Találkozás, kapcsolat, közösség


Felvidékről este tíz órakor, hárman indultunk útnak Erdélybe, a találkozóra, lélekben felkészülve a nyakígérő hóra és kegyetlen fagyra. Épségben, bár kicsit fáradtan érkeztünk, de nagyon jó volt látni a barátokat, kiket a tábor óta nem láttunk. Akadtak, kikkel még régebb óta nem találkoztunk, ahogy a régi ismerős fagy, sem hó nem tette tiszteletét, így maradt az illúzió, hogy Erdélyben már novemberben hó van.

Az esti program egy ízletesnek ígérkező program volt, egy gasztronómiai est. De előtte még nagyon jó csapatépítő játékokban is részesítettek mindnyájunkat a szervezők. Visszatérve a gasztronómiára, mindegyik régió elhozta saját íz-világát, ami bevallom nagyon laktatóra és finomra sikeredett. Pénteket egy képmeditációs imával zártuk, és elraktuk magunkat szombatra, ami nagyon hamar el is jött.

Reggeli ima, reggeli után, megbeszélést folytattunk az ifik jövőjéről, helyéről a Hálóban. A finom ebéd után egy kis túrázásra indultunk, ahol egy tisztáson világszínvonalú méta-mérkőzésre került sor a sánták és az ép-lábúak közt, melyet a sánták ?hatalmas" fölénnyel nyertek. Visszatérve a szállásra, folytattuk a munkát. Vacsora és esti ima után fergeteges bulit csaptunk.

A vasárnap sajnos gyorsan eltelt. Reggeli ima, kiértékelés, gyors métázás, mise és búcsúzás. Nagyon jól éreztük magunkat, sok dolgot megoldottunk, csak nagyon hamar véget ért. Köszönet a szervezőknek a szuper találkozóért, és a mielőbbi viszontlátásig, sziasztok.

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

S4 Közösségi és
Kulturális Központ

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, s4&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

Facebook oldalunk >>

Feliratkozás hírlevelünkre >>

Adatkezelési nyilatkozatunk >>

terkep kicsi

S4 panorámakép

 12 éves az S4
2014.01.24-én kaptuk meg az S4 kulcsait

Az utcafront 2014. áprilisában

S4 szeptemberi programok 

S4 programok

2026.09.14. 8:30 és 09.16. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.09.14. 10:00-12:00 Betűháló (Scrabble) klub minden hétfőn

Mi az a Scrabble?

 

2026.09.15. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden második kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

Martinek Imre írása fb-n

 

2026.09.16. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklubja

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2026.09.17. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

facebook >>

videolink >>

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2026.09.12-20. A XX. Ars Sacra Fesztivál programjai az S4-ben

Minden program ingyenes!

2026.09.12. 19:00 Zeneszerzők testközelben - Maurice Ravel

Részletek >>

2026.09.13. 19:00 A Lélek Teste - Pilinszky János gondolatai Dóczy Péter és Orbán Bori tolmácsolásában

Részletek >>

2026.09.15. 18:00 Hangszínház - Casta Diva - Rák Kati előadása


Részletek >>

2026.09.16. 17:30 Dudoló Navratil Andreával

Részletek >>

2026.09.17. 19:00 Szólongatás - Mikor jösz már, kicsinyem? - Szemerédi Bernadett zenés monodrámája

Részletek >>

* * * * * * *

 

2026.09.18. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2026.09.20. 17:00 Jótékonysági est a venezuelai földrengés károsultjainak javára

Az "Unidos por Venezuela" (Egységesen Venezueláért) segélycsoport jótékonysági koncertje
 A hazatelepült magyar származású venezuelaiakből alakult, főleg latin zenét játszó együttesek játszanak
A rendezvény bevétele a Magyar Baptista Szeretetszolgálaton keresztül jut el a katasztrófát túlélő, de nincstelenekké vált családokhoz

 

2026.09.22. 19:00 Háló Jazz Klub 169.

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2026.09.24-27. A Belvárosi Művészeti Napok programjai az S4-ben

2026.09.24.18:30 A David Yengibarian trió koncertje

Részletek >>

2026.09.25. Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Vadvirágok

16:30-tól Kérdezz-dalolok! Pop up kiállítás zenés aláfestéssel - Dream Team Színház Kulturális Egyesület

Részletek >>

17:00 órától

2026.09.27. 10:00 Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Vadvirágok meséi

2026.09.27.13:30 Belvárosi Művészeti Napok - zenés irodalmi műsor

Betonba hímezve - Halász Rita és Apáti Ádám zenés irodalmi műsora 


Részletek >>

2026.09.27.15:30 Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Szüreti mulatság

Szüreti mulatság a Szépművestár alkotóival és vendégeivel - Borral-mézzel folyó Kánaán

Méhek és mézek, Bikahang kórus, táncház, borkóstoló
Jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletek >>

2026.09.27. 18:30 Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Az AlisAdam PianoDuo négykezes koncertje


Részletek fb >>

* * * * * * *

 

2026.09.25. 18:00 Visszidensek találkozója

Kevés szó esik azokról, akik nem elhagyták az országot, hanem vissza-, vagy éppen életükben először ideköltöztek. Egyre többen szeretnek bele Magyarországba olyanok, akik a magyar kultúrában külföldön felnőve annak aktív részesei voltak, s itthon kezdték újra, folytatták életüket. Ők a Visszindensek - ahogyan egymás között nevezik magukat.

Szervező:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://friendsofhungary.hu >>

 

2026.09.26.19:00 Makám klub az S4-ben minden hónap végén


Makám együttes 2009-ben a Háló Klubban

A Makám együttes 2025 karácsonyán az S4-ben mutatta be Világítótorony című lemezét

Makám együttes a Wikipédián >>

Részletek >>

További idei alkalmak: okt.31., nov.27. és dec.27. 

 

2026.09.28. 18:00 Gondos Béla vetített képes előadása - Ősi emlékek nyomában, Menorca szigetén

Részletek fb >>

Ajánlott támogatás: 1500Ft

 

2026.09.29.19:00 Móser-Montanaro:Tangók - lemezbemutató koncert

Miquéu Montanaro - harmonika, ének, zeneszerzés
Móser Ádám - harmonika
A lemezbemutató koncert alatt szabad a tánc!
Részletek >>

 

2026.10.13. 19:00 18 éves Háló Jazz Klub - ünnepi (170.) koncert

 A jubileumi születésnap előestéjén neves zenészek részvételével tervezzük megünnepelni a nagykorúságot, az ország egyik legrégebbi, folyamatosan (havi egy alkalommal) működő klubjában.
Az alapítók: Deseő Csaba és Schön György

 

Kiállítások

 

A kiállítás október 2.-ig látogatható

A kiállítások a nyilvános programjaink előtt és után látogathatók (más időponthoz telefonos egyeztetés: +36 20 351 5375)

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók