Találkozás, kapcsolat, közösség

 

 

 

 


 



Útravaló és megérkezés

"A szolidaritás nélküli hit egy Krisztus nélküli hit, Isten nélküli hit, testvérek nélküli hit" - nyilatkozta Ferenc pápa paraguayi útján. Ezért is jártunk a nehéz helyzetben levő kárpátaljai barátainknál augusztusban és ezért is mentünk vissza. "A kapcsolatok hálója megszilárdítja a társadalmat."- mondta szintén ő nyáron Bolíviában, ezt a hálósok már a Háló megalapítása óta vallják. Az utazás előtt két nappal részt vettem a T72 Mérnökkör összejövetelén, ahol vendégünk volt Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök. Arról beszélt hogyan segítik a családokat hogy több gyerek legyen, hogyan védik meg az iskolákat és a magyar nyelvű oktatást, hogyan javítják ki saját erejükből a kátyúkat az utakon. "Nem véletlenül vannak ők ott, ahová születtek. Isten is itt fogja őket keresni."-vallotta. A Kárpátaljai Református Egyház tulajdonában álló Béthel konferencia központban Nagy Szabolcs Gút és Balazsér református lelkésze köszöntött minket, 1Kor 12,10-17-t olvasta fel és "Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai" - sorról a szóltak a gondolatai.

 



A találkozó

Szombaton délelőtt dr. Bodó Márta kolozsvári újságíró tartott előadást. Saját életének és pályájának rövid ismertetése után közölte Ferenc pápáról párbeszédszerűen szeretne előadni, véleményekre is szeretne reflektálni. Megkérdezte miket hallottunk Ferenc pápa kritikusaitól vagy ellenzőitől vagy esetleg mi magunk mivel nem értünk egyet vele. Egyik hálós társunk elmondta, vannak akiknek nem tetszik az hogy Jó napot!-tal köszön és nem Dicsértessék-kel. Egy másik hálós társunk pedig a saját véleményét mondta. "Eleinte ő is lelkesedett, de utóbbi időben úgy érzi nem valósulnak meg a pápa szép elképzelései, nagyobb változásokat várt tőle, egyrészt a gyakorlati megvalósítások rendre elmaradnak, másrészről pedig egyre többször mond olyant, ami az európai helyzet nem ismeréséből fakad."

Az első ellenvetésre az előadó elmondta, hogy Ferenc pápa ezzel jelzi azt, hogy mindenkihez szeretne fordulni, a Laudato si' enciklikában is a közös otthonunkról beszél, a teremtett világ mindannyiunké, ebben mindenki érdekelt, ez a közös cél. Alkalmazkodás is a világhoz.
A második felvetésre sokkal hosszabban válaszolt. Három részletet olvasott fel az Evangelii Gaudium című buzdításából. A 41. szakaszt, a 44. szakasz második részét, a 102. szakaszt, és egy vele készült interjúkötetből az alábbi rövid részletet.

"Az Egyház elismeri a nők nélkülözhetetlen szolgálatát a társadalomban, az Egyházban tovább kell szélesíteni a mozgásteret a határozottabb női jelenlét számára, mert a női szellemiségre a társadalmi élet kifejeződésének minden terepén szükség van, ezért biztosított a nők jelenléte a munka világában, valamint egyéb helyeken ahol jelentős döntések születnek, mind az Egyházban mind a társadalmi struktúrákban. A papi hatalomról beszélünk, pedig ez a feladatok és nem a méltóság és életszentség területéről szól. A papi szolgálat azon eszközök egyike amelyeket Jézus használ népe szolgálatára, de a nagy méltóság a keresztségből fakad és ez mindnyájunknak megvan. Tény, hogy egy nő, Mária fontosabb a püspököknél."

Miért nem gyors lépésekben látjuk a változást? "Ferenc pápa azt mondja, hogy arról álmodik. Víziója van, hogy mit szeretne látni. Az ő víziójának a megvalósulása nem attól függ, hogy miket rendel el vagy miket nem rendel el, annak a változásnak, annak a megtérésnek idő kell, be kell érjen, belülről kell elindulnia. Mindenki személyesen, illetve a saját közösségében, illetve abból a közösségből kilépve kell hogy ezt megtegye." - volt az előadó válasza.



A kiscsoportos beszélgetés témáit, kulcsszavait az előadótól kaptuk (1. öröm, 2. irgalom, 3. kilépés, nyitás, 4. megkülönböztetés, komoly mérlegelés), ezekről is szólt valójában az előadás.

A délután műhelymunkán az alábbi kérdésekről beszélgettünk:
Milyennek képzeljük el az Egyházat 2030-ban?
Milyennek látom a Hálót?
Mit tegyünk, hogy előbbre vigyük a Hálót?

A szombati esti közös szabadidő programok közül a Balazsér-Háló focimeccset az eső elmosta, a kárpátaljai Ruszniki népi zenekar koncertjét vastapssal köszöntük meg.

Vasárnap reggel a vezetőség tagjai foglalták össze a műhelymunka eredményeit és beszéltek a jövő évi tervekről.

Margitfalvy György



A Ruszniki és közönsége





Misén


és


mise után, csoportkép búcsúzás előtt


Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók