Találkozás, kapcsolat, közösség

A Kárpátaljai Háló Egyesület hagyományos családi napjára idén augusztus 17-én került sor, amelyre régiónk számos községéből érkeztek az egyesület önkéntesei családtagjaikkal együtt: Koncháza, Munkács, Beregszász, Jánosi, Balazsér, Bene, Tiszaújlak, Karácsfalva és Nagyszőlős.
A több mint 50 fős társaság a Dédai-tó partján élvezhette ki a fürdőzés és a jó idő által megengedett szabadidős játékok lehetőségeit. A megérkezés után nem sokkal kezdetét vette a közös kürtőskalács sütés, párhuzamosan pedig a bogrács is készülőben volt. A délután folyamán mindenki nagy örömére a tiszaújhelyi kézműves csoport Molnár Melinda vezetésével foglalkoztatta társaságunk apraját-nagyját. A közös vacsora után még kihasználtuk az időt a személyes beszélgetésekre, a közeli hálós-programok tervezésére. A bátrabbak pedig másnap reggelig maradtak sátorozni a tóparton.
Köszönjük szépen minden kedves hálósnak és résztvevőnek, akik megtiszteltek jelenlétükkel valamint segítettek ezen csodás nap megszervezésében. Továbbá hálás köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, akiknek támogatása hozzájárul programjaink megvalósításához.

Kovalszkij Olgica

Kovalszkij Olgica beszámolója a Kárpátinfo.net-en >>

Képek a Kárpátaljai Háló Egyesület fb oldalán >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

S4 Háló Közösségi és
Kulturális Központ

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, s4&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 12 éves az S4
2014.01.24-én kaptuk meg az S4 kulcsait

Az utcafront 2014. áprilisában

S4 programok

2026.05.15. 17:00 Mesetarinkó - Meseélesztő - Aszalós teremben


Kiss Ágnes és Fleckenstein Anna mesesorozata

 részletek fb >>

 

2026.05.15. 18:00 Visszidensek találkozója

Kevés szó esik azokról, akik nem elhagyták az országot, hanem vissza-, vagy éppen életükben először ideköltöztek. Egyre többen szeretnek bele Magyarországba olyanok, akik a magyar kultúrában külföldön felnőve annak aktív részesei voltak, s itthon kezdték újra, folytatták életüket. Ők a Visszindensek - ahogyan egymás között nevezik magukat.

Szervező:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://friendsofhungary.hu >>

 

2026.05.17. 19:00 William Yeats est - Endődi Gábor fordításai

Belépő: 2500 Ft/fő

 Erdődi Gábor a Wikipédián >>

 W. B. Yeats a Wikipédián >>

részletek fb >>

 

2026.05.18. 8:30 és 05.20. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.05.18. 10:00-12:00 Betűháló (Scrabble) klub minden hétfőn

Mi az a Scrabble?

 

2026.05.19. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Abasár kutatásának eredményei

Előadó:  Makoldi Miklós
Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2026.05.20. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklubja

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2026.05.20. 18:00 Németh Nyiba Sándor könyvének bemutatója


Részletek >>

 

2026.05.20. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Az ősi női tánc örömével az egészséges női testért és lélekért. Gyere el és éld át a mozdulatok jótékony hatását, és a női közösség erejét! Életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek ajánlott.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.05.21. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2026.05.22. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2026.05.23. 19:00 Kamarazenei koncert


Baráz Ádám a Wikipédián >>

Részletek Fb >>

 

2026.05.26. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden második kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

Martinek Imre írása fb-n

 

2026.05.26. 19:00 Keddek a lelkednek - Siba Balázs előadása

 Regisztráció és jegyvásárlás ITT! 

 szervező: PálFeri.hu >>

Siba Balázs honlapja >>

részletek fb >>

 

2026.05.27. 18:00 A Belváros-Lipótváros Horvát Nemzetiségi Önkormányzata kiállításának megnyitója

 

2026.05.28. 18:00 Modell és valóság XIV./3.

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozata
A belépés ingyenes

 

2026.05.30. 16:00 Koncert és könyvbemutató

Facebook esemény >>

 

2026.06.06. 16:00 Költészet és valóság - sorozat

 

2026.06.10. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

 

Kiállítások

A kiállítások az esti programok előtt és után látogathatók. Más időponthoz egyeztetés: +36 20 351 5375

* * * * * * *

Feliratkozás S4 hírlevélre

 Itt lehet Hírlevélre feliratkozni >>

Adatkezelési nyilatkozatunk >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók