Találkozás, kapcsolat, közösség

Június 18-án, pénteken a Krisztus Király templom hittanterme adott otthont a XIII. nagybányai Háló Klubnak, ahol minden plébánia képviseltette magát, úgy Nagybányáról, mint Felsőbányáról.
Nagyon lelkesen készültünk és egy kicsit aggódtunk is, mert szerettük volna ha többen eljönnének a jótékonysági est miatt. Igyekszünk szerény eszközeinkkel mi is hozzájárulni a helybeli magyar újság támogatásához. Köszönet Ft. Szmutku Róbert plébános úrnak a közreműködéséért és a házigazda szerepéért is.

Kíváncsiak voltunk a minorita testvér bemutatkozására. Lacatus Stefan OFM testvér, aki minorita szerzetes, derék, magas alakja méltóságteljesen, belső békét árasztva viseli a szerzetesi ruhát. Bakóban született, három gyermekes családban, románul végezte az iskolát. 2008. december 8-án Egerben tette le az örök fogadalmat, 33 évesen. Meglepetés volt számunkra a testvér ajánlata, nem készült előadással hanem rövid bemutatkozás után kérdéseket lehetett feltenni mindarról, ami érdekelt minket vele kapcsolatba.
?Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szerzetes legyél?"
Lelki vívódás és anyai biztatásra lett szerzetes. ?És hogy miért szerzetes?" Azért, mert szereti a közösséget és nem tudna egyedül élni. Itt a nagybányai rendben hárman vannak, két román testvérrel. Ő is misézik románul és magyarul is, ahogy az alkalom megköveteli. Idézte Szent Ferencet, mikor azt mondta a rendbeli testvéreknek, hogy ?ketten menjetek misszióba". A Szentlélek munkálkodásának tartja Stefan testvér a felszentelését szerzetesnek. Aláveti magát a házfőnöknek és a rendnek, nem gyűjt magának, életében fontos a lelki szabadság, csak szolgálatra, emberek, testvérek szolgálatára akar lenni itt a földön. Krisztust követni, az Ő nyomdokain járni itt a földön, Krisztusi lelkületet követni és elsajátítani itt a földön. Beszélt a három csomóról a derék-kötelén, titkos fogadalom, nem a saját akaratát valósítja meg, hű a regulához, hívatásához és Isten akaratára.
?Szerzetes és pap, mit akar vele megvalósítani? Ez a kettő két hívatás."
A válaszban nagyon érdekesen Stefan testvér elválasztotta a kettőt. Eredetileg ő első sorban szerzetes és csak addig pap míg az oltárnál misét mond, nem tovább. Mint szerzetes, a rend ispotályos, tehát szegények gondozása, tanúságtétel az egyszerűség és szegénységről a XXI. században is. Közösségben élve, lelki gazdagságra és békére törekszik - bizalom, szeretett és hit. Számára Isten mindent megad. Alamizsnából élnek. Ma is meg lehet alamizsnából élni. Béke van a lelkében, ott a Jóisten mindent meg tud valósítani, így képesek a csodákra. Mint pap csak szolgál: oltári szolgálat, gyóntatás, szentségek kiszolgáltatása... Ő a testvéri szeretetet szereti, örökfogadalmas-minorita testvér és aztán pap.
?Hogyan karolják fel a fiatalokat, hogyan foglalkoznak velük és van-e hely (épület) a közösséghez?"
Szeptember óta jönnek össze fiatalok 21 éves korig, szerdánként, 6-7-en vagy akár 13-an is, együtt imádkoznak, beszélgetnek, gazdagítva-bátorítva egymást a hit útján. A napi evangéliumról is szoktak elmélkedni, hogyan élik meg hitüket és közös szentségimádást is tartanak. A hatvanban, az Assisi Szent Ferenc plébánián, hittanosokkal is foglalkozik.
Voltak aztán kérdések a rendről: ferences, kapucinus, minorita. A minorita Szent Ferenc követő, egyházban él, Stefan testvér nem tudna remete életet élni, szereti a testvéri közösséget, igényli a testvérek segítségét így érzi jól magát. Óriási számára a kegyelem, hogy Istent követheti.

Fenyák Ágota

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
János vitéz
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók