Találkozás, kapcsolat, közösség


2012. március 24-én szombaton a Háló aradi közössége lelkigyakorlatot tartott a helyi Páduai Szent Antal templom és plébánia környezetében levő minorita rendházban. A lelkigyakorlat vezetője a budapesti Kapucinus Rendház házfőnök-helyettese, egyben a Budapest alsó-vízivárosi plébánia kormányzója, Szpisják Péter Pál kapucinus atya volt.


A lelkigyakorlaton két előadás hangzott el a hittel kapcsolatban, továbbá a hívek szentségimádáson és szentmisén vettek részt. A közbeeső időben és a szentségimádás alatt gyónásra volt lehetőség.
Az első előadás kiindulópontja az volt, hogy XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, mely 2012. október 11-én kezdődik és 2013. november 24-ig tart. A hit ajándék, támasz, amely nélkül nem létezhetünk. Az egyházban csak egyetlen válság lehet: a hit válsága. Isten keresi az embert, a hívő ember válaszol Istennek. Rábízza magát, értelme és akarata segítségével együttműködik Istennel. Az ember meg akarja látni Teremtőjét, kéri segítségét, és hálát ad neki jóságáért. Istennek az tetszik, ha az ember hisz az ő küldöttében, Jézus Krisztusban. Ő jelenti az embernek az üdvösség felé vezető utat, ő a feltámadás és az élet. A hit az emberben teljes lelki gyógyulást ad, és a szeretetben teljesedik ki. Boldog az, aki hisz, mert számára beteljesedik az Úr minden ígérete.
A második előadásban a hit gyakorlásáról, tanúságtevő megéléséről volt szó. Az egyház legfontosabb feladata az evangélium hirdetése, amely az egész emberiség javát szolgálja, nemcsak a keresztényekét. Jézus Krisztus is elsősorban igehirdető volt, az Örömhír első hírnöke, Isten szeretetének jele. Az Evangélium lényege az, hogy Istenben üdvözülhetünk, de ehhez nekünk is fel kell vennünk a keresztünket. Az első Pünkösd, a Szentlélek kiáradása óta az apostolokkal együtt nekünk is hirdetnünk kell az Evangéliumot, amely minden nép kultúrájával összefér. Az egyház közösséget jelent a közös hit, remény és szeretet alapján. Egyház nélküli nincsen hit, Krisztus tanítását csak az egyházban lehet befogadni és továbbadni. Az evangelizációban a legjobb agitáció az élet tanúságtétele, a keresztény ember példamutatása, melyre minden megkeresztelt ember meg van hívva. Az első evangélium Krisztus feltámadásának örömhíre. Péter pünkösdi beszéde óta az egyháztörténelem összeforr az evangélium hirdetésével, mely üzenetátadás és egyszerű, közvetlen tanúságtétel. Isten gyermekei vagyunk, egymásnak testvérei Istenben. Az üdvösséget Jézus Krisztusban tudjuk elnyerni. A szentségi élet fontos része az egyház meggyökereztetésének. Az emberiség válsághelyzetében a politikusok, államfők, állampolgárok megtérése jelenti a megoldást. VI. Pál pápa szerint a mai embert jobban érdeklik a tanúk, mint a tanítók. A mai ember ezért csak azokra a tanítókra hallgat, akit egyben tanúk is. A hit ajándéka átváltoztatja és teljessé teszi életünket; ezt az ajándékot másokkal is meg kell osztanunk.
A szentségimádás során a kitett Oltáriszentség előtt énekeltünk és imádkoztunk, délben az Úr angyala imát mondtuk el. Végül engesztelő imádságot mondtunk a káromkodásokért és az istentelen beszédekért.
A szentmisén az aznapi olvasmány és evangélium hangzott el. Péter Pál atya homíliájában kihangsúlyozta: Nekünk is meg kell fogalmaznunk, hogy számunkra Jézus Krisztus mit jelent, kinek tartjuk őt, majd mindezt tovább kell adnunk másoknak is. A Nyolc Boldogsághoz még nagyon sok boldogság adódik hozzá. Boldogok azok, akik befogadják a Szentírásban és az Oltáriszentségben levő Jézus Krisztust, ezáltal gyümölcsöt hoznak, melyet másoknak is felkínálnak. A rossz és a gonosz nem Istentől van, hanem az emberi szabad akarat rossz alkalmazása és a Sátán okozza. Az Oltáriszentséggel kell magunkat tovább erősítenünk. Kérnünk kell, hogy Isten vezessen el bennünket az üdvösségre, és hogy mindezt meg tudjuk osztani testvéreinkkel, felebarátainkkal.
A lelkigyakorlat szünetében nagyböjti, de igen jóízű ebédet kaptunk a rendház úgynevezett szegénykonyháján, ebéd közben és a szünetekben pedig testvéri, baráti beszélgetéseknek voltunk résztvevői. Egy nagyon súlyos beteg fiatal édesanya számára adományokat ajánlottunk fel, hogy segítsük orvosi kezelését, gyógyulását.
Számomra élményszerű volt ez a nap. Szembesültem azzal, hogy a mindennapokban megélt hitem milyen nagy értéket jelent, és azt is láttam, hogyan lehet és kell még közelebb kerülnöm Istenhez.
Ezúton is köszönetet mondok aradi testvéreimnek a meghívásért és a szíves vendéglátásért!


Tóthné Durkó Zsuzsanna

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók