Találkozás, kapcsolat, közösség

A HÁLÓ-tábor hiányából fakadóan, azaz az idei nyári táborról való “lemaradás” miatt gyűlt össze szerdán este az udvarhelyi csapat. Részt vettünk a Szent Miklós templom napi szentmiséjén, aztán az Ifjúsági Házban „nosztalgiáztunk” kb. húszan, gyerekek és felnőttek.

Jó volt látni, hogy például a Szabó család már hatodmagával (négy gyerek) jött és az évek múlása csak a gyerekek növekedésével tudatosodott bennünk. Nem firtattuk, hogy miért nem lehetünk ott a táborban – hiszen hely volt az utolsó pillanatig –, talán többnyire a családi elfoglaltság miatt kellett itthon maradni. Tehát egyáltalán nem voltunk szomorúak. Örvendtünk, hogy egy „jó ürügy” kapcsán találkozhatunk. S különben is megosztottuk legutóbbi vagy legnagyobb örömünket egymással.
Horváth Enikőnek jutott eszébe a dolog, aztán egykettőre nyélbe is ütötte a szervezést Tófalvi Misiékkel, Nagy Gerőékkel közösen. Felolvastuk szerre az idei tatai tábor napi gondolatait, melyek egy-egy bibliai eseményre, találkozásra alapoznak, köztük: Zakeus találkozása Jézussal, a farizeus Simon találkozása a bűnös asszonnyal, az apostolok többszöri találkozása Jézussal; és olyan kérdéseken gondolkoztunk el, mint a táborban: Ki és hogyan határozta meg az életünket azok közül, akikkel találkoztunk? Mi milyen hatással vagyunk a körülöttünk élőkre?, Milyen szabályok szerint élünk? Hatottunk-e felszabadító erővel másokra? Mire „befejeztük a gondolkodást” éppen estére harangoztak.
Megbeszéltük a következő találkozókat. Alig tudtunk összeegyeztetni egy közös kirándulást szeptember első hétvégéjére, mindenkinek, hála Istennek, annyi az elfoglaltsága: esküvők, kortárstalálkozó, falunap stb. Előreláthatólag a kirándulás a Gyimesekbe lesz, Antal Mariskáékhoz, az ezer éves határhoz, közben a Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évének megnyitóját is útba ejtjük Csíksomlyón, a tervek szerint.
Zsíros kenyér és jó bor (meg tea) mellől küldtünk üdvözlő üzenetet Tatára, Esztány Ede telefonjára. A táborozóknak további szép és tartalmas órákat, jó hazaérkezést kívánunk és osszák meg élményeiket velünk!
 

Bálint Rózsika

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2019.10.18. 17:00 Pure életvezetési program középiskolás lányok számára

 

 

2019.10.21. 18:00 Angol nyelvű magyar népdalkurzus

Hungarian Folk Singing Class held in English

 

2019.10.22. 18:00 Lélek-jelenlét

Irodalomterápiás beszélgetések párkeresőknek
Egy érdekes és különleges kalandhoz hívunk érdeklődőket, párkapcsolatra vágyókat

A foglalkozások időpontja: október 22., november 26, december 17.
18:00-20:00
Belépő: 500 Ft
Jelentkezés: Eigner Judit
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06/20-828-0879)

Részletek a Facebookon >>

 

2019.10.25. Kolta Galéria

A Selyemút tükrében
(Dél-kínai utazások - Csianghszi, Fucsian)
című fotókiállítás

A Kolta Galéria korábbi kiállitásai >>

A kiállítás 2019. október 25.-ig hétköznap 14 és 18 óra között tekinthető meg.

 

2019.10.25. 18:00 Nótaest a Vadkanok Nemzeti Dalárdával

Az est elején rövid beszélgetés az '56-os forradalomról. Szívesen veszünk családi és személyes történeteket.

Facebook esemény >>

Regisztráció >>

 

2019.10.28. 19:00 Ferkó Zoltán könyv és filmbemutatója

Kóbor - filmbemutató,
Levelek Zürichből
- könyvbemutató

 

2019.10.31. 10:00-12:00 Kézműves foglalkozás korhatár nélkül

Kéthetente Széplaki Marika és Kómár Katalin vezetésével
Mottó: mindenből lehet valami, ne dobjuk ki a használható dolgokat!
Mindig a szezonnak, illetve kedvünknek megfelelő tárgyakat készítünk.
Belépődíj nincs - helyette alkalmanként adományoddal segítheted a Háló Közösséget.

Részletek és regisztráció lásd Facebook esemény >>

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2019.10.30. 18:00 Ős-kép Szalon

Történelmi, vallástörténeti és irodalmi szalon

 Őfelsége, a Magyar Szent Korona

Csomor Lajos
aranyműves előadása

Csomor Lajos aranyműves 1983-ban engedélyt kapott arra, hogy csoportjával elvégezhesse a Magyar Szent Korona első alapos szakmai vizsgálatát. A vizsgálat eredményeiről és a Szent Korona későbbi művészettörténeti és kormeghatározó vizsgálatáról ezidáig három könyve jelent meg (Magyarország Szent Koronája, 1986, 1987, 1988; Szent István koronája nyomában, 1987; Őfelsége, a Magyar Szent Korona, 1996).

 

2019.11.07. 19:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

A Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
általában a hónap első csütörtökén

 

2019.11.10. 18:00 Radnóti-est

"...lélek vagyok, élni szeretnék".
Radnóti Miklós utolsó hónapjainak krónikája. Kőszegi Ábel munkája, a bori notesz és a költő verseinek felhasználásával fejezi ki tiszteletét a 110 esztendeje született, és 75 éve (november 9-én) elhunyt költő és az ártatlanul elhurcoltak emléke előtt Tóth Péter Lóránt versvándor. Rendezte: Hajvert Ákos.

 

2019.11.15. 19:00 Versek ihletett tolmácsolásban

Molnár Zoltán
újvidéki színművész verses estje

Ady Endre, Juhász Gyula, Jung Károly, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és mások művei hangzanak el
a Szeretnék néha visszajönni még című, rendkívül szuggesztív verses összeállításban

 

Újraindult a Tarsoly

Újraindult a Tarsoly
2019. július 29.-én a tatai Háló-tábor megnyitóján volt az ünnepélyes bemutatója, a táborozók már ekkor a kezükbe vehették és olvashatták a 32 oldalas Tarsolyt. A Kiadványaink menüpontnál is olvasható és letölthető.

A Tarsoly következő száma novemberben jelenik meg.

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók