Találkozás, kapcsolat, közösség


Tiszaújhelyben, immár kilencedik éve működik a ?Szeress és tedd a jót? kézműves csoport, melynek 2006. óta a tiszaújhelyi könyvtár ad helyet. Tiszaújhely gyerekei és fiataljai a kézműves foglalkozásokon saját kezűleg készítenek szebbnél-szebb ajándéktárgyakat. 9 év alatt több meghívásunk volt Kárpátalján különböző fesztiválokra, falunapokra, táborokba és határon túlról is több meghívást kaptunk. Húsvét közeledtével meghívást kaptunk a Hálótól, hogy Nagyszőlősön a Közösségi Központban tartsunk ilyen kézműves foglalkozást a nagyszőlősi és környékbeli fiataloknak.


Örültünk a felkérésnek, mivel már tudtuk, hogy nagy örömmel várnak bennünket, hisz ádventi kézműves foglalkozást tartottunk ugyanitt. Így most húsvétra készülve, minden szerdán (ez három alkalom volt) húsvéti jellegű, saját kezűleg készített tárgyakat készíthettek a gyerekek, melyeket aztán haza vihettek és szebbé tehették vele otthonukat. A kézműves foglalkozáson több mint 50 gyerek és 10 felnőtt vett részt. Első alkalomkor gyöngyből készült faágat készítettünk, valamint gyöngyből készült nyuszikat. A második alkalomkor húsvéti asztali díszek, tojástartók és ablak díszek készültek, és mivel tojástartó már van, így a harmadik alkalomkor hímes tojás és dekopázs technikával készült tojások készültek. A kifújt tojások belsejét is felhasználtuk: Kálló Józsefnek köszönhetően bundás kenyér készült, melyet a gyerekek örömmel fogyasztottak. Nem kis feladat volt ez, hiszen 100 tojásból sütött bundás kenyeret, mely mind elfogyott. Ezek az alkalmak hasznosak, örömtelik, közösségépítőek voltak. Lesz is folytatása. Anyák napjára készülve ismét találkozunk a nagyszőlősi Háló Közösségi Központban, ajándékot készítünk az édesanyáknak és nagymamáknak. Köszönet a Hálónak, hogy támogatja ezt a kezdeményezésünket.

Molnár Melinda, a tiszaújhelyi Könyvtár vezetője

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók