Találkozás, kapcsolat, közösség


Az idei nyári táborban, melyet Baján szerveztünk, volt néhány látogatónk a városból is. Néhányan közülük jöttek egyszer-kétszer vagy többször is. Jól érezték magukat köztünk. A tábor után pedig folyamatosan kerestek minket: segítsünk elindítani a Hálót Baján is. Az elmúlt héten a vezetőség három tagja ellátogatott hozzájuk. Erről írt rövid beszámolót Verbói Dr. Szluha Gyula Antal. Tovább >>



Hála a JóIstennek, hogy megalakult a Háló mozgalom bajai kis Háló szemecskéje a dél-alföldi régióban.
Reméljük, hogy mindenki ezen a szemecskén keresztül olyan élményekhez jutott, és jut, olyan közösséghez, olyan társasághoz, olyan minőségi találkozásokhoz, amely a JóIstenhez őt közelebb viszi, hiszen az Isten szeretete a találkozásokon keresztül valósul meg. Az ember úgy tud kapni csak igazán, minél többet ad másoknak: jó szót, kedvességet, szeretetet, megértést, türelmet, bizonyosságot Istenben, bizonyosságot az ember jóságában, ha azt kapcsolatokon keresztül, di- tri- illetve multiádikus helyzetekben teszi. Istenhitünket valójában a másik emberhez való viszonyulásunkban verifikálhatjuk, illetve interiorizálhatjuk. Ezt segíti szerencsénkre (a bajaiak segítségére) a végre már nálunk is megalakult kis közösség, amely remélem folyamatosan növekedni fog, Fekete Szabolcs atya segítségével, Ő helyszínt is biztosít a közösségi alkalmaknak, a Szent József Plébániát, ahol következő gyűlésünk november 12-én 18:00-kor lesz.
Azt hiszem az először megjelentek nevében mondhatom, hogy igen várjuk az együttlétet, és kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan is fog alakulni a mozgalom kis Bajánkban, valamint eljut-e a jó hír azokhoz akik keresnek Másokat, szerető, hívő embereket, Krisztus szeretetére épülő kapcsolatokat
Öröm volt együtt lenni, remélem, bízom benne, hogy mindig öröm is lesz. Ha Péter kihalászott bennünket a Háló mozgalommal, mi is halásszunk ezzel a hálóval, s annak segítőivel, alapítóival!

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.05. 8:30 és 05.07. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.07. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.07. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.

Navratil Andrea népzenészi művészete. Laudátor: Agócs Gergely népzenész, népzenekutató >>

 

2025.05.08. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.08. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/6

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Juda a fogság előtt
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek fb >>

 

2025.05.09. 17:00 A jövő egyháza - felmérés


A Megujul.hu felmérésére érkezett válaszok értelmezése szakértőkkel

Részletek fb >>

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött ITT!

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók