Találkozás, kapcsolat, közösség

A Hálóval már a kapuban találkoztam. Nemrég kaptam egy meghívást, hogy menjek el egy találkozóra ahol a közösségről lesz szó. Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király plébánia udvarán rögtön elém sietett egy addig ismeretlen, megkérdezte, hogy hozzájuk jöttem-e és útba igazított.

Bővebben...

2008. december 8-án végre Sepsiszentgyörgyön is beindult a Háló klub. Örömmel töltött el, hogy többen is részvétükkel fejezték ki érdeklődésüket.

Bővebben...

Úgy érzem meg kell osztanom Veletek néhány gondolatot. Kár, hogy nem tudom teljességében visszatükrözni azt, ami ott elhangzott, mert élmény volt a konferencia minden pillanata! Egyedül én voltam, akinek úgymond, semmi köze nem volt a HGT-hez. Azért is mentem el, mert zavart, hogy nem tudok róla semmit sem mondani, azoknak ,akiknek ajánlani tudnám. De hamar kiderült számomra, hogy ehhez mindenkinek köze van, tehát nekem is.

Bővebben...

Talán tudjátok, talán nem, de bizony mondom néktek a hétvégén ifjúsági kiscsoportvezetői képzés volt Pannonhalmán, ahol is összejött a hálós ifjak krémje, színe és virága. Majdnem minden régióból képviseltettük magunkat, összesen 19-en.

Bővebben...

A szovátai Háló közösség november 27-én lelkinapot szervezett, melyre a meghívott lelki edzők Sebestyén Ottó SJ lelki atya és Szokol Margit szociális nővér voltak. A plébánia hittantermét megtöltötték a megújulni, töltekezni, megtisztulni vágyók.
 

Bővebben...

Máris, két héttel az erdélyi találkozó után, huszonegynéhány bogozó, egy három napos lelkigyakorlatra gyűltünk össze Domokoson, a segítő nővérek rendházában. Lelkigyakorlatunk célját kb. így fogalmazta meg Ottó: ne csak a közös munka összekovácsoló erejét tapasztaljuk meg, hanem csengjen össze szívünk a közös imában is, együtt figyelve az Úr Jézusra.
 

Bővebben...

Partiumi bogozói napokon vettünk rész. A régió bogozói gyűltek össze, hogy beszélgessenek a következő évről. Az elmúlt év élménybeszámolói után a jövő évi régiós célok megfogalmazása következett. Én magam mindig várom ezt a találkozást, mert sokat kapok tőle.

Bővebben...

Idén második alkalommal volt Hálós mise a Szent-család templomban, Debrecenben. A misére meghívást kapott a város minden plébániája, és közösségei. A Szentmise után a Mária Légió mutatkozott be a többi közösség számára.

Bővebben...

A személyes és közösségi együttlétek adják a Háló lényegét. Egy határok nélküli Európában, vigyázza hitedet, magyarságodat és elvezet a Kárpát-medencében élő testvéreidhez, biztonságot ad és erősít. Ez volt a negyedik nagybányai Háló találkozó, amelynek november 8-án, a Szentháromság templom volt a helyszíne, több mint 100 résztvevővel.

Bővebben...

A csíksomlyói kegytemplom sugárzásában tartották meg a 12-dik Erdélyi Háló Találkozót november 7. és 9. között. A mintegy 200 résztvevőnek a Jakab Antal Tanulmányi Ház adott otthont, ahol a szervezők Életünk a feltámadt Krisztussal témával várták az Erdélyből, Budapestről és az Alföldről érkező hálós barátaikat.

Bővebben...

60. oldal / 65

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2020.02.29. 10:00 Ruhabörze

Facebook esemény >>

 

2020.03.02. 18:00 Angol nyelvű magyar népdalkurzus

Hungarian Folk Singing Class

Részletek / More info >>

facebook >>

 

2020.03.04. 18:00 Ős-kép Szalon

Történelmi, vallástörténeti és irodalmi szalon

Vendégünk

Szakács Árpád

 

2020.03.04. 20:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház

Gyulai Farkas (hegedű, ének), Sámsondi Gergely (koboz, cimbalom) Boskó András (kontra) és barátaik muzsikálnak
 

2020.03.05. 10:00-12:00 Kézműves foglalkozás korhatár nélkül

Széplaki Marika és Kómár Katalin vezetésével
Belépődíj nincs - helyette alkalmanként adományoddal segítheted a Háló Közösséget.

Részletek és regisztráció lásd Facebook esemény >>

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2020.03.05. 19:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
minden hónap első csütörtökén

Szervező: a HÁLÓ IFI

Facebook esemény >>

A Kossuth Rádió riportja a januári összejövetelről >>

 

2020.03.06. 19:00 Reneszánsz muzsika

Reneszánsz muzsika korhű öltözetben történelmi hangszerekkel

A Muscia Rediviva kamaraegyüttes koncertje

Részletek a facebookon >>

 

2020.03.06. Kolta Galéria

Kondor László
Leicával a frontvonalon
című fotókiállítása

A Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

A kiállítás 2020. március 6.-ig hétköznap 14 és 18 óra között tekinthető meg.

 

2020.03.11. 17:30 Dúdoló

Dúdoló Navratil Andreával

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel kéthetenként
A dalok jellemzően az évkör ünnepeihez, jeles napjaihoz kapcsolódnak. A Dúdoló nem merül ki a daltanulásban, Andrea ismerteti a dalok néprajzi hátterét, mesél az "adatközlő" mesterekről. A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik.

Ezer Ft részvételi hozzájárulást adomány formájában szívesen elfogadunk.

Facebook esemény >>

 

2020.03.17. 18:00 Lélek-jelenlét

Irodalomterápiás beszélgetés párkeresőknek

Következő foglalkozások időpontja:
április 21., május 19. 18:00-20:00
Vezeti: dr. Eigner Judit, biblioterapeuta
Belépő: 500 Ft
Jelentkezés, regisztráció:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletek >>

 

Újraindult a Tarsoly!

2019. július 29-én, a tatai Háló-tábor megnyitóján volt a megújult első szám bemutatója..

A Tarsoly legújabb és néhány régebbi száma a Kiadványok menüpontnál is olvasható és letölthető.

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók