Találkozás, kapcsolat, közösség

Kisközösségi összejövetelek számára állítottuk össze az egyelőre négy kiadványból álló sorozatunkat, amely három kötet tematikagyűjteményből áll (Felütés, Evező, Saru nélkül) és egy közösségi kártyacsomagból, a Hangolóból.

A Felütés, a Saru nélkül és az Evező  egymás folytatásának is tekinthetők: ebben a sorrendben ajánljuk  a felhasználásukat, ez a nehézségi sorrendjük. Mindháromban a fejezetek egy-egy találkozó gyakorlati lebonyolítását tartalmazzák szöveghivatkozásokkal, imák, kellékek és játékok leírásával együtt. Tervezünk egy negyedik, ill. “nulladik" kötetet is (még az igazi címe hiányzik) megírni, amely a kisközösség megszületéséhez szeretne segítséget nyújtani.

A Háló kiadványai személyesen átvehetőek a Háló Közösségi és Kulturális Központban, a 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. szám alatt. Igény esetén postai úton vagy futárszolgálattal kézbesítjük a megrendeléseket. A fizetés készpénzben, banki átutalással vagy utánvétellel lehetséges.

A személyes átvétel előtti időpont-egyeztetésért, a megrendelés leadásáért és további kérdések esetén az iroda&halo.hu e-mail címen, illetve a 0620-351-5375 vagy a 0620-339-7854-as telefonszámon várjuk megkeresését.

Jelenleg is kapható kiadványaink:

Felütés: 1500 Ft
Saru nélkül: 1000 Ft
Anima: 1000 Ft
Hangoló: 2500 Ft

Első kötetünket - a Felütés-t - inkább az újonnan induló közösségeknek szántuk, de a már hosszabb ideje működőek is meríthetnek belőle. Ez a száz oldalas írás az elején az összejövetelek egy lehetséges, bevált felépítést mutatja be röviden, és azt, hogy mi a moderátor szerepe.

Bővebben...

A Háló nyári táborainak tematikái további két tematikus kötetet inspiráltak, amelyeket inkább a tapasztaltabb közösségeknek ajánlunk. Az Evező Jézus vizes csodáira épülő 7 összejöveteli témát kínál, és a beszélgetésekben, a személyes megnyílásokban a mélyebbre való evezést segíti elő.

Bővebben...

Ebben a könyvben női archetípusokat állítunk a középpontba. Ezek a képekben megragadható, gyakran a tudatalattiból eredeztethető sémák – anya, királynő, bölcs asszony, harcos, misztikus nő, szerelmes – adják az egyes fejezetek témáját. Az archetípusok és a szentírás nőalakjainak összekacsolásáról Anselm Grün OSB könyvében olvastunk először. Művét továbbgondolva Siba-Rohn Hilda református lelkésznő több alkalommal vezetett kurzust női csoportok számára. A könyv és a kurzus anyagát ebben a kiadványban közösségi alkalmakká formáltuk. Ajánljuk régebb óta együtt lévő, avagy éppen erre az alkalomra összeálló női kisközösségek, csoportok számára.

12 kisközösségi összejövetel az apostolokról: ez a Saru nélkül, a harmadik kötetünk. Az apostolok mind-mind sajátos, különleges és egyben hétköznapi emberek voltak. Mint mi.

Bővebben...

Nem lenne teljes a sor, ha nem állna itt néhány szó népszerű „kártyajátékunkról", a Hangoló-ról. A lapjain egy-egy személyes kérdés áll, amely megszólít, elgondolkodtat, segít a megnyílásban, és abban hogy a közösség tagjai egy kicsit jobban megismerjék egymást.

Bővebben...

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2018.01.22. 18:00 Szántai

24 óra mítikus magyar történelem Nimródtól napjainkig 
Szántai Lajos műveltségkutató előadás-sorozatának záróköve
 
MÁRIA ORSZÁGA A SZENT KORONA OLTALMÁBAN A KÁRPÁT-HAZA EGYSÉGÉNEK ÉS MEGMARADÁSÁNAK KÉT PILLÉRE

Helyfoglalás ITT!

 

2018.01.24. 17:30 Dúdoló

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel szerdánként.

Jelentkezés ITT!

Ezer Ft részvételi hozzájárulást adomány formájában szívesen elfogadunk.

Mindenkit várunk, aki szeret énekelni!

 

2018.01.27. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar barokk estje

Az Albinoni Kamarazenekar tagjai a barokk korába kalauzolnak el bennünket.
A műsor után kötetlen beszélgetésre várjuk Önöket, amit Zsigmond Balassa karmester vezet.

A nagy érdeklődés miatt előzetes jelentkezést kérünk.

 

2018.01.28. 17:00-19:00 Társastánc tanítás

Jelentkezés ITT!

 

2018.02.06. 18:00 Kolta Galéria

Thuróczy Bálint fotóművész kiállítása febr. 6.-ig hétköznap 14 és 18  óra között tekinthető meg.

Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

Facebook esemény >>

Képek a kiállításmegnyítóról

 

2018.02.13. 19:00 Háló Jazz Klub

Az esemény helyszíne: Loyola Café, 1085 Budapest, Horánszky utca 20.

A Háló Jazz Klub 88. koncertje

Jó hangulat igényes környezetben
Zene, beszélgetés, színvonalas kiszolgálás
Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba
Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén

h20 terkep kicsi

 

2018.02.14. 18:30 Részigazság Klub

A Háló és a 72 Tanítvány mozgalom közös rendezvénye

A korábbi estek megtekinthetők a 72 Tanítvány Mozgalom youtube csatornáján >>