Találkozás, kapcsolat, közösség

2008. Május 24-én Háló találkozó volt Zentán az épülő Kis Szent Teréz   Emléktemplomban.

Szentségimádással kezdődött a program, amit ft. Szeles Oszkár vezetett. Engem nagyon megfogott az, hogy az atya saját szavaival imádkozott, beszélgetett Jézussal. Minket is arra buzdított, hogy merjünk beszélni Jézussal minden gondunkról, aggodalmainkról, szeretteinkről. Bátran kérjük a segítségét minden ügyes-bajos dolgainkban. Gyermekeinket, unokáinkat, dédunokáinkat is bízzuk szerető gondoskodására, mert Ő a Jó Pásztor, aki mindenkit meghallgat, vigyáz ránk. Nagyon meghatott ez a saját szavakkal mondott imádság és még közelebb kerültem Jézushoz.

Előadással folytatódott a délelőtt, címe: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Az előadó Nagy József főesperes volt. A kiscsoportos beszélgetés alatt megoszthattuk egymással élményeinket, nehézségeinket.
A délután folyamán Vágvölgyi Éva, a budapesti Szent Jeromos Katolikus Biblia Társulat főtitkára tartott előadást, A Biblia életünk megújítója címmel.
A találkozó szentmisével fejeződött be.
Az egész nap folyamán éreztük, hogy a Szentlélek működik közöttünk és lelkünkben megerősödve, új erőre kapva váltunk el.

Mészáros Erzsébet

 

A találkozóról készült képek a Képgalériában megtekinthetők.

A találkozóról készült képek letölthetők:

<1> <2> <3> <4>

 

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.03.28. 18:00 Táplálékok és a stressz hatása, a rákos megbetegedések okai!

A táplálkozás hatása az emésztőrendszerre. Az egészséget befolyásoló főbb tényezők. Az vagy, amit megeszel. Táplálkozási szokások régen és mostanság. Édes élet, édes ízek, cukorfogyasztás. Piac diktál - tömegtermelés. Stresszhelyzetek, negatív gondolataink hatása. Stressz és a magnéziumhiány. Kapcsolat a természettel. Gyógy- és fűszernövények jótékony hatásai.

Varga Bernadett előadása

Belépődíj 1000 Ft

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók