Találkozás, kapcsolat, közösség



2013. február 9-én abban az élményben részesültem, hogy részt vehettem az ötödik alkalommal megszervezett hálós farsangi bálon. Megjegyzem, már többször hallottam a Hálóról, ezért örültem, hogy végre betekinthetek e közösségbe.

Jó volt látni, hogy nemcsak a matrimoniális család létezik, hanem vannak igazi kapocsként működő ? társadalmi? családok is mint a Háló. Részese lehettem egy ilyen családnak, ahol generációk széles skálája volt jelen, hiszen volt ott gyerek, tini, középkorú, de idősebb is.


A hangulat már a legelején meghitt volt, Ottó köszöntése után már sorakoztak is a színes jelmezek és a fergeteges produkciók. Külön dicsérendő, hogy a produkciók előadói levetkőzték minden gátlásukat, volt ott férfi angyal, női ördögöcske, banánültetvényéről híres kotormányi cowboy, túlvilági lény, rekorddöntő, japán orvos, közel-keleti muzulmán páros is.

Nemcsak öltözetükkel, hanem főként élces szövegükkel kápráztatták el a jelenlévőket. Igazi hatást váltott ki a Bad Boys nevű tinik produkciója, akik igazi profikként állták meg helyüket zenés pantomim játékukkal. Számomra a legderűsebb produkciónak a ?Hattyúk tánca? bizonyult, ahol a bébi balerinák igazi felnőttes méltósággal siklottak végig a táncparketten. Kecses mozdulataikkal, bájos mosolyukkal megnyernék még a moszkvai operaház igazgatójának is a tetszését.


Dicséretet érdemel Péter Magdi néni is, aki hősiesen végigtáncolta a mostanra már világhírű Gangnam Style koreográfiáját.

Leleményesnek bizonyultak a tombolák nyereményei is, a bőség mellett a változatosság is jelen volt. Én is egy szokatlan nyeremény boldog tulajdonosa lehettem, kedvenc óvó nénink férjénél, Fejér Lászlónál nyertem pénzügyi tanácsadást, amelyet hamarosan szándékozom is felhajtani és biztos vagyok, hogy a nyereménynek köszönhetően pénzügyi gondjaim meg fognak oldódni. De volt ott még könyvnyeremény, pólók, bögrék, állatorvosi konzultációk, ingyenes hajvágás, romantikus vacsorák. Az értékes fődíj pedig Imets László művész alkotása volt.


A házigazdák folyamatosan gondoskodtak a jó hangulatról, amelyet csak fokozott a kiváló zene is, kiváló zenészekkel.

Elgondolkoztam azon, hogy nem véletlenszerű, sőt nagyon is találó a HÁLÓ névválasztás, hiszen ezen az eseményen is azt tapasztalhattam, hogy a jó, családias hangulat, az emberekből áradó öröm, szeretet, egymás iránti odafigyelés volt a fontos és ez akaratlanul ?behálózott? engem is. Jó volt kizökkenni a hétköznapok szürkeségéből és érezni az öröm, a jókedv, a szeretet és egy kiforrott közösség szellemét. Köszönet ezért a hálősoknak és kívánok e ?család? minden tagjának egészséget, szerencsét és kitartást a feladatok elvégzésében.


Köszönettel és tisztelettel: Antal Éva, Csíkszentgyörgy


Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók