Találkozás, kapcsolat, közösség


Bár nagy szeretettel és lelkesedéssel vettem részt életem első Háló találkozójának előkészítő, illetve szervező feladataiban, de az igazat megvallva, magam sem gondoltam, hogy ennyire mély lelki megtapasztalásban lesz részem. Rengeteg szép emlékkel gazdagodhattam, szívmelengető volt számomra ? különösen magyarországiként ? az ismeretlen vagy félig ismeretlen emberek közvetlensége, szeretete, mellyel hozzám és egymáshoz is viszonyultak.

Hittel élj és dolgozz! - Józsa Zsuzsanna írása a Vasánap katolikus hetilapban >>


A szükséges regisztrációk után, a napindító Szentmise lehetőséget adott az elcsendesedésre, a megfelelő ráhangolódásra. Böjte Csaba atya prédikációja, majd később az előadása most is nagyon felemelő és lelkesítő volt, mint mindig. Sok erőt és új reményt adva mindnyájunknak hétköznapi küzdelmeinkhez, közvetlen környezetünk evangelizálásához.
A kiscsoportos beszélgetések ? csoportvezetőink védőszárnyai alatt ? hozzásegítettek bennünket az előzőleg hallottak mélyebb megértéséhez, illetve az őszinte megnyíláshoz, gondolataink, érzéseink egymással való megosztásához.
Miután testileg is feltöltődtünk az ízletes ebédtől, következhetett a lélekemelő műhelymunka. Mely rám, személy szerint, a legmélyebb benyomást tette. A bevezető részben ismereteinket bővíthettük a szentségimádás fogalmáról, illetve az otthon végzett szentségimádás módjairól, lehetőségeiről. Majd az ezt követő csendes szentségimádásban közelebb kerülhettünk Istenhez, személyesebbé tehettük vele való kapcsolatunkat és ? a szó legnemesebb értelmében ? kicsit lehozhattuk közénk, gyertyalángok fényében kuporgó kicsiny csoportunkba a nagy Istent. A végén a megosztások során boldogan osztottuk meg egymással egybecsengő érzéseinket, miszerint szinte mindnyájan kivétel nélkül mély belső békét, örömet, melegséget és az összetartozás erőt adó érzését éltük át.
Ezt követte a nap megéléseinek, tapasztalatainak egész közösséggel történő megosztása, önkéntes élménybeszámolók formájában. Végül az egész napi programsorozat méltó megkoronázásaként koncertet adott Márk Attila. Lágy, lelket simogató dallamai alatt mindenkiben letisztulhattak az élmények, értékek, melyek által gazdagodhattunk. Ezért a csodálatos napért hála legyen elsősorban Istennek és a persze Háló minden tagjának.

Farkas-Mohos Kinga



Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók