Találkozás, kapcsolat, közösség

Szép nyári nap melegével és szívünk szeretetével vártuk vendégeinket május 21-én az aradi minorita rendház kápolnájában. Közel százan érezték meg hívó szeretetünket és jöttek el meghallgatni Nemeshegyi Péter atya lélekemelő előadásait, valamint hogy újra találkozzanak rég nem látott hálós barátokkal .

Szeibert András hozta a Kárpát-medencei Háló üdvözletét, de jöttek Szegedről, Makóról, Gyuláról, Nagyszalontáról, Nagykárolyból, Pécskáról, Iratosról, Gyorokról, no és Aradról. Megtisztelt jelenlétével és kifogyhatatlan jókedvével Király Árpád esperes úr is. Nyitó Szentmisével kezdtük, melyet Nemeshegyi Péter atya celebrált, kérvén Isten áldását a találkozó résztvevőire.

Előadással folytatódott a program, melyen Péter atya rámutatott a Szentírás olvasásának fontosságára, hiszen ez Isten örök szava az emberek felé. A Krisztusi erkölcs mint nyitott erkölcs, valamint az Isteni szeretet végtelenségéről szólt a továbbiakban, aláhúzván, hogy a világ végén minden átalakul, de megmarad a szeretet és annak alkotása az ?ember". Utána kiscsoportban beszélgettünk az előadásban hallottakról. Örömünkre tíz ifi résztvevőnk is volt, akik egy csoportot alkottak, ahol szívük szerint megbeszélhették a hallottakat, valamint örömeiket és gondjaikat megoszthatták egymással.

Az ebédet követően ismerkedési játékkal ébresztettük a résztvevőket, ami nagy örömünkre jól sikerült, hisz jókedvű, derűs arcok jöttek vissza a második előadásra. Közeledvén pünkösd ünnepe, a Szentlélek bemutatásával, valamint a Szentháromság kézzel ábrázolt leírásával folytatódott Péter atya előadása.

Rövid kiértékeléssel zárult a program, mely reméljük emlékezetes marad minden résztvevő számára. Köszönjük hogy itt voltatok, hogy együtt lehettünk!
Így utólag említem meg, hogy Aradon szép számban találkoztunk az adventi gyertyagyújtásokon, változatos előadások meghallgatásával készülve Jézus születésének méltó megünneplésére. A nagyböjti időben, Szilvágyi Zsolt, temesvári plébános atya játékos ötletekkel hangolt rá húsvét ünnepére. Reméljük bőven akadt mit hazavinni a tarsolyokban, minden alkalommal!

Florea Ilona

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók