Találkozás, kapcsolat, közösség

Jó társaság, tartalmas és elgondolkodtató előadások, tánc, zene, beszélgetés ? ez várta mindazokat, akik pünkösd előtt egy héttel, május 11-én ellátogattak a Szent Márton Egyesület, a Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület és a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet közös szervezésű ifjúsági találkozójára, mely a hagyományoktól eltérően idén nem Munkácson, hanem Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került megrendezésre.
A találkozó megnyitóján elsőként Michels Antal, beregszászi római katolikus plébános köszöntötte a jelenlévőket, hálát adva Istennek a találkozóért s minden résztvevőért.
A Hit évében, annak a hitnek az évében, mely a szeretetet tanítja, fontos, hogy közösségben legyünk, hisz egyik sem képzelhető el egyéni módon. A szeretet egyéni módon nárcisztikussá válik, a hit pedig, ha nem valljuk meg mások előtt, nem tudjuk, milyen mélységű, erősségű. Jó, hogy ezeket ti közösségben akarjátok megélni, hisz csak ez erősíthet meg benneteket hitben és szeretetben ? mondta el köszöntőjében dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnök asszonya. ? Kívánom, hogy ez a nap hitben és szeretetben teljen el, s hogy mindkettőben megerősödjetek.
Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja örömét fejezte ki, amiért e nagy múltra visszatekintő rendezvényen nem csupán a római, hanem a görögkatolikus egyház is jelen van, s egy hittel vesz részt rajta. A találkozót a magyarság szempontjából is fontosnak nevezte, hisz nemcsak hitünket, hanem anyanyelvünket és kultúránkat is gyakorolhatjuk, majd okulást, jó időtöltést és vigasságot kívánt a főiskolát és az ifjúsági szervezeteket egyaránt gazdagító naphoz minden résztvevőnek.
A hit, amelyet megélsz ? ez a témája, gondolata, vezérmondata a mai ifjúsági találkozónak ? kezdte gondolatait Bán Jónás, nagyszőlősi plébános, a találkozó előadója. ? Nemcsak egymással találkozunk ma, hanem az örök ifjú, mindig megújuló Istennel is. Jónás atya előadásában elsőként a hit mibenlétéről szólt: A hit az, hogy bízol Istenben... S Isten is bízik benned. Ezt bizonyítja Krisztus mennybemenetele is: bízik bennünk, ezért mer ?egyedül" hagyni minket. A továbbiakban többek között a csodálatos halfogás és a kánai menyegző történetéből olvasott fel, melyek ékes bizonyítékai az Istenbe vetett hit, az Istennek való feltétlen engedelmeskedés, s legfőképp Isten belénk vetett bizalmának, szeretetének.
Az előadás után csoportbeszélgetések következtek, mely során mindenki beszámolhatott az előadás kiváltotta érzéseiről, gondolatairól, hitéről, Istenbe vetett bizalmáról.
Ezután gyónási lehetőség, közös éneklés, majd szentmise következett, melyet Michels Antal, Hajas László 'Ámosz' nevetlenfalui plébános és Lődár Jenő, batári görögkatolikus áldozópap celebrált.
A délután folyamán tanúságtételre is sor került. Silye Jenő, magyarországi zeneszerző, egyházi könnyű-zenész mesélt életéről, hitének megéléséről, a hit, a szeretet, a család fontosságáról, miközben Borka Zsolttal, Takács Antallal és Sillye Gáborral, vagyis a Sillye Jenő és barátai nevet viselő hangszeres formációval saját szerzeményeiket, szívmelengető és könnyfakasztó dalaikat adták elő.
Főtéri táncházzal és imával ért véget találkozó, mely testet, lelket, hitet erősítő élményt nyújtott fiataloknak és felnőtteknek egyaránt, s mely méltó tiszteletadás volt a végéhez közeledő húsvéti időszaknak, s tartalmas felkészülést jelentett pünkösd közelgő ünnepéhez.
Espán Margaréta

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók