Találkozás, kapcsolat, közösség

A pénteki kánikula után 2022. július 16-án, szombaton borongós, esős időre ébredtünk, de ez sem tántorított el minket, Hálósokat és útnak indultunk a betervezett Aracsi gyalogos és bringás zarándoklatra.

A törökbecsei Szent Klára plébániatemplomban gyülekeztünk, mintegy ötvenen, Délvidék 11 helységéből. A regisztráció után Ft. Mellár József és Ft. Halmai János, majd pedig a szervezők nevében Micsik Béla köszöntötte az egybegyűlteket. Méltatta bátorságunkat és elköteleződésünket a Háló mellett, hogy nem riadtunk vissza az időjárás viszontagságától sem. A módosított napi program ismertetése után a plébániatemplomban végigjártuk a Magyar keresztutat. Megemlékeztünk Krisztus szenvedésének és keresztre feszítésének stációinál magyar szentjeink, boldogjaink, vértanúink és hazánk szenvedéstörténetéről. A zarándokok nagy része ezután, mivel a dűlőutak eláztak, kisbuszokkal, vagy bringával ellátogatott az Aracsi Pusztatemplomhoz. A szent falaknál, elmélkedve, fohászkodva kértük égi Atyánkat, hogy hallgassa meg személyes kéréseinket és közös imádságunkat megmaradásunkért, közösségeinkért, különösképpen a Hálóért, családjainkért és hazánkért.

A Hálósok másik csapata gyalogosan látogatott ki a törökbecsei katolikus temetőben lévő a Délvidéken egyetlen fennmaradt Hungária szoborhoz, ahol az 1848-as áldozatokra emlékezve a békéért imádkoztak.

A program a plébániatemplomban folytatódott. Ft. dr. Horváth László, bácsföldvári, Ft. Vreckó Ferenc zentai plébánosok és Ft. Halmai János, törökbecsei káplán mutattak be szentmisét. László atya a szentbeszédében megemlékezett a Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepéről, valamint az evangéliumban olvasott Máriáról és Mártáról szóló példabeszédre. Óvva intett minket, hogy a „sötétség világában” kövessük Krisztus tanításának fényét, hogy életünk során, mi is mint Mária a jobbik részt- a boldog örök életre vezető igaz utat válasszuk. A lelki töltekezés után közös agapé következett. Hazafelé indulva már az újabb Hálós találkozást terveztük.

A program megvalósítását a BGA Zrt. és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

S4 Háló Közösségi és
Kulturális Központ

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, s4&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 12 éves az S4
2014.01.24-én kaptuk meg az S4 kulcsait

Az utcafront 2014. áprilisában

S4 programok

2026.05.15. 17:00 Mesetarinkó - Meseélesztő - Aszalós teremben


Kiss Ágnes és Fleckenstein Anna mesesorozata

 részletek fb >>

 

2026.05.15. 18:00 Visszidensek találkozója

Kevés szó esik azokról, akik nem elhagyták az országot, hanem vissza-, vagy éppen életükben először ideköltöztek. Egyre többen szeretnek bele Magyarországba olyanok, akik a magyar kultúrában külföldön felnőve annak aktív részesei voltak, s itthon kezdték újra, folytatták életüket. Ők a Visszindensek - ahogyan egymás között nevezik magukat.

Szervező:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://friendsofhungary.hu >>

 

2026.05.17. 19:00 William Yeats est - Endődi Gábor fordításai

Belépő: 2500 Ft/fő

 Erdődi Gábor a Wikipédián >>

 W. B. Yeats a Wikipédián >>

részletek fb >>

 

2026.05.18. 8:30 és 05.20. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.05.18. 10:00-12:00 Betűháló (Scrabble) klub minden hétfőn

Mi az a Scrabble?

 

2026.05.19. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Abasár kutatásának eredményei

Előadó:  Makoldi Miklós
Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2026.05.20. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklubja

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2026.05.20. 18:00 Németh Nyiba Sándor könyvének bemutatója


Részletek >>

 

2026.05.20. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Az ősi női tánc örömével az egészséges női testért és lélekért. Gyere el és éld át a mozdulatok jótékony hatását, és a női közösség erejét! Életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek ajánlott.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.05.21. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2026.05.22. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2026.05.23. 19:00 Kamarazenei koncert


Baráz Ádám a Wikipédián >>

Részletek Fb >>

 

2026.05.26. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden második kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

Martinek Imre írása fb-n

 

2026.05.26. 19:00 Keddek a lelkednek - Siba Balázs előadása

 Regisztráció és jegyvásárlás ITT! 

 szervező: PálFeri.hu >>

Siba Balázs honlapja >>

részletek fb >>

 

2026.05.27. 18:00 A Belváros-Lipótváros Horvát Nemzetiségi Önkormányzata kiállításának megnyitója

 

2026.05.28. 18:00 Modell és valóság XIV./3.

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozata
A belépés ingyenes

 

2026.05.30. 16:00 Koncert és könyvbemutató

Facebook esemény >>

 

2026.06.06. 16:00 Költészet és valóság - sorozat

 

2026.06.10. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

 

Kiállítások

A kiállítások az esti programok előtt és után látogathatók. Más időponthoz egyeztetés: +36 20 351 5375

* * * * * * *

Feliratkozás S4 hírlevélre

 Itt lehet Hírlevélre feliratkozni >>

Adatkezelési nyilatkozatunk >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók