Találkozás, kapcsolat, közösség

A Kárpát-medencei bogozói találkozón sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan adjunk hírt egy találkozóról. A résztvevők szombat estefelé azt a feladatot kapták, hogy írjanak öt perc alatt egy tudósítást a találkozóról. A megírt szövegek közül most néhányból válogattunk.

Az összességében 2 napot felölelő találkozó megdolgoztatott bennünket, bogozókat. A Tarsolyunkból jó gazda módjára régit és újat vettünk elő. Amellett, hogy a problémákra és hiányosságokra hívtuk fel a figyelmet, a lerágott csont mégis ízletesnek bizonyult, és azokra a megoldásokra fókuszáltunk, amelyektől azt reméljük, hogy a Háló további bogozását segíti. Erőteljes hangsúlyt fektettünk a forráshoz való visszatérésre, hogy az utat soha ne tévesszük szem elől. Belőle és Érte!

Twitter: Nagyszerű találkozón voltam a Háló lelkes magjával.

Hírlevélbe:
Kedveseim!
Sok jó dolog történik a Hálós eseményeken, ez a mostani is ilyen volt. Mi, Kárpát-medencei bogozók összegyűltünk Debrecenben, november 15 és 17. között. Olyan, mindig aktuális témákról beszélgettünk, ami a bogozók számára igazán húsba vágó: Kiket hívjunk a találkozókra? Hogyan szólítsuk meg őket? Kapcsolattartás, hírforrásaink csatornáink egymás és a külvilág felé? Mindezzel a találkozó fő kérdésére is választ adtunk, hogy milyen most a Háló arca, és ezen belül a mi arcunk is.

November 15 és 17. között Debrecenben gyűltünk össze, mind, akik nemcsak passzív élvezői vagyunk a Hálónak, de munkánk által aktív szervezői is. Miért is jöttünk? Na, nem azért, hogy a közelgő Karácsonyra beszerezzük a pulykakakast, hanem, hogy a megszokott együttgondolkodással hálát adjunk az elmúlt időszakért, és megbeszéljük, a jövendőben hogyan tudjuk még jobban végezni az önként vállalt feladatainkat. A három nap tartalmas munkával, jóízű beszélgetésekkel telt.

A Háló felvállalja szeplőit, megmutatja igazi arcát. Isten jókedvében alkotta a bogozókat, akik jókedvükben bogozzák a Hálót. A bogozók, az Isten mosolyai, hangszerek Isten kezében, olyan emberek, akik Istent Balaton nélkül is szeretik, misével ünnepelnek, akár reggel 7-kor is. Like a Hálónak, like az Istennek!

Távirati Irodának:
Debrecenben K-m-i Háló bogozói találkozó. Stop.
100 résztvevő, 6 régió. Stop.
A Háló arcát kerestük. Stop.
Megtaláltuk. Stop.
Van reménysége a magyarságnak. Stop.
Az Egyház megújul. Stop.
Stratégia és struktúra. Stop.

Hírlevélbe:
Elmentünk Debrecenbe. Nem pulykakakast venni, hanem találkozni. Bogozók gyűltünk össze. Voltak köztünk tapasztaltabbak, mások nem annyira (mint én is). De egybevetettük gondolatainkat a Háló céljáról, missziójáról, örömeiről és nehézségeiről. Ezáltal mindnyájan, így a Háló is gazdagodott. Az eredményt megtapasztaljátok, ha elmentek a következő Háló találkozóra.

Kik azok a bogozók? Mit csinálnak? Hogy lehetsz Te is tagja egy elfogadó, otthon érzését keltő hálózásnak? Ezeket a kérdéseket taglalva rájöttem: én igazán otthon érzem magam köztetek.

A 2013. évi bogozói találkozón a Háló arcával foglalkoztunk. Fontossá vált számunkra, hogy tudatosítsuk a Háló örömhírét, gazdagságát. Megkeressük a továbbadásához a személyes eszközeinket. Megerősítsük missziós küldetésünket. Fontos szempontokat tudatosítottunk: Hogyan tudunk hiteles hírvivők lenni? Hogyan fejlődhetünk?

Mi is ez a bogozói? Úgy is fogalmazhatnék, hogy munkatalálkozó, de ez nem fejezné ki mindazt, amit együtt megéltünk. Igen, a Hálóért, a jövőért, a jobb kommunikációért, a személyesebb kapcsolatépítésért dolgoztunk, gondolkodtunk együtt. Sokat és sokan. Mégsem volt kimerítő és fárasztó. Épp ellenkezőleg: feltöltött, lelkesített, elindított, örömöt okozott. Mi a titka, a kulcsa? Ezt nehéz megfogalmaznom. Talán a közös akarat, vágy a Háló jobbítására, az, hogy mindannyian beletettük a magunkét, szívből.

Nagyot dolgoztunk az örömhíreink kapcsán. Szerencsére volt öröm-választékunk: gyógyulás, egy virág váratlan nyílása, egy név elhangzása jókor, egy elköteleződés. Vajon mit tehetünk, hogy Ti mind, együtt örülhessetek ezeknek velünk? Talán épp ezt?
Nagyon sokfélék vagyunk! Élőben is, meg tükrökre festett arcunkon is láthattuk ezt Debrecenben, a bogozói találkozón. Nemcsak egymással találkozhattunk, nemcsak a saját arcunkba nézhettünk elcsodálkozva, de Ő is velünk volt végig, akinek ikon-arcát a mi saját arcunk alakította imádni valóvá. Ahogy az otthon is előfordulhat, itt is az esti tévézés is akadályozta a meghitt beszélgetések kialakulását. Bár szombat este itt csupa nézhető és mosolyogtató műsorunk akadt. Meg a táncház, ahol legalább összekapcsolódhattunk egymással. A legszebb találkozásom mégis találkozón kívüli volt: a reggeli mise után szólított meg egy apáca, akivel Nagybányán beszélgettem először, az ottani találkozón. Olasz létére most magyarul tanul, mosolyog, nevemen szólít és örül nekem. Valójában erről beszélgettünk a szombati műhelyekben is: a megszólításról, a hitelességről, egymásra figyelő arcunkról. Meg arról, hogyan kellett volna jó beszámolót írnom...

Bayer Róbert

 

Óriásjegyzet, elefántnyelv és feldobólap

A néhány főstől a kb. két tucat fő résztvevőig tartott hálós megbeszéléseken és tanácskozásokon a gondolatok írásos formában való összeszedésének, mindenki által látható megjelenítésének, és rögzítésének gyakorta használt eszköze a kb. 1 ív csomagolópapír méretű többlapos, állvánnyal megtámasztott, nagyméretű jegyzetfüzet, amin a teleírt lap egy mozdulattal hátrahajtható. Ezt az eszközt a nyelvileg lusta és fantáziátlan magyarországi forgalmazói flipchart néven árulják. Ennek ez az angol megnevezése. Ahogy terjed a Hálóban használata, úgy terjed ez a megnevezés is. Igaz, első hallásra többen is csodálkoztak, hát ez meg micsoda? A Háló önmeghatározásában többek között az áll "Kárpát-medencei szervezet, a nyelve magyar". A Háló arra is jó lenne, hogy találjunk ennek a körünkben népszerű eszköznek magyar nyelvi megnevezést, és még segíthetnénk is ennek Kárpát-medence szerte való meghonosodását. Egyik javaslatom az óriásjegyzet megnevezés lenne. Azonnal érthető mire gondol a beszélő. Jegyzetelés nagyban. A másik ötlet akkor jött, amikor Orosz Rita mutatott egy kutyanyelvet. Kutyanyelvnek is mondjuk a kisebb méretű, de hosszúkás, írott vagy nyomtatott információt tartalmazó papírt. Ennek analógiájára lehetne az óriásjegyzet akár elefántnyelv is. Az ötlet újabbat ötletet szült, Juhász Bálint a feldobólap nevet javasolta. A legközelebbi hálós megbeszélésre viszek magammal egy a doboz Macskanyelvet, és kikészítem a jegyzeteléshez használt vastag filctollak mellé. Az vehet belőle egy szelet csokit, aki a flipchartot magyarul nevezi meg. Talán jön még jobb ötlet. A Macskanyelvvel nem az elefántnyelvre, hanem a magyar nyelvre szeretném a figyelmet felhívni.
Hadd ajánljam még ezt is az olvasók figyelmébe: www.szomagyarito.hu

Margitfalvy György

 

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók