazott: „Éreztem, hogy valami átrendeződik bennem.”.
Az apjának való megbocsátás hajlama, melyet a Szentlélek réges-régen elültetett már benne, de ez idáig szunnyadt, most teljes erővel tört elő, ahogy a korábbi neheztelést megölte magában.
Valamiféle erő áradt a feleségemből és elérte ebben a hölgyben a jóságot, amely megújult szívében rejtőzött – mintegy összekapcsolódott vele. Krisztusnak az egyik emberben jelenlévő élete feltámasztotta Krisztust a másik személyben. Ennek eredményeképpen született meg az önuralom képessége és szabadultak fel a jó hajlamok. Ez is a kapcsolódás egyik pillanata volt.
De bármilyen csodálatos is volt az az este, nem vihetett végbe mindent, amire a jelenlévők szívében szükség lett volna. Ez a küzdelem mindannyiunkban tovább zajlik. A test és s lélek most is harcol egymással Rachael szívében, az enyémben és mindazokéban, akik részt vettek akkor este az összejövetelen. Csak Krisztus visszatérése fogja végleg lezárni ezt a küzdelmet, amikor a jó teljes egészében elsodorja a rosszat.
(Lawrence Crabb: Kapcsolódás; Harmat, Budapest, 2005. részlet a 14. fejezetből)
Hogyan segítsünk szeretteinken, ha tönkrement a házasságuk?
Ha valakinek meghal a házastársa, a barátok virágokkal, finomságokkal jönnek, hogy vigasztalják. Ám ha egy házasság megy tönkre, halálát nem zárja temetés. Ezért az emberek általában nem tudják, mit tegyenek ilyenkor. Mit tegyünk, mondjunk, és mit ne, hogy valóban segítsünk nehéz helyzetbe került szeretteinken?
,,Anyám azt mondta, ha jobb háziasszony lettem volna, nem hagyott volna el a férjem" - zokogja egy fiatalasszony, aki egy éjjel rádöbbent, hogy minden hazugság volt: a férjének volt egy másik élete, saját bankszámlával és egy szeretővel... Anyai vigaszra vágyott, de feddést kapott, ami csak még jobban összetörte. Egy másik asszony 26 év után sem tudja elfelejteni, mennyire fájtak a válásakor elhangzott szavak: ,,Kettőn múlik. Biztosan rajtad is múlt, hogy elhagyott egy másik nőért."
A válás minden szinten hatalmas veszteség. Sokan elveszítik az otthonukat, a vagyonukat, a barátaikat, rokonaikat, az egészségbiztosításukat, gyermekeik társaságát, sőt egyházi közösségüket is. Ezért fontos, hogy szavainkkal ne bántsuk, hanem gyógyítsuk a válófélben lévő barátot, ismerőst. Elmondhatjuk a véleményünket, de nagyon vigyázzunk, hogyan fogalmazunk, és ne feledjük, hogy nem ismerjük az összes részletet! Íme néhány ötlet, amivel valóban segíthetünk:
Legyünk vele!
- Legyen időnk bajba jutott barátunk számára; tapasztaljuk ki, a hétnek melyik időpontja a legnehezebb számára!
- Hallgassuk végig, ne siettessük a beszélgetést! Arra van szüksége, hogy tudja: valaki törődik vele és meghallgatja a bánatát.
- Valószínűleg leginkább a biztos támasz óvja meg attól a csapdától, hogy ,,viszonzásul" ő is beleugorjon egy új kapcsolatba.
Álljunk mellette!
- Segítsünk neki keresztény szakembert találni, aki jól ismeri a válás okait (pl. alkohol, kábítószer, családon belüli erőszak, pornográfiafüggés, házasságtörés, kóros függőség stb.)
- Keressünk és ajánljunk neki a helyzetével foglalkozó honlapokat, könyveket!
- Beszéljük rá, hogy járjon segítő csoportba (a gyerekek is)! Ha fél, ajánljuk fel, hogy első alkalommal elmegyünk vele!
- Kísérjük el a tárgyalásokra és érzelmileg megterhelő alkalmakra (esküvő, temetés)!
- Enyhítsük fájdalmát virággal, képeslappal, zenével, reményt adó, vigasztaló szentírási igékkel!
- Üljünk mellé a templomban! A válófélben lévők sokszor a hétvégén a legmagányosabbak.
- Gondoljunk arra, hogy egész kapcsolatrendszere gyökeresen megváltozott; azonos nemű barátunkat hívjuk meg időnként vacsorázni, pizzázni, filmet nézni.
- Ha nő az illető, lepjük meg egy új ágyneműgarnitúrával, kényelmes párnával vagy új hálóinggel, hogy újra nőnek érezhesse magát!
- Ha férfi az illető, hívjuk el kirándulni, sportolni, modellvasút- vagy barkácskiállításra!
Legyünk megértőek!
- A fájdalom feldolgozásához idő kell. Tévedés azt hinni, hogy a váláson hamar túlteszi magát az ember.
- Feltétel nélkül szeressük nehézségekkel küzdő barátunkat! Ez nem azt jelenti, hogy minden döntésével egyet kell értenünk.
- Hallgassuk végig, ha öngyilkossággal fenyegetőzik, és ne vegyük félvállról!
- Öleljük meg néha! Üres az ágy, hűvösnek tűnik a lakás: az illetőnek szüksége van emberi érintésre.
- Vegyük észre, mikor kell szeretetből szigorúnak lennünk! Ha szükséges, kérjünk tanácsot szakembertől!
Segítsünk neki!
- Segítsünk pénzügyeit újragondolni és kifizethető lakásmegoldást találni! Ha szükséges, kérjünk anyagi támogatást a templomi közösségtől!
- Tekintsük át az aktuális kiadásokat. Nem biztos, hogy a volt házastárs hajlandó beszállni az ügyvédi és tanácsadói költségekbe, a gyerektartásba, az autó fenntartásába, a rezsibe, a vásárlási, háztartási kiadásokba.
- Ha nő az illető, segítsünk neki állást keresni! A válófélben levő nők sokszor rettegnek a munkába állástól, és nem tudják, hol is kezdjék. Lehetséges, hogy a válófélben levő férfinak is magasabb jövedelemre volna szüksége.
- Tegyünk a hűtőjébe kész- vagy könnyen elkészíthető ételeket! Ilyenkor nehezen tud koncentrálni. Nagy áldás számára, ha eggyel kevesebb dologra kell figyelnie.
- Ajánljuk fel, hogy eltesszük és megőrizzük a családi fényképeket, amíg valamelyest enyhül a fájdalom!
Amit ne tegyünk:
- Ne adjunk neki kölcsön pénzt, csak ha elfogadjuk, hogy sohasem kapjuk vissza; másként a kapcsolatunk rovására fog menni.
- Ne mutassuk a megbántottságot, ha nem hálás a segítségünkért. Időbe telhet, míg felismeri, mekkora áldozatot hozunk érte.
- Ne adjunk tanácsot, csak ha kér! Kivétel, ha pl. nem törődik a gyerekekkel vagy ha fel akarják függeszteni a közüzemi szolgáltatásokat.
- Ne gondoljuk, hogy a segítségnyújtás feljogosít a véleménynyilvánításra!
- Ne szidjuk a volt házastársat, főleg ne a gyerekek előtt!
- Ne hazudjunk a gyerekeknek, és ne próbáljunk tőlük információt szerezni! Ez rendkívül megterheli sebzett lelküket.
- Ne részletezzük mások előtt barátunk nehéz helyzetét!
- Ne gondoljuk, hogy választanunk kell! Úgy is maradhatunk barátok, hogy nem fordulunk a másik házastárs ellen.
- Ne válasszunk olyan filmet, ami válásról, szerelemről vagy gyerekek bántásáról szól!
- Ne menjünk olyan helyre, ami fájdalmas emlékeket ébreszt!
- Ne szervezzünk számára randevút; erre még csak ne is gondoljunk!
- Ne mondogassunk olyan közhelyeket, mint pl. ,,Isten előtt nem kedves a válás; vissza fogja hozni a férjedet/feleségedet." Fájdalmat okozhatunk vele. Isten mindenkinek szabad akaratot ad; lehet, hogy a férj/feleség nem fog visszatérni, vagy nem változtat rossz viselkedésén.
- Ne feltételezd, hogy az illető barátod továbbra is otthon érzi magát a templomban. Gyakran előfordul, hogy akit a válás miatt eltaszított az egyház, örökre elmegy. Az elvált barát, akár férfi, akár nő, segítséget és vigaszt találhat egy gyógyító közösségben.
Ki az az elvált férfi vagy nő, akin segíthetnénk?
Forrás: Christian Broadcasting Network
Magyar Kurír, október 26. 16:27
Gyermekhalál
Színházba készültünk a közösséggel, keresztény közönségnek szánt keresztény darabot néztünk meg. Édesanyám jött a gyerekeinkre vigyázni, sírva: a húgom két nappal korábban örömmel született kisfiával valami történt, mindenki szaladgált miatta a kórházban, és átvitték egy másik, jobban felszerelt vidéki klinikára.
A színdarab szünetében sokaknak elmeséltük a helyzetet, hiszen minket is megrázott a hír, talán látszott is rajtunk, hogy nemcsak a színpadi katarzis dolgozik bennünk erősen.
Érdekes volt a számos ismert vagy ismeretlen ember reakciója. Hazaindulva sokan ígérték meg, hogy imádkoznak a kis ismeretlenért. Kisközösségünk tagjai és barátaink pedig spontán összejöttek nálunk, és hosszan imádkoztunk Andrásért, édesanyámat is bevonva.
Később, a hatvan centiméter hosszú koporsó mellett nem mondhattam ki, hogy irigylem ezt a kisfiút. Három nap alatt hatalmas mennyiségű imádságot indított el léte és betegsége. Az én hosszú (az övénél lényegesen hosszabb) életem ezt az imasűrűséget megközelíteni sem tudja.
Nekem a közösségem segített, hogy unokaöcsémről ne a halála, hanem a közös imádság jusson eszembe, sok évvel később is.
Bayer Róbert, Budapest, 2015. június 29.
Az alábbi gyűjteménnyel szeretnénk nektek néhány általános ötletet adni a közösségi alkalmakon vezetett imákhoz. Itt pedig Mazgon Gábor atya imagyűjteményét találjátok, amiben mintegy 80 konkrét imaforgatókönyv olvasható korosztályonként és vezetői tapasztalatok szerint csoportosítva.
Kötött ima
A kötött imáknak azt tekinthetjük, amiknek a szövege kötött – azaz nem ott helyben találjuk ki. Lehet ez egy-egy szent korábban megírt saját imádsága, illetve egy-egy Szentírásra épülő, a keresztény hagyományban rögzült imádság (pl. Miatyánk, Üdvözlégy, Zsolozsma stb.)
Az emberek általában azért ódzkodnak a kötött szövegű imáktól, mert idegennek érzik a szövegét. Ezen általában lehet segíteni azzal, hogy egyszer (vagy időről időre újfent) átelmélkedjük az adott ima szövegét; értelmezzük azt. Ugyanez lehet azonban az előnye is ezen imaszövegeknek: már más megfogalmazta, nekem nem azon kell görcsölnöm az imádság ideje alatt, hogy mit és hogyan mondjak, s ezáltal – esetleg – jobban tudok koncentrálni az imádságra, magára Istenre.
A kötött szövegű imádságok inkább eszközök az imádsághoz, nem feltétlenül kizárólagos imaformák. Alkalmasak lehetnek pl. röpimaként, egy-egy alkalomhoz. A miatyánk, üdvözlégy szövege alkalmas lehet saját imádságunk bevezetésére, lezárására, hiszen összefoglalja – összefoglalhatja – saját imádságainkat, kéréseinket stb.
Zsolozsma
Zsolozsmát akkor jó imádkozni, ha egy hosszabb kötött imára vágyunk. (Ebben hasonlít a Rózsafüzérre, de ezt imádkozhatjuk nem katolikusokkal is.) Ha emellett döntünk, érdemes a napszaknak megfelelő imaóra szövegeit kiválasztani, és kinyomtatni a résztvevők számára. Ha témánkhoz szentírási szövegrész is tartozik, ezt is belecsempészhetjük a rövid olvasmány helyére. Ha hosszúnak találjuk, le is rövidíthetjük. Ha nem túl kicsi a csoport, és van, aki tud énekelni, énekelhetjük is, szép élmény tud lenni.
A zsolozsma imaóráihoz tartozó szövegeket itt találjátok itt pedig a telefonra tölthető alkalmazást.
Miért zsolozsmázunk?
- 3000 év óta imádkozzák ezeket a zsoltár szövegeket, és lehet hogy utánunk is fogja valaki: időben távol lévőkkel közösség
- az egész egyház imádkozza: térben távol lévőkkel közösség
- Jézus is imádkozta ezeket: Vele való közösség, vagyis valami nagyba csatlakozunk be
- megélhetjük a helyünket, fontosságunkat a nagyban, de az alázatot, porszem-létünket is
- sokat kérünk/köszönünk, de a zsolozsma főként dicsőítés, ami alapvetően nagyon fontos hozzáállás Istenhez
- érzelmileg rendkívül telített, ezeket az érzelemeket hozzáférhetővé teszi bennünk és Isten elé viszi
- beleélhetjük saját érzéseinket, azonosulhatunk
- ha ellenkező érzések: felhívja figyelmünket, nem csak rólunk szól
- egyhegyűvé tesz: figyelmedet Istenen tartja hosszabb ideig
- a nap, az idő megszentelése (ez a mi szalátunk, napi ötszöri imánk)
- a zsolozsma imádkozik helyettünk is, próbáljuk ráhagyni magunkat
Rózsafüzér
Katolikus körben kötött imádságként a rózsafüzért is imádkozhatjuk. Egy tized elmondása körülbelül 6-8 percig tart, míg az egész elmondása kb. 20-25 percet vesz igénybe. Az ima részletes leírását itt találjátok.
Szabad szavas ima
A kötött imák mellett, fontos, hogy legyen lehetőség az imánkat saját szavainkkal is megfogalmazni, akár hangosan akár magunkban. Mivel ez egy érzékeny terep, fontos, hogy hagyjunk szabadságot arra, hogy ki-ki eldönthesse, magában vagy hangosan szeretné-e kimondani az imáját. A szabad szavas ima lehet egy hosszabb ima egy eleme, de építhetjük erre az egész imádságot is. Fontos, hogy egyértelmű legyen, hogy mikor van a megszólalás ideje. Ennek végét általában egy Amen-nel szoktuk jelezni, de ha kéréseket fogalmazunk meg, akár a „Kérünk téged hallgass meg minket!” is lehet a zárás. Ha körbe adunk egy követ, és az imádkozik, akinél a kavics van, akkor könnyű jelezni, ha valaki passzolni szeretne. Így el lehet kerülni a kínos csendet. (A kínos csend inkább a kezdő közösségekre jellemző, érettebb közösségeknél a csend már nem zavaró.)
Ima taizéi énekekkel
A taizéi énekeket sokféleképpen beépíthetjük az imába. Elválasztóként az egyes „egységek” között, indításnak, zárásnak, de épülhet az imádságunk ezekre az énekekre is úgy, hogy egyet-egyet nem csak kétszer-háromszor éneklünk el, hanem hosszabban, akár 4-5 percig is ismételjük. Ezek között hosszabb csendeket tarthatunk. A csendeket megtörhetjük azzal, hogy valamilyen szöveget (akár szentírási részt, imát, verset, elmélkedést) olvasunk fel benne.
Ima gyertyával
Gyakran használunk gyertyát az imádsághoz, mivel segít az imádságos légkör kialakításában illetve segíti a fókusz megteremtését. Ha szeretnénk, hogy mindenki tegyen egy gesztust, ha kész van azzal, amire kértük (pl. készen áll az imára, vagy megfogalmazta, hogy mit szeretne ebben az imában kérni, vagy megvan, hogy mit szeretne felajánlani az Istennek, stb.), akkor megkérhetjük a csoport tagjait arra, hogy gyújtsák meg a nekik adott gyertyát, és helyezzék középre. Sokat segíthet a belehelyezkedésben és a jelenlétben, ha egy lelki eseménynek fizikai kereteket is adunk.
Ima egymásért
A közösségépítés egyik eszköze lehet, ha egymásért is imádkozunk. Ezt sokféleképpen tehetjük. Lehet a másikért imádkozás helyszíne az alkalom, ahol együtt vagyunk, de lehet otthoni feladat is, ha előre megállapodunk abban, hogy ki kiért imádkozik.
Ha a közösségi alkalmon imádkozunk, akkor az történhet úgy, hogy mindenki ugyanazért az emberért imádkozik, akit körbeállhatunk/ülhetünk/térdelhetünk, akár meg is érinthetjük, de az is lehet, hogy mindenki a helyén marad, és így mondjuk el az imádságot érte. Úgy is imádkozhatunk egymásért, hogy mindenki egyvalakiért imádkozik. Hogy ki legyen ez, azt eldönthetjük sorsolással vagy spontán módon vagy úgy, hogy mindenki a tőle jobbra ülőt kapja. Ha nem vagyunk nagyon sokan a csoportban, akkor akár mindenki imádkozhat mindenkiért.
Ami megfogott
Imádkozhatunk úgy egy-egy bibliai szöveggel, hogy arra kérjük a csoport tagjait, emeljék ki belőle azt, ami megfogta őket. Ehhez szükséges, hogy előttük legyen a szöveg, ezért, ha nincs mindenkinél Biblia, érdemes kinyomtatva kézbe adni azt. Egyszer vagy kétszer olvassuk fel hangosan a részletet, majd rövid csönd után, ki-ki felolvashatja azt a szót, mondatot, ami fontos lett neki. Csinálhatjuk ezt úgy is, hogy a kinyomtatott szöveget felvagdossuk, kisebb részekre, és abból választják ki az emberek, ami tetszik nekik, ami megfogja őket. Erről akár beszélgetni is lehet, ki miért választotta, amit választott.
Belehelyezkedés egy bibliai történetbe (imagináció)
Ez a módszer Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében van kifejtve. A személyes átélést és az Úrral való találkozást segíti. Bevonja az imádságba az egyik fontos képességünket, a képzeletünket. Sokszor nagyon mély rétegeket tár fel a résztvevőkben. Csak eseményszerű szentírási helyekre alkalmazható. Egyik lényeges feltétele a fantáziánk szabad használata, a másik, hogy kellő időt kell hagynunk a gyakorlatra. Amikor először vezetünk ilyen szemlélődést, érdemes előre leírni a mondatainkat, amiket mondani fogunk, hogy lássuk nem túl részletezők-e. A módszer leírását és az eddigiek forrását itt találod.
Imához felhasználható eszközök, tárgyak, szimbólumok
A imánkhoz mindenképp kapcsolódik egy-két alapszimbólum (testtartásunk, keresztvetés, stb.), de ezeken kívül is kereshetünk még eszközöket, melyek segítenek Isten felé irányítani a figyelmünket. Ehhez néhány gondolat:
- Minden szimbólum, ami jelent valamit, ami érint, ami megjeleníti a Szentet.
- A legfontosabb szimbólum te magad vagy: a tested, a testtartásod. Ehhez jól jöhet ülőpárna, sámli, térdeplő, szőnyeg etc.
- A látásunkon keresztül is erősen kapcsolódhatunk:
- A természet szemlélésével. Annak egy-egy apró részletének megtekintésével (pl. virág, fadarab, levél..).
- Képeket is használhatunk az imához. Pl. ikon, szentkép, szép kép, festmény.
- A teret “leszűkíthetjük” azzal is, hogy sötétet csinálunk, illetve egyetlen fókuszúvá tehetjük egy gyertyával.
- A hallás bevonása: zene (te játszod, hallgatod élőben/felvételről), hangszer, CD. pl kis harang ima elején.
- A szaglásunkat is bevonhatjuk: az illatok nagyon segítenek, egyrészt bevésik a megélt élményt, másrészt elő is hozhatnak élményeket, érzéseket. Használhatunk tömjént, füstölőt, párologtatót vagy virágot is.
- Legyen 1 fókuszú a szent tér, amit létrehozol, amiben vagy.
- Alkoss bármilyen eszközzel: írj, rajzolj, fess, zenélj, énekelj, táncolj, mint ima.
Itt olyan, hosszabb távú (de biztosan nem egy alkalmas) kisközösségi, megbeszélhető programokat, téma-csokrokat találtok, amelyek valahol, valamikor már beváltak, vagy legalábbis szerintünk jónak látszanak. Vannak kisközösségek, akik egy-egy idényben szeretnek részletesen beszélgetni egy témáról.
A téma a Jézus által nekünk tanított imádság. Magunk is rácsodálkoztunk, hogy milyen mélysége van ennek az imának, és mennyi mindenről lehet beszélgetni segítségével. Bizonyára nem is teljes a gondolatfüzér… Ez a téma általunk 2004-2005-ben a Baross Gábor telepi (budapesti) egyetemista korú fiatalok csoportjában kezdett el élni, és tudunk róla, hogy azóta pl. Nagykikindán is végigbeszélgették [...]
A Gazdagréti Református Egyházközségben készült ez a tematika-sorozat az ottani kiscsoportok számára. Ők végigbeszélgették. A kínált módszertan nagyon biblikus, nagy tudásra támaszkodik, és sokszorosan kipróbált. Igényeseknek ajánljuk.
Szabadság
2015-ben szerveztünk egy budapesti Háló-találkozót, amelynek a szabadság volt a címe és központi gondolata. olyan sok elágazást láttunk a témában, és annyira megtetszett, hogy öt kisközösségi alkalom programját raktuk össze belőle. Ezt kínáljuk fel, hátha működik.
Szeretnénk ötleteket adni az egyházi év időszakaira, hiszen mindegyikben van miről elgondolkodni. Ezt az első darabunkat 2016-ban egy nagyon régóta együtt levő ifjú házas közösség próbálta ki. Szépen megmutatkozhat benne a farsang spiritualitása. [...]
Vasárnapi EvengéliumokEzen a blogon a Katolikus Egyház által vasárnapokra megszabott evangéliumi részekhez találtok a feldolgozást, beszélgetést segítő kérdéseket. A blogot a Háló Közösségi Műhelye szerkeszti. A gyűjtemény aktuális darabja lehetőleg a vasárnapot megelőző héten már olvasható, hogy a kisközösség használni tudja az összejövetelén. A blogban igehelyre is lehet keresni, fejezetenként, ebben a formátumban: Jn 34. (Könyv rövidítése szünet fejezet száma). Egyes hangsúlyos kulcsszavak is lehetnek kereső-elemek. Törekszünk a sokszínűségre, ezért folyamatosan keresünk szerzőket: lehetőleg minden vasárnap más által írt feladatok kerülnek a blogba.
További tematikákat és a találkozókra szánt forgatókönyveket találtok a saját kisközösségi kiadványainkban, amelyeket kezdő és gyakorló csoportoknak ajánlunk:
Felütés - Első kötetünket inkább az újonnan induló közösségeknek szántuk, de a már hosszabb ideje működőek is meríthetnek belőle.
Evező - Vizes történetek: A Háló egyik víz melletti (Baja, Sugovica, 2012.) táborára készült el ez a kiadványunk. Jézus életének vízzel kapcsolatos fontosabb jeleneteit dolgozza fel, kínálja fel kisközösségi alkalmakként.
Saru nélkül - Apostolok: A Háló 2014-es sátoraljaújhelyi táborának témája voltak az apostolok. Ehhez a táborhoz készült a Saru nélkül című kiadványunk, amely az apostolokkal kapcsolatos kisközösségi alkalmak terveit tartalmazza.
Anima - Ebben a könyvben női archetípusokat állítunk a középpontba. Ajánljuk régebb óta együtt lévő, avagy éppen erre az alkalomra összeálló női kisközösségek, csoportok számára.
Kiadványaink személyesen átvehetőek (előzetes egyeztetés után) a Háló Közösségi és Kulturális Központban, a 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. szám alatt, vagy megrendelhetők az iroda&halo.hu e-mail címen, illetve a 0620-351-5375 vagy a 0620-339-7854-as telefonszámon. Jelenleg is kapható kiadványaink: Felütés: 1500 Ft, Saru nélkül: 1000 Ft, Anima: 1000 Ft, Hangoló: 2500 Ft.
Ez pedig a Virtuális Plébánia kérdés-gyűjteménye. Nem módszertan, de vannak a közösségben is nagyon jól használható, megbeszélhető kérdések, ráadásul hivatalos válasszal. Szerintünk a válasz csak a beszélgetés végén derüljön ki - vagy ha lehet, akkor sem. Egymás hitének megismerésére inspirálók lehetnek ezek a témafelvetések.
A csoporttagok körben állnak, egy embert kimegy, a többiek addig megbeszélik, hogy hol lesz a kapu, melyik két csoporttag között. A kint levőt behívjuk, az a feladata, hogy meg kell találnia a kaput. Senki sem szólalhat meg. Szemkontaktus felvételével próbálják meg a kapu őrei hívogatnia a játszót, a többiek pedig szemmel taszítani kell maguktól. Arcjáték nincsen! A játékos háromszor próbálkozhat, ha nem sikerül újra kezdődik a játék. FONTOS a csönd!
Miért fontos nekem ez a kép
A képeket kitesszük a földre, a kör közepére vagy egy asztalra, amit beállítottunk a kör közepére. Lehetőleg ne takarják egymást a képek, jól látható mindegyik. Arra kérjük a résztvevőket, hogy nézzék meg mindegyiket alaposan, esetleg járjunk körbe, hogy jobban lássa mindegyik képet minden résztvevő. Ha már megnézték, válasszanak ki egyet, ami a leginkább „megszólította”, vagy leginkább „gondolatébresztő” volt számára. De ne vegye még kézbe a kiválasztott képet, csak jegyezze meg, hogy melyikre esett a választása. Mikor már mindenkinek megvan a számára fontos kép, akkor leülünk. Egyvalaki kézbe veszi a maga által választott képet, körbemutatja a többieknek és egyes szám első személyben mondja: „Ez a kép azért fontos nekem, mert ...”,vagyis elmond valamit magáról a csoportnak a kép kézbevétele és körbemutatása kapcsán. Ha meghallgattuk, visszateszi a képet, mert lehet, hogy másvalaki ugyanazt fogja választani, de neki valószínűleg más miatt lesz fontos ugyanaz a kép.
A játékhoz felhasználható különböző sematikus rajzokat tartalmazó sorozat, fényképgyűjtemények is, ki lehet alakítani egy saját gyűjteményt régi fali naptárakból, reprodukciókból vagy máshonnan. De Dixit kártya lapjai is használhatók erre a célra.
Három állítás egy hamis
Mindenki írjon magáról egy kis papírra két igaz és egy hamis állítást. A csoportvezető szedje össze a papírokat és olvassa fel személyenként. A csoportnak először ki kell találni ki írta az állításokat. Ha kiderült, ki kell találni melyik a hamis állítás.
A csend
Próbáljunk elcsendesülni, és azután röviden megfogalmazni egymásnak:
- Honnan jövök éppen?
- Hogy érzem magam pillanatnyilag?
- Mi foglalkoztat engem pillanatnyilag a legjobban, mit akarok belőle elmondani?
- Félre tudom-e ezt tenni, hogy egészen jelen lehessek, vagy szeretnék róla beszélgetni is?
Pillanatkép
Egy körben most minden tag egy mondatban, legfeljebb egy perc alatt mondja el, mi van a tudatában, mire gondol éppen, hogy érzi magát, mit szeretne. Senki sem tart hosszú beszédet, mert ennek a gyakorlatnak az a feladata, hogy egy pillanatnyi „helyzet-meghatározáshoz” segítsen, hogy így mindenki tudjon arról, ami a másikat foglalkoztatja.
A meghallgatás után a következő kérdések lehetnek segítségünkre:
- Különösebben meglepett-e engem valaki hozzászólása?
- Van-e a csoportban olyan zavaró tényező, amit részletesebben is megtárgyalnék?
- Elhanyagoltunk-e fontos igényeket? Ha igen, melyeket?
- Akarom-e, hogy valamin változtassunk ahhoz, hogy jobban bekapcsolódhassak a csoport munkájába?
„Pillanatképet” akkor érdemes csinálni, ha unalom vagy passzivitás, kedvetlenség vagy agresszivitás érezhető a csoportban, vagy ha a csoport kibillen egyensúlyából, vagy kizárólag feladat centrikusan dolgozik. A „Pillanatkép” révén újra megszülethet a csoport összetartása. A csoportvezetés meggyőződhet arról, hogy milyen mértékig él a kapcsolat a csoporttagokkal. Arra mindenképp figyelni kell, hogy minden csoporttag saját magáról beszéljen. Ez a gyakorlat bármikor újra és újra, rendszeresen felhasználható. Elsősorban persze akkor, ha a csoportvezető nem tudja pontosan, „hol tartanak belül” az egyes csoporttagok.
Csoportrajz
A csoport körben ül és előre elkészített, nagy fehér csomagolópapírra, az ugyancsak elkészített színes ceruzákkal (több készletről gondoskodjunk) közös rajzot készít. Mindenki egy vonást, alakot, színt tesz hozzá, a képet lehet egyszerre vagy egymás után rajzolt módon készíteni. A végén címet adunk a képnek, és megbeszéljük, mit rajzoltunk, miért, ki mit fejezett ki a rajzával. A címadás történhet körbemondással
Most mutasd meg
A feladat az, hogy párok alakulnak, és a pár egyik tagja kártyán ismerje meg a másik számára „lemutogatandó” feladatot. A partner figyeli a nonverbális jelzéseket, és verbálisan visszacsatolja a megértetteket minél rövidebb idő alatt megfejtve (kimondva) a feladatot.
Félelmeim és vágyaim
Személyes munka: minden csoporttag egy lapra lerajzolja bal kezének sziluettjét, majd beleír néhány szót vagy mondatot, amelyek olyan dolgokra vonatkoznak, amitől ő fél. Ezt követően a jobb kezének sziluettjét is elkészíti, amibe beleírja vágyait, álmait.
Csoportos munka: a csoportvezető feltűzi mindenkinek a hátára a bal kéznek megfelelő lapot, a mellkasára, pedig a jobb kéznek megfelelőt. Ezt követően a résztvevők néhány percig csendben sétálnak a helyiségben és elolvassák egymás leírt gondolatait.
Csoportos megosztás: ki-ki elmondja, hogy milyen érzés volt számára, amikor olvasta a többiek szavait, és hogy milyen érzés volt az, amikor hagyta a többieket, hogy az ő írását olvassák.
A végén: a papírok kikerülnek a falra vagy faliújságra, hogy aki később még meg akarja nézni, megtehesse.
Gombolyagdobálós
A játékosok körben állnak, egymástól olyan távolságra, hogy még könnyen tudják dobni és elkapni a gombolyagokat. A játékvezető kezdi. Valamennyit leteker a gombolyagból, megfogja a végét és odadobja a csoport bármelyik tagjának. Ő elkapja, megfogja a fonalat, és a kezében tartja, majd leteker belőle valamennyit és eldobja a következőnek. Így jól látni, hogy ki kapott már "labdát", ki tartja a fonalat a kezében. Fokozatosan kialakul egy háló, s mindenkinek csak egyszer lehet a kezébe kapni a gombolyagot és a fonalat. Mikor már mindenki kapott labdát, akkor álljunk meg egy kicsit: így mindenki össze van kötve mindenkivel, mindenki kapcsolatban van mindenkivel. S most jön a nehezebb: ezt a jól felépített hálót lebontjuk.
Hogy érzem magam itt és most
Ismerjük egymást, de változunk is folyamatosan, sőt a hangulatunk, az érzéseink még gyorsabban is változnak, mint mi magunk. Sokszor elhatalmasodik a bánat, máskor meg egyértelműen öröm tölt el bennünket. Van, amikor annyira vidám vagyok, hogy mindenen csak nevetnék, máskor meg a fáradtság miatt alig hallom meg azt is, amikor hozzám szólnak. Most úgy mondjuk el a nevünket sorban egymás után – s nem kell az előttem szólót megismételni – hogy a névhez hozzáteszem azt az érzést is, ami itt és most leginkább betölt, ami leginkább jellemző rám. Törekedjünk arra, hogy érzéseket és ne gondolatokat mondjunk. Persze a rövid és gyors megfogalmazás is fontos, válasszuk ki a legjellemzőbbet, azt, ami a leginkább uralkodó érzés. Pár példa: „A feszültséggel teli Ildikó vagyok.” „A vidám Borbála vagyok.” „A kíváncsi Sanyi vagyok.” Szóval, valahogy így. Ha valaki nem érzést mond, a játékvezető leállíthatja egy „STOP!” jelzéssel.
Jóságos manó
Mindenki felírja a nevét egy cédulára. Összehajtva berakjuk egy dobozba, és ebből húz mindenki egy nevet, amelyet nem árulhat el. A cédulát meg kell őrizni. Ezután következik a játék magyarázata: mindenki annak a jóságos manója lesz, akinek a nevét húzta. Egy hétig vigyáz a „védencére”, jelét adja törődésének, segíti, megvédi. Különösen törődik vele. Célszerű, hogy a csoportvezetőnek legyen egy listája a jóságos manóról és társaikról, hogy meg lehessen figyelni a heti eseményeket.
Egy hét múlva megbeszélés. Ki mit érzett, rájött-e, hogy ki volt az ő jóságos manója.
Kinek a bőröndje?
Egy játékos kimegy a teremből. Közben a többiek kitalálják, kinek csomagolnak be egy bőröndbe (a csoport egyik tagjának, a játékvezetőnek). Végiggondolják, hogy az illető számára milyen sajátos, tipikus dolgokat kellene becsomagolni egy utazáshoz. Ha ebben nagyjából megegyeztek, behívják a kint várakozó játékostársat. Ő egyik csoporttagot a másik után végigkérdezi, hogy mit tett be ő a bőröndbe. Minden kérdezettnek meg kell neveznie egy új tárgyat, és így lassan kirajzolódik a képzeletbeli bőrönd tartalma. Izgalmasabb lesz a játék, ha a csomagolók először a szokványosabb dolgokat nevezik, meg, amelyek nem jelölik ki egyértelműen a bőrönd tulajdonosát, és csak később fedik fel azokat a jellegzetes dolgokat, amelyekről feltehetőleg könnyebb ráismerni, mint például egy villanyborotva, egy régi bross, horgolt mellény, napszemüveg, meleg kendő, fekete ernyő, új kalap, sárga pénztárca. A játék természetesen feltételezi, hogy a tagok viszonylag közelebbről ismerik egymást, legalább annyira, hogy a résztvevők egyes sajátos szokásai, jellegzetes, kedvelt tárgyai ismertek.
Névgombolyító
Körben ülünk. Az egyik csoporttagnál van egy gombolyag fonal. Odadobja egy csoporttársának a gombolyagot, miközben a nevét mondja, és konkrétan megfogalmazza, hogy mit szeretett meg a másikban, mi benne olyan jó, amit ő is megtapasztalt. Az első dobó nem engedi el a fonál végét, és a következő játékos sem engedi el a fonálnak azt a pontját, ameddig hozzá elérve legombolyodott. A fogadó ugyanígy tesz, csak valaki mással, amikor átdobja a fonalat a kiszemelt társnak. Addig folyik a játék, amíg mindenki legalább egyszer megkapta a gombolyagot (de lehet még utána folytatni, ha akarják). A végén egy háló feszül a kör közepén a játékosok között. Ezt a játékot a táborokban a csoport búcsúzásakor szoktuk játszani, ilyenkor egyfajta összefoglaló, közösség-erősítő szerepe van, és lehetőséget teremt arra, hogy a csoporttagok megköszönjék egymásnak ezt a néhány napot.
Parola
A játékosok körbe rajzolják a kezüket egy rajzlapon, majd kivágják a formát. Tesznek rá egy jelet, hogy tudják, melyik az övék és középre teszik. Egy asztalkendővel letakarják az egészet, megkeverik, és körben mindenki húz egyet. Ha valaki véletlenül a sajátját húzta, akkor visszateszi, és újra próbálkozik. A kihúzott papírkézre mindnyájan írnak valamit. Aki elkészült, visszateszi azt a terítő alá. Ha már az összes kéz visszakerült, mindenki kiválasztja a sajátját, és megpróbálja kitalálni, hogy ki üzent neki.
Szeretem - nem szeretem
Minden csoporttag felír egy listára öt olyan dolgot, amit szeret, és öt olyan dolgot, amit nem szeret. Ez bármi lehet, attól függően, hogy mennyire akarunk „mélyre hatolni”: lehetnek tréfás, felszínes dolgok, ételek, színek vagy bármi más, de lehetnek fontos, az illetőt mélyen érintő dolgok is, vagy persze ezek vegyesen. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik utat választja. A papírok, amelyeket használnak, lehetőleg legyenek egyformák, hogy ne lehessen már arról felismerni a szerzőt. A listákat összehajtogatjuk, és bedobjuk egy kupacba (esetleg kalapba, zacskóba stb.). Amikor mindenki készen van, a játékvezető vagy egy ehhez kedvet érző játékos egyesével felolvassa a listákat, a többi játékos pedig megpróbálja kitalálni, ki lehet a lista szerzője. A játék kimenete nagymértékben függ attól, hogy a játékosok mennyire ismerik egymást. Ezért ez a játék inkább olyan csoportoknak javasolt, akik már egy ideje rendszeresen találkoznak, együtt játszanak.
Szoborjáték
A társaság egyik része a szobor „anyaga”, a másik része a „szobrász”. A feladatot adhatjuk kiscsoportoknak és egyéneknek is. A szoboralkotást instrukció nélkül is rábízhatjuk a szobrászra /vagy szobrászokra, attól függően, hogy egyéni vagy kiscsoportos feladatot adtunk ki/. Az alkotásokat elemezni kell. Ez a szobor alanyaitól fegyelmet, fizikai koncentrációt igényel. A többiek mondják meg, hogy mit ábrázol a szobor. A jó alkotást másolni is lehet.
Kedves tárgyam
Mindannyian használunk tárgyakat, eszközöket melyek elkísérnek bennünket a mindennapokban. Ezek között van olyan, ami valami miatt kiemelkedik a többi közül, vagy azért mert valakire emlékeztet, vagy azért, mert használatához kedves emlék kapcsolódik: valakitől kaptam, vagy valami olyan jut eszembe róla, ami fontos és szívet melengető az életemben. Az is lehet, hogy egyszerűen szép, vagy, mert ki tudja miért, egyszerűen szeretem, kedves tárgyammá vált. Gondolkodjunk el azon, hogy kinek mi a legkedvesebb tárgya, s azt képzeletben hozza be, s mindenki mutassa be, mi az a tárgy, miért lett az a legkedvesebb tárgya. Lehet ez a nagy, családi ebédlőasztal vagy egy fénykép, esetleg egy gyerekrajz.
Lehet azt is kérni, hogy valóban válasszanak a tárgyaik közül egy kedveset, és azt hozzák be bemutatni a többieknek. Lehet kézbe venni, körbeadni, megtapogatni s megcsodálni, hogy milyen jó is az, ha egy kis tárgy, az emlékek egész sorát idézi fel bennünk.
Mi lenne, ha...? (állat, növény, virág, fa, időjárás,...)
Először készítünk egy listát a kategóriákkal, pl. Fa, virág, gyümölcs, állat, időjárás, ország, hangszer, használati tárgy, bútor, stb,...Ezután valaki kimegy a teremből, a többiek kiválasztanak maguk közül egy szereplőt, és jellemezik őt a megadott kategóriák szerint. A bejövőnek ki kell találnia, ki a szereplő akit a csapat kiválasztott a fentiekre rákérdezve.
Mi jó újság
Ezt a játékot a foglalkozás elején érdemes játszani. A csoporttagok körben ülnek és a következő mondatot kell folytatniuk: “A legjobb dolog, amely ezen a héten megtörtént velem...” Lehet ez nagy és izgalmas eset, lehet apró, mindennapi történés. Fontos, hogy ezeknek az apró örömöt adó történéseknek is szenteljünk figyelmet, mert ha ez szokássá válik, nagy erőforrássá fejlődhet.
Hasonló érdekes és tanulságos lehet a következő mondat folytatása is: “A legszörnyűbb dolog, amely velem ezen a héten megtörtént...”.
Madzagos
Mindenkinek be kell csuknia a szemét, és a játék alatt végig csukva kell lennie. A játék elején csak annyit kell elmondani, hogy az a feladat, hogy egy madzagból (amelynek a két vége össze van kötve) egy egyenlő oldalú háromszöget kell kialakítani, és ha ez kész, akkor közösen ki kell jelenteni, hogy „kész vagyunk”. A kialakított háromszöget mindenkinek fognia kell. Nagyon jó közösségformáló játék, megmutatkoznak a közösségben betöltött szerepek.
Képzeletbeli ajándék
A csoportvezető felírja a csoporttagok neveit egy-egy papírra, amiből mindenki húz egyet (aki magát húzta ki, kicseréli). Majd mindenki elgondolkodik, hogy mit szeretne ajándékozni annak, akit kihúzott. Az ajándék lehet egy tulajdonság, egy képesség, egy esemény a jövőben vagy bármi, aminek a kihúzott társa örülhetne. Ezt felírják a papír másik oldalára, és a névvel kifelé összehajtva visszadobják a kalapba. A csoportvezető kihúzza sorra és egymás után elolvassa, ki mit kapott. Jól játszható pl. Karácsony előtt vagy amikor ünneplünk valakit, vagy táborban a búcsúzáskor.
Jurtakör
A csoporttagok kézenfogva kört alkotnak. Páros számúnak kell lenniük – a játékvezető be- vagy kiáll). Lassan, óvatosan a páros számúak előre-, a páratlan számúak hátradőlnek, amennyire csak lehet, és amennyire bírnak, természetesen nagyon figyelve a másikra, hiszen egymást kell tartaniuk. Amikor kész, akkor csere, most fordított irányba dőljenek. Ha még szeretnék, lehet megint cserélni, majd lassan befejeződik a játék. Fontos a csend és a nyugalom ennél a játéknál, mert enélkül nem lehet figyelmi egymásra.
Annyi széket rakunk ki a teremben elszórva, ahányan vagyunk. Az első széket üresen hagyjuk, a többi székre leül valaki. A kimaradt ember hátulról indul. A cél, hogy a többiek ne hagyják leülni őt azáltal, hogy mindig az éppen üres székre ül valaki. Nagyon jó kooperációs és közösségformáló játék.
Zoknidobálás
Kétfelé osztjuk a résztvevőket, és a két csapatot egymással szemben felállítjuk. Kettőjük közt kihúzunk és felkötünk egy madzagot. Mindenkinél kell lennie egy csomóba kötött zokninak. A játék célja, hogy az összes zoknit az ellenfél térfelére juttassák át a madzag fölött. Lehet egyszerre többet is átdobni.
Gabalyodás
A csoporttagok körbeállnak, becsukják a szemüket, majd előre nyújtott karokkal elindulnak
egymás felé. Mindenki megfog két kezet, amikor már mindenki talált kezet magának (esetleg a nyitott szemű játékvezető segítségével), akkor kinyitják a szemüket és kibogozzák a csoportot a kezek elengedése nélkül.
Labdajáték több labdával
Egészen egyszerűen dobjuk egymásnak a labdát, lehetőleg átlós irányban. Arra kell ügyelni, hogy a labda ne essen le, és lehetőleg ritmusosan menjen az adogatás. Mikor már kialakult egy a csoport készségeinek megfelelő ütem, akkor elindítjuk a második labdát, majd a harmadikat. Ki lehet próbálni, hogy három, vagy négy labdát is jól bírnak-e adogatni a résztvevők egymásnak.
Veszélyes útszakasz
A csoport tagjai elképzelik, hogy először síkos, majd keskeny, utána hepehupás talajon kell haladniuk. Egymás után teszik meg az utat, először lassan, majd gyorsabban.
Hol a medve?
A csoporttagok sorban egymás mellett állnak és keressük a medvét a cselekvések imitálásával, átmegyünk a mocsáron (cupp-cupp), a tavon (úszunk-úszunk) és hegyen (kapaszkodunk), találunk egy barlangot (bekukkantunk), bemegyünk, de félünk a medvétől, úgyhogy irány visszafelé ugyanezen az úton.
Adj hozzá egy mozdulatot
Az első játékos mutat egy egyszerű mozdulatot. A második játékos elismétli, majd hozzátesz még egyet. A harmadik az első kettő ismétlése után a sajátját és így tovább. A játékvezetőé legyen az első mozdulat, és ő legyen az utolsó, aki mindenki mozdulatának a megismétlésével zárja le a játékot.
Sótörés
Elég közismert gyakorlat, amikor a csoporttagok háttal állva egymás karját kulcsolják át, és váltogatva emelik meg egymást. Ügyelni kell az erőviszonyokra és a testsúlyra, ne legyen nagy aránytalanság.
Álljon fel, aki…
Eggyel kevesebb szék, mint amennyi a csoport létszáma, egymásnak háttal, egy körbe van állítva. Egy kivételével mindenki ül. Aki áll, kigondol egy tulajdonságot, ami jellemző rá, majd azt mondja: „Álljon fel, aki…” Akire szintén jellemző ez a tulajdonság, feláll, és egy másik helyre kell leülnie. Akinek nem maradt szék, az mondja a következő tulajdonságot.
Tabló
Szabad mozgásból adott jelre mozgásstop, majd a megállás után kötött, általában rövid időn belül kell egész csoportos tablót, vagyis állóképet létrehozni. A csoport gyakorlottságától, életkorától függően adjunk feladatot. Kezdőknek célszerű jól ismert témákat, helyszíneket, helyzeteket megadni (például vasútállomás, mozi előcsarnoka, áruház, könyvtár). Megjegyzés: Ebben a játékban sincs mód arra, hogy a játszók szöveges utasításokat adjanak egymásnak. Kezdeményezni, vagy a társak kezdeményezéséhez igazodni ez a két lehetőség áll rendelkezésre.
„Járj úgy, mint...!“
Járj úgy, mint egy fáradt, idős ember!
Mintha hideg télben, jégen kelnél át,
Mintha lopakodó macska lennél, stb.
Indián törzsfőnök
Egyvalaki kimegy. A többiek kiválasztanak egy vezetőt. A vezető feladata mozdulatokat vagy mozdulatsorokat mutatni, melyeket a többiek valamennyien utánoznak. A vezető megfelelő időközönként változtat a mozdulatsoron. A többiek ezt mindig követik. A kiküldött személy visszatér, és a csoportot figyelve megpróbálja kitalálni, ki lehet a vezető.
Bemelegítés körben állva
Kisterpeszben állnak körben a csoporttagok, karok lazán a test mellett leengedve. Lendítsük a karokat együtt előre-hátra, fokozva a lendületet egyre magasabbra, a törzs mellett tartva a karokat. Ugyanebben a testhelyzetben malomkörzés, majd óriáskörzés. Ebben a helyzetben előrehajlás, a karokat lazán leengedjük jobbra és balra. Fontos, hogy mindhárom fázisban átéljük a lendületes nagymozgások örömét, feszültségoldó hatását.
Pizza
Körbe állunk, Mindenki jobbra fordul, és a játékvezető instrukcióinak megfelelően, „pizzát készít”. Az alapanyag a társunk! Először kinyújtjuk a tésztát: megdögönyözzük a hátát. Elsimítjuk, meglapogatjuk a ,,pizzatésztánkat”, szalámit teszünk rá (öklünkkel óvatosan megveregetjük), majd jöhet a reszelt sajt és a fűszerek (gyengéden csipkedés)!
A három legfontosabb tudnivaló rólam
A játékvezető elmondja, hogy viszonylag korlátozott az, amit tudunk egymásról, sőt lehet, hogy ezek a tudások, ismeretek nem is azonosak azzal, amit ki-ki igazán fontosnak tart magáról, magában. Ezért most, hogy jobban megismerjük egymást, mindenki gondolkozzék el, majd mondja el, mi az a három dolog, amit magáról a leginkább fontosnak tart elmondani, mi az a három dolog, amit leginkább jellemzőnek vél. A "fontos dolgok" közlése előtt mindenki újra mondja el a nevét. "Mária vagyok, a híres könyvmoly, akinek valaha büszkesége volt a hajkoronája, és akinek kedvence a krémes." Tehát külső és belső jellemzők is lehetnek, jelen- és múltbeli tulajdonságok is.
Fogadjunk, hogy nem tudod
Mindenki kap egy üres papírt, melyre írjon le magáról egy olyan dolgot, amiről úgy gondolja, hogy senki sem tudja a közösségben. Ezután összehajtjuk a papírdarabokat, beledobjuk egy „kalapba”, jól összekeverjük, majd egyesével felolvassuk őket. A közösség minden tagja összeállít egy listát, hogy szerinte melyik állítás kire illik. A végén ellenőrizzük.
Névsorrendbe rendeződés
A játékvezető utasítást ad, hogy keresztnév szerint Abc-sorrendbe kell rendeződni minél előbb. Jó kommunikációs játék, mert mindenki kérdezgeti a másik nevét (ha még nem ismerik egymást). Esetleg egy vállalkozó végigsorolhatja az emberek nevét (itt kiderül, ha valaki rossz helyre állt). Más szempontok szerint is lehet játszani: pl. születésnap sorrend szerint.
Állandó jelzők
Arra kérjük a csoporttagokat, hogy gondolkozzanak el, mi lehetne az ő állandó jelzőjük. Mi az a tulajdonság, viselkedés vagy ruhadarab, esetleg külső jegy, ami alapján azonosíthatónak vélik magukat. Segítsen a játékvezető, ha a játék nehezen indul. Alapvetően olyan példákat is mondjon az irodalmi példán kívül, ami megmozgatja a résztvevők fantáziáját. Lehet valaki a "nagykendős Böske", a "nevetős Klári" vagy a "kávéfőző Anna". Ennek a játéknak egy változata az, amikor arra biztatjuk a résztvevőket, hogy fogalmazzák meg, hogy miben tartják magukat a legjobbnak, vagy mi az a készségük vagy tudásuk, amire büszkeséggel gondolnak, vagy amiről híresek ismerőseik körében. Konkrét dolgokat érdemes behozni, például lehet valaki a "réteskészítő Ágnes" vagy a "kardigánkötő Rézi'. Ha valaki csakis öniróniával közelíti meg, akkor, kérjük, hogy legalább jelezze, hogy ne maradjunk tévedésben, hivatkozzunk egy pozitív visszajelzéssel Cyranóra.
Ha az egymással való megismerkedés korai szakaszában mondjuk el "állandó jelzőinket", akkor fel lehet használni a nevek gyakorlására is. Ez úgy történik, hogy a szomszédomhoz fordulok, és azt mondom "én Judit vagyok, a legjobb salátakészítő." a szomszédom ezt megismétli és hozzáteszi a magáét: "íme, Judit, a legjobb salátakészítő, én meg Mari vagyok, a legjobb kézimunkázó." (Csak az előttem elhangzó nevet és jelzőt kell megismételni.)
Alliteráló név
A körben ülők elmondják egymás után sorban a keresztnevüket, vagy azt a megszólítási formát, amit megszoktak, szeretnek. Az első kör után, hogy ismételjük a neveket, mindenki hozzátesz egy képzeletbeli foglalkozást, ami a névvel azonos betűvel kezdődik. Ha jól ment, a harmadik körben még egy képzeletbeli települést is hozzátehetünk, szintén olyat, ami a névvel alliterál. Például: Margit vagyok, marokszedő, Makóról jöttem.
Úgy is lehet a bemutatkozást megoldani, hogy a nevének elmondása után mindenki elmond még egy jellemző dolgot saját magáról, olyan megfogalmazásban, ami a nevével alliterál. Például: Judit vagyok, a jókedvű. Ágotának hívnak, aki álmos.
Álom magamról
A csoport minden tagja elmondja, vagy leírja az "álmát", elképzelését az alábbi témák mindegyikével kapcsolatban:
egy dicshimnusz és egy sírfelirat, amit a saját halálakor szeretne hallani, illetve olvasni;
egy cikk, amit szívesen olvasna az újságok címoldalán saját magáról öt-tíz év múlva;
egy átlagos nap leírása, amit szeretne magának az elkövetkező három éves időszakban;
Ahogyan a csoport minden egyes tagja elmondja az álmait saját magáról, lassan-lassan kirajzolódik a többi tagról is egy kép, hogy ki mit tart fontosnak a jövőjével kapcsolatban.
Bemutatkozás szerepcserével
Megegyezünk abban, hogy mindenkinek öt perce van arra, hogy keressen magának valakit, akit nem ismer, és elmenjen vele beszélgetni. Ha letelt az öt perc körbe ülünk és mindenki sorban bemutatkozik, úgy mintha ő lenne az, akivel az előbb beszélgetett, és elmond mindent amit tud "magáról". Lehet úgy is játszani ezt egy egymást ismerő csoportban, hogy "Mi történt velünk legutóbbi találkozásunk óta" a fenti szabályokkal.
Legjobb barátom
Körben ülünk egyik oldalán nyitott körrel, a nyitott részen üres székkel. A játékvezető megkéri a résztvevőket, hogy gondoljanak valakire, akit a legjobb barátjuknak tartanak. Ne családtag legyen. Képzeljék el, hogy ez a barátjuk hogyan látja őket. Az egyik csoporttag az üres szék mögé megy, ráteszi a kezét a támlájára és elképzeli, hogy ő az előbb említett barát, akinek a székben ülő csoporttagot kell bemutatnia. Kezdje így a mondandóját: "Legjobb barátom... (itt a saját neve következik)" - és 2-3 percig beszéljen önmagáról. Ha befejezte, helyére megy, és sorban a többi csoporttag következik.
Mit tudsz a nevedről
Egyenként mindenki megmondja a keresztnevét, a becenevét, hozzátéve azt, hogy mit tud a névről, ki mit tud a névadásának, keresztelésének történetéről. Volt-e valami a családi legendáriumban, ami az ő nevével kapcsolatos történet, vagy valami babona, ami miatt pont ezt a nevet adták. Arról is lehet szót ejteni, hogy ki mennyire "elégedett" a nevével, mennyire szereti azt, vagy milyen, nem a keresztnevéhez kapcsolódó megszólításokkal találkozott az élete folyamán, ezek közül mi volt "kedves" a fülének, s mi volt az, amit nem szeretett. A ragadványnevek is szóba kerülhetnek.
Ezt a játékot olyan csoportokba szerencsés behozni, ahol lehet, hogy ismerik egymást, tudják egymás nevét, de felületesen.
Névjáték labdával
A játékvezető indítja el a labdát, méghozzá úgy, hogy felhívja a nevek ismétlésének, megtanulásának fontosságára a figyelmet. Annak a nevét mondja, akinek dobni fogja a labdát, de a labda eldobása előtt felveszi a szemkontaktust, ezzel mindjárt felhívhatja a figyelmet arra, hogy dobás előtt a szemkontaktus felvételével és a név kimondásával hozzuk "készenlétbe" a labdát kapó csoporttársat. Több kört is lehet játszani, ha jól megy, de ekkor már lehet gyorsítani is a dobálás ütemét.
Megérkezés
Mindenki mond egy képet: „Úgy érzem magam, mint...” (mint egy toll pihe, ami beszállingózik ide és lassan érkezik a földre...), ezzel kifejezve hogylétünket.
Gyufa
A csoport tagjai egyesével meggyújtanak egy gyufát. Mindenki addig beszél magáról még ég a gyufája.
Képek
A játékvezető képeslapokat, kivágott fotókat, vagy különböző ábrákat tesz középre és megkéri a csoport tagjait, hogy válasszanak belőlük és választásukat indokolják meg. Miért azt a képet választották, mi szólította meg őket. Sorban mindenki bemutatja a képet és elmondja, hogy miért húzta azt.
Ajándékozás (Kedvenc tárgy-kavalkád)
Nagy kosárban tárgyakat teszünk ki, minél több hasznos mindennapi tárgyat, pl zoknit, szemüveget, poharat, ceruzát stb. Minden résztvevő választ egy tárgyat, majd összevissza mászkálva a teremben odalép egy társához és átadja: ,,Ez a kedvenc bögrém.” A társ továbbadja ezzel a szöveggel: ,,Ez Lili kedvenc bögréje.” Legalább 5-6-szor cseréljünk tárgyat! Ezután álljunk újra körbe, és próbáljuk megállapítani, kinél kinek a tárgya van!
