Találkozás, kapcsolat, közösség

„Ne add fel, mert mindig van remény” – lelkigyakorlat Beregszászban

Április 5-én Beregszászban az Ortutai Elemér  Görögkatolikus Központ adta a helyszínt egy igazán inspiráló lelkigyakorlatnak, melynek témája a remény volt. Az esemény címe – Ne add fel, mert mindig van remény – már önmagában is üzenetet hordoz: a legnehezebb időkben sem szabad elveszíteni a reményt. Kárpátalján ez az üzenet különösen aktuális, hiszen immár három éve tart a háború, amely mély nyomot hagy az emberek mindennapjaiban.
Az eseményen 35 résztvevő vett részt, akik különböző területekről érkeztek, többek között Beregszászból, Tiszaújhelyről, Salánkról,Tiszaújakról, Bégányból, Macsoláról és Csapról. Ezzel a sokszínű részvétellel a nap nemcsak egyéni lelki élményt jelentett, hanem a közösségi összetartozás erejét is hangsúlyozta. A napot a központ bemutatásával kezdtük, ahol megismerhettük az épület szépségét, az interaktív kiállításokat, a könyvtárat és az egyéb működési területeket. Ez a bevezetés nem csupán a helyszín megismertetését szolgálta, hanem lelki előkészítést is nyújtott az elkövetkező előadásokhoz.
Két előadó, Rácz István atya, romai katolikus plébános, valamint Marosi István atya, görögkatolikus parókus, lélekemelő előadásokat tartottak. Mindkét atya a remény üzenetét közvetítette saját egyedi nézőpontjukból, megosztva velünk személyes tapasztalataikat , nagyböjti gondolataikat. Az előadások során olyan gondolatok és tanítások hangzottak el, amelyek mélyen megérintették a hallgatóságot, és arra emlékeztettek, hogy még a legsötétebb időkben is ott lakozik bennünk a remény forrása. Az elmélkedések után gyónási lehetőség is volt.
A lelkigyakorlat különleges színfoltja volt a Tiszaújhelyi Horgolás zsinórfonallal szakkör jelenléte, akik saját munkáikból állítottak ki a szebbnél szebb horgolt alkotásokat ,melyeket nemcsak megtekinteni lehetett, hanem meg is vásárolhatták az érdeklődők. A szakkör résztvevői a befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel: a Kárpátaljai Háló Egyesület programjainak támogatására. Ezzel a gesztussal a lelki gyakorlat nemcsak belső épülést, hanem konkrét segítő cselekvést is megvalósított.
A napot Szent Liturgia zárta, mely nem csupán a vallásos közösség összetartását erősítette, hanem a nap lelki oldalát is felemelte. Mise után egy közös ebéddel zárult az esemény, melyet a szomszédos Sörkert étteremben tartottunk. Az ebéd alkalmat adott a kötetlen beszélgetésekre, az élmények megosztására és arra, hogy a nap eseményeiről még személyesebben is beszélhessünk egymással. Összességében a Háló lelkigyakorlat egy felemelő és inspiráló napot jelentett, mely erőt adott a résztvevőknek, hogy a mindennapi kihívások közepette sem veszítsék el a reményüket. A központ által nyújtott tér, az atyák előadásai és a közösségi pillanatok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap felejthetetlen élménnyé váljon.
Ezúton szeretnénk őszinte hálánkat kifejezni a Bethlen Gábor Alap felé a nagylelkű támogatásukért, amely lehetővé tette e lelkigyakorlat megvalósulását. Támogatásuk nemcsak anyagi értelemben volt segítségünkre, hanem megerősítést is jelentett számunkra abban, hogy közösségünk lelki épülését szolgáló törekvéseink értéket képviselnek.
Köszönjük a bizalmat és a hozzájárulást, mellyel e fontos esemény létrejöhetett!
Molnár Melinda

Fényképes beszámoló a Kárpátalja.ma oldalon >>

Képek a Kárpátaljai Háló egyesület közösségi oldalán >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

2025.05.30. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók