Az előző évek tavaszain már pusztán a tábor gondolatától is mindannyian teljesen felvillanyozódtunk. Alig vártuk, hogy újra felcsendüljenek a tábori énekek, megkapjuk a kiscsoportunkat, jöjjenek a vetélkedők, az éjszakába nyúló beszélgetések, a harmonika-írás, és minden, amitől a Hálós Szentjánosbogár Gyermektábor (a.k.a. kistábor) Hálós Szentjánosbogár Gyermektábor lesz. Idén tavasszal viszont a kedves emlékek mellett helyet kapott a nagy adag aggodalom is, hisz akkor még senki sem tudhatta, hogy lesz-e lehetőségünk bármilyen formában megtartani a tábort.
Emlékszem, amikor Konrád Csongi megemlítette, hogy akár ha napközis formában is, de meg lesz tartva a tábor, megcsillant bennem a remény, hogy talán még sem lesz ez egy elpazarolt nyár. Végül július 20–24. között került megrendezésre a 26. Hálós Szentjánosbogár Gyermektábor, a nagyváradi püspöki palota kertjében, ahova nulladiktól nyolcadikig szeretettel vártunk minden gyereket. A résztvevőket korosztály szerinti csoportokba osztottuk, mindeniket két-három önkéntes csoportvezető irányította. A hét fő témája a természet lett, amihez a minket körülvevő sok növény remekül megadta a hangulatot.
Amikor 20-án, hétfőn megkezdődött a tábor… Azaz mégsem. Nekünk, csoportvezetőknek a tábor közel sem ezen a hétfőn kezdődött. Mi már előző héten szorgosan készültünk, pakoltuk a kellékeket, megbeszéléseket tartottunk a programblokkokat illetően, csapatjátékokat keresgéltünk, zenés próbákat tartottunk, és igyekeztünk lelkiekben is ráhangolódni a táborra, valamint megérteni azt a felelősséget, ami azzal jár, hogy 6-8 gyerekre vigyázunk egy hét minden napján. Mindezek ellenére, 20-án reggel, elmondhatatlan izgalommal vártuk, hogy végre megláthassuk, kikből is fog összeállni az a csoport, akikkel a hetünket fogjuk tölteni, hogy a felsorolt nevekből végre valódi emberarcok legyenek.
Az érkezést követően Szabó Ervin plébános által celebrált szentmisével hivatalosan is kezdetét vette az idei kistábor. A frissen megalakult kiscsoportok megkezdték a közös munkát, először ismerkedtek, majd csapatnevet választottak, zászlót készítettek, indulót írtak, a napi témáról is beszélgettek. Az ebédet a Szent László Líceum udvarán fogyasztottuk el, ahol a délután folyamán sor került még egy csapatok közti sportvetélkedőre is. Másnap a száldobágyi dombok közé kirándultunk. Itt a délelőttöt szintén misével indítottuk, amelyet Tóth Attila Levente plébános tartott nekünk. Egy kis táboros énekelgetés után a csapatok útnak indultak az akadályversenyre, ahol a vezetőik nélkül kellett végigmenniük egy kijelölt útvonalon, különböző feladatokat teljesítve. A jól megérdemelt ebédet pedig játékok és kiscsoportos beszélgetések követték.
Szerdán délelőtt szembesültünk azzal, hogy bizony mindannyiunkat megpirított egy cseppet a nap, de ez nem szeghette kedvünket a további játékoktól, beszélgetésektől. Az ebédet szintén az iskolában fogyasztottuk el, majd azt követően kézműves foglalkozásokat tartottunk. A gyerekek a batikolástól kezdve a gyertyaöntésen át a karkötőfonásig mindent kipróbálhattak, sőt volt néhány szülő, aki szintén becsatlakozott. A csütörtök volt a strandolós napunk. Először elsétáltunk a kráterig, aztán az erdőn keresztül eljutottunk a várva várt strandra. Amilyen „szerencsénk volt”, természetesen ez volt az egyetlen nap, amikor esett az eső, de sebaj, a víz ért fentről és lentről is.
A hét hamar elszaladt, pénteken már búcsúznunk kellett. A záró mise előtt, amelyet Böcskei László megyés püspök celebrált, már kezdődtek a buzgó ígéretek, „Én mindenképp jövök jövőre is”, a kérdések, mint a „De ugye jövőre is te leszel a csoportvezetőm”, és a keserédes búcsú-ölelések. Bár az idei tábor határozottan eltért az előzőektől, egy percre sem bántam meg, hogy részt vettem benne. Remek volt az önkéntes csapat, aranyosak a gyerekek, jók a programok, felejthetetlenek az élmények. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy most megint egy teljes évet kell várnom, amíg újra részem lehet ebben a csodában, amit mi kistábornak hívunk.
Szabó Kincső
