Találkozás, kapcsolat, közösség


Isten áldásával 2014. június 21-én Aknaszlatinán tartottuk meg a Felső-Tisza-vidéki Háló találkozónkat, amelynek a "Legyetek tanúim" mottóját adtuk. Rendezvényünknek a helyi ukrán tannyelvű iskola adott otthont. Béres István atya helyi plébános volt a vendéglátónk, aki tárt karokkal fogadta a Hálót.



Sikerült sok meglepetést és egy szeretetben gazdag napot ajándékoznunk vendégeinknek, a régióban élő keresztény embereknek, akik nagy örömmel jöttek el és nyitott szívvel, nagy érdeklődéssel fogadták programunkat. Megérkezéskor barátságos mosollyal és kávéval, sütivel fogadtuk vendégeinket, akik főként Aknaszlatináról, Nagybocskóról, Gyertyánligetről és Husztról érkeztek.

A regisztrációt követően mindenki saját kezűleg készíthette el a hálós logóval ellátott mézeskalácsot, kipróbálhatta magát dekopázsolásban és kézzel festett mécses készítésben. A találkozón lehetőség volt könyvvásáron is részt venni, amellyel éltek is a résztvevők.

Kalló Józsi üdvözlő szavai után Míra domonkos nővér csodálatos előadását élvezhettük az Evangélium öröméről, a szeretet-kapcsolatokról, a szeretetről, a megbocsátásról. Ki-ki meríthetett maga számára az életére vonatkozó gondolatokat, amelyek közelebb viszik Istenhez. Közös imával és elmélkedéssel zártuk az előadást.

Nagy élményt jelentet kiscsoportokban megismerni egymást, megosztani gondolatainkat, érzéseinket, amit az előadás váltott ki mindnyájunkban.  Tanúságtévőinknek, Míra nővérnek és Miskolci Lászlónak köszönhetően - hallhattuk megható élettörténetüket, nem könnyű útjukat, amely elvezette őket Jézushoz, megváltó szeretetéhez. Délutáni programunkban a résztvevők nagy örömmel fogadták a Kokas bandát, amely hangulatos, vidám magyar zenével és táncházzal szórakoztatott bennünket.

Hálaadó szentmisével zártuk találkozónkat az aknaszlatinai római katolikus templomban.  A helybéli fiatalokból álló gitáros együttes gyönyörű dicsőítő dalaikkal színesítették a szentmisét.  Együtt adtunk hálát az Úrnak a találkozóért, az egybegyűltekért, imádkoztunk a Háló közösségért, a békéért, a szegényekért és rászorulókért. Lelkileg feltöltődve, hitben megerősödve, a résztvevők és szervezők magukkal vihették Isten áldását, a testvéri szeretetet.

Hajlik Katalin

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók