Hol volt, hol nem volt, mikor a meleg napsugarak már a tavasz hírnökeiként csaltak mosolyt az arcokra, népes kis társaság gyűlt össze Ivánkán. A találkozás csodáinak megélésén kívül célunk az volt, hogy újragondoljuk a nagyböjt jelentőségét, és lelkileg felkészüljünk a húsvéti ünnepekre.
Bár a várakozásteli tekintetek eleinte csak őszinte kíváncsisággal fürkészték az ismerős arcokat, a bemutatkozásokon hamar túllendültünk. A légkör már az első pillanattól nagyon családias volt, mosolyból egy pillanatra sem volt hiány. A közös programok, mint a filmnézés, vagy a játékos személyiségtesztek elegendő beszédtémát biztosítottak még azok számára is, akik ezen a hétvégén találkoztak először. Sebestyén Ottó atya és Csobot Szabolcs vezetésével a fiatalabb, és az idősebb korosztály is újra megtalálta a megfeszített Jézus szívéhez vezető utat. A meditációs gyakorlatok sokunknak új utat nyitottak saját magunk irányába is, hogy igazán önmagunkkal tudjunk lenni, és elmélyüljünk a belső énünk társaságában, hogy élvezni tudjuk a csendet. Számomra igazán különleges volt például a saját szimbólumunk (szó szerinti) megformálása, mikor közösen gyurmáztunk, hogy olyan dolgokat osszunk meg egymással, amelyeket eddig talán még soha nem mertünk bevallani. Az őszinteséget szinte tapintani lehetett.
Azt hiszem minden résztvevő nevében mondhatom, hogy igazán mély lelki utazásban vettünk részt az elmúlt hétvégén, amelyről reményeim szerint nem oda érkeztünk vissza, ahonnan elindultunk. A mese pedig, a közösségeknek hála, folytatódik...
Menyhárt Erzsébet
