Találkozás, kapcsolat, közösség

A Háló Egyesület harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten, a szervezet belvárosi közösségi központjában, az S4-ben rendezett február 21-ei ünnepségen élményt akartak adni a szervezők. Emelkedett hangú beszédek is elhangzottak, a legerősebb hatással rám mégis a nyitó népdalblokk volt, mert annyira koncentráltan adta át, mi az, amit ez a mozgalom már évtizedek óta tesz és óhajt.

Szeibert András alapító bevezető szavainak is az volt a legfontosabb célja, hogy a produkciót bejelentse, és Navratil Andreát, Bodza Klára tanítványát, a népművészet ifjú mesterét a mikrofonhoz szólítsa. Andrea pedig maga mellé hívott még valakit: mesterét, Hideg Anna nénit Ördöngösfüzesről, hogy legyen a közös éneklés és zenélés elindítója – ez az „embertől emberig, lélektől lélekig” gesztus is jól jellemezte a Háló eszményeit. Anna néni elmondta, egész éjszaka nem aludt, annyira izgult e mai szereplés, találkozás miatt. Majd olyan energiával énekelte végig az összeállítás mintegy tíz percét, mintha a fáradtsága, kialvatlansága csak mesebeszéd lett volna.

Aztán Thuróczy György, egy másik alapító tag következett, és elmesélte, mekkora – a Háló későbbi történetére nézve is meghatározó – hatással voltak rá Roger Schütz 1983-as taizéi szavai, amelyekkel más közösségek felkutatására és a velük való kapcsolatépítésre lelkesített. Pedig hol volt akkor még a világháló és a hálózatelmélet! A közösségi lelkiség, a kapcsolati háló erejét azonban már akkor is felismerték.

Találkozás, kapcsolat, közösség – ezek a Háló alapfogalmai. Az alapítók az „otthonegyház” építői akartak lenni, ahová mindenki úgy megy, mintha hazamenne. A kereszténység közösségi arcát akarták megmutatni, méghozzá egy olyan közösségét, amely nemcsak a fiataloké, nemcsak az értelmiségieké vagy a városiaké, hanem válogatás nélkül nyitva áll mindenki – minden korosztály, mindenféle társadalmi helyzetű és a Kárpát-medence, sőt a világ bármely pontján élő ember – előtt; mert tagjai hisznek abban, hogy ahol ketten-hárman összegyűlnek Jézus nevében, ő ott lesz köztük.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közigazgatási államtitkára a határon túli magyarok összefogásán is túllendülve Közép-Európa népei együttműködésének fontosságát hangsúlyozta, és azt ecsetelte, mennyire sokszínű a Háló – a cigánypasztorációtól a drogmegelőzésen át a családsegítésig terjedő – tevékenysége, azon túl, hogy a morális, szellemi és lelki megújulás előmozdítója próbál lenni itthon is, a határokon túl is.

Orosz István görögkatolikus lelkész, máriapócsi kegyhelyigazgató Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök üdvözletét hozta, majd a kereszténységről mint életformáról, a keresztény közösség eucharisztikus mivoltáról, a „Kárpát-medenceiségről”, az áldozatkészségről, és arról beszélt, hogy mindenki örüljön, akit az Úr használ, például a Háló céljai érdekében. Legyünk az a sár Jézus ujján, amellyel a vak látását visszaadta, tette hozzá.

Ezután megint népdalokat hallgattunk, amelyeket előadójuk személye különösen érdekessé tett. Bozzay Zina, az énekes ugyanis az USA-ban született, és az anyanyelve sem a magyar, hanem az angol. Ma mégis magyar népdalkör vezetője az S4-ben. Gyönyörűen, autentikusan interpretálja a dalokat, és ezt csak fokozza az a sajátos íze az előadásmódjának, amely mintha azt üzenné: az ő éneke „fordítás”: ámulattal-csodálattal való közvetítése valaminek, ami magával ragadta.

Burány Ildi délvidéki önkéntes rövid megszólalásában arról töprengett, hogyan (nehezen) lehet mérni, hogy mennyire hatékony a Hálóban dolgozók munkája. Aztán egy megható példával világította meg, milyen jelei lehetnek ennek mégis. Kedves barátnője, aki rossz családi háttere miatt meg volt győződve arról, hogy semmiképpen nem akar gyereket, családot, egy Háló-tábor után azt mondta neki: „Az után, amit itt láttam-tapasztaltam, már akarok.” Ildi tanúságtétele egy egyszerű, de mélyről jövő mondattal zárult: „Nem tudom, hogyan csináljuk, de jól csináljuk.”

Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke főként az anyaországnak a határon túl élő magyarokért viselt felelősségét hangsúlyozta, és arra hívta fel a figyelmet, hogy 2020 nem gyászév, hanem a nemzeti összetartozás éve kell hogy legyen.

Pázmán Attila gyergyói Háló-önkéntes egy képet, Dürer A háromkirályok imádását vetítette a falra, és arról elmélkedett. A festménynek Jézus és Mária van a középpontjában, a királyok ajándékokat adnak át nekik. Mi is ajándékokat viszünk elé, amelyeket az Isten megáld, aztán visszaküld velük a közösségeinkbe, tárta fel a képnek a Háló-közösségekre vonatkozó értelmét Attila.

Zárásként Szeibert András a Háló megújult lapjából – a legújabb számból, amely az első színes borítós – felolvasta Kovács Ivett versét arról, hogy mi az ő számára a Háló. A válasz: Otthon. Mosoly. Csend a zűrzavarban. Menedék. Ölelés. Család.

Kiss Péter beszámolója a Magyar Kuríron >>

Martinek Imre írása a hetnap.rs portálon >>

Martinek Imre fotói

Az ünnep alkalmából több interjú készült hálósokkal

A vasarnap.hu interjúja a Háló elnökével és feleségével >>

Madocsai Bea interjúja Szeibert András Háló alapítóval a Kossuth Rádió Tanúim lesztek 2020. március 3-i adásában >>

Madocsai Bea interjúja Szeibert András Háló alapítóval a Katolikus Rádió Délutáni találkozás 2020. március 2-i adásában (az előbbi interjú hosszabb változata) >>

A BonumTV interjúja Thuróczy György és Puchard Zoltán Háló alapítókkal >>

A BonumTV interjúja Szeibert András Háló alapítóval (ez az interjú még 2019-ben készült) >>

A születésnapon beszédet mondó Pánczél Károly országgyűlési képviselő fb bejegyzése >>

A BonumTV interjúja a Pázmán házaspárral >>

A Kiss Péternek a Magyar Kuríron megjelent írását átvette többek között a nyirgorkat.hu is >>

Ilyen volt a Háló lapjának, a Tarsolynak az első száma 30 évvel ezelőtt

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Nemzeti Kulturális Alap

Belváros-Lipótváros Önkormányzata
Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program
Renovabis

Pártfogó Pengő

Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.02.26. 08:30 és 02.28. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.02.27. 17:15 Lehet-e? fórum

"Elmegyek elmenni": pro és kontra az eutanáziáról - Dönthet-e az ember a saját haláláról, ha gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, sok szenvedésben és fájdalomban van része? 

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:
Görföl Tibor – katolikus teológus, vallásfilozófus, egyetemi docens, a hittudományok doktora,
 Kodácsy Tamás – református lelkész és programozó, matematikus, a hittudományok doktora,
Orosz Gábor Viktor – evangélikus teológus, egyetemi tanár, a hittudományok doktora
Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.02.28. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.02.28. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.02.28. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.03.05. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Remete Szent Pál legendájának "zodiákus meseként" való elemzése

Előadó: Waszlavik László
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.03.09.14:00-18:00 Mesterkurzus

fb >>

 

2024.03.10. 17:00 Az Albinoni kamarazenekar nagyböjti koncertje

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2024.03.11.18:00 Hit és hitek előadás

Nacsinák Gergely András előadása

Részletek >>

Írásai a Vigiliában

 

2024.03.12. 19:00-21:30 146.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók