Találkozás, kapcsolat, közösség


Székelyudvarhelyen második alkalommal szervezték meg a városi Joga Futsal bajnokságot, ahová másodjára is benevezett a PB Háló csapata és, amelyet végül ? 22 meccsből 18 győzelemmel, 2 döntetlennel és 2 vereséggel ? meg is nyert.


Első olvasásra talán ismeretlennek tűnik, hogy mi is az a Joga Futsal, és mi az, hogy PB Háló?
A Joga Futsal tulajdonképpen a teremfocinak (futsal) egy mini változata, amit egy 16*8 méter, palánkkal körbehatárolt pályán játszanak kis kapukkal. A Joga a portugál ?Joga Bonito" kifejezésből származik, ami annyit jelent: ?játssz szépen".
Hálós focisokkal összeültünk, tanakodtunk és arra gondoltuk, hogy ezt mi is kipróbáljuk. Csapatot alakítottunk, mezeket csináltattunk és Tifán Sanyi segítéségével beneveztünk a városi bajnokságba. Néztek is nagyot a többiek, hogy ez a 3 ?kölyök" (Esztány Ede, Esztány Sanyi ? Ede öccse ?, Péter Szabika) és a két szakállas (Nagy Gergely és Szabó Karcsi) mit akarnak itt szürke mezben.
Aztán hamar belelendültünk és a játékot mi is szépen játszódtuk, annyira szépen, hogy azon vettük észre magunkat az első bajnokság felénél az újság is ír rólunk: második a PB Háló csapata.
És akkor egy újabb fogalom magyarázat: sokan azt gondolták, hogy csapatunk megnevezésénél felcseréltük a betűket és igazából BudaPest Háló vagyunk, de az PB az a Pastor Bonus (Jó Pásztor) szóból ered. A Jó Pásztor a lelki és anyagi támogatónk is volt: a Jóisten meccsről meccsre segített minket, amiért hálásak vagyunk, és a Jó Pásztor Papi Öregotthon is ? amely Székelyudvarhelyen működik ? a hálós csapatunk támogatója, innen alakult ki a PB Háló megnevezés, amit most már a város is megtanult.
Az első bajnokság végén a 22 csapat közül végül is a 4. helyen végeztünk, és alig vártuk az újabb bajnokság kiírását, ahol még nagyobb önbizalommal és elszántsággal vettünk részt. A tavaszi kiírásban már annyi jelentkező csapat volt, hogy a bajnokságot két csoportra osztották, mi pedig a legerősebb ?A" csoportban voltunk érdekeltek.
Hétről hétre esténként találkoztunk, fociztunk, élveztük a játékot, biztattuk egymást, beszélgettünk, persze a foci utáni sörözés sem maradhatott el, amit mi egyszerűen csak kiértékelésnek neveztünk. A mérkőzések folyamán Balázs Karcsi személyében még csatlakozott hozzánk egy új játékos is, akit remélhetőleg, hogy hamarosan befogunk a hálónkkal.
Annyira ment a játék, hogy az utolsó két forduló eredményétől függetlenül megnyertük a tavaszi bajnokságot. Volt is öröm a köbön.
Március 9-én, péntek az utolsó játéknap volt az ünnepélyes eredményhirdetés, ahol Tófalvi Misi szervezésében egy spontán Háló találkozó jött létre. Utolsó meccsünkön nagy meglepetésre megjelentek lelki támogatóink, szeretteink, az igazi szurkolóink, még Csíkszeredából is átjöttek néhányan, hogy találkozzunk és közösen ünnepeljük meg a győzelmet, a találkozást, és a Hálót, amely jó pár éve szorosan összetart bennünket.
A legelső hálós élményeim is egy focimeccshez kötődnek, amelyen meglepődve tapasztaltam meg, hogy nálam idősebb emberek, papok, egyháziak és világiak, mennyire sportszerűen fociznak. Persze a meccs utáni beszélgetéskor a közvetlenségükre, nyitottságukra is fény derült.
Számomra a Háló, a találkozásokon, a szentmiséken, a lelki beszélgetéseken és a kulturális programokon túl a játékot, a foci örömét is jelenti, és továbbra is elképzelhetetlen egy nyári tábor foci nélkül. A nyári táborokban felemelő érzés, amikor egy összetartó csapatban tudhatom magam, és a legjobb tudásom szerint mindent megteszek, hogy segítsem a társaimat. Az erdélyi csapat nagy erőssége, hogy lelkileg is kötődünk egymáshoz és a Jóistennek hálásak vagyunk sikereinkért, és elfogadjuk kudarcainkat is. Remélem, hogy ezt az örömet még sokszor megtapasztalhatom a Hálón belül.


Péter Szabika

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók