2014. április 10-én Tóth László tallósi plébános "A nagyböjti bűnbánat" címmel tartott nagy sikerű előadást Szencen, a Szenczi Molnár Albert Klub (SZMAK) keretein belül.

Ez a mondat egy klasszikus beszámoló nyitómondata lehetne, amelyben egy aktuális eseményről tények formájában tájékoztat a cikk szerzője. Én azonban nem azért ragadtam billentyűzetet, hogy tényekről, időpontokról, személyekről számoljak be, vagy hogy összefoglaljam az előadás tartalmát. A kritikusok mindjárt meg is vádolnának azzal, hogy ez a beszámoló nem aktuális, hiszen nagyböjti témáról szól, ez az időszak pedig már elmúlt. Valóban. Az előadástól eltelt több mint egy hét, mikor ezeket a sorokat írom, és még több eltelik, míg ezek megjelennek. Tehát amikor ezt az írást olvassák, a nagyböjtöt az emberek többsége már el is felejtette. Az általam felvezetett előadás témája azonban nem a nagyböjt volt, hanem a bűnbánat. Az pedig mindig aktuális.

Az említett klubest havi rendszerességgel zajlik Szencen, és időközönként próbálunk olyan előadókat meghívni, akik valamilyen formában kötődnek a városhoz. Tóth László atya ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelt, hiszen szülővárosába hívtuk őt meg. Jómagam azonban mégsem Szenchez kötöm a nevét, hanem Félhez, ahol gyermekéveimben plébánosként működött. Bár a gyerekekre nem az jellemző, hogy a kedvenc kedvtelésük a szentmisén való részvétel, velem mégis megszerettette, mert egy olyan hangot ütött meg, amit gyerekként is csodáltam, és így az érdeklődésemet mindig fel tudta kelteni. Most már felnőtt fejjel hallgattam újra, és ez a két érzés: az érdeklődés és a csodálat, most is bennem volt. A stílusáról ugyanis elmondható az, amit ő maga hangsúlyozott az előadás alatt: az előadónak a témát kell kimerítenie, nem pedig a közönséget.

Nem emlékszem már mindenre az előadásból, és ezt szerintem senki nem is várja el tőlem. Úgy gondolom, az az értékes gondolat, ami az ember fejében még sokáig ott motoszkál, ami újra és újra eszébe jut valakinek. Én egy történetet emelnék ki az elhangzottakból. Tóth László atya mesélt egy emberről, aki mielőtt rádöbbent volna arra, hogy a papi hivatás a neki való, már dolgozott egy munkahelyen. Amikor elhatározta, hogy teljesen Istennek szenteli életét, közölte a főnökével, hogy felmond. Ő ezt kérdezte tőle: "Valaki többet ajánlott?". Az alkalmazott azt felelte: "Igen." Mire a főnök: "Akkor megemelem a fizetését, és nála is többet ajánlok." Emberünk pedig bölcsen így zárta a beszélgetést: "Nála többet nem tud kínálni senki." Ez az a mondat, ami az előadás óta szinte naponta eszembe jut.

Sok mindenkit hallottam már a bűnbánatról beszélni, legyen az pap, püspök, hitoktató vagy csak egyszerű jóbarát. De kevés olyan volt köztük, mint Tóth László atya, aki egyáltalán nem elméleti síkon tartotta az előadást, hanem konkrét példákkal gyakorlatiasan vezetett be bennünket a téma rejtelmeibe. Személyesen sikerült megtapasztalnom az atya azon szavait, hogy a jó bűnbánathoz csend kell. Mert amikor Nagyszombat napján a Szentsír előtt elmélkedtem, eszembe jutott, hogy ez mennyire igaz. Belegondoltam, hogy egy nap folyamán mennyi időt tudok a csendben tölteni, és rájöttem, hogy minimálisat. Hiszen az autóban a rádió szól, a munkahelyemen hangzavar van, otthon a gyerek hangoskodik, ha pedig elalszik, a televízió kiabál.

A bűnbánat, a lemondás, a lelki elmélyülés a nagyböjt fontos része. De nem érhet véget mindez a húsvéttal. Nagyböjt gondolata mindig aktuális kell hogy legyen számunkra.