Találkozás, kapcsolat, közösség

Meghívó

Kedves Barátaink, Ismerőseink!

Jövőre 33 éves a Háló mozgalom, így a 2022-es évet szeretnénk emlékezetessé tenni mindazok számára, akiknek fontos a közösségünk élete és annak céljai.
A felkészülés része az a budapesti Háló találkozó, ami 2021. december 3-án pénteken kerül megrendezésre a Háló S4-ben (1052 Budapest, Semmelweis utca 4.).
Nemeshegyi Péter SJ atya mindig támogatta mozgalmunkat, sok belföldi és Kárpát-medencei Háló rendezvényen vett részt, számtalanszor biztosított minket szeretetéről, és a hálósok is nagyon szerették őt. A délután folyamán Nemeshegyi Péter SJ atya emlékére, teremavatásra kerül majd sor.
A közös ünneplésre, ezúton szeretnénk meghívni Benneteket.
A Háló találkozó és teremavatás tervezett programja:
16.30-tól érkezés
17.00 Köszöntés és ima
17.10 Rövid ismerkedés
17.30 Sajgó Szabolcs SJ – „Hogyan segítsük a közöny legyőzését” című előadása
18.00 Szünet
18.15 Kiscsoportos beszélgetések az előadás kapcsán
19.15 Szünet
19.30 Nemeshegyi Péter SJ terem avatása és felszentelése
          Megemlékezések a Jezsuita Rend és a Háló képviselői részéről
20.00 Záró ima és néhány hír a Háló tervezett programjairól
20.30 Állófogadás, majd kötetlen együttlét

A részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztráláshoz, kérünk töltsd ki az alábbi űrlapot, november 28-a éjfélig. Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy maximálisan 80 fő tud részt venni az eseményen.

https://forms.gle/WCC5qv9aUnmHXUxk9

A Háló Találkozó kapcsán adományokat szívesen elfogadunk, melynek ajánlott összege 2000 forint.

Tájékoztatjuk, hogy a találkozót az akkor érvényes járványügyi előírások betartásával rendezzük meg.

Várunk Benneteket szeretettel!
Ünnepeljünk együtt.


Barátsággal,
a Háló csapata

fb esemény >>

 

Egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez

A Délvidéken immár 25 éve működő Háló közösségfejlesztő és kapcsolatépítő mozgalom 2021. szeptember 24-25. tartotta meg a Délvidéki régiós és ifjúsági Háló-találkozóját, Muzslyán az Emmausz kollégiumban. A találkozóra 60 résztvevő érkezett Bánát és Bácska 15 helységéből. A regisztráció és üdvözlő szavak után szentmisével indítottunk, amelyet Ft. Halmai János törökbecsei káplán mutatott be, Ft. Vreckó Ferenc zentai plébános közreműködésével. Ezután a Szűz Mária szent neve plébániatemplomban egy felejthetetlen, lélekemelő zenei áhítaton vettünk részt, amelyen a nagybecskereki zeneiskola tanárai közreműködtek, Rontó Márta zongora, Ana Aleksić Šajrer szólóének és Süveg Tibor hegedűtanár.
A szombat reggeli hálaadó szentmise után Halmai Tibor a délvidéki Háló vezetője vetítéssel egybekötött rövid áttekintője következett a 2021-es év Háló rendezvényeiről. Beszélt a tavaszi kibővített vezetőségi találkozóról és a Kárpát-medencei lelki gyakorlatról, amelyek a virtuális térben zajlottak, majd beszámolt az első idei személyes találkozóról Zentán, az aracsi gyalogos zarándoklatról a Békés-dánfoki Családos Háló-táborról és a Szabadkán megrendezett Kárpát-medencei Ifi Háló-találkozóról.
Délelőtt meghívott vendégelőadónk dr. Szöllősi Tibor, temerini plébános előadására került sor, aki a találkozó mottójára: Gyertek hozzám mindnyájan… címmel tartotta meg mély gondolatindító bevezetőjét. Előadásából megtudhattuk, hogy a krisztusi ígéret, hogy felüdít és megszabadít terheinktől, vágyaink beteljesítésére vonatkozik, de minden vágyunkra. Három fajta vágy létezik, a személyes hétköznapi vágyak (anyagi, egészségügyi…), a közösségi és a központi vágyaink. Ezekre az utóbbiakra vonatkozik Krisztus ígérete. Ezeket csak Isten tudja beteljesíteni. Központi vágyaink közé tartoznak, hogy szeretve legyünk feltétel nélkül, hogy elfogadva legyünk olyannak, amilyenek vagyunk, hogy fontosak, értékesek legyünk és hogy szükség legyen ránk. Isten mindezt megadja nekünk. Minden egyes Háló találkozó célja, mondta Tibor atya, hogy egy-egy lépéssel közelebb kerüljünk Istenhez, ezért előadása befejezéseként rövid szentségimádáson vettünk részt.
A kiscsoportos beszélgetéseken személyes Istenélményeinkkel gazdagítottuk egymást. A délutáni, választható programok közül a többség a kézműveskedést választotta Dorogi Erzsébet vezetésével. A fiatalabbak íjászkodtak, mások sétáltak, beszélgettek a késő nyárnak beillő gyönyörű időben. A kulturális program Kovács Jolánka muzslyai írónő új mesés könyvének bemutatásával kezdődött. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a munkásságáról szóló beszélgetést és az ízelítőül felolvasott Rímes meséit.
Vacsora után a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szakosztályai mutatkoztak be, a vegyeskar, a citerások és a nemrég alakult Cickafark asszonykórus. Lelkes fellépésük méltó lezárása volt a két napos jubiláris Háló-találkozónak.
A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi - Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.

Halmai Ágnes

Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Riport a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában (a riport 18:24:20-kor kezdődik) >>

 

Helyszín: Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4   1052 Budapest, Semmelweis u. 4.

Minden program ingyenes!

Programjaink az ARS SACRA FESZTIVÁL honlapján is elérhetők, egy kattintással: ITT!


Szept. 2. csütörtök 18:00
- Kolta Galéria kiállításmegnyitó - Korzenszky Richárd OSB: Ég és föld között - "...túl ámulatokon és túl már hívságokon is hirtelen rájössz vagy csöndben belátod:Isten hatalmas verse a teremtett Világ." (Nagy Gáspár). A kiállítás szeptember 24-ig látogatható munkanapokon 10 és 18 óra között, és az esti programok alatt. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 4. szombat 18:00
- S4 galéria kiállításmegnyitó - Rafael de Castro Manglano: Budapest felfedezése. Rafael az Opus Dei Orbánhegy Collegium vezetője és a Navarrai Egyetem magyarországi képviselője, hobbija a festés. Festményein keresztül szeretné bemutatni és közelebb hozni mindenkihez Budapest szépségeit. A kiállítás szeptember 5. és 12. között látogatható 10 és 18 óra között. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 4. szombat 20:00
- Az Albinoni Kamarazenekar zenei áhitata szólistákkal - műsoron Eszterházy Pál, Tomaso Albinoni, G. Fr. Händel és J. S. Bach művei. Vezényel Zsigmond Balassa. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 6. hétfő 19:00 - Beszélgetés külföldi misszionáriusokkal - Messziről jöttek és több éve hirdetik az evangéliumot Magyarországon. Igazi nemzetközi kerekasztal beszélgetés, egy brazil verbitával, egy vietnámi szalézi szerzetessel, egy, az Opus Dei-ben szolgáló spanyol numeráriussal, és a magyarországi Katolikus Shalom közösség brazil vezetőjével. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 7. kedd 18:00 - Rímrémek és porzó prózák - Pajor András atya kötetének bemutatása Marjai Virág színművész előadásában. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 8. szerda 15:30-23:00
- Egy este szerzetesekkel - Tölts el egy kötetlen délutánt szerzetesekkel! A változatos programok között lesz: filmvetítés, társasjáték, kézműves foglalkozások, beszélgetések, ping-pong és agapé. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 9. csütörtök 19:00 - Koncert - Debussy előtt tiszteleg a Nagy János Trió - Claude Debussy, a száz éve elhunyt francia zeneszerző folyamatos inspirációt jelent a zenészek számára, így néhány művének újragondolása szerepel az együttes Jazz de Lune Debussy 100 című lemezén. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 10. péntek 17:00 - 19:00 - Kézműves foglalkozás gyerekeknek -
Egyszerű kézművestechnikák segítségével ismertetjük meg a gyermekekkel az alkotás örömét. Agyag, gyapjú-fonál, pamut-fonál, elmélyült foglalkozás. Várunk minden érdeklődő kicsit és nagyot agyagozni, körmön-fonni, körmöcskézni, makramézni, és nemezelni. Bővebben ITT!

Szept. 10. péntek 19:30
- Benedek Zalán: A harmadik napon - monodráma a megbocsátásról. A főhőst szülei állami gondozásba adták, mégis talpra áll, azonban az elutasítás élménye nem múlt el nyomtalanul. Bővebben ITT és ITT!

Szept. 11. szombat 10:00
- 15:00 Élő közvetítés a NEK családi napról, a Margitszigetről. Szeretettel várjuk a látogatókat a Háló sátorában a Margitszigeten. Bővebben ITT!

Szept. 12. vasárnap 18:00 - Adj már csendességet – Kővári Eszter Sára és Peltzer Ferenc koncertje - Egyházzenei műsorukat kortárs magyar zeneszerzők műveiből, reneszánsz, kora barokk darabokból és népénekekből állították össze a történelmi Magyarország öt régiójából. Bővebben ITT és ITT!


Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai: https://www.iec2020.hu/hu

Ars Sacra Fesztivál programok: https://ars-sacra.hu

Médiamegjelenések:

Korzenszky Richárd kiállításáról a Magyar Kuríron és a Magyar Nemzeten

 

A kárpátaljai Háló Egyesület augusztus 28-án tartotta meg ifjúsági és felnőtt csapatépítő napját Benében, a Borzsa folyó partján. A nap szomorkás és borús volt, de miután odafentről is érezték és látták jó hangulatunkat, így a nap is kisütött.
A résztvevők többnyire Munkácsról, Tiszaújhelyről, Tiszaújlakról és Karacsafalváról érkeztek. Reggeli után Hajlik Katica, ifi vezetőnk, ismerkedős és csapatépítő játékokkal vidámította a társaságot. Itt meg kell említeni, hogy kicsik, ifik és nagyok egyaránt nagyon élvezték a játékokat, ezt bizonyítják a fotók és videók is.
A játékok után más vizekre eveztünk, mégpedig a Borzsa folyón kenuzhattak a bátrabbak, Hajlik Katalin vezetésével. Így ezzel még egy élménnyel gazdagodhattak a résztvevők. Ezalatt Gorondi Albert készítette a finom ebédet, finom bográccsal ízesítette meg napunkat.
Ebéd után szabadidős programok közül válogathattak a résztvevők, voltak akik társasjátékoztak, voltak akik asztali teniszeztek, voltak akik kreatív foglalkozáson vettek részt, melyen gyöngyből készült hálós karkötőt készíthettek, gyöngyszövés technikával, és persze a beszélgetések sem maradtak el az újratalálkozás örömében.
Így el is telt a nap, mely emlékezetes marad mindenki számára. Zárásként a Benei római katolikus templomban, misén vettünk részt, melyet Rácz István plébános celebrált. Hálát adva ezért az együttöltött napért tértünk haza. Köszönet mindenkinek, aki velünk töltötte ezt a szép napot.

Molnár Melinda

 

A tábor meghívója

A tábor programja

A tábor házirendje

Hozzájáruló nyilatkozat adatkezelésről, fénykép- és videófelvételek készítéséről, tárolásáról, felhasználásáról

Teremtésvédelmi cselekvési tippek a tábor augusztus 5-i „Kapcsolatom a teremtett világgal” c. teremtésvédelmi foglalkozására

 2021. évi Háló tábor a Miniszterelnökség és az NEA segítségével valósult meg Békés-Dánfokon

Jó helyen voltunk Békés–Dánfokon

Az eddig bevett szokásoktól eltérően az idén a táborban az aktív munka csak három napig tartott. Az első nap, augusztus 4. az érkezések és regisztráció napja volt, az utolsó augusztus 8. pedig a táborbontásé. Habár rövidebb volt, mint azt hálósok megszokták, de ugyanolyan minőséges, tartalmas is, mint az eddigi tizenkilenc találkozás. A fő hangsúly, ahogy azt a Háló mozgalom megfogalmazta: találkozás, kapcsolat és közösség, most is teljes egészében valóra vált. A 250 résztvevő 6 régióból: Erdélyből, Partiumból, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és természetesen Magyarországról jött a Békés megyei Békés-Dánfokra. A Délvidékről, Bácskából és Bánátból 65-fő vett részt a táborozáson, közülük három többgyermekes család, 18 ifi és tini korosztályú fiatal. Busszal és személygépkocsikkal érkeztek a táborba. A bérelt busz költségeit a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Az előadások és a kiscsoportos foglakozások három területet öleltek fel: kapcsolatom az embertársaimmal, a teremtett világgal, végül kapcsolatom a Teremtővel.

Csütörtökön, miután Kálmán Tibor Békés polgármestere megnyitotta a tábort, Dr. Pécsi Rita Az érzelmileg is intelligens kapcsolódás című előadásával kezdte meg a szakmai és lelki programokat. Pécsi Rita nem először vett részt a Háló-találkozókon és táborozásokon. Az érzelmi intelligencia fontosságára és annak fejlesztési lehetőségeire hívta fel a jelenlevők figyelmét. A lendületes előadás benyomásait a kiscsoportos foglakozásokon beszélték tovább a táborlakók. Délután a szabadidő programok keretében lehetőség nyílt kézműves foglakozásokra, filmek megtekintésére, úszásoktatásra és az íjászat alapjainak elsajátítására. Ezek a szabadidős programok folytatódtak a táborozás más napjain is.

Pénteken Kükedi Zsolt előadása kötötte le a jelenlevők figyelmét. Témája a Mindennapi teremtésvédelem, amelyben azokra a lehetőségekre hívta fel a figyelmet, amelyekkel mi is sokat tehetünk a teremtett világ megőrzése érdekében, mert az eredendően szép, és mindazért, ami történik ezzel a világgal, mi is felelősek vagyunk. A kiscsoportos foglakozások után a csoportbeszámolókban a délvidékiek nevében Mezei Zsuzsanna a helyi értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, és mutatott be egy torontáltordai sikeresen megvalósított kezdeményezést. A délelőtt folyamán az ifi-tini csapattal Mike Ervin foglalkozott.

A szombati előadó Vajdaságból érkezett. Klemm József újságíró előadásának már a címe is a mai kort tükrözi: Csoportszelfi, Istennel. Személyes élményei alapján ecsetelte a Teremtővel való kapcsolatát. A kiscsoportos beszélgetésekben mindenki a saját élményéről beszélhetett, amikor érezte a Teremtő közelségét, jelenlétét. Az ifikkel és tinikkel ugyanebben az időben Orosz István foglakozott.

Mind a három nap csúcspontja a közös misék voltak, ahol minden nap másik plébános szolgáltatta a misét a táborozó atyákkal együtt. A gyónási alkalmak és a reggeli imák is a lelki feltöltődést szolgálták. Az ideiglenes kápolna pedig alkalmat nyújtott a visszavonulásra és az elcsendesülésre.

A szórakozási lehetőség is adva volt. Csütörtökön este a Tabán Táncegyüttes, Békéscsaba táncháza alapozta meg a jó hangulatot. A következő este az istenes verseké volt. A búcsú buli előtt a délvidéki csantavéri Mendicus ifjú tamburásainak koncertje nyűgözte le a hallgatókat. A közös szórakozás jó alkalom volt az ismerkedésre, barátkozásra.

A táborzárás tanúságtétellel fejeződött be, ahol a résztvevők személyes élményeikről számolhattak be, arról, hogy mit jelent számukra a Háló-tábor, és mit visznek haza lelkükben az itt töltött napokról. Délvidékről az ifik és a felnőttek egy-egy képviselője tett tanúságtételt a táborban töltött napokról, és az ott szerzett testi-lelki feltöltődésről.

A tábori élet sokszínűsége, az, hogy együtt volt itt öt ország magyarságának képviselője, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek csak emelte ennek a jól megszervezett rendezvénynek a színvonalát, és megerősítette azt a tudatot: Jó helyen voltunk mi ott Békés-Dánfokon. Szükségünk van ilyen és hasonló találkozásokra, megerősít bennünket az Istenben vetett hitünkben, tartja bennünk az együvé tartozás érzését, és a határokon átívelő kapcsolatokat.

Mezei Zsuzsanna, Torontáltorda, felnőtt altábor


Az Ifi altábor tábori beszámolója

Nagy izgalommal szálltunk fel a buszra 2021. augusztus 4-én, szerdán. Nagyon vártuk az idei tábort, hiszen a tavalyi járványügyi helyzet miatt nem sikerült megrendezni. 5 óra utazás után megérkeztünk a gyönyörű békés-dánfoki üdülőközpontba, ahol számos régi ismerős és barát fogadott minket. A nap hátralévő részét velük töltöttük, illetve igyekeztünk új emberekkel megismerkedni.

Csütörtököt, a második napot nagyon vártuk, mivel ez volt az első teljes napunk a táborban, valamint sok táborozó társunk ezen a napon érkezett. A laktató reggeli után Pécsi Rita előadásában az érzelmileg is intelligens kapcsolódásról tanulhattunk. Például azt, hogy ahhoz, hogy valakinek egy kritikát mondj, előtte öt dicséretet kell mondanod. Este megtartottuk a szokásos háló táboros gasztroestet. Ennek az a lényege, hogy minden régió a saját nevezetes ételeit kóstoltatja meg a többiekkel. Rengeteg finom és különleges ételt, italt kóstolhattunk meg. Az este folyamán a jó hangulatról a békéscsabai Tabán táncegyüttes gondoskodott.

Pénteket, a második teljes napunkat mi, délvidékiek, indítottuk, ugyanis a mi feladatunk volt, hogy felébresszük a tábor lakóit. A Boldogasszony Anyánk, régi magyar himnuszt énekeltük, melyet magyar tekerőn kísért Micsik Béla csoporttársunk. Ezután következett a reggeli, majd egy igazán érdekes és figyelemfelkeltő előadás a teremtett világról, és a vele való kapcsolatunkról Mike Ervin közreműködésével. Ez a természetben zajlott, majd kiscsoportokban bizalmasan átbeszéltük az érintett témákat, ahol mindenki megoszthatta őszinte véleményét. A délután folyamán lehetőségünk volt megmártózni a Körös folyó holtágában, hogy felfrissülhessünk, és részt venni a vízi játékokban. Az istenes versek felolvasására késő este került sor a vacsora és a szent mise után. Valamint az esti órákban bárki élhetett a gyónási lehetőséggel, ugyanis a jelenlevő atyák a rendelkezésünkre álltak.

Szombaton Orosz István atya tartott előadást nekünk arról, hogy hogyan fogadjuk el önmagunkat. Felhívta figyelmünket arra, hogy Isten saját képmására teremtett minket, és Ő nem teremt selejtet. Elgondolkodtató szavakat hallhattunk tőle. Az utolsó nap a hazaindulás és a búcsúzkodás napja volt. A reggelit követően még egy utolsó tábori misén vettünk részt, utána pedig elbúcsúztunk a barátainktól. Az indulás előtt a délvidéki táborozókról készítettünk egy csoportképet, majd elindultunk Gyulára, ahol egy kedves turisztikai vezető várt bennünket. Általa rengeteg érdekes információt tudhattunk meg a városról és annak történelméről. Sok gyönyörű épületet, műemléket, szobrot és parkot láthattunk. Később betértünk egy vendéglőbe, ahol megpihentünk és finom ebéd várt ránk. Ezután úton a buszra még betértünk egy fagylaltra az egyik helyi cukrászdába. Végül kissé kimerülten, de élményekkel tele vágtunk neki a hazaútnak.

Terhes Virág, Horváth Kátai Anett, Polyák Enikő, Juhász Anasztázia és Törtei Hédi

Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

 


Külhoni magyar ismerőseink, barátaink felhívására  buzdít a Háló és a Charta XXI. Egyesület:

Összetartozunk, számon tartalak, felhívlak!


101 éve történt! Nem felejtünk, de mit tehetünk?

A szétszakítás, a trianoni békediktátum évfordulóján, ezekben a napokban vegyük számba és szólítsuk meg anyanyelvünkön a határaink túloldalán, különösen a szórványban élő néhány barátunkat, ismerősünket!

Mindenképpen élő szóval tegyük: telefonáljunk, vagy használjuk az internetes lehetőségeket, közösségi felületeket.
A határtalan szeretet hangján fonjuk be a Kárpát-medencét, megerősítve kapcsolatainkat és nemzettársainkat.

Így, személyesen fejezzük ki egymásnak összetartozásunkat!

"...míg magyar szóra magyar szó felel!"

Kezdeményezésünkhöz a közösségi oldalunkon is csatlakozhat: https://fb.me/e/6oeY78Et6

Hívjon meg és hívjon fel másokat!

Nagy örömmel vesszünk minden megosztást, meghívást, a sajtóban való híradást,
valamint civil szervezetek csatlakozását, együttműködését (ezek nevét közzétesszük)

Várjuk a visszajelzéseket, élményeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. drótposta címen, vagy a fenti esemény megjegyzés rovatában.

A katolikus Háló mozgalom több, mint 30 éve épít határokon átívelő, magyar-magyar közösségi kapcsolatokat a Kárpát-medencében, ökumenikus szellemiségben. (https://halo.hu)

Kezdeményezésünkben együttműködő partnerünk a Charta XXI. Egyesület, amely több éve szorgalmazza, hogy különösen a békediktátum aláírásának évfordulóján nyújtsunk kezet azon nemzettársaiknak, akiktől államhatár választ el. Fél éve indult a Fogadj szívedbe egy települést mozgalom amelyhez már több mint ezren csatlakoztak, és reményeink szerint erősíti a határokon átívelő ismereteket és kapcsolatokat.

20210604 plakat

Csatlakozó szervezetek: Charta XXI. Egyesület , Budapesti Székely Kör

 

 

110604 oszetartozunk ada

2011.06.04. A délvidéki Háló sátora Adán, az "Örvendj népem" keresztény fesztiválon



A Charta XXI. és a Háló közös sajtótájékoztatója (Dr. Surján László és Schön György)

 


Médiamegjelenések:

Magyar Kurir , Felvidék Ma , Demokrata , Nyíregyházi Egyházmegye , Magyar Fórum , Vajdaság Ma , Magyar Nemzet , Zala megyei hírportál , Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál , Békés megyei hírportál , Kárpátalja hetilap , Kárpátinfo hetilap , Mandiner , Külhoni Magyarok FB oldal , RomKat.ro , Brassói Lapok FB oldal

Kossuth Rádió 2021. június 1. Tanúim lesztek - Schön György
KarcFM 2021. június 1. Spájz - Szeibert András, Schön György
HírTv Híradó 2021. június 3.
Magyar Katolikus Rádió 2021. június 4. Reggeli riport - Szeibert András, Thuróczy György, Csobot Györgydeák Szabolcs
Trianon - mi kezet nyújtunk egymás felé - Dr. Surján László beszéde Hatvanban (részlet -Hatvan Tv) Teljes beszéd

 

 

 
 

 

Előző évi felhívásaink és médiamegjelenéseink itt megtekinthetők: 2020, 2019, 2018 

 

 

„Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre”  (Jn 11, 1-45)

Azt hiszem; nem járok távol az igazságtól, amikor azt gondolom, hogy napjainkban félelem uralkodik rajtunk. Ez a hosszantartó állapot modern szóhasználattal állandósuló szorongást okoz. Természetesen megvannak erre a divatos, sokszor hatékony pszichológiai kezelések, de mi hívő emberek számtalanszor hallottuk az üzenetet: Ne féljetek! II. Szent János Pál 1978. október 22-én ezzel a felejthetetlen buzdítással kezdte meg szolgálatát, a hit és a bátorság jegyében. De a félelem bennünk van, mert barátaink kerülnek kórházba, akár súlyos állapotba is jutnak, naponta halljuk a halálesetek számait. Pedig milyen sokszor megvallottuk már hitünket, azt gondoltuk, hogy ezzel már rendben is vagyunk. De ez egy pillanat alatt el tud illanni. Mint Lázár halálakor, Márta Jézusnak tett hitvallását követő percekben már ismét a „földön jár”. „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!”  Hiszen Uram ő miért lett Covidbeteg, ő miért került súlyos állapotba, amaz miért halt meg? Próbáljuk megérteni, elemezni, magyarázni, értelmezni Isten akaratát, pedig ilyenkor nem tehetünk mást, mint a hit ösvényére lépünk. Elhisszük-e, hogy Ő a világ ura és teremtője és minden, ami a Világban történik Isten akarata szerint való? Bár próbálhatjuk megérteni mi, miért történik, de csak hittel lehet elfogadni azt, ami körülöttünk éppen zajlik, azt hogy ez is az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” Radikálisan hangzik, mint amilyen radikálisak a történések is körülöttünk. Nem tudjuk a választ, csak a hitnek van válasza. Körülöttünk is történnek csodák, sokan imádkoznak sokakért, betegekért, és nap, mint nap tapasztaljuk, hogy az imának van hatása, ismerőseink, barátaink jönnek vissza súlyos állapotból.

És Lázárt feltámasztja..” Ekkor sokan hittek benne…”.

Van persze min gondolkoznunk. Mit akar ez a járványhelyzet üzenni számunkra? Az egyház, a közösségeink, a személyes istenkapcsolatunk számára? Természetesen hiányoznak a megszokott vallásgyakorlataink, a nyitott templomok, liturgiák, szentmisék, istentiszteletek, közösségi alkalmak. De szembesülnünk kell a felülről jövő kérdéssel: ezek fontosak számodra, vagy a Velem való kapcsolatod? A negyednapos szagtól márelillan a hitünk? Lehet, hogy új utakat kell keresnünk, ahogyan keresünk is. Hogy otthon is lehet a családban Isten üzenetét hallgatni, liturgikusan együttünnepelni, imádkozni. Felsejlik az is, hogy a zárt templomok ideje alatt a közösségeink milyen fontosak lettek. A virtuális találkozóink, a családban történő imádságos együttlétek, az egymásért történő imák, a zárt templomok ellenére az egyház vérkeringését tartják fent ebben a nehéz időszakban. És új felismerések is születnek, és talán megértjük az idők jeleit, amelyek nekünk szólnak.Felismerjük, hogy a személyes találkozás, amit a Hálóban olyan fontosnak tartunk, mennyire húsbavágóan hiányzik. Lehet, ezután sokkal jobban figyelünk majd rá, hiszen cserépedényben őriztük eddig is…..

Áldott, békés, betegségmentes Húsvétot kívánok Mindnyájatoknak!

  1. Nagyhét

(Varga László megyéspüspök és Thoma László református lelkész nagyböjti gondolatait felhasználva) szeretettel:

Thuróczy György


Legyünk Isten szócsövei!

A Kárpát-medencei Háló mozgalom 2021. február 27-én nagyböjti lelki napot szervezett a virtuális térben, amelyre 48 helyszínről mintegy 90 ember kapcsolódott be. A Háló minden régiójából és még Németországból is volt résztvevő.

A felvezető után, amelyet Szeibert András a Háló Kárpát-medencei vezetőségének tagja tartott ráhangolódásképpen ima következett, amelyet Konrád Katalin a Partiumi Háló régióvezetője és a Háló vezetőségének tagja mondott. Ezután Thuróczy György, a Kárpát-medencei Háló Egyesület elnökének gondolatait hallhattuk a 30 éves Háló mozgalomról mai szemmel. A délelőtti program folytatásaként Pál Feri atya előadását vetítették, amelyet két évvel ezelőtt tartott a Budapesti Háló Közösségi központban az evangelizációról. Lendületes, pörgős, gesztikuláló stílusa lekötötte a fiatalok és a régóta fiatalok figyelmét is. Idézek néhány gondolatot az elmondottakból. Az evangelizáció az isteni örömhír sajátos továbbadása. Nem elég hatékony szavakkal evangelizálni, hanem meg kell hallgatni és megsegíteni a mai sebzett embert. Az evangelizáció a mindennapi életben olyan meghatározó személyek hatására történik, akik szenvedélyesen szeretik Istent és embertársaikat. A legdrámaiabb kérdésekre nincsenek megfelelő szavak, a tetteinkben és szeretetteljes kapcsolatainkban értelmezhetők a válaszok. Nem szabad bezárkóznunk és csak a múlttal foglalkoznunk, hanem a jövőt, az ifjúságot kell támogatnunk. Nem a tárgyakkal, épületekkel, hanem az emberekkel kell törődni. Ezután a felvetett gondolatokat kiscsoportokban beszéltük meg, beleszőve a személyes élményeinket is.

A délután lelki programja Orosz István görög katolikus parókus lelkesítő üzenetével folytatódott. Ő a szeretet titkáról, Isten titkáról beszélt. Előadásában rámutatott a Háló, a hála és a halál fogalom jelentőségére az életünkben. Hinnünk kell a Szentháromságos gondviselő Istenben, mondta. Mindenért hálával tartozunk Neki, mert semmi sem történhet velünk, amit Isten ne tudna üdvösségünkre fordítani. Ha Isten van az első helyen életünkben, akkor minden javunkra válik. Azért élünk, hogy meghaljunk és azért halunk meg, hogy éljünk. A fizikai böjtöléssel kezdünk egy kicsit „meghalni”. Fizikai lemondás, böjt nélkül nem lehet igazi lelki böjtölés sem. Ami nem visz közelebb Istenhez, az az ördögtől való. A jóléti társadalomban apróbb kompromisszumokat kötünk, ez sokszor az ördög műve. A haláltól nem kell félni, mert az üdvösségünk, az Istennel való szeretetközösség a halál után vár ránk, fejezte be gondolatait István atya.

Rövid pihenő után Tóth Attila nagyváradi atya elmélkedett. Biztatott minket, hogy szívünkkel hallgassuk, mit szól hozzánk az Isten. Az Úr szava formálja az életünket, meggyógyít, vigasztal és boldogít. Mi mindannyian Isten szócsövei lehetünk, aki minket szeretetközösségre hív. A gonosz is szól hozzánk és próbálja elvenni tőlünk a jóra való törekvésünket. Ne alkudozzunk vele, utasítsuk, hallgattassuk el. Arra tartunk életünk útján, amerre tekintünk, mondta Attila atya és mindannyiunknak halló szívet kívánt e nagyböjti időben. A második kiscsoportos beszélgetés után a nap megkoronázásaként a nagyváradi barátok templomában Szabó Ervin atya által celebrált misén vehettünk részt. A feladatunk, hogy fejlődjünk a nagyböjti időben, mondta homíliájában, mert akik vagyunk, meg sem közelítjük azt, akik Isten segítségével lehetnénk. Számtalan lelkesítő, építő gondolattal megerősítve, kegyelmekben gazdag nagyböjti időt kívánva búcsúztunk el egymástól, várva a mielőbbi találkozást.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján itt olvasható >>

 

A Háló mozgalom minden év elején kibővített vezetőségi találkozót szervez, ahol áttekintjük az elmúlt év hálós eseményeit értékelve azokat, majd megtervezzük a folyó év történéseit.

2021. február 13-án rendhagyó kibővített vezetőségi találkozóra került sor a virtuális térben. A találkozónak 40 résztvevője volt a Kárpát-medence minden hálós régiójából, Felvidékről, Kárpátaljáról, Magyarországról, Partiumból, Erdélyből és Délvidékről. Délvidéket tíz bogozó képviselte.

A délelőtti lelki ráhangolódás után kiscsoportos megbeszélések következtek, ahol a 2020-as koronavírusos év személyes és a Hálóval kapcsolatos pozitív és negatív élményeinket osztottuk meg egymással. Ezután a Háló mozgalom pénzügyi helyzetével foglalkoztunk központi és régiós szinten. Az ebédszünet után megismerkedtünk a CRM adatbázis kezelő programmal és ötleteltünk az adománygyűjtés lehetőségeiről, pénzügyi megoldásokat keresve a járványhelyzetben. A délután folytatásában régiós kiscsoportos megbeszélésekre került sor. Mi délvidékiek a 2020-ban megvalósított programjainkról beszélgettünk és elterveztük az idei tevékenységünket. Főleg az ifjúsági programok és a régiós találkozó megszervezésére összpontosítunk.

A zárás előtt lelkesítő bejelentésre került sor, amely a Békés-Dánfoki augusztus 4-8-ig tervezett idei Kárpát-medencei Háló nyári táborára vonatkozott és a már február 27-re meghirdetett nagyböjti lelki nap megtartására. Az utóbbi a járványhelyzet miatt ismét a virtuális térben zajlik.

Végezetül úgy értékeltük, hogy a találkozókat ilyen formában is meg lehet szervezni időnként, de természetesen csak a személyes találkozók kiegészítőjeként, amelyeket már nagyon hiányolunk.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes beszámolója képekkel a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>

5. oldal / 72

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

A 2024.márciusi Tarsoly rövidesen olvasható papíron és az interneten

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók