Találkozás, kapcsolat, közösség

A lelkesedés, a tenniakarás és a Háló iránti elköteleződés ezúttal is nagy volt

Képek a találkozóról (FB) >>


Ezúttal Zentán találkoztak olyan emberek újra, akik lelkiekben testvérként köszöntötték egymást és többen új testvéreket hoztak el magukkal, akik először vettek részt a Hálón. Az öröm, amely a viszontlátás okozott, felkészülés volt arra, amit aznap kaptunk. A nap mottója is erre a felkészülésre volt hívatott: Üdüljünk fel lelkiekben!

Halmai Tibor köszöntő szavai mindig érdekesek és újként hatnak. A Háló délvidéki történetéről és a Háló megújulási lehetőségeiről beszélt. Majd a szentségimádás következett a Kis Sz. Teréz emléktemplomban. Itt már elindultunk Isten felé. Isten az előadás alatt is szólt hozzánk  Ft. Magó László szavain keresztül. Már az előadás címe is a szívemen kopogtatott, hogy utat törjön elmémig: Ne féljetek attól, amit Isten kér tőletek!


Kalmár Klementina és Jablonszki Sándor írása >>




Gondold át, hogy tőled mit kér Isten:

- Az elesett bűnöstől kéri, hogy kelj fel és folytassa utját.

- Az álarc mögötti lélektől kéri, hogy szabaduljon fel és vesse el láncait hitében.

- A magányost hitében kéri, hogy keresse meg társait a katolikus egyház közösségeiben.

A hitünk tetteké alakult a kiscsoportos beszélgetések során, tanultunk egymás szavaiból, fejlődtünk a közösség által.  A mi csapatunk fiatal kiscsoport volt. A feladott kérdéseken és az előadáson elhangzottak vezettek minket az úton, amit ott és akkor Isten írt a lelkünkbe.

Míg a szívünket érzelmekkel gyarapítottuk, addig finom ebéd készült. Ebéd után könnyed kultúrprogram szórakoztatott, amely magáért beszélt. Az elmesélt mondák életre keltek a gyerekek által. A népdalok szárnyaltak a Délibáb együttes hangján és hangszereikből.

Ezután a Zentai Virágzó Kert Közösség tagjai osztották meg velünk életük nehézségeit valamint énekekkel együtt dicsértük az Úr kegyelmét. A szentgyónásban lelkünket helyeztük az Urunk elé. A szentmisében Ft. Nagy József atya szólt hozzánk: Sokszor mi is azt gondoljuk, hogy Jézus alszik, mikor viharba kerülünk. Az atya rámutatott, arra, hogy Jézus minden körülmények között velünk van.


Jablonszki Sándor: "A lelkesedés, a tenniakarás és a Háló iránti elköteleződés ezúttal is nagy volt..."

A főszervezői szerepet én vállaltam ugyan magamra, de reálisan tekintve én csak egy kis szeletet tettem hozzá az egészhez. Egy nagyon jó csapattal dolgozhattam ismét együtt egyetértésben és szeretetben. Gond nélkül használhattuk a Caritas járműveit, konyhai eszközeit, a helyi közösség nagyterméért nem kellett fizetnünk, a Star Copy magánvállalat ingyen készített el minden nyomtatványt. A Bethlen Gábor alapnak köszönhetően a további költségek is jórészt fedezve lettek. A programok résztvevői is keményen odatették magukat: Magó Laci atya mély tartalmú előadásával és praktikus kérdéseivel a kiscsoport részére, a Délibáb együttes fergeteges előadásával tudása legjavát adta, és a Rekovics testvérpár is lebilicselte a közönséget. Regő ötévesen már szinte profi előadó, Réka pedig hozta a formáját magabiztosan, szintén profi módon.

A Virágzó kert közösség hihetetlenül erős, tényleg olyan amilyennek egy kisközösségnek lennie kell egy, egész, oszthatatlan. Engem megfogtak az már biztos, elhatároztam, hogy amikor tehetem, meglátogatom az összejöveteleiket. A Kis Szent Teréz dicsőítő zenekar gyónási idő alatt segített bennünket a misére ráhangolódni, a misén pedig folytatták a zenei szolgálatot. A konyhán zökkenőmentesen zajlott a munka, a szakács pedig olyan paprikást készített ebédre amely elfogyasztása után mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Külön szeretném még megemlíteni Halmai Tibort a Háló dévidéki régiójának vezetőjét. Kb. tizenötször hívtam fel telefonon a találkozót megelőző napokban, de ő minden alkalommal mosolyogva, nyugodtan és segítőkészen állt a szolgálatomra. Fantasztikusan megnyugtató ilyen emberrel dolgozni, erős támasza ő azt hiszem minden bogozónak. Az Összefogás a Gyermekekért elnevezésű csoport számára is sikeres volt a nap: az eladott kézimunkákból, a Virágzó Kert cédéiből valamint a részvételi díj egy részéből viszonylag szép összeg jött össze, amelyet a rászoruló gyerekek megsegítésére fordítanak majd.



 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

A 2024.márciusi Tarsoly rövidesen olvasható papíron és az interneten

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók