Találkozás, kapcsolat, közösség

Még mielőtt összegyűlt volna az egész társaság komoly dilemmáról volt szó, mégpedig arról, hogy a Hálóban résztvevők magánszemélyként vesznek-e részt a Hálóban, teljesen szabadon, önmaguk véleményét képviselve, vagy pedig a különböző hittancsoportok és gyülekezetek delegáltjaiként, azok főnökeinek beleegyezésével, tudtával és javaslatával.

A beszélgetést zsolozsmával kezdtük, majd megemlékeztünk a Vízkereszt ünnepének hármas jelképrendszeréről, magáról Krisztus megkeresztelkedéséről a bűnbánat szentségében, a víz megszenteléséről, és a három királyokról, akik ugye jelképezik a világ ?pogány" lakosságát. Szó volt még a kánai menyegzőn a víznek borrá változtatásáról is és általában a víz szerepéről a keresztény egyházakban.
A zsolozsma befejeztével elkezdtük a gyűlés előtti felvetés megtárgyalását, melyben Szabolcs atya sokat segített, helyére téve a dolgokat, kiemelve a Hálóban résztvevő személyek szabad akaratát, hogy bárki bármikor részt vehet keresztény emberek közül a Háló munkájában és találkozásaiban és nem kell hozzá papja, püspöke, csoportvezetője beleegyezése, de ha saját csoportját képviseli akkor, természetesen azoknak az igényeit, kívánságait és gondolatrendszerét kell, hogy képviselje.
Fontos volt ez azért is, mert most először voltak itt a Hálóban a karizmatikusok, akik nagyon örültek ezen meghívásnak. Az előző gyűlésen megbeszéltek értelmében a református egyház képviseletében jelenlévő csoporttársunk beszámolt arról, hogy ő már beszélt vidéki keresztény csoportok képviselőivel és meghívta őket a Hálóba. Ennek kapcsán ismételten megerősítettük azon elhatározásunkat, hogy feltérképezzük és meghívjuk a Baján és Baja környékén működő és meglévő csoportokat, akiket még nem sikerült ezidáig elérnünk.
Ezután elkezdtünk készülni a nagy programra, amikor a Háló közösség bemutatkozik Baja városának, melynek dísze Pál Ferenc atya lesz, aki egy délutáni előadást tart nekünk április 29-én. Természetesen beszéltünk az alaptevékenységről is, hogy mindenki a saját csoportjában, közösségében megismerteti a Háló gondolatát és felkínálja a lehetőséget a Hálóban való részvételre.
Az est befejezéseként kis agapéval kedveskedtek a karitászos csoporttagok, külön gondoskodva a diétázókról is, ami igen jóleső érzés volt.
Szeretettel hívunk tehát mindenkit az egész országból, a vezetőségtől kezdve a legkisebb faluban egyedül dolgozó hálós emberig az április 29.-én délután történő bajai találkozóra, Pál Feri atya ? előre tudjuk ? nagyszerű szónoklatára és az azt követő szerény agapéra.

Dr. Szluha Gyula Antal és Bohos Ildikó


Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók