Találkozás, kapcsolat, közösség


Néhány évvel ezelőtt nagy sikere volt a Miskolcon megrendezett hálós miséknek, melyeken a miskolci és környékbeli keresztény közösségek, lelkiségi mozgalmak tagjai gyűltek össze egy közös imádkozásra, majd ezt követően egy szerény szeretetvendégség keretében történő beszélgetésre, ismerkedésre.
Képek >>


Ezen alkalmakkor a helyszín azonos volt, csak a bemutatkozó (egyben vendéglátó) csoport változott. Most azonban úgy gondoltuk, hogy igazán úgy lehet megismerni a másik közösséget, ha látjuk hol él, azaz a saját környezetében.

Ezért az új sorozat első alkalmán, április 20-án Sajópálfala volt a "házigazda". Pénteken 18 órakor mintegy ötvenen találkoztunk a görögkatolikus templomban, az 1717-ben könnyezett Istenszülő kegyképe előtt. A helyieken kívül Miskolcról, Arnótról, Felsőzsolcáról, Sajóvámosról, Ózdról érkeztek vendégek. A szent liturgiát Polgári László parókus és Figeczki Balázs nyug. főesperes atyák celebrálták. A liturgia keretében a Háló valamennyi munkatársáért, résztvevőjéért is imádkoztunk. A liturgiát követően a Zarándokházba mentünk ismerkedni, beszélgetni. Salai Gábor rövid bevezetője után, a helyhez méltóan, egy Mária-ének közös éneklése vezette elő a bemutatkozást. Lukács Bertalanné Évike, az egyházközség világi elnöke mutatta be a 'pálfalai egyházközség kialakulásának, fejlődésének történetét, majd tájékoztatást adott a helyben működő kisközösségekről (Rózsafüzér társulat, bibliakörök, Cursillo). Ezt követően Orosz Rita a Háló tevékenységéről tartott rövid tájékoztatást, majd kezdetét vette a kötetlen beszélgetés. A "hagyományos" zsíroskenyeret, hagymát és házi vegyes-savanyúságot majszolgatva, a pálfalai specialitású gyümölcsteát kortyolgatva egy jó órát töltöttünk még együtt.

Számomra ismét öröm volt régi ismerősökkel újra találkozni és új ismeretségre is szert tenni. Különösen jó érzéssel töltött el, hogy az újonnan megismert plébános illetve parókus atyákkal beszélgetve azt tapasztaltam, hogy tetszik nekik ez a fajta kezdeményezés és partnerek a folytatásban.

Molnár László

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók