Háló szUPjektív: Egy meg egy, és elég?
Ha a szenci ifi találkozót – Kárpát-medencei jellege miatt – nem számítom, akkor a párkányi volt az első Háló rendezvény a Felvidéken 2008-ban. Május 31-én… Szóval az első félévben egyre futotta. Semmi baj, majd a második részben beleerősítünk. Lássuk csak, a következő Háló találkozó a Felvidéken: október 4., Losonc, aztán… aztán semmi. Ennyi. Egy év, két találkozó. Miért csak kettő? Erre Párkányban próbáltam megtalálni a választ. Elárulom: sikertelenül.
Vegyük hát sorra azokat a lehetséges okokat, amik megmagyarázhatnák, hogy miért csak két találkozóra futja évente a Felvidéken.
Nincs érdeklődés?
Párkányban szombaton megtelt a templom, megtelt az előadóterem. Érkeztek Losoncról, Szencről, Balassagyarmatról, sőt, Budapestről is, hogy a környéket (s ide számolom Esztergomot is) ne is említsem. A válasz tehát egyértelmű: érdeklődésben nincs hiány.
Nincs miről beszélni?
A témák tárháza gyakorlatilag kimeríthetetlen. (Sajnos) nem olyan korban élünk, mikor a keresztény embereknek nem kell, hogy igényük legyen a közös találkozásra, a közös válaszkeresésre, egymás kölcsönös megerősítésére, hitük elmélyítésére. Nagyon is van miről beszélni, ezzel sincs tehát gond.
Nincs előadó, aki segítene feldolgozni a témát?
Aki hallotta Frankenstein, akarom mondani Blanckenstein Miklós atyát Esztergomból előadni szombat délelőtt Párkányban, az csak mosolyog ezen a kérdésen. Az tény, hogy nem áldott meg minden papot az Ég olyan szónoki készségekkel, mint Miklós atyát (lásd a délutáni előadás), de vannak azért jó páran, akiket érdemes meghallgatni. Blanckensteint például el tudnám hallgatni minden nap. Nem csak azért, amit mond, hanem azért is, ahogyan mondja. Kedvenc történelem tanárom mondta mindig: „Urbán, jegyezze meg, mindegy, hogy milyen finomat főz, ha azt mocskos tányérban fogja tálalni, senki sem fogja megenni. S mindegy, milyen rossz a főztje, ha csillogó-villogó tányérba teszi, meg fogják enni.” Mi Párkányban finom szellemi elemózsiát kaptunk, díszcsomagolásban.
Előadókban tehát szintén nincs hiány, csak meg kell őket találni.
Nincs szervező, aki megszervezné a találkozót?
Gyors és precíz regisztráció, terülj-terülj asztalkám a szünetekben, előkészített kiscsoportos helyek az előadások után, hibátlan „műsorvezetés” – így nézne ki egy rendezvény, ha nem lenne, aki meg tudja és meg akarja szervezni? Természetesen nem. A házigazdák kitűnően végezték a feladatukat (a csúszást az ebédnél nyugodtan írhatjuk az étterem számlájára), szóval itt is rossz helyen tapogatózunk…
Unalmassá vált volna a találkozók menete? Előadás-kicsopi-előadás…
Amint azt a párkányi példa mutatja, erről szó sincs. Minden kiscsoportos beszélgetés egy újabb lehetőség új emberek, vélemények, nézőpontok megismerésére vagy éppen a régebbiek elmélyítésére. Nem véletlenül ezek a másfélórás beszélgetések a találkozó legfontosabb részei. Ha ezek jól sikerülnek, jól sikerül az egész találkozó. S az sehol nincs megírva, hogy csak évente kétszer sikerülhetnek jól. Épp ellenkezőleg. Unalomról tehát szó sincs.
Túl nagy anyagi áldozattal jár?
100 Sk 3 EUR/800 Ft (csak hogy szokjuk az új pénznemet, igen, kedves anyaország, mi már pár hónapon belül az euróval fizető országok közé fogunk tartozni…) Szóval, a részvételi díj, mely gyakorlatilag épphogy fedezi az ebéd költségeit, annyira nevetséges, hogy nem is érdemes több szót vesztegetni rá.
De akkor mi az oka, hogy csak két Háló találkozó van egy évben a Felvidéken? Én nem tudtam rájönni, se Párkányban, se más találkozókra visszagondolva. Mert: résztvevők és előadók részéről igény és érdeklődés van a találkozások iránt, a találkozókon mindig van mit megtémázni, s az együtt eltöltött idő mindig nyújt valami lelki élményt, ami ráadásul gyakorlatilag semmibe sem kerül. A jól sikerül párkányi kerületi találkozónál aligha kell jobb bizonyíték erre. De akkor miért nincs több Háló találkozó a Felvidéken?
Urbán Péter
