Találkozás, kapcsolat, közösség

Az előző évek tavaszain már pusztán a tábor gondolatától is mindannyian teljesen felvillanyozódtunk. Alig vártuk, hogy újra felcsendüljenek a tábori énekek, megkapjuk a kiscsoportunkat, jöjjenek a vetélkedők, az éjszakába nyúló beszélgetések, a harmonika-írás, és minden, amitől a Hálós Szentjánosbogár Gyermektábor (a.k.a. kistábor) Hálós Szentjánosbogár Gyermektábor lesz. Idén tavasszal viszont a kedves emlékek mellett helyet kapott a nagy adag aggodalom is, hisz akkor még senki sem tudhatta, hogy lesz-e lehetőségünk bármilyen formában megtartani a tábort.

Emlékszem, amikor Konrád Csongi megemlítette, hogy akár ha napközis formában is, de meg lesz tartva a tábor, megcsillant bennem a remény, hogy talán még sem lesz ez egy elpazarolt nyár. Végül július 20–24. között került megrendezésre a 26. Hálós Szentjánosbogár Gyermektábor, a nagyváradi püspöki palota kertjében, ahova nulladiktól nyolcadikig szeretettel vártunk minden gyereket. A résztvevőket korosztály szerinti csoportokba osztottuk, mindeniket két-három önkéntes csoportvezető irányította. A hét fő témája a természet lett, amihez a minket körülvevő sok növény remekül megadta a hangulatot.

Amikor 20-án, hétfőn megkezdődött a tábor… Azaz mégsem. Nekünk, csoportvezetőknek a tábor közel sem ezen a hétfőn kezdődött. Mi már előző héten szorgosan készültünk, pakoltuk a kellékeket, megbeszéléseket tartottunk a programblokkokat illetően, csapatjátékokat keresgéltünk, zenés próbákat tartottunk, és igyekeztünk lelkiekben is ráhangolódni a táborra, valamint megérteni azt a felelősséget, ami azzal jár, hogy 6-8 gyerekre vigyázunk egy hét minden napján. Mindezek ellenére, 20-án reggel, elmondhatatlan izgalommal vártuk, hogy végre megláthassuk, kikből is fog összeállni az a csoport, akikkel a hetünket fogjuk tölteni, hogy a felsorolt nevekből végre valódi emberarcok legyenek.

Az érkezést követően Szabó Ervin plébános által celebrált szentmisével hivatalosan is kezdetét vette az idei kistábor. A frissen megalakult kiscsoportok megkezdték a közös munkát, először ismerkedtek, majd csapatnevet választottak, zászlót készítettek, indulót írtak, a napi témáról is beszélgettek. Az ebédet a Szent László Líceum udvarán fogyasztottuk el, ahol a délután folyamán sor került még egy csapatok közti sportvetélkedőre is. Másnap a száldobágyi dombok közé kirándultunk. Itt a délelőttöt szintén misével indítottuk, amelyet Tóth Attila Levente plébános tartott nekünk. Egy kis táboros énekelgetés után a csapatok útnak indultak az akadályversenyre, ahol a vezetőik nélkül kellett végigmenniük egy kijelölt útvonalon, különböző feladatokat teljesítve. A jól megérdemelt ebédet pedig játékok és kiscsoportos beszélgetések követték.

Szerdán délelőtt szembesültünk azzal, hogy bizony mindannyiunkat megpirított egy cseppet a nap, de ez nem szeghette kedvünket a további játékoktól, beszélgetésektől. Az ebédet szintén az iskolában fogyasztottuk el, majd azt követően kézműves foglalkozásokat tartottunk. A gyerekek a batikolástól kezdve a gyertyaöntésen át a karkötőfonásig mindent kipróbálhattak, sőt volt néhány szülő, aki szintén becsatlakozott. A csütörtök volt a strandolós napunk. Először elsétáltunk a kráterig, aztán az erdőn keresztül eljutottunk a várva várt strandra. Amilyen „szerencsénk volt”, természetesen ez volt az egyetlen nap, amikor esett az eső, de sebaj, a víz ért fentről és lentről is.

A hét hamar elszaladt, pénteken már búcsúznunk kellett. A záró mise előtt, amelyet Böcskei László megyés püspök celebrált, már kezdődtek a buzgó ígéretek, „Én mindenképp jövök jövőre is”, a kérdések, mint a „De ugye jövőre is te leszel a csoportvezetőm”, és a keserédes búcsú-ölelések. Bár az idei tábor határozottan eltért az előzőektől, egy percre sem bántam meg, hogy részt vettem benne. Remek volt az önkéntes csapat, aranyosak a gyerekek, jók a programok, felejthetetlenek az élmények. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy most megint egy teljes évet kell várnom, amíg újra részem lehet ebben a csodában, amit mi kistábornak hívunk.

Szabó Kincső

Szabó Kicső beszámolója: RomKat.ro >>

Képek (Fb) >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

A korábbi Tarsolyok megtekinthetők itt >>

A 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

 

 

Támogatóink:

 

 Társadalmi szerepvállalás keretében ezen weboldal webtárhely és domain támogatója a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Programjaink a hollesz.hu-n

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2023.12.02.-03.-04.-05. A VihARTársulat előadása

Az előadások időpontja:
December 2. szombat 19:00
December 3. vasárnap 20:00
December 4. hétfő 19:00
December 5. kedd 19:00
A színdarabra a jegy.hu oldalán lehet jegyet vásárolni: https://www.jegy.hu/program/aranyalma-153432

facebook esemény és részletek >> 

 

2023.12.04. 08:30 és 11.06. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőnként és szerdánként
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2023.12.05. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Ősi jelképek
 Előadó: Harsay Mária
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
részletek facebook >>

 

2023.12.05. 18:30-20:00 Női tánckör keddenként

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2023.12.06. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2023.12.06. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel
 A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik
Támogató az NKA Csoóri Sándor Programja
Adományokat szívesen elfogadunk

facebook esemény >>

Dúdoló után Szépszerével táncház

Részletek fb >>

 

2023.12.07.17:00 Régi korok zenéje

 facebook esemény >>

 

2023.12.07. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

Következő alkalmak: febr 1., ápr. 4. jún. 6.

 

2023.12.08.18:00 A Budapesti Székely Kör rendezvénye

 

2023.12.09. 18:00 Karácsonyi dalest - Concierto de Navidad

 magyar és spanyol nyelven
Közreműködnek az AWMUSIC Zeneiskola tanítványai. Tanárok: Kovács Ana Mária és Wilfredo Solorzano
Belépő: 2000Ft
Concierto de Navidad con los alumnos de los profesores Ana y Wilfredo los invitamo
Entrada:2000 Ft

fb esemény >>

 

2023.12.11.16:00 Elfejetett diadalok - filmpremier


facebook esemény és részletek >>

Autentika Művészeti Műhely Elfelejtett diadalok c. történelmi animációs filmsorozatának premierje

A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadunk

 

2023.12.11. 19:30 CSETAMÁSA - Cseh Tamás est


Csépai Eszter (a mása) - ének
Csetverikov Iván (Cseta) - gitár

Belépő: 2200 Ft

 facebook esemény és részletek >>

 

2023.12.12. 19:00-21:30 142.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Borbély Mihály - klarinét
Joe Fritz - klarinét
Cserta Balazs - klarinét
Sólyomi Pál - klarinét
Szili Róbert - gitár
Radics József - bőgő
Jeszenszky György - dob

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Eddigi klubestjeink >>

15 éves a Háló Jazz Klub írás a jazz.hu-n >>

 

2023.12.13. 19:30 Luca napi ruhabörze


facebook esemény >>

 

2023.12.17. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar barokk zenei hangversenye

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2023.12.14. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével,

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva dec.22-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók