Találkozás, kapcsolat, közösség



Elcsendesült lélekkel hallgattam Isten igéjét. Előzőleg volt egy "megegyezésem" az Úrral. Szerettem volna, ha az amit olvasok igazi üzenet lenne a számomra. Tényleg nekem szólna. Amíg vártam, hogy rám kerüljön a sor az olvasásban néha a tudásomra hagyatkozva hallgattam az ismert történeteket. Néha elmélyültem a hallottakban. Érdekes volt, ahogy mindenki "magáévá tette" az egyes fejezetek történeteit, különböző hangsúllyal olvasva, kiemelve részeket, amikre talán eddig nem figyeltem fel. Amikor én következtem az olvasás folytatásban nyitott szívvel álltam a Szentírás elé, várva mit üzen nekem Isten az Ő igéjén keresztül. Hihetetlen volt, hogy tényleg nekem szólt, küldetésről, megerősítésről, Isten körülölelő szeretetéről. Vártam a következő alkalmat, 10 percig olvastunk felváltva, mikor olvashatok, mikor újra figyelhetek, kaphatok, hallhatok. Köszönöm azoknak akik lehetővé tették ezt az alkalmat. Nagyon várom a következő lehetőséget. Adja Isten, hogy minél többen átéljék milyen csodás ajándék Isten igéjét olvasni.

 

Bajusz Beáta

>



 

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Kedves látogatóink!
A járvány terjedésének lassítása, megállítása érdekében úgy döntöttünk, hogy a Háló S4 termeibe meghirdetett rendezvényeinket 2020. március 15-től bizonytalan ideig nem tartjuk meg.
Ezen döntést a résztvevők és mindannyiunk egészsége érdekében hoztuk meg. Reméljük, hogy minél előbb újra szervezhetünk nyilvános közösségi - kulturális eseményeket! Addig is kövessenek minket (Fb, honlap, youtube), mert a közeljövőben a nyilvános események helyett igyekszünk online tartalmat, és régebbi felvételeket közreadni Önöknek!
Háló S4 vezetősége

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2020.04.06. 18:00 Angol nyelvű magyar népdalkurzus - online

Hungarian Folk Singing Class

Részletek / More info >>

facebook >>

 

Újraindult a Tarsoly!

2019. július 29-én, a tatai Háló-tábor megnyitóján volt a megújult első szám bemutatója..

A Tarsoly legújabb és néhány régebbi száma a Kiadványok menüpontnál is olvasható és letölthető.

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók