Találkozás, kapcsolat, közösség

"Jót tesz nekem, gondoltam átjövök a hídon, nem is bántam meg, jó itt látni a sok fiatalt” - mondta egy kedves öreg palóc Bujákról, aki reggel a Kossuth Rádióból az Irgalmas-rendiek Kórházában értesült a Keresztény Szigetről. A hálós standon azért volt jó lenni, mert így sok emberrel könnyen lehetett szóba elegyedni. Az idén már nem csak fővárosból, de a főváros közeléből is sokan eljöttek, így beszélhettem Tatáról, Isaszegről, Százhalombattáról jött érdeklődőkkel.

Az idén a civilszervezetek standjai nem a nagy sátorban, hanem egy külön sátorban kaptak helyett, mivel mi a sátor bejáratánál voltunk, így a nagy sátor pódium-beszélgetéseit is többnyire hallhattam. A sátrunkban kiállító KÉSZ-től (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) ajándékba kaptam egy friss kiadványt, a nagyjából 100 oldalas „Az idők jelei 2018 – Újra néven nevezzük” című könyvecskét, amit a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel és a Professzorok Batthyány Körével közösen írtak, szerkesztettek. Este mikor belenéztem, jöttem rá milyen hasznos ajándékot kaptam, azonnal végigolvastam az egész anyagot. A kiadvány sok értékes gondolatai közül három olyat idézek, amit akár hálósok is írhattak volna.

"A kereszténység nem szabálygyűjtemény, hanem találkozás, amelyből élet fakad. Nem tudjuk a kezetekbe nyomni az igazságot, hogy azután éljetek vele, mert nektek kell tenni azért, hogy eljussatok az igazság világosságára: mélyen együtt kell lennetek Jézussal.„

"Az okosság gyakorlatias erénye kialakulásához sokat segít a sokszínű szellemi háttér, a kritikus és a másikra odafigyelő beszélgetések hatása."

"Mindent meg kell tennünk a Kárpát-medencében elő magyarság szellemi, kulturális és gazdasági egységben tartásáért, az összetartozás erősítéséért.”

Margitfalvy György

 

A Magyar Kurír képes beszámolója >>

Az Érmeháló képes beszámolója >>

Még több kép >>

Szigeti találkozás, Pál Feri 2D-ben, Kiss Ulrich SJ 3D-ben

Az idei Háló-táborban még nem lesz asztalifutball (teqball), de ettől eltekintve nagyon jó körülmények lesznek a sportolásra

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

A korábbi Tarsolyok megtekinthetők itt >>

A 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

 

 

Támogatóink:

 

 Társadalmi szerepvállalás keretében ezen weboldal webtárhely és domain támogatója a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

Programjaink a hollesz.hu-n

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2023.12.01. 19:00 Vers és zene

Erdődi Gábor költői estje

Belépő: 2000 Ft

 Részletek fb >>

 

2023.12.02.-03.-04.-05. A VihARTársulat előadása

Az előadások időpontja:
December 2. szombat 19:00
December 3. vasárnap 20:00
December 4. hétfő 19:00
December 5. kedd 19:00
A színdarabra a jegy.hu oldalán lehet jegyet vásárolni: https://www.jegy.hu/program/aranyalma-153432

facebook esemény és részletek >> 

 

2023.12.03.16:00 Adventi kórusmuzsika

facebook esemény és részletek >> 

 

2023.12.04. 08:30 és 11.06. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőnként és szerdánként
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2023.12.05. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Ősi jelképek
 Előadó: Harsay Mária
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
részletek facebook >>

 

2023.12.05. 18:30-20:00 Női tánckör keddenként

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2023.12.06. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2023.12.06. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Népdaléneklés Navratil Andrea népdalénekessel
 A tanulás nyomtatott dalszövegek segítségével hallás után történik
Támogató az NKA Csoóri Sándor Programja
Adományokat szívesen elfogadunk

facebook esemény >>

Dúdoló után Szépszerével táncház

Részletek fb >>

 

2023.12.07.17:00 Régi korok zenéje

a Musica Rediviva reneszánsz együttes koncertje

Történelmi hangszerekkel és korhű öltözetben. Műsor: Középkori dallamok XIV.sz.(Trubadúrok és vándormuzsikusok dalai); Híres németalföldi mesterek művei XV.sz (Josquin des Pres és Jacob Obrecht kompozíciói); Olasz és spanyol reneszánsz zene XVI.sz. (Orazio Vecchi, Baldassare Donato és Luis Milan művei); Régi magyar muzsika a Kájoni-kódexből XVII.s. (Erdélyi fejedelem tánca, Havasalföldi ének, Kanásztánc). Az együttes vezetője: Szak Cecília. A belépés ingyenes, önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk.

 

2023.12.07. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

Következő alkalmak: febr 1., ápr. 4. jún. 6.

 

2023.12.08.18:00 A Budapesti Székely Kör rendezvénye

35 éves a Budapesti Székely Kör

Fellépnek: Dévai Nagy Kamilla, Lukácsy Katalin, Petrás Mária és Alina, Zoltáni Zsolt, az Ezüstfenyő Néptáncegyüttes 3 tagja, Izsák József (Kárpátalja), Kegye János, Takács Bence (Magyarország)
Estünkre közéleti személyiségeket is várunk!
Az est háziasszonya: Frigyesy Ágnes elnök

 

2023.12.09. 18:00 Karácsonyi dalest - Concierto de Navidad

 magyar és spanyol nyelven
Közreműködnek az AWMUSIC Zeneiskola tanítványai. Tanárok: Kovács Ana Mária és Wilfredo Solorzano
Belépő: 2000Ft
Concierto de Navidad con los alumnos de los profesores Ana y Wilfredo los invitamo
Entrada:2000 Ft

fb esemény >>

 

2023.12.11.16:00 Elfejetett diadalok - filmpremier


facebook esemény és részletek >>

Autentika Művészeti Műhely Elfelejtett diadalok c. történelmi animációs filmsorozatának premierje

A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadunk

 

2023.12.11. 19:30 CSETAMÁSA - Cseh Tamás est


Csépai Eszter (a mása) - ének
Csetverikov Iván (Cseta) - gitár

Belépő: 2200 Ft

 facebook esemény és részletek >>

 

2023.12.12. 19:00-21:30 142.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Borbély Mihály - klarinét
Joe Fritz - klarinét
Cserta Balazs - klarinét
Sólyomi Pál - klarinét
Szili Róbert - gitár
Radics József - bőgő
Jeszenszky György - dob

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Eddigi klubestjeink >>

15 éves a Háló Jazz Klub írás a jazz.hu-n >>

 

2023.12.13. 19:30 Luca napi ruhabörze


facebook esemény >>

 

2023.12.17. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar barokk zenei hangversenye

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva dec.22-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók