A kisközösség tagjai mindannyian ugyanolyan fontosak. Talán különböző szerepeik vannak, de sokkal több közöttük a hasonlóság, mint a különbség. Végső soron a kisközösségben mindenki egyenlő, mindenki csoporttag, még a vezető is, aki éppen most, talán ideiglenesen, a vezető szerepét kapta meg. Azért persze jó, ha ő már többször átélte egy kisközösség szerető légkörét, így több energiája marad arra, hogy figyeljen az egyes résztvevőkre és a csoport egészére is. Tapasztalata segíti felismerni, ha valaki túlságosan uralja a beszélgetést, vagy éppen háttérbe szorul; ha a csoport nagyon eltér a megadott témától, vagy éppen engedni kell az eltérést. Vagyis, miközben igyekszik megélni csoporttagságát, figyelme a többiek felé is fordul.
Vezető és moderátor
Sokat vitatott alapgondolatunk a fenti kezdőmondatokra támaszkodva: egy kisközösségnek vagy van vezetője vagy nincs. Talán lassabban, óvatosabban mozog egy vezető nélküli közösség, de máskor meg éppen bátrabban és meglepőbben. Mindenesetre nagyobb teret adhat a résztvevők bevonódásának.
A kisközösségben mást jelent vezetőnek vagy moderátornak lenni. A moderátor egy-egy alkalom lefolyásáért, a napi témáért, a beszélgetés alakulásáért felelős. Gyakran egy-egy kisközösségben alkalomról alkalomra változik a moderátor személye. (Ha a ti közösségetek nem ilyen, ajánljuk, hogy próbáljátok ki!) A moderátor szerepéről a Felütés című könyvünk első bekezdésében hosszabban is írtunk. A vezetés ennél összetettebb feladat: kiterjed az alkalmak közötti idő átívelésére, és a közösség tagjaiért viselt felelősség vállalására is.
A vezető feladata a biztonság és szabadság légkörének megteremtése a kisközösségben. A vezető nem csak az általa elképzelt folyamat irányítója. Hanem azért is dolgozik, hogy alkalmat adjon az Úristennek - vagy ha úgy jobban tetszik a Gondviselésnek, a Szentléleknek-, hogy belépésével az általa, vezető által eltervezett folyamatot támogassa, avagy éppen felrúgja. Ezek lesznek egy-egy kisközösség legemlékezetesebb pillanatai, ezekért érdemes vezetőként dolgozni.
A csoporttagok körben állnak, egy embert kimegy, a többiek addig megbeszélik, hogy hol lesz a kapu, melyik két csoporttag között. A kint levőt behívjuk, az a feladata, hogy meg kell találnia a kaput. Senki sem szólalhat meg. Szemkontaktus felvételével próbálják meg a kapu őrei hívogatnia a játszót, a többiek pedig szemmel taszítani kell maguktól. Arcjáték nincsen! A játékos háromszor próbálkozhat, ha nem sikerül újra kezdődik a játék. FONTOS a csönd!
Miért fontos nekem ez a kép
A képeket kitesszük a földre, a kör közepére vagy egy asztalra, amit beállítottunk a kör közepére. Lehetőleg ne takarják egymást a képek, jól látható mindegyik. Arra kérjük a résztvevőket, hogy nézzék meg mindegyiket alaposan, esetleg járjunk körbe, hogy jobban lássa mindegyik képet minden résztvevő. Ha már megnézték, válasszanak ki egyet, ami a leginkább „megszólította”, vagy leginkább „gondolatébresztő” volt számára. De ne vegye még kézbe a kiválasztott képet, csak jegyezze meg, hogy melyikre esett a választása. Mikor már mindenkinek megvan a számára fontos kép, akkor leülünk. Egyvalaki kézbe veszi a maga által választott képet, körbemutatja a többieknek és egyes szám első személyben mondja: „Ez a kép azért fontos nekem, mert ...”,vagyis elmond valamit magáról a csoportnak a kép kézbevétele és körbemutatása kapcsán. Ha meghallgattuk, visszateszi a képet, mert lehet, hogy másvalaki ugyanazt fogja választani, de neki valószínűleg más miatt lesz fontos ugyanaz a kép.
A játékhoz felhasználható különböző sematikus rajzokat tartalmazó sorozat, fényképgyűjtemények is, ki lehet alakítani egy saját gyűjteményt régi fali naptárakból, reprodukciókból vagy máshonnan. De Dixit kártya lapjai is használhatók erre a célra.
Három állítás egy hamis
Mindenki írjon magáról egy kis papírra két igaz és egy hamis állítást. A csoportvezető szedje össze a papírokat és olvassa fel személyenként. A csoportnak először ki kell találni ki írta az állításokat. Ha kiderült, ki kell találni melyik a hamis állítás.
A csend
Próbáljunk elcsendesülni, és azután röviden megfogalmazni egymásnak:
- Honnan jövök éppen?
- Hogy érzem magam pillanatnyilag?
- Mi foglalkoztat engem pillanatnyilag a legjobban, mit akarok belőle elmondani?
- Félre tudom-e ezt tenni, hogy egészen jelen lehessek, vagy szeretnék róla beszélgetni is?
Pillanatkép
Egy körben most minden tag egy mondatban, legfeljebb egy perc alatt mondja el, mi van a tudatában, mire gondol éppen, hogy érzi magát, mit szeretne. Senki sem tart hosszú beszédet, mert ennek a gyakorlatnak az a feladata, hogy egy pillanatnyi „helyzet-meghatározáshoz” segítsen, hogy így mindenki tudjon arról, ami a másikat foglalkoztatja.
A meghallgatás után a következő kérdések lehetnek segítségünkre:
- Különösebben meglepett-e engem valaki hozzászólása?
- Van-e a csoportban olyan zavaró tényező, amit részletesebben is megtárgyalnék?
- Elhanyagoltunk-e fontos igényeket? Ha igen, melyeket?
- Akarom-e, hogy valamin változtassunk ahhoz, hogy jobban bekapcsolódhassak a csoport munkájába?
„Pillanatképet” akkor érdemes csinálni, ha unalom vagy passzivitás, kedvetlenség vagy agresszivitás érezhető a csoportban, vagy ha a csoport kibillen egyensúlyából, vagy kizárólag feladat centrikusan dolgozik. A „Pillanatkép” révén újra megszülethet a csoport összetartása. A csoportvezetés meggyőződhet arról, hogy milyen mértékig él a kapcsolat a csoporttagokkal. Arra mindenképp figyelni kell, hogy minden csoporttag saját magáról beszéljen. Ez a gyakorlat bármikor újra és újra, rendszeresen felhasználható. Elsősorban persze akkor, ha a csoportvezető nem tudja pontosan, „hol tartanak belül” az egyes csoporttagok.
Csoportrajz
A csoport körben ül és előre elkészített, nagy fehér csomagolópapírra, az ugyancsak elkészített színes ceruzákkal (több készletről gondoskodjunk) közös rajzot készít. Mindenki egy vonást, alakot, színt tesz hozzá, a képet lehet egyszerre vagy egymás után rajzolt módon készíteni. A végén címet adunk a képnek, és megbeszéljük, mit rajzoltunk, miért, ki mit fejezett ki a rajzával. A címadás történhet körbemondással
Most mutasd meg
A feladat az, hogy párok alakulnak, és a pár egyik tagja kártyán ismerje meg a másik számára „lemutogatandó” feladatot. A partner figyeli a nonverbális jelzéseket, és verbálisan visszacsatolja a megértetteket minél rövidebb idő alatt megfejtve (kimondva) a feladatot.
Félelmeim és vágyaim
Személyes munka: minden csoporttag egy lapra lerajzolja bal kezének sziluettjét, majd beleír néhány szót vagy mondatot, amelyek olyan dolgokra vonatkoznak, amitől ő fél. Ezt követően a jobb kezének sziluettjét is elkészíti, amibe beleírja vágyait, álmait.
Csoportos munka: a csoportvezető feltűzi mindenkinek a hátára a bal kéznek megfelelő lapot, a mellkasára, pedig a jobb kéznek megfelelőt. Ezt követően a résztvevők néhány percig csendben sétálnak a helyiségben és elolvassák egymás leírt gondolatait.
Csoportos megosztás: ki-ki elmondja, hogy milyen érzés volt számára, amikor olvasta a többiek szavait, és hogy milyen érzés volt az, amikor hagyta a többieket, hogy az ő írását olvassák.
A végén: a papírok kikerülnek a falra vagy faliújságra, hogy aki később még meg akarja nézni, megtehesse.
Gombolyagdobálós
A játékosok körben állnak, egymástól olyan távolságra, hogy még könnyen tudják dobni és elkapni a gombolyagokat. A játékvezető kezdi. Valamennyit leteker a gombolyagból, megfogja a végét és odadobja a csoport bármelyik tagjának. Ő elkapja, megfogja a fonalat, és a kezében tartja, majd leteker belőle valamennyit és eldobja a következőnek. Így jól látni, hogy ki kapott már "labdát", ki tartja a fonalat a kezében. Fokozatosan kialakul egy háló, s mindenkinek csak egyszer lehet a kezébe kapni a gombolyagot és a fonalat. Mikor már mindenki kapott labdát, akkor álljunk meg egy kicsit: így mindenki össze van kötve mindenkivel, mindenki kapcsolatban van mindenkivel. S most jön a nehezebb: ezt a jól felépített hálót lebontjuk.
Hogy érzem magam itt és most
Ismerjük egymást, de változunk is folyamatosan, sőt a hangulatunk, az érzéseink még gyorsabban is változnak, mint mi magunk. Sokszor elhatalmasodik a bánat, máskor meg egyértelműen öröm tölt el bennünket. Van, amikor annyira vidám vagyok, hogy mindenen csak nevetnék, máskor meg a fáradtság miatt alig hallom meg azt is, amikor hozzám szólnak. Most úgy mondjuk el a nevünket sorban egymás után – s nem kell az előttem szólót megismételni – hogy a névhez hozzáteszem azt az érzést is, ami itt és most leginkább betölt, ami leginkább jellemző rám. Törekedjünk arra, hogy érzéseket és ne gondolatokat mondjunk. Persze a rövid és gyors megfogalmazás is fontos, válasszuk ki a legjellemzőbbet, azt, ami a leginkább uralkodó érzés. Pár példa: „A feszültséggel teli Ildikó vagyok.” „A vidám Borbála vagyok.” „A kíváncsi Sanyi vagyok.” Szóval, valahogy így. Ha valaki nem érzést mond, a játékvezető leállíthatja egy „STOP!” jelzéssel.
Jóságos manó
Mindenki felírja a nevét egy cédulára. Összehajtva berakjuk egy dobozba, és ebből húz mindenki egy nevet, amelyet nem árulhat el. A cédulát meg kell őrizni. Ezután következik a játék magyarázata: mindenki annak a jóságos manója lesz, akinek a nevét húzta. Egy hétig vigyáz a „védencére”, jelét adja törődésének, segíti, megvédi. Különösen törődik vele. Célszerű, hogy a csoportvezetőnek legyen egy listája a jóságos manóról és társaikról, hogy meg lehessen figyelni a heti eseményeket.
Egy hét múlva megbeszélés. Ki mit érzett, rájött-e, hogy ki volt az ő jóságos manója.
Kinek a bőröndje?
Egy játékos kimegy a teremből. Közben a többiek kitalálják, kinek csomagolnak be egy bőröndbe (a csoport egyik tagjának, a játékvezetőnek). Végiggondolják, hogy az illető számára milyen sajátos, tipikus dolgokat kellene becsomagolni egy utazáshoz. Ha ebben nagyjából megegyeztek, behívják a kint várakozó játékostársat. Ő egyik csoporttagot a másik után végigkérdezi, hogy mit tett be ő a bőröndbe. Minden kérdezettnek meg kell neveznie egy új tárgyat, és így lassan kirajzolódik a képzeletbeli bőrönd tartalma. Izgalmasabb lesz a játék, ha a csomagolók először a szokványosabb dolgokat nevezik, meg, amelyek nem jelölik ki egyértelműen a bőrönd tulajdonosát, és csak később fedik fel azokat a jellegzetes dolgokat, amelyekről feltehetőleg könnyebb ráismerni, mint például egy villanyborotva, egy régi bross, horgolt mellény, napszemüveg, meleg kendő, fekete ernyő, új kalap, sárga pénztárca. A játék természetesen feltételezi, hogy a tagok viszonylag közelebbről ismerik egymást, legalább annyira, hogy a résztvevők egyes sajátos szokásai, jellegzetes, kedvelt tárgyai ismertek.
Névgombolyító
Körben ülünk. Az egyik csoporttagnál van egy gombolyag fonal. Odadobja egy csoporttársának a gombolyagot, miközben a nevét mondja, és konkrétan megfogalmazza, hogy mit szeretett meg a másikban, mi benne olyan jó, amit ő is megtapasztalt. Az első dobó nem engedi el a fonál végét, és a következő játékos sem engedi el a fonálnak azt a pontját, ameddig hozzá elérve legombolyodott. A fogadó ugyanígy tesz, csak valaki mással, amikor átdobja a fonalat a kiszemelt társnak. Addig folyik a játék, amíg mindenki legalább egyszer megkapta a gombolyagot (de lehet még utána folytatni, ha akarják). A végén egy háló feszül a kör közepén a játékosok között. Ezt a játékot a táborokban a csoport búcsúzásakor szoktuk játszani, ilyenkor egyfajta összefoglaló, közösség-erősítő szerepe van, és lehetőséget teremt arra, hogy a csoporttagok megköszönjék egymásnak ezt a néhány napot.
Parola
A játékosok körbe rajzolják a kezüket egy rajzlapon, majd kivágják a formát. Tesznek rá egy jelet, hogy tudják, melyik az övék és középre teszik. Egy asztalkendővel letakarják az egészet, megkeverik, és körben mindenki húz egyet. Ha valaki véletlenül a sajátját húzta, akkor visszateszi, és újra próbálkozik. A kihúzott papírkézre mindnyájan írnak valamit. Aki elkészült, visszateszi azt a terítő alá. Ha már az összes kéz visszakerült, mindenki kiválasztja a sajátját, és megpróbálja kitalálni, hogy ki üzent neki.
Szeretem - nem szeretem
Minden csoporttag felír egy listára öt olyan dolgot, amit szeret, és öt olyan dolgot, amit nem szeret. Ez bármi lehet, attól függően, hogy mennyire akarunk „mélyre hatolni”: lehetnek tréfás, felszínes dolgok, ételek, színek vagy bármi más, de lehetnek fontos, az illetőt mélyen érintő dolgok is, vagy persze ezek vegyesen. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik utat választja. A papírok, amelyeket használnak, lehetőleg legyenek egyformák, hogy ne lehessen már arról felismerni a szerzőt. A listákat összehajtogatjuk, és bedobjuk egy kupacba (esetleg kalapba, zacskóba stb.). Amikor mindenki készen van, a játékvezető vagy egy ehhez kedvet érző játékos egyesével felolvassa a listákat, a többi játékos pedig megpróbálja kitalálni, ki lehet a lista szerzője. A játék kimenete nagymértékben függ attól, hogy a játékosok mennyire ismerik egymást. Ezért ez a játék inkább olyan csoportoknak javasolt, akik már egy ideje rendszeresen találkoznak, együtt játszanak.
Szoborjáték
A társaság egyik része a szobor „anyaga”, a másik része a „szobrász”. A feladatot adhatjuk kiscsoportoknak és egyéneknek is. A szoboralkotást instrukció nélkül is rábízhatjuk a szobrászra /vagy szobrászokra, attól függően, hogy egyéni vagy kiscsoportos feladatot adtunk ki/. Az alkotásokat elemezni kell. Ez a szobor alanyaitól fegyelmet, fizikai koncentrációt igényel. A többiek mondják meg, hogy mit ábrázol a szobor. A jó alkotást másolni is lehet.
Kedves tárgyam
Mindannyian használunk tárgyakat, eszközöket melyek elkísérnek bennünket a mindennapokban. Ezek között van olyan, ami valami miatt kiemelkedik a többi közül, vagy azért mert valakire emlékeztet, vagy azért, mert használatához kedves emlék kapcsolódik: valakitől kaptam, vagy valami olyan jut eszembe róla, ami fontos és szívet melengető az életemben. Az is lehet, hogy egyszerűen szép, vagy, mert ki tudja miért, egyszerűen szeretem, kedves tárgyammá vált. Gondolkodjunk el azon, hogy kinek mi a legkedvesebb tárgya, s azt képzeletben hozza be, s mindenki mutassa be, mi az a tárgy, miért lett az a legkedvesebb tárgya. Lehet ez a nagy, családi ebédlőasztal vagy egy fénykép, esetleg egy gyerekrajz.
Lehet azt is kérni, hogy valóban válasszanak a tárgyaik közül egy kedveset, és azt hozzák be bemutatni a többieknek. Lehet kézbe venni, körbeadni, megtapogatni s megcsodálni, hogy milyen jó is az, ha egy kis tárgy, az emlékek egész sorát idézi fel bennünk.
Mi lenne, ha...? (állat, növény, virág, fa, időjárás,...)
Először készítünk egy listát a kategóriákkal, pl. Fa, virág, gyümölcs, állat, időjárás, ország, hangszer, használati tárgy, bútor, stb,...Ezután valaki kimegy a teremből, a többiek kiválasztanak maguk közül egy szereplőt, és jellemezik őt a megadott kategóriák szerint. A bejövőnek ki kell találnia, ki a szereplő akit a csapat kiválasztott a fentiekre rákérdezve.
Mi jó újság
Ezt a játékot a foglalkozás elején érdemes játszani. A csoporttagok körben ülnek és a következő mondatot kell folytatniuk: “A legjobb dolog, amely ezen a héten megtörtént velem...” Lehet ez nagy és izgalmas eset, lehet apró, mindennapi történés. Fontos, hogy ezeknek az apró örömöt adó történéseknek is szenteljünk figyelmet, mert ha ez szokássá válik, nagy erőforrássá fejlődhet.
Hasonló érdekes és tanulságos lehet a következő mondat folytatása is: “A legszörnyűbb dolog, amely velem ezen a héten megtörtént...”.
Madzagos
Mindenkinek be kell csuknia a szemét, és a játék alatt végig csukva kell lennie. A játék elején csak annyit kell elmondani, hogy az a feladat, hogy egy madzagból (amelynek a két vége össze van kötve) egy egyenlő oldalú háromszöget kell kialakítani, és ha ez kész, akkor közösen ki kell jelenteni, hogy „kész vagyunk”. A kialakított háromszöget mindenkinek fognia kell. Nagyon jó közösségformáló játék, megmutatkoznak a közösségben betöltött szerepek.
Képzeletbeli ajándék
A csoportvezető felírja a csoporttagok neveit egy-egy papírra, amiből mindenki húz egyet (aki magát húzta ki, kicseréli). Majd mindenki elgondolkodik, hogy mit szeretne ajándékozni annak, akit kihúzott. Az ajándék lehet egy tulajdonság, egy képesség, egy esemény a jövőben vagy bármi, aminek a kihúzott társa örülhetne. Ezt felírják a papír másik oldalára, és a névvel kifelé összehajtva visszadobják a kalapba. A csoportvezető kihúzza sorra és egymás után elolvassa, ki mit kapott. Jól játszható pl. Karácsony előtt vagy amikor ünneplünk valakit, vagy táborban a búcsúzáskor.
Jurtakör
A csoporttagok kézenfogva kört alkotnak. Páros számúnak kell lenniük – a játékvezető be- vagy kiáll). Lassan, óvatosan a páros számúak előre-, a páratlan számúak hátradőlnek, amennyire csak lehet, és amennyire bírnak, természetesen nagyon figyelve a másikra, hiszen egymást kell tartaniuk. Amikor kész, akkor csere, most fordított irányba dőljenek. Ha még szeretnék, lehet megint cserélni, majd lassan befejeződik a játék. Fontos a csend és a nyugalom ennél a játéknál, mert enélkül nem lehet figyelmi egymásra.
Annyi széket rakunk ki a teremben elszórva, ahányan vagyunk. Az első széket üresen hagyjuk, a többi székre leül valaki. A kimaradt ember hátulról indul. A cél, hogy a többiek ne hagyják leülni őt azáltal, hogy mindig az éppen üres székre ül valaki. Nagyon jó kooperációs és közösségformáló játék.
Zoknidobálás
Kétfelé osztjuk a résztvevőket, és a két csapatot egymással szemben felállítjuk. Kettőjük közt kihúzunk és felkötünk egy madzagot. Mindenkinél kell lennie egy csomóba kötött zokninak. A játék célja, hogy az összes zoknit az ellenfél térfelére juttassák át a madzag fölött. Lehet egyszerre többet is átdobni.
Gabalyodás
A csoporttagok körbeállnak, becsukják a szemüket, majd előre nyújtott karokkal elindulnak
egymás felé. Mindenki megfog két kezet, amikor már mindenki talált kezet magának (esetleg a nyitott szemű játékvezető segítségével), akkor kinyitják a szemüket és kibogozzák a csoportot a kezek elengedése nélkül.
Labdajáték több labdával
Egészen egyszerűen dobjuk egymásnak a labdát, lehetőleg átlós irányban. Arra kell ügyelni, hogy a labda ne essen le, és lehetőleg ritmusosan menjen az adogatás. Mikor már kialakult egy a csoport készségeinek megfelelő ütem, akkor elindítjuk a második labdát, majd a harmadikat. Ki lehet próbálni, hogy három, vagy négy labdát is jól bírnak-e adogatni a résztvevők egymásnak.
Veszélyes útszakasz
A csoport tagjai elképzelik, hogy először síkos, majd keskeny, utána hepehupás talajon kell haladniuk. Egymás után teszik meg az utat, először lassan, majd gyorsabban.
Hol a medve?
A csoporttagok sorban egymás mellett állnak és keressük a medvét a cselekvések imitálásával, átmegyünk a mocsáron (cupp-cupp), a tavon (úszunk-úszunk) és hegyen (kapaszkodunk), találunk egy barlangot (bekukkantunk), bemegyünk, de félünk a medvétől, úgyhogy irány visszafelé ugyanezen az úton.
Adj hozzá egy mozdulatot
Az első játékos mutat egy egyszerű mozdulatot. A második játékos elismétli, majd hozzátesz még egyet. A harmadik az első kettő ismétlése után a sajátját és így tovább. A játékvezetőé legyen az első mozdulat, és ő legyen az utolsó, aki mindenki mozdulatának a megismétlésével zárja le a játékot.
Sótörés
Elég közismert gyakorlat, amikor a csoporttagok háttal állva egymás karját kulcsolják át, és váltogatva emelik meg egymást. Ügyelni kell az erőviszonyokra és a testsúlyra, ne legyen nagy aránytalanság.
Álljon fel, aki…
Eggyel kevesebb szék, mint amennyi a csoport létszáma, egymásnak háttal, egy körbe van állítva. Egy kivételével mindenki ül. Aki áll, kigondol egy tulajdonságot, ami jellemző rá, majd azt mondja: „Álljon fel, aki…” Akire szintén jellemző ez a tulajdonság, feláll, és egy másik helyre kell leülnie. Akinek nem maradt szék, az mondja a következő tulajdonságot.
Tabló
Szabad mozgásból adott jelre mozgásstop, majd a megállás után kötött, általában rövid időn belül kell egész csoportos tablót, vagyis állóképet létrehozni. A csoport gyakorlottságától, életkorától függően adjunk feladatot. Kezdőknek célszerű jól ismert témákat, helyszíneket, helyzeteket megadni (például vasútállomás, mozi előcsarnoka, áruház, könyvtár). Megjegyzés: Ebben a játékban sincs mód arra, hogy a játszók szöveges utasításokat adjanak egymásnak. Kezdeményezni, vagy a társak kezdeményezéséhez igazodni ez a két lehetőség áll rendelkezésre.
„Járj úgy, mint...!“
Járj úgy, mint egy fáradt, idős ember!
Mintha hideg télben, jégen kelnél át,
Mintha lopakodó macska lennél, stb.
Indián törzsfőnök
Egyvalaki kimegy. A többiek kiválasztanak egy vezetőt. A vezető feladata mozdulatokat vagy mozdulatsorokat mutatni, melyeket a többiek valamennyien utánoznak. A vezető megfelelő időközönként változtat a mozdulatsoron. A többiek ezt mindig követik. A kiküldött személy visszatér, és a csoportot figyelve megpróbálja kitalálni, ki lehet a vezető.
Bemelegítés körben állva
Kisterpeszben állnak körben a csoporttagok, karok lazán a test mellett leengedve. Lendítsük a karokat együtt előre-hátra, fokozva a lendületet egyre magasabbra, a törzs mellett tartva a karokat. Ugyanebben a testhelyzetben malomkörzés, majd óriáskörzés. Ebben a helyzetben előrehajlás, a karokat lazán leengedjük jobbra és balra. Fontos, hogy mindhárom fázisban átéljük a lendületes nagymozgások örömét, feszültségoldó hatását.
Pizza
Körbe állunk, Mindenki jobbra fordul, és a játékvezető instrukcióinak megfelelően, „pizzát készít”. Az alapanyag a társunk! Először kinyújtjuk a tésztát: megdögönyözzük a hátát. Elsimítjuk, meglapogatjuk a ,,pizzatésztánkat”, szalámit teszünk rá (öklünkkel óvatosan megveregetjük), majd jöhet a reszelt sajt és a fűszerek (gyengéden csipkedés)!
A három legfontosabb tudnivaló rólam
A játékvezető elmondja, hogy viszonylag korlátozott az, amit tudunk egymásról, sőt lehet, hogy ezek a tudások, ismeretek nem is azonosak azzal, amit ki-ki igazán fontosnak tart magáról, magában. Ezért most, hogy jobban megismerjük egymást, mindenki gondolkozzék el, majd mondja el, mi az a három dolog, amit magáról a leginkább fontosnak tart elmondani, mi az a három dolog, amit leginkább jellemzőnek vél. A "fontos dolgok" közlése előtt mindenki újra mondja el a nevét. "Mária vagyok, a híres könyvmoly, akinek valaha büszkesége volt a hajkoronája, és akinek kedvence a krémes." Tehát külső és belső jellemzők is lehetnek, jelen- és múltbeli tulajdonságok is.
Fogadjunk, hogy nem tudod
Mindenki kap egy üres papírt, melyre írjon le magáról egy olyan dolgot, amiről úgy gondolja, hogy senki sem tudja a közösségben. Ezután összehajtjuk a papírdarabokat, beledobjuk egy „kalapba”, jól összekeverjük, majd egyesével felolvassuk őket. A közösség minden tagja összeállít egy listát, hogy szerinte melyik állítás kire illik. A végén ellenőrizzük.
Névsorrendbe rendeződés
A játékvezető utasítást ad, hogy keresztnév szerint Abc-sorrendbe kell rendeződni minél előbb. Jó kommunikációs játék, mert mindenki kérdezgeti a másik nevét (ha még nem ismerik egymást). Esetleg egy vállalkozó végigsorolhatja az emberek nevét (itt kiderül, ha valaki rossz helyre állt). Más szempontok szerint is lehet játszani: pl. születésnap sorrend szerint.
Állandó jelzők
Arra kérjük a csoporttagokat, hogy gondolkozzanak el, mi lehetne az ő állandó jelzőjük. Mi az a tulajdonság, viselkedés vagy ruhadarab, esetleg külső jegy, ami alapján azonosíthatónak vélik magukat. Segítsen a játékvezető, ha a játék nehezen indul. Alapvetően olyan példákat is mondjon az irodalmi példán kívül, ami megmozgatja a résztvevők fantáziáját. Lehet valaki a "nagykendős Böske", a "nevetős Klári" vagy a "kávéfőző Anna". Ennek a játéknak egy változata az, amikor arra biztatjuk a résztvevőket, hogy fogalmazzák meg, hogy miben tartják magukat a legjobbnak, vagy mi az a készségük vagy tudásuk, amire büszkeséggel gondolnak, vagy amiről híresek ismerőseik körében. Konkrét dolgokat érdemes behozni, például lehet valaki a "réteskészítő Ágnes" vagy a "kardigánkötő Rézi'. Ha valaki csakis öniróniával közelíti meg, akkor, kérjük, hogy legalább jelezze, hogy ne maradjunk tévedésben, hivatkozzunk egy pozitív visszajelzéssel Cyranóra.
Ha az egymással való megismerkedés korai szakaszában mondjuk el "állandó jelzőinket", akkor fel lehet használni a nevek gyakorlására is. Ez úgy történik, hogy a szomszédomhoz fordulok, és azt mondom "én Judit vagyok, a legjobb salátakészítő." a szomszédom ezt megismétli és hozzáteszi a magáét: "íme, Judit, a legjobb salátakészítő, én meg Mari vagyok, a legjobb kézimunkázó." (Csak az előttem elhangzó nevet és jelzőt kell megismételni.)
Alliteráló név
A körben ülők elmondják egymás után sorban a keresztnevüket, vagy azt a megszólítási formát, amit megszoktak, szeretnek. Az első kör után, hogy ismételjük a neveket, mindenki hozzátesz egy képzeletbeli foglalkozást, ami a névvel azonos betűvel kezdődik. Ha jól ment, a harmadik körben még egy képzeletbeli települést is hozzátehetünk, szintén olyat, ami a névvel alliterál. Például: Margit vagyok, marokszedő, Makóról jöttem.
Úgy is lehet a bemutatkozást megoldani, hogy a nevének elmondása után mindenki elmond még egy jellemző dolgot saját magáról, olyan megfogalmazásban, ami a nevével alliterál. Például: Judit vagyok, a jókedvű. Ágotának hívnak, aki álmos.
Álom magamról
A csoport minden tagja elmondja, vagy leírja az "álmát", elképzelését az alábbi témák mindegyikével kapcsolatban:
egy dicshimnusz és egy sírfelirat, amit a saját halálakor szeretne hallani, illetve olvasni;
egy cikk, amit szívesen olvasna az újságok címoldalán saját magáról öt-tíz év múlva;
egy átlagos nap leírása, amit szeretne magának az elkövetkező három éves időszakban;
Ahogyan a csoport minden egyes tagja elmondja az álmait saját magáról, lassan-lassan kirajzolódik a többi tagról is egy kép, hogy ki mit tart fontosnak a jövőjével kapcsolatban.
Bemutatkozás szerepcserével
Megegyezünk abban, hogy mindenkinek öt perce van arra, hogy keressen magának valakit, akit nem ismer, és elmenjen vele beszélgetni. Ha letelt az öt perc körbe ülünk és mindenki sorban bemutatkozik, úgy mintha ő lenne az, akivel az előbb beszélgetett, és elmond mindent amit tud "magáról". Lehet úgy is játszani ezt egy egymást ismerő csoportban, hogy "Mi történt velünk legutóbbi találkozásunk óta" a fenti szabályokkal.
Legjobb barátom
Körben ülünk egyik oldalán nyitott körrel, a nyitott részen üres székkel. A játékvezető megkéri a résztvevőket, hogy gondoljanak valakire, akit a legjobb barátjuknak tartanak. Ne családtag legyen. Képzeljék el, hogy ez a barátjuk hogyan látja őket. Az egyik csoporttag az üres szék mögé megy, ráteszi a kezét a támlájára és elképzeli, hogy ő az előbb említett barát, akinek a székben ülő csoporttagot kell bemutatnia. Kezdje így a mondandóját: "Legjobb barátom... (itt a saját neve következik)" - és 2-3 percig beszéljen önmagáról. Ha befejezte, helyére megy, és sorban a többi csoporttag következik.
Mit tudsz a nevedről
Egyenként mindenki megmondja a keresztnevét, a becenevét, hozzátéve azt, hogy mit tud a névről, ki mit tud a névadásának, keresztelésének történetéről. Volt-e valami a családi legendáriumban, ami az ő nevével kapcsolatos történet, vagy valami babona, ami miatt pont ezt a nevet adták. Arról is lehet szót ejteni, hogy ki mennyire "elégedett" a nevével, mennyire szereti azt, vagy milyen, nem a keresztnevéhez kapcsolódó megszólításokkal találkozott az élete folyamán, ezek közül mi volt "kedves" a fülének, s mi volt az, amit nem szeretett. A ragadványnevek is szóba kerülhetnek.
Ezt a játékot olyan csoportokba szerencsés behozni, ahol lehet, hogy ismerik egymást, tudják egymás nevét, de felületesen.
Névjáték labdával
A játékvezető indítja el a labdát, méghozzá úgy, hogy felhívja a nevek ismétlésének, megtanulásának fontosságára a figyelmet. Annak a nevét mondja, akinek dobni fogja a labdát, de a labda eldobása előtt felveszi a szemkontaktust, ezzel mindjárt felhívhatja a figyelmet arra, hogy dobás előtt a szemkontaktus felvételével és a név kimondásával hozzuk "készenlétbe" a labdát kapó csoporttársat. Több kört is lehet játszani, ha jól megy, de ekkor már lehet gyorsítani is a dobálás ütemét.
Megérkezés
Mindenki mond egy képet: „Úgy érzem magam, mint...” (mint egy toll pihe, ami beszállingózik ide és lassan érkezik a földre...), ezzel kifejezve hogylétünket.
Gyufa
A csoport tagjai egyesével meggyújtanak egy gyufát. Mindenki addig beszél magáról még ég a gyufája.
Képek
A játékvezető képeslapokat, kivágott fotókat, vagy különböző ábrákat tesz középre és megkéri a csoport tagjait, hogy válasszanak belőlük és választásukat indokolják meg. Miért azt a képet választották, mi szólította meg őket. Sorban mindenki bemutatja a képet és elmondja, hogy miért húzta azt.
Ajándékozás (Kedvenc tárgy-kavalkád)
Nagy kosárban tárgyakat teszünk ki, minél több hasznos mindennapi tárgyat, pl zoknit, szemüveget, poharat, ceruzát stb. Minden résztvevő választ egy tárgyat, majd összevissza mászkálva a teremben odalép egy társához és átadja: ,,Ez a kedvenc bögrém.” A társ továbbadja ezzel a szöveggel: ,,Ez Lili kedvenc bögréje.” Legalább 5-6-szor cseréljünk tárgyat! Ezután álljunk újra körbe, és próbáljuk megállapítani, kinél kinek a tárgya van!
A Háló Közösségi Műhelyében úgy gondoljuk, úgy érezzük, hogy a kisközösség személyes életünk fejlődésének és helyünk megtalálásnak alapvető eszköze. Erőt, biztonságot ad keresztény hétköznapjainkban, növeli az összetartozásunkat, erősíti barátságainkat, és segítséget nyújt a szolgálatban. Mások a kiscsoport és a házicsoport elnevezéseket is használják (utóbbit inkább protestáns körökben).
Meghatározás
Megpróbáltunk egy rövid definíciót megfogalmazni a kisközösségekről. Néha szeretjük, néha nem, de gyakran találtuk hasznosnak:
Kisközösség az a csoport, ahol a tagok
- személyesen ismerik egymást,
- rendszeresen találkoznak,
- önkéntesen vesznek részt az együttléteken,
- a középpontban Krisztus áll.
Amikor ennél kicsit bővebben próbáltuk leírni, hogy mit értünk kisközösség alatt, megszaladt a tollunk és egy hosszabb szöveg készült. A kisközösség az Egyház személyes arca, a Hálóban pedig szeretnénk lehetőséget nyújtani arra, hogy az arcok egymás felé fordulhassanak. Erről szól a 2008-ban készített szórólapunk.
